Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-28 / 74. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1996. március 28., csütörtök Akadályok az alapszerződés útjában A szlovák parlament keddi döntésével elhárította a legfőbb akadályt az alapszerződés érvénybe lépése elől - nyilatkozta Kovács László. A magyar külügyminiszter szerint nem kedvező, de nem is tragikus az a körülmény, hogy a szlovák fél egy értelmező határozatot csatolt a dokumentumhoz. Bár a jegyzék nem a jó szándék jele, de nem módosítja az alapszerződést, s nem ró semmiféle kötelezettséget a magyar félre - hangsúlyozta Kovács László, majd hozzátette: a szlovák fél kérésére Magyar- ország átveszi a határozatot, de semmiképpen nem tekinti azt a ratifikációs okmányok részének. A magyar külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy az alapszerződés jogi érvényű normaként utal a kisebbségekről szóló nemzetközi dokumentumokra. Ezzel kapcsolatban az értelmező határozat így fogalmaz: Szlovákia sohasem fogadott el, és szerződésben sem rögzített olyan megfogalmazást, amely a kisebbségek kollektív jogainak elismerésére épülne. Duray Miklós, az Együttélés elnöke, szlovák parlamenti képviselő az alapszerződés jóváhagyását követően fenntartásainak adott hangot. Szerinte Szlovákiában a belső jogrend szerint az alapszerződést nem lehet érvényesíteni, a nemzetközi normák szerint ugyanez az egyezmény kötelező érvényű. Az egyezmény kiegészítését és szlovák értelmezését célzó keddi parlamenti határozat a szlovákiai magyar keresztény- demokraták részéről elfogadhatatlan, ezért azt érvénytelennek tekintik - jelentette ki Bu- gár Béla, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke szerdai pozsonyi sajtótájékoztatóján. A magyar-szlovák alapszerződéssel egy időben elfogadott értelmező határozat „felvizezi” annak tartalmát - írta a bécsi Der Standard. Az újság megállapította: a nyelvtörvénnyel, a területi-közigazgatási reformmal és a btk.-módosítással Meciar jelentősen növelte a Szlovákiában élő magyar kisebbségre nehezedő nyomást. A Der Standardban megjelent szerdai kommentár szerint a szlovákoknak ma semmi okuk arra, hogy féljenek Magyarországtól. „Még ha soviniszták kerülnének is Budapesten hatalomra, Pozsony számára a legjobb garancia az európai intézményekben való tagság lenne. Világosan meg kell mondani Meciamak és barátainak, hogy az ilyen antidemokratikus intézkedésekkel soha nem lesznek a közös Európa részei” - írta a lap. Magyarország barátai között a Nílus partján s Göncz Árpád a Sínai-félszigeten magyar katonákkal ebédelt (Folytatás az 1. oldalról) Göncz Árpád magyar köztársasági elnök tegnap befejezte hivatalos kairói tárgyalásait. Délelőtt még négyszemközti eszmecserét folytatott Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel, aztán ünnepélyesen búcsút vett tőle. Ezt követően a többnemzetiségű erők és megfigyelők különrepülőgépén a Sínai-félszigeten lévő bázisra utazott. Az északi bázis a sivatag közepén, Algore településen van. Itt negyvenegy magyar katona teljesít szolgálatot, akiket az amerikai parancsnokság lát el. A köztársasági elnök beszélgetett a katonákkal, együtt ebédelt velük a kantinban, aztán visszarepült Kairóba, hogy itt találkozzon a magyarok egyiptomi barátaival. A Magyar Köztársaság elnöke ma a kora reggeli órákban Luxorba utazik, esté pedig hazatér Budapestre. Kercza Imre Erőszak a szépség szigetén Géppisztollyal tárgyalnak a korzikaiak Jacques Chirac francia elnök egy pillanatra sem feledheti: a saját háza táján is fenyeget a terrorveszély. Az idegenforgalom a „szépség szigeteként” reklámozza a földközi-tengeri Korzikát, ahol újból fellángolt a terrorizmus, és már átcsapott a francia szárazföldre is. Egy párizsi elővárosban a minap géppisztollyal lőtték Guy Benhamou újságíró házát. Szerencsére a Libération című lap Korzika-szakértője éppen nem volt otthon.