Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-28 / 74. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1996. március 28., csütörtök Szívelégtelenségről a hipertónia klubban Korunk egyik sok áldozatot követelő népbetegségéről, a magas vérnyomásról és a hozzá társuló szívelégtelenségről cserélték ki tapasztalataikat a dr. Rostás László megyei kardiológus szakfőorvos vezette Somogy megyei Hipertónia Klub tagjai tegnap Kaposváron. Az érdeklődéssel kísért eszmecserének vendége volt dr. Zámolyi Károly a HIETE II. számú belklinikájának kandidátusa. Istállót építenek Kazsokon Három új istállóépület megépí tésére nyújtott be pályázatot a kazsoki Bos-Frucht Szövetkezet. A négyzetméterenként 4000 forintos állami kedvezmény segítségével mintegy 3100 négyzetméteren alakítanának ki istállókat. Kettőt nö- vendékmarha-nevelésre, egyet takarmánytároló, keverő- és gépműhelynek szánnak. Fellépésre készülnek a Somogyi Aprók Áprilisi önálló estjükre készülnek ezekben a hetekben a kaposvári Somogyi' Aprók. A Németh Ágnes művészeti vezetésével működő, neves gyermektáncegyüttes több új koreográfiát tanult be erre az alkalomra. Az önálló esten a Somogyi Aprók utánpótlás csoportja is színpadra lép a Szakszervezeti Művelődési Házban. Népszerű tárlat Siófokon Nagy az érdeklődés a Kálmán Imre Múzeumban lévő Siófoki Városi’ Képtárban rendezett, klasszikusokat és kortárs képzőművészeket — köztük több somogyit — felvonultató tárlat iránt. Á hét végéig nyitva tartó kiállítást eddig több ezren tekintették meg. Nagykanizsán járt a megyéspüspök Nagykanizsán találkozott a helybeli és a környékbeli fiatal katolikus papokkal Balás Béla kaposvári megyéspüspök. A megbeszélésen pasztorális ügyekről esett szó; a hitoktatás és a gyóntatás kérdéseiről. Módosított rendelet Marcaliban Módosította lakbértámogatási rendeletét a marcali önkormányzat. A jövőben azok a három vagy több gyermeket nevelő családok juthatnak támogatáshoz, ahol az egy főre eső nettó jövedelem tízezer forint alatt van. Egyedülállóknál a hozzájárulás 12 ezer forint alatt igényelhető. Siófok legújabb testvérvárosa a mexikói Puerto Vallarta lehet Négy nyelvhez négy partner Idegenforgalmi főiskola meghonosítását tervezi a siófoki önkormányzat. Dr. Balázs Árpád polgármester tegnap elmondta: szeretnék, ha külföldi partnereik a szakképzésből és a vendégküldésből egyaránt kivennék a részüket. Az elképzelések szerint a négy évfolyam tanulói a négy testvértelepülés országának kultúrájával, nyelvével ismerkednének. Az Adriai-tenger partján, Franciaországban, Izraelben és a tengerentúlon, Mexikóban találnak közreműködőre. Tegnap számolt be a Mexikóban járt siófoki delegáció a sikereiről. Elsőként kínálkozik a tény, hogy egy város, Puerto Vallarta kinyilvánította szándékát, mely szerint Siófokot testvérvárosává fogadná. A 15 fős delegációt egyébként fogadta dr. Kosárka József nagykövet, és ott- jártukkor az ötcsillagos Hotel Camino Real-ban lakott az ENSZ főtitkára is... A magyar gasztronómiát Mexikóban a siófoki Fogas étterem, a Piroska csárda, és a töreki Nádas étterem képviselte; a recepteket Majoros János, Majoros László, Ver- hás Attila. Erdős László és Fi- liszár Judit találta ki, főzte meg illetve szervírozta. A talp alá valót a Piroska csárda zenészei húzták, hozzá a Balaton táncegyüttes két táncosa mutatott be koreográfiát. A könnyűzenét Szandy reprezentálta. A hazaérkezettek kötetnyi, oda- künn megjelent újságcikket hoztak haza — sikerrel jártak. A szakemberek szerint évente 3-5 ezer mexikói turistára számíthat az ország. (Czene) Gyermeküléseket sorsoltak A Providencia Biztosító Rt közlekedésbiztonsági akciót hirdetett ügyfeleinek. Az akció