Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-11 / 60. szám

1996. március 11., hétfő SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 Helyi adó lesz Porrogon Ezer forintos helyi adó bevezetését terve­zik Porrogon. Az ingatlanonkénti összeg­ből a szemétszállítás gondját oldanák meg, megszüntetve az alkalmi lerakóhe­lyeket. A befolyt összegből szeretnék tá­mogatni a rendőrségi körzeti megbízottak működését is. Ez még kidolgozás előtt áll; feltehetően egy közbiztonsági alap lesz a megoldás. Sikeres kiállítás Háromfán Több száz látogatója volt a háromfai Mó­ricz Zsigmond Általános Iskolában a ba- bócsai amatőr festők kiállításának. Az al­kotók negyven műve a babócsai általános iskola rajztanára Zsomboriné Gál Borbála szervezésében és rendszerezésében került a közönség elé. Babák somogyi népviseletben A nők Kaposvárért, Kaposvár a nőkért egyesület vendégeként a megyeszékhe­lyen járt és dr. Lamperth Mónika ország- ‘ gyűlési képviselővel egy kiállításról tár­gyalt Dániel Krisztina. A Rinyabesenyő- ről származó, Németországban élő baba­készítő a népi hagyományokat eleveníti fel, bemutatja a gazdag öltözködési kultú­rát, az eredetit hűen utánzó ruhákat, és tárgyakat készít. Mostani látogatásán a szeptemberi kaposvári tárlat anyagát egyeztették, melyen a szüreti mulatságo­kat mutatja be miniatűr életképekben. Szaktárgyi versenyek Tabon A Kazinczyról elnevezett Szép magyar kiejtés tabi versenyén 22 tanuló vett részt. Az 5.és 6. osztályosok versenyét Somogyi Anna nyerte, a 7. és 8. osztályosok kate­góriájában Farkas Katalin lett az első. ők képviselik a tabi 1-es számú általános is­kolát a megyei versenyen. Félszáz liter vér Tabról 137 önkéntes véradó közül 123-an, össze­sen 46,5 liter yért adtak a tabi művelődési központban. A sikeres véradónapon, a vá­rosi Vöröskereszt szervezésében, a kapos­vári vérellátó állomás dolgozói gyűjtötték össze a életmentő yért. A tabi lakosok ön­zetlensége nem egyedi, több alkalommal bizonyították már segítőkészségüket. Új utca Balatonberényben Rövidesen új utca nyílik Balatonberény­ben. Az önkormányzat szakemberei meg­egyeztek a Szabadság utca folytatásában építkezőkkel, hogy jövendő otthonaik számára új utcát nyitnak. Mivel a döntés ellen nem emeltek kifogást a Szabadság utca lakói sem, hamarosan új utcával gya­rapodik a település. Álláslehetőségek Siófokon A Somogy Megyei Munkaügyi Központ siófoki kirendeltségén több álláslehetősé­get kínálnak a munkanélkülieknek. Egy cukrásznak, egy munkaerő-gazdálkodási ügyintézőnek, egy nehézföldmunkagép- kezelőnek, egy szociális informátornak és egy villanyszerelőnek ajánlanak munkát. SOMOGYI HÍRLAP Lőrincz Sándor jegyzete Előítélet és esély Harmincketten vettek részt a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola kétéves posztgraduális romológus képzé­sén. Az ország minden részéből sereglett ide pedagógus, katona, rendőr, börtönőr, népművelő — s már túl vannak az államvizsgán. A másoddiplomás képzés hallgatóinak fele somogyi volt. Azért vállalkoztak a kurzusra, mert végzettségük mellé mankót kerestek, hogy munkahelyükön még inkább helytálljanak. Ugyanis sok so­mogyi intézmény van kapcsolatban a cigányokkal. Az előítéletet pedig kevesen tudják sutba dobni. Dr. Takács Éva főiskolai do­cens, a képzés vezetője szerint a somogyi cigány gyerekek nagy része kisegítő iskolában kezdi tanulni a betűvetést és az olvasást. Egy-másfél év múlva azonban sikerül felzárkóztatni őket, ám azt tapasztalják: az iskolák nem kapnak két kézzel a cigány lurkók után... A leendő romológusok a négy félév alatt megismerkedtek a cigány