Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-28 / 74. szám
1996. március 28., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 SOMOGYI HÍRLAP Tröszt Tibor jegyzete Kinek esély, kinek nem Nemrég egy ifjúsági szakemberképzéssel foglalkozó kaposvári tanácskozáson is hallhattuk, az idén 100 millió forint áll rendelkezésre az önkormányzatok gyermek és ifjúsági feladatainak támogatására, melyhez a Belügyminisztérium által kiírt pályázat alapján juthatnak majd hozzá. Biztos több is kellene, ám azt nyugtáznunk kell mégis, hogy ez is több, mint amennyi tavaly volt. A pályázati jellegből pedig logikusan következik, felthe- tően azok juthatnak hozzá, akiknek van koncepciójuk a cselekvésre, önerőt is mozgósítanak családvédelemért, megelőzésért, fiatalok pályakezdéséért, mentálhigiénés gondok leküzdéséért. Ahol a civil szerveződések és a helyi hatalom képesek a közös cselekvésre. Mert tennivaló bőven van. Az esélynövelő, ösztönző pályázat helyeslése közben azonban arra is gondol az ember: mi lesz ott, ahol az önkormányzatok önhibájukból vagy azon kívül sem tudnak mozdulni? Ahol a népesség „biztos” jövedelme leginkább a nyugdíj, a munka- nélküli segély és a szociális juttatás. Ahol látják talán, hogy a lézengésre ítélt fiatalokért többet kellene tenni, de nincs mozgósítható helyi erő még a minimális esélyhez sem. Somogy kisközségeiben is van erre példa-sajnos. Mint megtudtuk, a hátrányos helyzetek feltárására, a kutatásra is több jut majd a jövőben. Az éppen nem baj ha pontosabbak, szembesítő erejűek lesznek a diagnózisok. Csak legyen mód még a „terápiára”, hogy az egyik napról a másikra élés táv- lattalanságát ne lepje el végképp a visszafordíthatatlan esélytelenség. Programok és az idegenforgalom-fejlesztés Alapítvány a turizmusért Valamennyi somogyi település, a balatoni régió és a kistérségek idegenforgalmi értékeinek hasznosítása, az ezzel kapcsolatos idegenforgalmi marketing támogatása a célja a Somogy megye idegenforgalmának fejlesztéséért alapítványnak. A kuratórium tegnap tartotta alakuló ülését. Mint azt dr. Jakab József, igali polgármester, a kuratórium elnöke elmondta, a megyei közgyűlés 1995. november 28-i ülésén módosította az alapítványt, a a célját, valamint megválasztotta a kuratórium új tagjait. Az idén februárban a megyei közgyűlés döntött arról: egymillió forint készpénzzel és 5 millió forint értékű Postabank részvénnyel támogatja az alapítványt. Az idegenforgalmi bizottság tavalyi — 350 ezer forint — pénzmaradványát megkapja az alapítvány. Év végére mintegy 7-800 ezer forinttal rendelkezhet a kuratórium. Ezt idegenforgalmi kiadványok, vásárokon való megjelenés, valamint projec- tek elkészítésének támogatására használnak föl. (Tamási) Milliókból szépítkezik Balatonmária-fürdő Pénzkímélő fejlesztés Balatonmáriafürdő 109 millióra rúgó költségvetéséből hetven az intézmények működésére, illetve a hét kilométeres partszakasz rendben tartására fordítanak. Startolhat a gázközmű-program, amelyre eddig 20 millió forintot fizetett be a lakosság. Zajlik a csatomaparti vasúti átjáró megépítése. Szirják László polgármester a 19 milliós fejlesztésről szólva megjegyzi: a nyári hónapok zsúfoltsága és a gyakori közlekedési dugók okán égető szükség van a szezonkezdésre ütemezett átjátóavatásra. A nagyforgalmú fizető strand vizes-blokkjainak felújítása mellett a Mária-al- sói szabadstrand is korszerű szociális helyiségekkel bővül. A BIB-től nyert 850 ezer forintot a kulturált fürdőzési körülmények javítására fordítják. A Balatonkeresztúrral közösen vállalt gázprogram a két községben 300-300 ingatlant érint. A közműberuházáshoz hosszúlejáratú OTP- hitel vehető igénybe, ám a felkínált kedvezménnyel és lehetőséggel Balatonmária- fürdőn alig éltek. (Csíky) 600 millió forint fejlesztésre - Van igény a címzett támogatásra Szomszédvárak barátsága Dombóvár után Szigetvárhoz is közelebb kerUlnek a somogyiak. A megyei közgyűlés ugyanis együttműködési megállapodás kötött a település önkormányzatával. Az ott lakók szoros érzelmi szálakkal kötődnek Somogyhoz, ami alapja lehet a közös tevékenységnek. Erről dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke tájékoztatta tegnap az újságírókat. Hozzátette: a megállapodás megteremtheti a területfejlesztési együttműködés alapjait, s lehetőséget ad közös programok rendezésére is. Ilyen lehetne a Duna-Dráva Nemzeti park, a