- Az akció végrehajtása a radikális Korzikai Felszabadításí Front módszereire vall. Az ellenzéki szocialisták súlyos veszélytől tartanak, a rendőrszakszervezetek is riadót fújtak: a fegyveres korzikai bandák már az anyaországot fenyegetik! Minden bizonnyal politikai megfontolásból jelentette ki Jean-Louis Debré belügyminiszter, hogy szó sincs külön bánásmódról. A kormány ugyanúgy lép föl Korzikán, mint a szárazföldi Franciaországban előforduló rendbontással, terrorista cselekedetekkel szemben. Párizs még a látszatát is szeretné elkerülni annak, hogy titokban tárgyalásokat folytatna a korzikai földalatti mozgalommal. Holott lapértesülések szerint mégiscsak asztalhoz ült a szervezet képviselőivel megelőzendő, hogy a sziget elszakadásáért küzdők túlfeszítsék a húrt. Ferenczy Europress Börtön mindhalálig A tel-avivi bíróság szerdán az Izraelben kiszabható legsúlyosabb büntetéssel, életfogytig tartó szabadságvesztéssel sújtotta Jigal Amirt, Jichak Rabin néhai miniszterelnök gyilkosát. A bíróság elnöke a döntés indoklásában hangsúlyozta, hogy a vádlott több hónapon keresztül gondos alapossággal tervezte a kormányfő elleni merényletet, amit hidegvérűen hajtott végre. Az orvosi vizsgálat szerint Amir nem elmebeteg. CSIKY GERGELY SZÍNHÁZ BÉRLETSZÜNETES ELŐADÁSOKAT TART: 1996. április 7-én, 19.00 órakor 8-án, 15.00 órakor cole porter: CSÓKOLJ MEG, KATÁM! (musical) Jegyek elővételben kaphatók a Jegyirodában Kaposvár, Fő u. 8. Telefon: 82/31 1-1 13 (12518) MUNKARUHÁZATI BOLT Nálunk a legolcsóbb! A tavaszi kerti munkához férfi-női gumicsizma. Széles választék munkaruhából, nadrágból, női köppenyből, bőráruból. M.SZAVAKÓ BT Kaposvár, Honvéd u. 35. • Tel.: 06-30-564-795 JANUS PANNONIUS TUDOMÁNYEGYETEM TOVÁBBKÉPZŐ KÖZPONT A JPTE Továbbképző Központ Karközi Szekciója az 1996/97-es tanévben . a következő első és másoddiplomát adó képzéseket indítja Kaposváron: 4- Személyügyi szervező első diplomás főiskolai szak (6 szemeszter)- Felnőttképzési művelődési menedzser szak művelődésszervező * főiskolai diplomával rendelkezőknek (4 szemeszter) Várható tandíj: az Egyetem székhelyén 45.000 és 50.000 Ft között, a kihelyezett képzési székhelyeken 10-15%-kal magasabb. Előzetes jelentkezéseket telefonon a 72/251-444 /2512, vagy faxon a 72/251-444 /2537-es számon Révbíró Gézdnéndl várjuk. JPTE Pécs, Szántó K. J. u. 1/b. Már kapható a Csók és Könny című női magazin Nők vallanak magukról! Igaz történetek: ** szerelemről, * bánatról, * boldogságról, valamint sok már érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című most megjelent női lapban. FONYÓD DELTA KÓZ~ VÍG VÁM OW16IMAÍ. JEANS STORE FONYÓD DELTA KÖZ Várunk mindönkit a legújabb ta vaszi-nyári kollekció vall farmerok pulcsik kabátok pólók cipők ingek g; táskák női ruhák napszemüvegek és egyéb kigészítők 85/363-944 Nyitva tartás: hétfő-péntek 10-18, szombat 8-14 «85/363-503 Hamar belopta magát az emberek szívébe a kenő. A Szerencsejáték Rt. eddigi összesítései szerint a kenóval naponta több tízezren nyernek. A nyertesek száma múlt héten pénteken, a számsorsjáték -ötödik napján már megközelítette az ötvenezret.A születése óta eltelt röpke idő alatt huszonkilencen vehettek fel ötvenezer forintnál nagyobb nyereményt. Aratnak a telitalálatosok Az ötös lottón ezen a héten megnyerhető 287 millió forint - nagyságát tekintve - a harmadik legnagyobb főnyeremény a lottó fennállása óta. A hatos lottó a telitalálatok korszakát éli. A múlt héten megütött főnyeremény után ezen a héten 12 millió vár arra, aki helyesen tippel a kisorsolt hat számra. Szép összeg, 10 millió forint kínálja magát a héten a Jokeren is, a totózókat pedig 5 millió forinttal kecsegteti a totó plusz 1 találatos. Dupla mázli a héten A Telemázli népszerűsége töretlen. Mivel az eladott sorsjegyek száma az utóbbi időben meredeken ívelt felfelé, elérte azt a Szerencseposta bűvös határt, amelyen túl a nyeremények összege megduplázódik. így a Telemázli show-ban most már a korábbi 480 000 forinttal szemben 960 000 az elnyerhető összeg, amelybe természetesen nem számít bele a Jackpot nyereménye. További jó hír, hogy azok között, akik nem kerültek be a tévéműsorba a korábbi három helyett hatszor 100 ezer forintos nyereményt sorsolnak ki. A Jackpot