kultúrával; lovári és beás nyelvet tanultak, helyi és vendé­gelőadók elemezték a gyakran a lét peremére sodródott etnikum mindennapjait, kitörési lehetőségeit, esélyeit. A képzést nemcsak a hallgatók, az oktatók is sikeresnek tartot­ták. Sőt, a múlt hónaptól nappalin is megindult a képzés. A jó szakemberre, az előítélek felszámolására megvan hát az esély. Vajon érzik-e ezt a cigányok? Négyszáz Toldis diák eleveníti fel 1848 eseményeit Történelem a főtéren Próbálnak az ünnepi műsor szereplői fotó: lang Róbert A Toldi gimnáziumban hetek óta lázasan folyó próbák arra utalnak, hogy ebben az évben nem a szokványos protokoll műsorral emlékeznek a kapos­váriak 1848 márciusára. A Kos­suth teret benépesítő többszáz diák elsősorban a mai fiatalok számára akad a megfogalmazni a forradalom üzenetét. — Ez a történelmi tabló nem az eseményeket követi, a forra­dalom és szabadságharc szelle­miségét, hangulatát próbálja montázsszerűen érzékeltetni— mondta Török Tamás, az ünnepi műsor rendezője. — Az ötlet dr. Klujber László kulturális igaz­gatótól származik, megvalósítá­sában jelentős szerep jut isko­lánk diákjainak, akik tanáraikkal együtt lépnek fel március 15-én. A kor történelmi nagyságait — Széchenyit, Kossuthot, Vas­várit, Táncsicsot — gondolataik közvetítésével jelenítik meg a Kossuth téren. Petőfi alakját Maloveczky Miklós személye­síti meg. Az énekszólókat a Toldi gimnázium drámatagoza­tos tanulói adják elő. A Szabad­ság, szerelem című megzenésí­tett Petőfi vers pedig a kaposvári származású Bellái Judit opera­énekesnő tolmácsolásában hangzik fel. A történelmi hangulat megte­remtésében a Honvéd Fúvósze­nekar és a Somogy Táncegyüt­tes működik közre. Kuriózum­nak számít, hogy a koszorúzást és a polgármester beszédét is be­lekomponálták a rendhagyó ün­nepi műsorba. (S. Pap) Pártszervező nagygyűlés Gyékényesen Utcára hív a MIEP — Jöjjön ki a tömeg a március 15-én az utcára, tegyen meg mindent, ami nem veszélyes az életére! Legyen engedetlen! Ha kell, ne fizesse az adót, a tb-díjat! Sok más mellett ezt is mondta Csurka István azon a MIÉP nagygyűlésen, amelyet a párt­szervezés és a nép felvilágosítása céljából tartottak a hétvégén Gyékényesen. A Magyar Igaz­ság és Elet Pártjának elnöke kér­désre válaszolva pontosított: csak a tömeges adómegtagadás­nak van értelme, mondta. De nemcsak polgári engedetlen­ségre szólított föl, hanem osto­rozta a kormányzatot is a mint­egy 150 fős hallgatóság előtt. Hangsúlyozta: nem jogállamban, hanem egy ügyesen kifundált rendszerben élünk, amely csak látszólag demokratikus, ezért rendszerváltásra van szükség. Czére Béla, a választmány elnöke a nemzetközi tőke veszé­lyéről szólt, amely — mint mondta — kiszipolyozza, gyar­mati szolgasorba süllyeszú a magyarságot, ha nem lesz nem­zeti, radikális összefogás. Élet­veszélyben van a haza és a nem­zet Fenyvesi Zoltán alelnök sze­rint is. A honfoglalás 1100. év­fordulóján a honvesztés veszé­lyére figyelmeztetett: 2100-ra a magyarság választhat kisebbségi önkormányzatot, ha nem vigyáz az idegen túlsúlyra. A gyűlést megelőző sajtótájé­koztatón a Somogyi Hírlap a nemzeti erők aprózódásáról és az itt várható erővonalakról kér­dezte a MIÉP elnökét: — Ez mind az SZDSZ beépí­tett embereinek a teljesítménye. A jövőben én szeretném, ha egy olyan nemzeti egységfront jönne létre a baloldallal — vagy az SZDSZ vezette koalícióval — szemben, amelyik komoly alter­natívát tud nyújtani a radikális nemzet-felemelkedési program által. (Balassa) Amerika szerint példás az együttműködés Államtitkári köszönet — A NATO történetének leg­nagyobb hadművelete a bosz­niai