délnyugat-baranyai hulladéklerakó megvalósítása, de az egészségügyi ellátásban is van mód a feladatok közös megoldására. Szorosabb kapcsolatot kíván kialakítani a környező városok közül a megyei közgyűlés Keszthellyel, Nagykanizsával, Enyinggel és Tamásival is. A közvetlenül a településekkel kötött megállapodások mellett továbbra is ösztönzik a kistérségi együttműködéseket. A megyei közgyűlés elnöke elmondta: bár 600 millió forintot költ a megye az idén fejlesztésekre, elkel a címzett támogatások által nyújtott segítség. Ebben az esetben ugyanis az állam teszi le a beruházásokhoz szükséges pénz döntő többségét. Címzett támogatással szeretnék folytatni egyebek között a megyei kórház rekonstrukcióját, s bejelentették igényükét egy diagnosztikai tömb létrehozásra is, ezzel lehetővé válna a különböző helyeken működő részlegek összevonása. A Mos- dósi Tüdő és Szívkórház energiarendszerének korszerűsítésére 67 millió forint támogatást remélnek. Sikeres pályázat esetén lehetővé válna, hogy a sza- bási elfekvő részleget 1998-ra szociális otthonná alakítsák át. Második ütemben a kaposvári bőrgyógyászat épületében tervezik szociális otthon létrehozását. A 124 millió forintba kerülő beruházás 2000-re fejeződne be. A mostoha körülmények között élő tabi kollégistákon pedig az segítene, ha megépülhetne és működne végre a kollégium. S. P. G. Mintegy kétezer somogyi fiatal várja a bizottság minősítését Sorozás keserű szájízzel Dr. Bekker Tamás sorozóorvos vizsgál lang Róbert 1800 fiatal jelenik meg ezekben a hetekben a sorozóbizottságok előtt. Kaposváron és Marcaliban már elkezdődött a sorozás, Nagyatádon április 1-től kapják meg minősítésüket a leendő újoncok. Mindenki azt mondja: romlik a fiatalok egészségi állapota. Szerintem ez nem teljesen igaz — véli dr. Bekker Tamás sorozóorvos, aki Kaposváron a megyei hadkiegészítő parancsnokságon vizsgálja az ifjakat. — Az elmúlt öt évben változtak a sorozási szabályok, s így többen kapnak alkalmatlan minősítést. A légúti panaszok, a gerinc- és a mozgásszervi betegségek, valamint a lelki bajok vezetnek. — Vegyesek a tapasztalataim — summáz Lantos Marianna pszichológus. — Sok gond van az értelmi képességgel is, de a pszichés problémák jellemzőbbek. Nem a hadsereg miatt szoronganak, hanem a munkanélküliség, az otthon maradottak anyagi helyzete miatt. A honvédség új tesztet akar bevezetni. így a pszichológusok a sorozáson megjelent fiatalok közül néhánnyal egy alaposabb, de nehezebb tesztet is kitöltetnek. Virth Balázs testnevelés szakra jelentkezett, de a továbbtanulási lapján a rendőr szak- középiskolát is megjelölte. Ha felveszik, szolgálathalasztási kérelmet ír; ugyanis előbb az iskolát akarja elvégezni. — Én szeretnék mielőbb túllenni az egészen — veti közbe a bőszénfai Guth Gábor. — Kőműves a szakmám, de munka- nélküli vagyok. Ha leszerelek, talán el tudok helyezkedni. Bacza Krisztián a kereskedelmi szakközépiskola ötödévese. A sorozáson azt kérte: ha lehet, hívják be augusztusba. Szükséges rossznak tartja a sorkatonai szolgálatot. Serbán László alezredestől, a kiegészítő osztály vezetőjétől megtudtuk: az ifjak zöme májusban, illetve augusztusban tizenkét hónapra vonul majd be. A parlament még nem döntött a csökkentett idejű sorkatonai szolgálatról. Lőrincz Sándor Tetőszigetelés a siófoki iskolában A siófoki Krúdy Gyula Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet tetőszigetelése hosszú ideje gondot okozott. Most sikerült olyan műszaki megoldást találni, amely az eredetileg, kényszerűen 50 millió forintra tervezett javítási költséget a felére csökkenti. Elöntötte a víz a marcali lakást Vizet szivattyúztak tegnap a marcali tűzoltók. Az egyik Kossuth Lajos utcai családi házban csaknem két méter magasságban állt a víz. A tűzoltók közel egy óra alatt szivattyúzták ki a 120 köbméternyi folyadékot. Munkájuk során két speciális berendezést használtak. A Tivoli Színház a nevelőotthonban A tegnapi esős idő nem kedvezett Kaposváron az utcaszínházi találkozó résztvevőinek. Mivel a budapesti Tivoli Színház produkcióját is elmosta az eső, felajánlották, hogy Csizmás kandúr című előadásukat bemutatják délután a Zita nevelőotthon ifjú lakóinak. Fásításra nyert Csurgónagymarton A csurgónagymartoni ön- kormányzat is nyert pénzt az erdőfelügyelőség pályázatán. Az ötvenezer forintos nyereményt a község szépítésére, fák ültetésére