Somogyi Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-28 / 303. szám
1995. december 28., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Csúcsközeiben a téli árhullám Rendkívüli készültség Tovább romlott a helyzet a kelet-magyarországi folyókon. Ezért rendkívüli árvíz- védelmi készültséget rendelt el tegnap 16 óra 45 perctől Gyurkovics Sándor, az ár- vízvédelmi kormánybiztos helyettese Vásárosnamény és Záhony között a Tisza mindkét partján, a Szamos és a Kraszna torkolati szakaszán, valamint a Fekete- Körös mentén. A rendkívüli készültség az ár- vízvédelmi készültség harmadik fokozatát követi. Ekkor a vízügyi hatóságokon kívül a honvédséget, a polgári védelem erőit, a rendőrséget, az önkormányzatokat is bevonják a védekezésbe. Ennek a fokozatnak az elrendelésére azért volt szükség, mert a legújabb mérések szerint a Szamoson levonuló árhullám várhatóan találkozik a tiszai árhullámmal és az eddig mért legmagasabb szinten tetőzik majd. Az árvíz a Tisza említett szakaszánál, illetve a Körösöknél mintegy 20 települést és 50 ezer állampolgárt veszélyeztethet. Ha rosszabbodik a helyzet, a kitelepítést előre kidolgozott terv szerint hajtják végre. A szakemberek bíznak abban, hogy erre nem lesz szükség, mert a Fekete- és a Fehér-Körös deltájában a mály vádi tározóba engedhetik a víztömeget. Ez mintegy 75 millió köbméter vizet képes befogadni. Egy újabb árhullámnál azonban nem számolhatnak ezzel a lehetőséggel. Helyüket kereső iskolaszékek Az utóbbi két évben a közoktatási intézmények kilencven százalékában létrejött az iskolaszék. A legtöbb településen azonban nem találták meg helyüket a köz- tiszteletben álló polgárokból életre hívott testületek. A háború előtt évtizedekig kitűnően működtek hasonló szervezetek, s döntő szerepük volt a falusi iskolák fejlesztésében. Abba is volt beleszólásuk, hogy mit oktasson és hogyan neveljen az iskola. A maiakra lényegében hasonló feladatok várnak - mondják az oktatási tárca illetékesei. Ehhez most már a fokozatosan bevezetésre kerülő Nemzeti Alaptanterv megadja nemcsak a kereteket, hanem a lehetőségeket is. Adottak a feltételek egyebek közt ahhoz, hogy javaslataikkal, észrevételeikkel közreműködjenek a tanintézetek életének formálásában, tartalmi munkájának további korszerűsítésében. Lényeges, hogy milyen ismeretanyagot tartalmazzanak az alaptantervet kiegészítő helyi tantervek: milyen földrajzi, helytörténeti és történelmi ismeretek épüljenek be az iskolai anyagokba. Erre vonatkozóan az iskolaszékektől már most minden tantestület szívesen vár szülői indítványokat. Nem találják a szegedi templomgyújtogatókat Arctalan bűnözők fegyvere Folyik a nyomozás a szegedi Szent Gellért-templom elleni Molotov-koktélos támadás tettesei után. Eredmény még nincs. A karácsony esti gyújtogatásról, amely a szegedieket különösképpen felháborította, dr. Márton István, a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője adott tájékoztatást. Elmondotta, hogy a tettes vagy tettesek még ismeretlenek, és az indítékra sincs egyelőre magyarázat. Az is talány, hogy miért éppen a szeretet ünnepén ért támadás egy egyházi intézményt. A nyomokból ítélve feltehetően egészen fiatalkorúak vagy iskolazatlan felnőttek készíthették a kezdetleges gyújtószerkezetet. Pillanatnyilag az üvegbe öntött folyadék vizsgálata és a cserepeken talált ujjlenyomatok értékelését végzi a rendőrség. A szegedi rendőrök évente négy-öt hasonló esettel találkoznak. Legutóbb egy hódmezővásárhelyi butikra dobtak benzinnel töltött üvegpalackot. A második világháború idején az orosz partizánok házilag készített fegyvere volt ez, az 1956-os magyar forradalom idején is jól bevált az orosz tankok ellen. Újabban arctalan bűnözők használják békés célpontok ellen. (N. Zs.) Mozgássérülteknek: kevesebb támogatási forma, ésszerűbb elosztás Kerekes kocsiból más a világ Több mint negyedmilliót tesz ki azoknak a honfitársainknak a száma, akik mozgásukban súlyosan korlátozottak, rá vannak utalva tehát azokra a közlekedési és más kedvezményekre, amelyeket egy évtizedes kormányrendelet határoz meg. A jövő évben ésszerűbben akarják felhasználni a támogatásra rendelkezésre álló kereteket, ennek módjáról