a jövő héten több mint 36 millió forintot ér. Húsvéti nyereményözön Totópárbajt hirdetnek egy Opelért. Március 22-én a Tv2 Fociles műsorában kisorsolták, hogy az áprilisi Totópárbajra melyik nyerőosztály képviselői pályázhatnak. Á sorsolás eredménye: a 12. nyerőosztály. Tehát akinek március utolsó két hetében 12 telitalálata van és szeretne a tévé nyilvánossága előtt párbajozni, megtippelni a következő heti totóeredményeket, az a totózók- ban kapható pályázati lapot töltse ki és Totópárbaj jeligével zárt borítékban április 4-ig küldje be a Szerencse, 1830 Budapest címre. A beküldött pályázatokból sorsolják ki annak a két fogadónak a nevét, akik először mérhetik össze „tudományukat”. A győztes jutalma egy Opel, a vesztes vigaszdíja ötvenezer forint értékű letéti jegy. A Négy keréken jön a Joker akcióban azok vehetnek részt, akik március 31. és december 29. között a hónap utolsó hetében a gépi ötös vagy hatos lottón a Jokerre is tesznek. Először ezen a héten lehet játszani. A játékosok között a Szerencsejáték Rt. havonta egy VW Pólót sorsol ki. A nyertes szelvények sorszámáról a totó-lottó kirendeltségek, valamint a televízió Szerencsepercek műsora tájékoztat. 25 millió forintot érő betétkönyv tulajdonosa lehet az a lottózó, aki az április 6-ai hatoslottó-sorsolást követően ráadásként kihúzott hat számot eltalálja. Vigaszág a totón Ez a neve annak a játéknak, amelyben kizárólag azok a totó- zók vehetnek részt, akik nulla találatot értek le a totón. Teendőjük mindössze annyi, hogy kitöltenek egy pályázati lapot (totózók- ban kapható) és „Vigaszág” jeligével beküldik a Szerencse, 1830 Budapest címre. A pályázók között az év végéig minden hónapban öt darab ötvenezer forintos letéti jegyet sorsolnak ki. (X) Húsvétkor megkezdődhet a kelet-szlavóniai menekültek hazatelepülése - közölte szerdán az ENSZ zágrábi összekötő irodája. A leszerelés folyamatának „visszaszámlálása” akkor indulhat, amikor a térségben már teljes létszámban jelen lesznek a nemzetközi erők. Jelenleg főként orosz és belga kéksisakosok állomásoznak Kelet-Szlavóniában. II. János Pál pápa április 14- én Tunéziát, majd május 17. és 19. között Szlovéniát keresi föl. Katolikus egyházfő eddig még nem járt egyik országban sem. A pápa idei külföldi látogatásai között, mint ismeretes, magyarországi út is szerepel. Oroszország ünnepélyes keretek között szerdán átadott 27 hadihajót Ukrajnának. Az átadást az egykori szovjet Fekete-tengeri Flotta felosztásáról tavaly nyáron Szocsiban született megállapodások írták elő. Hatórás űrsétát tett szerda reggel két amerikai asztronauta az összekapcsolódott Atlantis űrrepülőgép és Mir űrállomás körül. Linda Godwin és Rich Clifford először merészkedett ki úgy a világűrbe, hogy az űrrepülőgép az orosz űrbázishoz volt kötve. Létező betegség az Öbölszindróma - olvasható abban a felmérésben, amely a Brit Or- vosr Szövetség szaklapjában jelent meg. Az Öböl-háború angol veteránjain észlelt súlyos idegi és testi elváltozásokat az esetleges iraki vegyi-biológiai hadviselés következményeinek kivédésére alkalmazott oltás- és gyógyszerkoktél hatásával magyarázzák a tanulmány szerzői. A Kennedyk féltett titkai John F. Kennedy, az Egyesült Államok akkori elnöke és felesége - Jacqueline - éppen ráértek. Elhatározták, házi mozit készítenek, és eljátszanak egy, az elnök ellen irányuló gyilkos merényletet. Alig két héttel később, 1963. november 22-én, Dallasban eldördültek a valódi lövések. A különös esetet Nellie Bly írta meg, könyve A Kennedy család férfi tagjai. Szex, botrány, titok három nemzedéken át címmel jelent meg. Az elnökválasztási kampányban például félmillió dollárral hallgattatta el a Kennedy család JFK egykori szeretőjét, aki be akarta perelni a politikust állítólagos házassági ígéretei miatt. A könyv részletezi Edward Kennedy szenátor viselt dolgait is, például, hogy nyilvános helyeken, nehezen félreérthető helyzetekben látták hölgyek társaságában az egyébként családos politikust. cviiitrio« Nó TMK ^Panama aienav CÜÜli/N/^EszZfULmmr ÁP-rr-r suucibcha (13129)