fordítja a dél-somogyi település képviselőtestülete. Kaposvári színész Evita sofőré Hatvanmillió dolláros amerikai szuperprodukcióban Evita sofőrét Hunyadkürti György, a kaposvári Csiky Gergely Színház népszerű színésze alakítja. Somogyi diákok az OKTV döntőben Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny országos döntőjébe jutott biológia I. kategóriában Pfeiffer Norbert (Széchenyi gimnázium, Barcs), olasz II. kategóriában Takács Katalin (Perczel Mór gimnázium, Siófok), francia I. kategóriában Dénes Krisztina (Táncsics gimnázium, Kaposvár), történelemből pedig Őrszegi Katalin (Táncsics gimnázium). A többi tantárgy eredményeit később közli az OKSZI. A^udósok szerint minden átalakítás pénzbe kerül és uniformizál Átszervezik a közigazgatást Apatalomiak víztisztítója A megyei önkormányzatnak tizenhárom millió forintjába került a patalomi Park Szociális Otthon szennyvíztisztítója. A tegnapi műszaki átadáson elhangzott: teljes oxidációs, biológiai tisztítás, majd fertőtlenítés után jut a szennyvíz a falu melletti patakba. A megyei ön- kormányzat beruházási irodája által bonyolított, és a budapesti Purator Hungária kft fővállalkozásában megépített szennyvíztisztítónak 40 köbméteres a napi kapacitása. A műszaki átadáson a szakemberek azt is megállapították, hogy vannak még hiányosságok,, amelyeket majd a próbaüzem során meg kell szüntetni. A közigazgatás átszervezéséről tartott tegnap előadást a kaposvári megyeházán dr. Szabó Gábor, a Magyar Köz- igazgatási Intézet kutatásvezetője, az állam- és jogtudomány kandidátusa. A szakmai konferencián, amelyet a Magyar Közigazgatási Kar Somogy megyei tagozata szervezett jegyzők, a dekon- centrált szervek vezetői és ön- kormányzati szakemberek vettek részt. Mint elmondta, a de- koncentrált közigazgatási szervek reformjáról szóló 1995-ös kormányhatározat helyes kiindulópontokat tartalmaz. Nevezetesen: Magyarországon sok dekoncentrált szervezet, s közöttük alig van kapcsolat. Ezekre a „gyógyír”, a kormányhatározat már kevésbé nevezhető sikeresnek. A legfontosabb a rendszerszemlélet hiánya: a határozat nem vesz tudomást az önkormányzati közigazgatás létezéséről. Dr. Szabó Gábor hangsúlyozta: a mai napig nem látott olyan gazdaságos sági számítást, amely alá támasztaná, hogy ez a reform az államháztartásnak, a központi költségvetésnek megtakarítást eredményezne, ugyanakkor ez is sokba kerül. A másik gondot az uniformizá- ció okozza, holott a dekoncentrált szervek többek között a profiljukat és a területi illetékességüket tekintve is nagyon különbözőek. A harmadik probléma pedig a kettős alárendeltség. A' megoldásnak három fő eleme van — hangsúlyozta. Az egyik a rendszerváltás buzgó- ságában elkövetett túlkapások korrekciója; a legyengített megyei önkormányzat ugyanis nem tudta fogadni a korábbi megyei tanácsi szakigazgatási szervek egy részét. Elsősorban a fogyasztóvédelmet és a sportigazgatást kellene „visszaterelni” a megyei önkormányzatba. A második elem az ágazaton belüli integráció, a harmadik pedig az, hogy a mainál olajozottabban történjen ezek a szervek közötti koordinált működés. (Tamási) A leukémiás és tumoros beteg gyerekekért Szülőszálló Pécsen Pécsett egy Rét utcai társasház lakói lemondtak az alagsori helyiségekről, hogy ott szülői szállót alakítson ki a tumoros és leukémiás gyermekek gyógyítására létrehozott alapítvány. Korábban csak ketten tölthették itt az éjszakát, ám tegnaptól már tíz személy alhat díjtalanul a kényelmes szálláson. A Lions Pécs-Normandia segítségével működő szálló létrehozásához egy holland alapítvány 3,7 millió forinttal járult hozzá, de a kezdeményezést dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke, valamint Szita Károly kaposvári polgármester is támogatta. A pécsi szálláshelyet ugyanis somogyi szülők is igénybeveszik majd, hiszen jelenleg 63 regisztrált tumoros, illetve leukémiás somogyi kisgyerek szorul kezelésre a pécsi gyermekklinika onkológiai osztályán, s a hozzátartozók hazautazása, majd a reggeli visszautazás megterhelő volt. A szülői szállót tegnap adták át. Az ünnepségen részt vett az onkológiai osztály orvoscsoportja, a holland alapítvány két képviselője és több szülő is. Lotz Károly né azt mondta: ilyen nemes ügyre mindig kaphatók a miniszterfeleségek. A szállót a kaposvári Iváncsikné Kálmán Éva, az alapítvány kuratóriumának somogyi képviselője vette át. (Lőrincz)