Somogyi Hírlap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-02 / 1. szám

1996. január 2., kedd SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 5 Bábonymegyer járd; épít Munkahelyeket szeretne teremteni az önkormányzat Somogydöröcske pályázik Bábonymegyer önkormány­zata 1,9 millió forint támoga­tást nyert a Közlekedési, Hír­közlési és Vízügyi Miniszté­rium pályázatán. így a Ságvári Endre utcában megépíthetik azt a hétszáz méter hosszú, másfél méter széles járdát, amelynek révén biztonságo­sabb lesz a közlekedés. Sok óvodás, iskolás jár erre, vala­mint a vasútállomásra igyek­vők, s most még az egyre for­galmasabb közúton gyalogol­nak. Ezt a balesetveszélyt szünteti meg a járda Bábony- megyeren. Építése a tervek szerint 3,2 millió forintba ke­- Szinte valamennyi hétvégét Lullán töltjük; távol a városi zajtól, kellemes a környezet­ben - mondta Szabó János. - A ház melletti karámban van­nak a lovak. Tízéves fiam is gyakran fölnyergeli őket. Szabó János siófoki keres­kedővel Lullán, nagyszülei egykori birtokán beszélget­tünk. Gyermekkorának nagy részét itt töltötte, most ez a hétvégi tanyája; családjával együtt jár ide. Tagja a vadász- társaságnak, s lipicai lovakat tart hobbiból. nil, s ennek nten százalé­kát biztosítja akormányzat saját erőből. edményesen szerepelt a nfténum má­sodik félévre fhirdetett pá­lyázatán a luinkormányzat is: 3,1 millió nt támogatást nyert. Ebből-ossuth Lajos utcában lőpéter hosszan épít majd já s elkészítteti az alsó és a * falurészt ösz- szekötő gypshidat is. Az önkormánytrre szánja az 1995. évi maradványt, s melléje azn még további egymillió-tázezer forintot ad a 6,2 rá forintos beru­házás befeséhez. K. J.- Re#resen lovagolnak itt a ba® is - mondta. - Lóhátoi’inek Lullára, s ilyenkcastúrát szervezünk Vajtárgyvázsonyba. Igaz, én csaßO kilométert lova- golok.|OSSZabb útra rend- szeresnI kellene... Szrános több mint tíz éve k: a vállalkozást. Sió­foki f építésekor két évig a lufitokon laktak. _ etem ezt a falut - mon- Ezer szál köt ide, ahoJőkész, dolgos embe­rek k. (Krutek) Nagy gondja a somogydö- röcskei önkormányzatnak a községet (térséget) sújtó munkanélküliség. Kilenc la­kosnak van állása, meg azok­nak, akiket az önkormányzat foglalkoztat. A munkaképes korú somogy- döröcskeiek zöme munkanél­küli segélyből vagy járadékból él. — A képviselő-testület a le­hetőségeihez mérten igyekszik munkahelyeket teremteni — mondta Lesniczky László pol­gármester. — Visszavásároljuk a szorosadi szövetkezettől a régi majort, ami valaha a köz­ség tulajdonában volt s most kihasználatlanul áll. Erre mint­egy két-három millió forintot szánunk. Ott legalább tizenkét embernek tudnánk állandó fog­lalkoztatást biztosítani. Az egykori somogydöröcskei lako­Csaknem 40 millió forintos beruházásra készült a da- ránypusztai Chemix-Materiál Kft: a termelés ipari szerke­zetét akarta átalakítani. Eh­hez azonban a társaság és a CRV Intermedier Bt tőkéje nem volt elég. A Chemix-Materiál Kft megala­kulása óta üzleti kapcsolatban áll a német Wacker-Chemie nagyvállalattal, amely új, kör­nyezetkímélő terméket akar elő­állítani Daránypusztán. A gyár­táshoz szükséges berendezés egy részét már ide szállították, így lebontják a somogyi üzem­ben az elavult autoklávokat, s Tabon a Takács Imre nevét viselő szociális otthonban az ősszel kezdték az átalakítást. Kivitelezője a Tabép Kft, s az év végére befejezték az egy­kori szociális otthon konyhai, mosoda- és raktárépületének belső felújítását. A fenntartó megyei önkormány­zat pénzéből, illetve a Népjóléti Minisztérium pályázatán nyert 2,3 millió forintos támogatással kezdték a munkát - tudtuk meg Gárdonyi Lászlótól, az intéz­mény igazgatójától. Harmadik éve vonták egy igazgatás alá a tabi otthon két gondozási egysé­sok ugyanis, akiket a háború után Németországba telepítet­tek ki, felajánlották anyagi tá­mogatásukat az önkormányzat­nak. Szabadtartású hízómarha­neveléssel, illetve