Somogyi Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-22 / 300. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1995. december 22., péntek Csodaváró tekintetek karácsony előtt fotó: török anett Egyszerű lesz az ünnepünk, de szép Korán érkezett az idei karácsony Fél éve találkoztunk először, akkor a héttagú család havi tízezer forintból tengette életét, nyomorúságukat semmi nem enyhítette. Két esztendeje költöztek Mezősasról Kiskorpádra, a teljes kilátástalanság- ból a reménytkeltőbb bizonytalanságba. Akkor torokszorongató szegénység fogadott kis- korpádi házukban, játékok híján a szellemképes öreg televízió volt a szakadtas pokrócokon kuporgó gyerekek egyetlen ,játéka”. Most portájuk lakószobájában új bútor van, a sparheltet fölváltotta egy öreg vaskályha, amelynek barátságos melegében játszadoztak a jólápolt, tiszta ruhába öltöztetett kicsinyek. Beszélgetésünket egyetlen hánggal sem zavarják, látszólag egyetlen vágyuk van: minél közelebb bújni édesanyjukhoz. — Egyszerű, de szép lesz az idei karácsonyunk, .sokkal szebb, mint a tavalyi — mondja a kiskorpádi Aszalós Istvánná, akinek mosolygós arcát már nem barázdálják könnyek, ajkát egyetlen panaszszó sem hagyja el. — Nem élünk most sem jól, de nem kell attól félnem, hogy holnap mit adok enni a gyerekeknek. Más így a világ! A semmit nem lehetett -beosztani, a keveset már igen. Persze a havi menüből nem lehetett törölni a csirke farhátból varázsolt ételeket, ám manapság már néha jut pénz egy kiló húsra is. Az asszony, büszkén mutatja, mivel gyarapodtak az elmúlt hónapok alatt: — Vettünk egy szekrénysort fotelekkel, meg egy emeletes ágyat; persze mindegyiket használtan. Van már mosógépem, centrifugám és konyhabútorom is. S hogy mindez miből? Aszalósék a legreménytelenebbnek tűnő helyzetben sem adták fel a küzdelmet: Matyiért, Nelli- ért, Pistiért, Didóért és Cintiá- ért, a családért harcoltak szegénységük minden súlyos terhével, elkeseredett szomorúságával. A férfi — a polgármesteri hivatal segítségével — munkát talált: a helyi hűtőházban dolgozik kutyásőrként, az asszony pedig a Népjóléti Minisztériumtól megkapta a hivatásos anya pozíciót. Hetüknek így már összejön havi 43 ezer forint is, s ebből gyarapítják háztartásukat, a vöröskereszt pedig gyermekeiket segíti ruhákkal és játékokkal. Asza- lósné hétfőnként továbbra is Kaposvárra utazik a hallássérült Pistivel és a „kicsit” pösze Nellivel, majd pénteken délután megy be értük a megye- székhelyre. Közben pedig gondozza másik három gyermeküket. Hétvégenként mindig együtt a család, hacsak az apát nem szólítja el munkája. — Sajnos karácsonykor is szolgálatban lesz a férjem, de a fát már feldíszítettük. Azért, mert a gyerekek így nem eszik le róla a cukrot és csokoládét. Ha dobozban lenne az édesség, akkor mindig „rájárnának”. A karácsonyi ünnepi vacsoráról pedig elmondja: sült hurka és töltött káposzta (persze olcsó löncshúsból) kerül a terített asztalra. A kicsinyeknek lesz valami apróság a fa alatt, a szegénységben megedződött pár azonban csak a szeretetet, a megértést tudja egymásnak „nyújtani” ezen a szent estén (is). — Nem is kívánok semmit karácsonyra, csak nyugalmat, békességet és egészséget a gyerekeinknek — búcsúzik végül a fiatalasszony. Tamási Rita Sült krumpli karácsonyra és lakókra dőlt tömésház Segélyháború Kaposhomokon — Kicsi falu ez, uram, itt még vécére sem lehet úgy menni, hogy a másik ne tudjon róla — mondja a kaposhomoki Bogdán Rozália. — Hát akkor miből gondolják a képviselők, hogy nem tudjuk meg a disz- nóságaikat? Az se hülye ám, aki hallgat. A jó ég tudja, mire mennek el itt a segélyek. Egy biztos: szerintem nem az kapja, aki valóban rászorulna. Szegényszag a présházban Az asszony a kaposhomoki hegyben, egy kicsi présházban lakik. A présházban szegényszag, de rend és tisztaság. — Azt, hogy itt kell laknunk, az önkormányzatnak is köszönhetjük — mondja. — Néhány hónapja egy éjjel a fejünkre dőlt a tömésházunk. Elmentem az önkormányzathoz, kérve, hogy adjanak ideiglenesen egy szükséglakást. Azért mertem kérni, mert a tanárlakás már több mint egy éve üresen állt. Az volt a válaszuk, hogy el akartak vitetni az átmeneti szállásra Kaposvárra. Hát én akármilyen szegény is vagyok, azt már nem tudtam volna elviselni. A tanárlakásra meg azt mondták, hogy öregek otthonának kell. Azóta sincs öregek otthona Kaposhomokon. Tudomásom van róla, hogy eddig öt homoki család kérte már ezt a lakást. Egyiknek sem adták oda. Végülis úgy oldották meg a dolgot Bogdánék, hogy a gyerekeiket a nagyszülők házába költöztették. — Az egyik szobában az egyik fiam és a családja, a másikban a szüleim laknak, a nyári konyhában meg a másik fiam. Mi pedig a férjemmel kiköltöztünk ide a hegybe. Az asszony nemrég lakás- fenntartási támogatást kért az önkormányzattól. Erre azt a választ kapta, hogy nem jár neki, mert nem a sajátjában lakik, ráadásul az ingatlan külterületen van. A kör ezzel bezárult. Sült krumplis karácsony Az ünnepre ünnepi ebéd jár a legtöbb otthonban. Egy kicsivel több és finomabb a szokásosnál. Danes János asztalán tavaly karácsonykor héjában sült krumpli volt az ünnepi ebéd.- Az idei ünnep se lesi gazdagabb — rándítja a vállát.— De ne sajnáljon engem senki, jó étel a krumpli. Öt éve vagyok munka nélkül. Már ilyen régóta... — lepődik meg maga is. Semmilyen jövedelme nincs, egy szál magában él, és — mint mondja — ezt nagyon jól tudják az önkormányzatnál. — Mégse segítettek soha... Rosszul mondom, egyszer — anyám halálakor, két éve — mégiscsak adtak háromezer forintot. A sírásók négyezerkétszázat kértek... Hallottam, hogy vannak a faluban olyanok, akiknek átvállalta az ön- kormányzat a 30-40 ezer forintos villany- vízdíjtartozásait. Tudom, hogy az önkormányzat is szegény, de azt a keveset, ami van, igazságosabban kellene elosztania. Hiszen itt mindenki ismeri a másikat. Lehet tudni, hogy tisztességes ember kéri-e azt a pénzt, vagy olyan, aki nem is akar dolgozni. Vidus Mihályné nyugdíjas. Még most is elfutja a méreg, amikor segélyének megszűntéről kell beszélnie. — Száz százalékos halláskárosult vagyok, és emiatt a nyugdíjam mellett járna nekem havonta 4 ezer forint segély is. Ezt elvette az önkormányzat, azzal az indokkal, hogy elég nekem a nyugdíj is. Tizenötezer forint a nyugdíjam, kijövünk belőle úgy-ahogy, de kérdem én, azt a pénzt csak úgy el lehet venni? A lányom sajnos iszik — Nyugdíjas létemre én tartom el a lányomat meg az unokámat. Annyit dplgozom, mint egy igásló. Sokszor már azt hiszem, belepusztulok. Ha egy utolsó rongy ember lennék, megérteném, hogy nem segítenek. De itt a faluban tudják, hogy nem vagyok az. Az idős asszony — a nevét nem merte adni — most is munkából szaladt be jöt- tünkre. • Gumicsizmájáról a konyha cementlapjára csöpög a sár, miközben keserveit meséli. — A lányomnak féléves munkaviszonya van csak, ezért munkanélküli segélyt se kaphat. 