legfontosabb célja az volt, hogy növeljék a közlekedésben résztvevő gyermekek biztonságát. Somogybán huszonkét embernek kedvezett a szerencse: a nyertesek tegnap vehették át az ajándékot fotó: lang Róbert Kétszer hat sört ivott, s ez hatott - Buszon „buliztak” a garázdák Egy sofőr nehéz éjszakája 1995. október 8-án igen nehéz szolgálatot teljesített Barcsról Lábod felé közlekedő autóbusz vezetője. Görgetegen hajnali fél ötkor szállt föl Csonka János 29 éves lábodi lakos és zokon vette: a sofőr nem engedte a buszra társát, mivel annak csupa vér volt a ruhája. Csonka később bevallotta: otthon megivott hat sört, Görgetegen még hatot. S ez hatott... Görgetegtől Lábodig ugyanis folyamatosan fenyegette a sofőrt. „Beígérte”, hogy megöli, belevágja a kést, kidobja az ablakon. A szerencsétlen buszvezetőnek tehát nemcsak a ködös, és kanyargós úttal kellett megküzdenie. A buszban más affér is volt, az egyik utas késsel fenyegette társát. így a sofőr nem tűrte tovább a zaklatását, a buszban uralkodó „rumlit”, s még Lábod előtt — a külterületen — megállt, majd felszólította Csonkát, hogy hagyja abba a zaklatást. Amikor néhány perc után elindult, a férfi újra a vezetőfülkéhez ment és folytatta a fenyegetéseit. Lábodon is csak felszólításra szállt le. A Kaposvári Bíróság dr. Tarr József büntetőtanácsa Csonka Jánost bűnösnek találta egyrendbeli közlekedés biztonsága elleni bűntett és egyrendbeli közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésében. Ezért a bíróság Csonka Jánost — mint többszörös visszaesőt — tíz hónapi börtönre ítélte és két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ügyész az ítéletet tudomásul vette, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. (Tamási) Nemzetközi polgári védelmi gyakorlat Ukrajnában A katasztrófák ellen Oravecz István, dr. Kolber István és Maxwell Alston (Folytatás az 1. oldalról) A tanácskozáson szó esett az itt állomásozó IFOR csapatok és a polgári védelem együttműködéséről is. Dr. Kolber István megyei védelmi parancsnok hangsúlyozta: míg korábban a polgári védelem tevékenysége a háborúkhoz kapcsolódott, ma a munka zömét a katasztrófa helyzetek elhárítása teszi ki. Komplexebb, polgárbarátabb lett a feladatrendszer, melyet az önkormányzatokkal szorosan együttműködve látnak el. Maxvell Alston szerint sokan kizárólag katonai szervezetnek tartják a NATO-t és nincsenek tisztában azzal, hogy polgári vészhelyzetek elhárításával is foglalkozik. A békepartnerségi programban — a tagországokon kívül — 26 ország vesz részt. Eddig a térségben Románia és Bulgária, valamint Litvánia és Belorusszia vett részt közös gyakorlaton, ősszel pedig négy nemzet részére szerveznek hasonló erőpróbát. A költségeket az amerikai kormány állja, emellett az előkészítésben, a szervezésben és a kiképzésben vesznek részt. Oravecz István vezérőrnagy, országos parancsnok elmondta: hazánk tizenkilencmillió forinttal járul hozzá a NATO békepartnerség programjaihoz. Különösen nagyra értékelte az így nyert konzultációs lehetőségeket. A január elsejétől ismét önálló szervezetként működő magyar polgári védelemben szervezeti korszerűsítés is történt. Ezzel az európai és a NATO-ban elfogadott alapelvekhez is közelebb került a tevékenységük. (S. Pap) A legjobban szereplő iskola számítógépet nyer Diákokkal játszik a Sütév A sikeres karácsonyi nyereményjáték után újabb akcióba kezdett a Sütév Rt. Ezen a megye általános- és középiskoláinak tanulói vehetnek részt. A játék lényege természetesen nem változott; ismét a Sütév által gyártott kenyerek címkéjét kell összegyűjteniük az iskolai osztályoknak. Nem nehéz a megyében a Sütév-kenye- rek nyomára akadni, hiszen több mint 60 fajtát