sertéshizla­lással lehetne abban a majorban foglalkozni. — Mikor tudják ezt elkez­deni? — Tavasszal kezdenénk a te­lep rekonstrukcióját, ha a kitele­pítettek anyagi segítségével megvesszük az üresen álló ma­jort. A felújítást és a szükséges eszközök beszerelését az ön- kormányzat által foglalkoztatott közhasznú munkások is elvég­zik, hiszen jó néhány szakember van közöttük, s ez nem kíván kü­lönösen nagy összeget. — S mikor kezdhetik az állat­tartást? — Ha kedvező kamatozású mezőgazdasági hiteltámogatást tud nyújtani az állam, már nyár dupla szűrőrendszerű, a környe­zetvédelmi követelményeknek megfelelő gyártóüzemet állíta­nak össze, ha megérkezik a to­vábbi két vagon fölszerelés.- A Wacker-Chemietől a hosszú távú szerződés szerint kapjuk a berendezést - mondta dr. Váradi Zoltán ügyvezető igazgató -; s csak ennek a cég­nek gyártjuk a BS-20-as építő­ipari impregnálóanyagot. Az eszközök beépítésének előkészí­tését megkezdtük, s a CRV In­termedier Bt munkatársai helye­zik' üzembe. Befejezése márci­usra várható; utána következik a próbagyártás, és áprilistól már üzemszerűen akarjuk a terméket gét: a pszichiátriai, valamint a felnőtt súlyos értelmifogyaté- kos-részleget.- Már az összevonáskor lát­szott, hogy a főzőkonyha és mo­soda kapacitása sem felel meg a követelményeknek - mondta az igazgató. - A hosszabb távú fej­lesztést a régi szociális otthon átalakításával kezdtük. Elkészült a 80 személyes gondozotti ét­kezde a pszichiátriai részleg számára. Foglalkoztatóhelyi­ségként is hasznosítjuk majd; itt alakítottunk ki egy nagyobb kö­zösségi helyiséget is. A gondo­zási egységben a második ütem­ben a személyzetnek építünk elején — a szükséges munkák befejezését követően — besze­rezhetjük a tenyészállatokat, s kidolgozhatjuk az állatnevelés tervét. Induláskor mintegy 60-80 hízómarhával számo­lunk, de tervezzük hatvan férő­helyes sertéshizlalda működte­tését is. A Földművelésügyi Minisztérium által meghirdetett pályázatra a falugazdász készíti el a jelentkezést; a pályázatun­kat pedig most, január elején benyújtjuk. — Ha az elképzelés megva­lósul, még bevételi forráshoz is juthat az önkormányzat. — Természetesen. Az állat- tenyésztő telep viszonylag ol­csón biztosítaná a falu intéz­ményei és lakossága részére a szükséges tőkehúst, és jelentő­sen segítené gazdálkodásunkat. Egyúttal megoldaná a munka- nélküliek foglalkoztatását is a községben. Krutek József előállítani. Daránypusztán a szerkezetátalakítást szolgáló be­ruházás mellett a szennyvíz ke­zelését is meg kell oldani, a kör­nyezetvédelmi előírásoknak megfelelően. Ez több millió fo­rintba kerül. A szükséges eszkö­zöket és a szakmai segítséget német partnerük biztosítja, s ahogy az idő engedi, a környe­zetvédelmi felújítást is elvégzik a telepen.- A negyvenmillió forintos beruházás, úgy tetszik, meghiú­sul - mondta az igazgató -, mert nem kaptunk hozzá banki hitelt, így a felújítás és szerkezetátala­kítás a tervezettnél kisebb lesz. Krutek József szociális helyiségeket, öltöző­ket. A megyei közgyűlés 8,3 mil­lió forintos beruházásról döntött. Ebből 1995-ben kétmillió forin­tot biztosított az otthonnak, s az egészségügyi és szociális intéz­mények részére kiírt pályázaton 2,3 millió forintot nyertek a ta- biak. A Tabép Kft a kiviteli szerződésben meghatározott időre december 31-ig végzett a belső munkákkal. A teljes befe­jezéshez szükséges további négymillió forintról is megvan az elvi döntés, így a személyzeti öltözők, fürdők kialakítása már­cius végére várható. (Krutek) Pályázat a nágocsi gyerekeknek Mit jelent az 1100. évfor­duló falunk és az ország éle­tében? címmel írt ki pályá­zatot a tanulóknak a nágocsi általános iskola nevelőtestü­lete. Az írásokat, melyeknek műfaját a pályázó szabadon választhatja meg, illetve a fotókat, rajzokat április vé­géig adhatják be a kisdiá­kok. Zsűrizés után az ered­ményt májusban hirdetik ki. Tartályos gázzal olaj helyett Mintegy hatmillió forintba kerül