adott tájékoztatást tegnap Kökény Mihály, a népjóléti tárca politikai államtitkára. • A korábbinál differenciáltabban kívánják szétosztani az ideinél 380 millió forinttal kevesebb, azaz összesen 3 milliárd 600 millió forintot. Ezen belül azonban viszonylag nagyobb összegű állami segítség járul hozzá az aktív korú súlyos mozgáskorlátozottak rehabilitációjához. Megszűnik a gépjármű-fenntartási hozzájárulás. Ezt 60 ezren vették igénybe, ők jövőre nem kapják meg az évi egyszeri, 8 ezer forintot. Változatlanul kérhető viszont közlekedési támogatás. Az idén csaknem 200 ezren kaptak e célra - például taxira, egyéb fuvarköltségre - egységesen évi 12 ezer forintot. Jövőre személyenként 5-15 ezer forint adható, új orvosi vélemény alapján. Különleges parkolási engedélyt szintén kaphatnak a rászorulók, ott is várakozhatnak, ahol a KRESZ szerint mások nem tehetik. Személygépkocsi átalakítását szolgáló támogatásra - a keŐk, negyedmilliónyian... rét szűkössége miatt - legfeljebb 500 igénylő számíthat: az összeg maximum 30 ezer forint lehet. Továbbra is kérhető személygépkocsi vételéhez támogatás, de ebből a keretből jövőre 1500-nál többen nem kaphatnak; a vételár, illetve a vám- és általános forgalmi adó együttes költségének 60 százalékához legfeljebb 250 ezer forint társulhat. A rendelet lehetőséget biztosít a közúti közlekedésre alFOTÓ: FEB/BODÓ GÁBOR kalmas robbanómotoros vagy elektromos kerekes szék vásárlására is. Valamennyi kategóriában az eddiginél szigorúbban vizsgálják, megvan-e a kérelmező jogosultságának minden feltétele. A korábbi orvosi szakvéleményt bizonyos esetekben felülvizsgálathoz kötik. Fontos: az érintetteknek kérelmüket változatlanul január 1. és április 30. között kell eljuttatniuk a települési önkormányzatokhoz. (Cs. Benkő) Drágul a kötelező biztosítás is A hibázó autósok többet fizetnek, a balesetmentességet jutalmazzák Átlagosan 25 százalékkal emelkedik január 1-jétől a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás díja. Ennél magasabb mértékben növekszik a motorkerékpárok, autóbuszok és teherautók tarifája. Ezeknél a járműveknél jövőre tervezik a bonus-malus rendszer bevezetését - jelentették be tegnap. A drágulás tág határok között mozog. A fizetendő összeg ugyanis részben a biztosító kockázatának nagyságától, részben a balesetmentes vezetésért járó díjkedvezménytől (bonus), illetve a saját hibából okozott károkért felszámított pótléktól (malus) függ. A biztosítók adatai szerint a személygépjárművek üzemben tartóinak 79 százaléka valamelyik bonus-kategóriában fizeti a díjat. Itt a tarifaemelés mértéke az átlagosnál jóval alacsonyabb lesz. Van viszont 4700 olyan autótulajdonos, illetve üzemben tartó, aki az ismételt károkozás miatt az alapdíj dupláját fizeti jövőre. A személygépkocsik kötelező felelősségbiztosításának éves alapdíjai 850 köbcentiméter lökettérfogatig 7920 forintról 9840 forintra, 851 és 1150 köbcentiméter között 10 080- ról 12 720-ra, 1151 és 1500 között 12 240-ről 16 320-ra, 1501 és 2000 között 25 440-ről 28 080-ra, végül pedig 2000 köbcentiméter fölött 36 960 forintról 42 000 forintra emelkednek. A személygépkocsik bonus- osztályainak díját 850 köbcentiméter lökettérfogatig 7872 és 9348 forint, a 851-1150 köbcentiméteres kategóriában 10 176 és 12 084 forint, az 1151-1500 köbcentiméteresnél 13 056 és 15 504 forint, az 1501-2000 köbcentiseknél 22 464 és 26 676 forint, a 2000 köbcentiméter felettinél pedig 33 600 és 39 900 forint között állapíthatják meg. A biztosítók azt ígérik, hogy a kötelező biztosításhoz szükséges befizetési csekkel együtt részletes tájékoztatást küldenek ügyfeleiknek a következő napokban. Ebből mindenki megtudhatja, hogy melyik díjkategóriába sorolták. Január 1-jétől bármelyik biztosítónál lehet jelenteni azokat a károkat, amelyeket külföldi rendszámú autók vagy biztosítással nem rendelkező hazai autósok okoztak. Gyorsmérleg. Folyamatosan javul az ország külső pénzügyi egyensúlyi helyzete. Az első negyedévben még 1,4 milliárdos deficit keletkezett. A márciusi intézkedések hatására azonban alapvetően megváltozott a helyzet: a legutóbbi hét hónapban a beérkező külföldi működőtőke fedezte a folyó mérleg