3 ezer 200 forint az összes jövedelmük. Én egyszer kértem vásárlási utalványt az önkormányzattól, de csak ide-oda küldözgettek, nem kaptam semmit. A lányom meg se próbál kérni. Úgyis csak azt mondanák: minek? Hogy legyen mit elinnia? Mert a lányom iszik. Megpróbáltunk már mindent, de nála ez már betegség. Tönkrement a házassága, nincs munkája, hát iszik. Hiába mondtam neki, hogy legalább a kislányára legyen tekintettel. Amikor józan, akkor belátja, hogy nincs ez így jól. Sír, mint a záporeső, aztán csak iszik újra. Nekünk nem jár'segítség. Bezzeg aki építkezett, kapha- * főtt százezreket. Úgy hallottam, hogy az egyik képviselő is így fejezte be a házát. Meg nyugdíjasbálra is telik a falunak, ahelyett, hogy adnának egy keveset ide is, oda is. Valami nagyon nincs jól ezekkel a segélyekkel: van itt a faluban más is olyan, aki egyedül neveli a gyerekeit, és ő sem kap semmit. Közben előjön a szobából a kislány. Okos arccal hallgatja a nagymamát. Szégyenlősen elpirul, amikor az anyjáról beszélünk. Mielőtt indulnánk, megmutatja a pici játékbabát, amit az apjától kapott. Neki tegnap ért ide a Mikulás. Nyugdíjasok és szegények- Itt a karácsony, és a munka- nélküliek megint nem kapnak semmit — mondja Bogdán Rozália. — A nyugdíjasok kapnak ezer forintot Én nem sajnálom tőlük, de sokuk nincs is rászorulva, hiszen 30- 40 ezer forint a nyugdíja. Én azzal is kiegyeznék, ha csak annyi pénzem lenne, mint egy kisnyugdíjasnak. Laskai Zoltán polgármester kétségbeesetten bizonygatja: szó sincs rosszindulatról! Az önkormányzat is éppen olyan szegény, mint az állampolgár. Idén 1,4 millió forint jutott segélyekre, aminek nagy részét a rendszeres nevelési segélyre fizették ki. A nyugdíjasotthonról elmondta, be kellett látnia a testületnek, hogy ez csak álom: nincs pénz a működtetésére. — őszinte leszek, valóban kérték a lakást többen is — tette hozzá. — Ebben elsősorban a község érdekeit kellett néznem. Ha beengedem oda a Bogdán Rozáliáékat, egy hét múlva már ott lakik az egész família. Három szobás összkomfortos lakásról van szó: mikor tudnának ők kiköltözni onnan? És mikor tudnák olyan állapotban visszaadni, ahogy átvették? Kimeszelve, rendberakva. Úgy határoztunk, hogy azoknak a fiatal családoknak adjuk ki, akik építkeznek a faluban, hogy az építkezés ideje alatt legyen hol lakniuk. Ezreket a gyógyszerre — Senkinek nem adtunk százezreket az építkezése befejezéséhez. Képviselőnek sem. Nincs is miből. Az sem igaz, hogy bárki helyett is kifizette volna az önkormányzat a villany- és vízszámláit, vagy bármilyen más tartozásait. Furcsa is lenne, hiszen az ön- kormányzatnak éppen csak annyi pénze van, hogy talpon maradjon. Sokaknak az fáj, hogy a nyugdíjasokat támogatjuk? Arra azonban már nem terjed ki a figyelmük, hogy az öregeké az a réteg, amely a leggyakrabban beteges, sokan folyamatos gyógyszerellátásra, gyógykezelésre szorulnak. Márpedig ez a mai világban több ezer forintba kerül havonta. Ha ezt beleszámoljuk, már nem is olyan nagy összeg az ami a nyugdíjukból megmarad. A szegénységet nem lehet szidni A polgármester szerint tehát alaptalanok az állítások. Érvelése alapján mindössze csak az empátia némi hiányáért marasztalhatok el a kaposhomoki döntéshozók. Lehet, hogy ennek az egész vádaskodásnak mindössze az az alapja, hogy bűnbak kell az embereknek: Akit okolni lehet személyes tragédiáikért, a szegénység minden