az olajtüzelésről a tar­tályos pb-gázfűtésre való át­térés a tabi Kemping kft- nek. A földmunkák nagy ré­szével már végzett a Tabép kft, a szereléssel pedig pécsi kivitelezőt bízott meg a tu­lajdonos. A Kemping kft még ebben a hónapban áttér a gázfűtésre, s úgy számol­nak, hogy ez évi hárommil­lió forint megtakarítást hoz. Műsor időseknek Kisbárapátiban Kisbárapáti 160 idős lakosát hívta meg az önkormányzat a faluban rendezett nyugdíjas- napra. A kultúrházban tartott énekes-műsoros esten három pécsi előadóművész is föllé­pett. Ezután az önkormány­zat vacsorán is vendégül lát­ta Kisbárapáti idős lakosait. Tavaszi vetőmagok három kft-től Már készül a tavaszra a tabi Otthon áruház mezőgazda- sági részlege: három kft-től szerezte be a tavaszi vetés­hez a konyhakerti vetemé- nyek vetőmagját. Tabon ezeket mindenki igyekszik jóelőre beszerezni, s ezért az áruház kis tételben is áru­sítja a napraforgó, illetve a lucerna és kukorica vető­magot. Mint mondták: min­den évben évben nagy a ke­reslet elsősorban a sárga­répa, zöldségfélék, a pap­rika, a borsó vetőmag iránt. Lovas hétvégéLullán Kettős szűrőrendszer a gyártóüzemben, felújítás a telepen Beruházás Daránypusztán Határidőre végeztek három fontos egység felújításával Átalakítások a tabi otthonban Torvaj is két új adót vetett ki Új adók bevezetéséről döntött a torvaji képviselő-testület. A he­lyi iparűzési adóról, illetve a vállalkozók kommunális adójá­ról az év végén döntött. A helyi iparűzési adó évi mértékét az adóalap egy százalékában hatá­rozta meg a testület, a kommu­nális . adót pedig úgy, hogy évente 1800 forintot kell fizet­nie minden vállalkozónak. A magánszemélyek , kommunális adója azonban változatlan ma­rad: az idén is csak ezer forint. A két új adó bevezetését Tor­vajon az önkormányzat anya­gi nehézségeivel indokolták; szükség van arra, hogy növel­jék bevételeiket. A torvaji ön- kormányzat az idén helyi adók-1 ból összesen mintegy 640-650 ezer forint bevételre számít. Új piacon is megjelent a tabi SFK Kft Sikeres testedző gépek nillió-nyolcszázezer ka értékben szállított re- ilitációs, fitness és body- ding gépeket Németor- >ba 19995-ben a tabi SFK nszerkezetgyártó és Szol- tató Kft. A német tulaj- íú cég bevétele mintegy ) millió forint. edményes évet zártak, mert Íjaikat elérték - tudtuk meg lep Endre ügyvezető igazga­tói, mielőtt év végén Német- ■szágba utazott volna. El- londta: termékeikkel több ki- llításon, vásáron is a nyilvá- osság elé léptek, s megjelen­ek a hazai piacon is.- Az év közepén kezdtük a magyar pénztárcákhoz jobban igazodó egyszerűbb, olcsó gé­pek, testedzőpadok gyártását. Ezekből mintegy 45-öt értéke­sítettünk, magánszemélyeknek és konditermeket üzemelte­tőknek. S folytattuk a régi ter­mékek gyártását: árokásó adaptert, összeszerelhető rak­tári polcokat is készítettünk. Magyarországon értékesített termékeinkből 16 millió forint a bevételünk. A kft tulajdonosai 1995-ben 700 ezer márkát forgattak vissza a vállalkozásba. Épüle­teiket felújíttatták, új szerelő­csarnokot és raktárt alakítottak ki, aszfaltszőnyeggel borítot­ták a gyári utakat. Új gépeket, szerszámokat is vettek. A kft 86 dolgozót foglalkoztatott, közülük 60-at a termelésben, és több mint 800 többfunkci­ójú testedző gépet gyártott.- Az új évben 240-280 mil­lió forint bevételre számítunk - mondta az ügyvezető igaz­gató. - Külföldre és hazai pi­acra 1500-1600 gépet szállí­tunk, a termelőlétszámot pedig 10-12 lakatos és hegesztő szakemberrel kívánjuk bőví­teni. A hónap elején pedig át­lagosan tízszázalékos béreme­lés is lesz az SFK kft-nél. Krutek József Egyszerű fekvenyomó pad csi­szolása FOTÓ: TÖRÖK ANETT Hőszigetelt ablak Tabon Egyedi ajtókablakokat és konyhabútorokat gyártottak a Tabép Építőip?s Keres­kedelmi Kft, műhelyében a múlt év utolsó munÚPjaiban. Képünkön: hőszigetelt ablakokat készít Szili Lá* asztalos és Pulics Gergely harmadéves tanuló fot'Rök anett

Next

/
Thumbnails
Contents