békefenntartás, természe­tes, hogy látni szeretnénk a ka­tonáinkat, miként hajtják végre a rájuk bízott feladatokat — mondta látogatásuk okáról Joe R. Reeder az Egyesült Államok védelmi miniszterének száraz­földi haderőnemi helyettese, aki Richard J. Danzig, a vé­delmi miniszter haditengeré­szeti helyettesének társaságá­ban érkezett Magyarországra. Az államtitkárok pénteken tár­gyaltak Keleti György honvé­delmi miniszterrel és Mécs Im­rével a Parlament honvédelmi bizottságának elnökével Szombaton Taszárra látogat­tak, ahol a logisztikai bázis ka­tonáival találkoztak. — Fontosnak tartottuk, hogy személyesen is megkö­szönjük a magyar kormány segítségét, ami nélkül nem tudnánk ilyen színvonalon végrehajtani a békefenntartó tevékenységet — tette hozzá Richard Danzig. Az újságírók kérdésére a két miniszterhelyettes el­mondta: a magyar katonapoli­tikusokkal a civil és katonai, ezen belül is az amerikai és magyar kapcsolatokról, a mo­dernizációról és a hadsereg fejlesztéséről tárgyaltak. A járható út — mondták — hogy a létszámcsökkentésekből fel­szabaduló pénzeket a techni­kai eszközök modernizáció­jára fordítsák. A boszniai békefenntartó munkával kapcsolatban kifej­tették: a feladat tovább erősíti a kormány és a hadsereg, a fegyvernemek közti és a ame­rikai-magyar kapcsolatokat is. A politikusok vasárnap Tuzlába repültek, hogy hely­színi tapasztalatokat is szerez­zenek az IFOR tevékenységé­ről. V. O. Izmosodó áramszámlák A felemelt villamosenergia­árak 1996. március 1-jétől ér­vényesek. Az áramszolgáltató nem végez teljes körű leolva­sást, de a márciusi leolvasást és a márciusi végszámlázásra ke­rülő fogyasztást még a régi áron számlázza. Az új rész­számlákat áprilistól kezdődően kapják a fogyasztók és május­ban szedjük az első emelt ér­tékű áramdíjat — válaszolta a Somogyi Hírlap kérdésére Köpfler Csaba, a Dédász Rt ér­tékesítési osztályvezetője. A fogyasztó a márciusig terjedő részszámláit fogyasztásarányo- san még a régi áron fizeti (áta­lánydíjként), az ezután követ­kezőket pedig — attól függően, hogy mikor volt végszámlája — felosztják a visszalévő hó­napokra, s a hátralevő időszak­ban az emelt áron számlázzák. Tehát a legutóbb kapott vég­számláját megbontják áremelés előtti és utáni részre. A Dédász ugyanis több áramszolgáltató­hoz hasonlóan éves leolvasás alapján számláz, az összeget elosztja tizenkét részre, s ezt kell a fogyasztóknak havonta kifizetniük. Ha valaki a régi áron akaija végszámláztatni a fogyasztását, akkor a kirendeltségek ügyfél- szolgálati irodáiban kérheti ezt. A mostani végszámlázási lehe­tőséget azért biztosítja a Dédász, mert így egyrészt a fogyasztó „tiszta lappal” kézd, másrészt pedig nem érzi úgy, hogy az áramszolgáltatónak többet fizet, mint amennyi energiát elfo­gyasztott. (Tamási) Szűk vései költségvetés Előreláthatóan mintegy fél évig válságköltségvetéssel kényte­len gazdálkodni a vései önkor­mányzat. A Varászlóval és Nemesdéddel egykor közös költségvetésből gazdálkodó Vése mintegy 8-10 millió forin­tos forráshiánnyal számol s az önhibáján kívül hátrányos helyzetű települések sorát gya­rapítja. 1990-től a falvak szét­váltak, önálló körjegyzőség alakult, majd tavaly félévtől kezdődően Vése csatlakozott Nemesdédhez, intézményrend­szere ' azonban sértetlenül megmaradt. Ezt veszélyezteti a most kialakult helyzet. Ha nem kapják meg a központi támoga­tást, elsősorban az intézmény- rendszert kell szűkíteni és lét­számleépítés is várható. A költ­ségvetést előreláthatóan már­cius végén fogadják el. Addig nagyon meg kell gondolniuk mit, mire költsenek. V. Á.

Next

/
Thumbnails
Contents