hiányát. Árfolyamváltozás. A Magyar Nemzeti Bank nem változtat a korábban bejelentett mértéken és január 1-jétől - várhatóan június 30-ig - havonta 1,2 százalékkal értékeli le a forintot, így árfolyama 0,04 százalékkal változik naponta. Péntekről hétfőre a változás mértéke jelentősebb, mert a hét végi leértékelést is érvényesítik. Új bankkártya. Az Országos Takarékpénztár fiókjainál megkezdték azoknak az új folyószámla-szerződéseknek a megkötését, amelyek a külföldi fizetésre alkalmas forint bankkártyák kiadását is lehetővé teszik. Ennek feltételeit a január 1- jén hatályba lépő új deviza- törvény teremtette meg. Az új forintkártyákat az első fél évre ingyen kapják meg az ügyfelek. Az első fél évi díjat ugyanis az OTP átvállalja. Ráadás. A MÁV is emel januártól: átlagosan 17,5 százalékkal drágul a vasúti személyszállítás és 30 százalékkal a belföldi árufuvarozás. A helyjegy ára 55 forint, az InterCity pótjegyé 200 forint lesz. Á pótdíjak, bírságok összege változatlan marad, de az új évben ezeket is 12 százalékos áfa terheli. A hallás- sérültek, a sportolók és a természetjárók viszont 50 százalékos kedvezménynyel utazhatnak jövőre a MÁV szerelvényein. Mindez a társaság tájékoztatóján hangzott el. Havas utak. Az országot Békés és Csongrád megye kivételével 5-15 centiméter vastag fehér lepellel fedte be a kedden délután megkezdődött havazás. A közúti igazgatóságok munkagépei azonnal megkezdték az utak tisztítását, de a főutak így is sok helyen latyakosak, hókásásak, a mellékutak havasak, síkosak, több helyen nehezen járhatók. Szerdán reggel az Alföld déli részén a havazás már esőre váltott át, Tolna megyében pedig erősen olvadt. Szent-Györgyi Albert fedezte fel - véletlenül Hatvanéves az új csodaszer Sikerrel alkalmazzák az orvosok a csontritkulás gyógyítására azt a medicinát, amelyet néhány éve fejlesztettek ki szegedi és budapesti kutatók. A gyógyszer valójában Szent-Györgyi Al- bertnek köszönhető. Hatvan éve bukkant rá kísérletezései közben véletlenül a flavonoidokra, amelyek közül egy, az iprifla- von adja ennek a szernek az alapanyagát. Hajózni kell! Akár egy év is eltelik addig, amíg a Mahartnál visszaáll a Jugoszlávia elleni kereskedelmi embargó előtti folyami forgalom. A daytoni békemegállapodást követően elindultak a magyar hajók a jugoszláv Duna-szakaszon. Ideje volt: az 1993-ban elrendelt gazdasági szankciók miatt ugyanis mintegy kétmilliárd forint kára keletkezett a Mahartnak. A szakemberek remélik, hogy Belgrád eltörli azt az illetéket is, amit az embargó kihirdetésekor jogszerűtlenül elrendelt a Duna használatáért. A magyar hajózási társaság főleg a gabona-, a kohászati termékek szállításától várja a dunai forgalom fellendülését. Szent-Györgyi citromból izolálta és P-vitaminnak nevezte el az anyagot, amire rátalált. Erről később a vegyészek - például tanítványai, akiktől információinkat is kaptuk - kiderítették: a vitamintól eltérően viselkedik, viszont belőle egész családra való található. Az antocianinok adják például a gyümölcsök és a virágok színét; bőrcserzésre használhatók a tanninok; az érvastagságot szabályozzák a bioflavonoidok. A flavonoidok révén tehát természeti jelenségek magyarázhatók, de a gyógyításban betöltött szerepük összehasonlíthatatlanul fontosabb. Néhány példa a gyógyításban történő felhasználásról: a flavonoidok alapanyagként szolgálnak számos szív- és májbetegség gyógyszeréhez. Mások eredményesen alkalmazhatók allergiák kezelésénél. Világszerte az egyik legismertebb patikaszer például visszérre a Venoruton, ez a gyógyszer éppen negyed- százada enyhíti az elsősorban nők körében tapasztalt betegség fájdalmait. A flavonoidok nagy előnye, más anyagokkal, vegyületekkel szemben, hogy mérgező hatásuk alig-alig van, mellékhatásuk pedig gyakorlatilag nem érzékelhető. Ä kémiai csoportról az első publikációkat - részben kollégájával, Rusznyák Istvánnal közösen - 1936-ban adta közre a tudós. Egy évvel azelőtt, hogy a Nobel-díjat megkapta. Mint egyik szegedi tanítványa munkatársunknak elmondotta, Szent-Györgyi olyan anyagra lelt, amely titkaiból néhányat valószínűleg napjainkban is rejteget még. (Deregán) Szent-Györgyi Albert szegedi laboratóriumában FOTÓ: FEB