gyártanak, s szinte minden településen kapható. Garbera István marketing igazgató szerint a nyertesek most is értékes jutalmat kapnak. A játékot két korcsoportban hirdetik meg: az általános iskolai alsótagozatosok alkotják az első, míg a felsőtagozatosok és a középiskolások a második korcsoportot. Az első korcsoportban a nyeremény egy nap a budapesti vidámparkban, amelynek a költségét a társaság állja, míg a második korcsoport nyertese 5 napot tölthet Szlovákiában a Sütév költségén. Emellett még számos értékes nyereményt is kisorsolnak. Az első díjat nyert osztályok osztályfőnöke és az osztály által kiválasztott „kedvenc tanár” külön elismerésben részesül; olaszországi kétszemélyes apartmanban egy héten át kipihenheti a címkegyűjtés fáradalmait. Az újabb Sütév akcióban természetesen az iskolák is versenyeznek egymással. Az első helyezett iskola IBM 486-os típusú számítógépet kap teljes felszereléssel. A kenyércímke-gyűjtő akció május 31-ig tart., A címkék számát összesítő gyűjtőíven kell feltüntetni. A gyűjtőíveket a Sütév címére (7400 Kaposvár, pf.: 800), - jelige: „Nyaralás a Sütévvel” - legkésőbb június 4-ig küldhetik be. ÁGYTOLL TISZTÍTÁS Fonyódon a Karácsony u. 39. sz. alatt (bejárat a Béke utca felől is) Nyitva: h-p 10-18, szó 10—15 óráig. Érdeklődni: 20 óra után a 82/318-841 telefonon ___________________________f 13557) HÚSVÉTI HÚSÁRU AKCIÓ! Füstölt:- darabolt sonka 620 Ft/kg- kötözött sonka 620 Ft/kg- tarja 680 Ft/kg- hátsó csülök 400 Ft/kg- karaj 680 Ft/kg- paraszt kolbász 450 Ft/kg HÚSBOLT Kaposvár, Radnóti M. u. 1. Nyitva: k-p 8-11, és 15-18 óráig, szó 8-11 óráig Tel.: 82/319-811 (13271) RANK XEROX-AKCIÓI Rank Xerox 5025-ös fénymásológép akciós áron a készlet erejéig! * A/3-as maximális eredeti és másolat * 21 lap/perc A/4 másolat * ZOOM és fix beállítású kicsinyítés-nagyítás * 3 papírtálca, példányszám számláló Ára most csak397 OOO Ft + áfa! Régi, akár üzemképtelen RX 1025-ös fénymásolót beszámítunk az árba! VE-KAPOSSYSTEM KFT. Kaposvár, Fő u. 28. • Tel.: 82/321-340 (13108) HASZNÁLTAUTÓ ÜGYNÖKSÉG nyílt Kaposváron a Szigetvári u. 16/b alatt Nyugati és keleti kisköbcentis, kisfogyasztású gépkocsikat keresünk bizományi értékesítésre. Szolgáltatás:- ingyenes tárolás- közvetítői díj: nyugati gk. 3%, keleti gk. 2%- vétel esetén használt, jó állapotú gépkocsiját beszámítjuk. Szeretettel várjuk hétfőtől péntekig 8-17.30, szombaton 8-13 óráig. Tel.: 06-60-368-958, 17 óra után 82/422-855 Szezon előtti árakon várjuk kedves vásárlóinkat! I AJÁNLATUNK: olasz műanyag kerti bútorok © hintaágy O kerti székek © kerek asztal © napernyők háztartási műanyagáruk nagy választékban, valamint olcsó szekrénysorok és kiegészítő bútorok. „ Többféle műanyag garnitúra érkezett. MÉG TART AZ ÁREMELÉS ELŐTTI AKCIÓI £ ÁGYTOLL TISZTÍTÁS Y PAPLANKÉSZÍTÉS Kaposvári \ | i l TeL.982ííl3-2°0 1 \ . ^14^-18 óráig. I IV------------ (12389) 1 Gyermekágyat, l cipósszekrényt, előszobafalat, függönykarnist a % gyártótól ____A : .c LENAU REISEN__________ LE»-ÁU KAPOSVÁRON AJÁNLATAINK: Kaposvárról induló autóbuszos útjaink:- Görögország, 10 nap, apartmanban 11 700 Ft/főtől- Lloret De Mar, 10 nap/7 éj, szállodában, tp-val 33 900 Ft/főtől- Horvátország 8 nap/7 éj, szállodában, fp-val 23 150 Ft/főtől- Tunézia májustól, hetente szállodában, fp-val 44 900 Ft/főtől- Ciprus, 1 hét, repülővel, apartmanban 33 900 Ft/főtől- Korfu, Kréta, Rodosz, 1 hét, apartmanban, repülővel 25 200 Ft/főtől- Korzika, 10 nap/7 éj, autóbusszal, ap-ban 34 900 Ft/főtől- Görög körutazás, 10 nap, autóbusszal, ap-ban 14 990 Ft/fő- Repülőjegy értékesítés a világ minden tájára! LENAC KEISEN/MÁV Menetjegyiroda Kaposvár, Csokonai u. 8. Tol./fax: 82/313-335