keservéért. Mert magát a szegénységet nem érdemes szidni. Nagy László Kaposvárt az illatáért Karácsony Tamás: Odalopódzott mellém a színház Tisztelt Igazgató úr! Szeretnék az ön által vezetett színház tagja lenni. — Két mondat a levél, amelyet Karácsony Tamás 1978 nyarán express ajánlva küldött el Kaposvárra Babarczy Lászlónak. A Csiky Gergely Színház igazgatójához nem jutottak el ezek a sorok. A veszprémi fiatalember azonban mégis a társulat tagja lett. — A Kritika egyik 1978-as számában olvastam egy interjút Babarczy Lászlóval — mondja Karácsony Tamás. — A lényege az volt, hogy az igazgató mindenkit vár Kaposvárra, aki színházat akar csinálni. Akkor írtam ezt a levelet, de nem jött rá válasz. Szeptemberben telefonon kerestem Babarczyt, aki azt mondta: beszélgessünk. Én jöttem, de akkor már régen megvoltak a szerződtetések. Azt tanácsolta, diktáljam be a’nevemet, címemet a direktori iroda előtti helyiségben lévő, szép szőke hölgynek. Nekem csak nem akaródzott odamenni Ka- marell Márta művészeti titkárhoz. Inkább vártam. Két perc múlva Babarczy László felnézett az újságból. Még mindig ott voltam. Azt mondta: „van egy kellékesi állás, bár nem magának való, de ha kedve van hozzá, szívesen alkalmazom.” Egy hetes gondolkodási időt adott. Másnap táviratoztam: elfogadom! Karácsony Tamás egy évig volt színpadi munkás. Akkoriban olyan darabokat játszottak Kaposváron, mint a Szeget szeggel, a Szecsuáni jólélek, a Nebáncsvirág. S volt egy belső iskola, amelyet házon belül lehetett kijárni. Először csoportos, gyakorlatos, majd ideiglenes színészként játszott, később pedig színészként. Nem végezte el a színművészetit. — Épületgépész-technikus a szakmám, de a színház odalopódzott mellém. Veszprémben láttam először katartikus színházat — a kaposváriaktól. — Karácsony Tamás 15 éve játszik Kaposváron. Miért maradt? ' — Olyan vagyok, mint egy ledöfött karó. Másfél évtizede figyelek. Még nem láttam két egyforma színházi előadást, színészi alakítást és díszletet. Színházi polgárrá váltam; itt szövődtek a szerelmeim, születtek örömeim, itt történtek a drámáim. Életem 90 százalékát töltöm a színházban. Nemcsak a munkahelyem, az életterem is Karácsony Tamás színész FOTÓ: TÖRÖK ANETT Kaposvár, amit szépségén kívül illataiért szeretek különösen. Fantasztikus élmény volt a Bajcsy-Zsilinszky utcai színészházban akácillatra elaludni és ébredni júniusban. De az ősznek is megvan a maga édeskés melaszszaga. Máskor pedig a halál, a meleg vér szagát érzem, amikor a Húskombinátból beszáll a városba. — Egyszer édesanyám eljött Kaposvárra, és éppen a Marat halála ment. Látta, hogy Hu- nyadkürty Gyuri megrúgott. Az előadás végén anyám odajött hozzám, és oda akart hurcolni Hunyához, hogy kérjen tőlem bocsánatot. Hiába mondtam neki, hogy az nem fájt, és igazából nem is rúgott meg, ő nehezen akart elállni szándékától. Tagja a Csiky csalogányok néven szerveződött értekes-ze- nész társulatnak. Azt mondja: rájött, hogy hamisan játszó, jóindulatú dilettáns a muzsikában. Nagy szerelme a zene, de a szaxofon szembesíti korlátáival. Emiatt azonban nem teszi le a hangszert. Neve ünnepet jelent. Családjáról annyit tud, hogy ősei Erdélyben éltek. Veszprémi iskolatársai gyakran csúfolták, amikor a Kis karácsony, nagy karácsony kezdetű dalt tanulták. A Karácsony családban ugyanis ő a legkisebb fiú a három testvér közül. Vezetéknevét megszokta ugyan, de az ünnepek előtt sűrűn forgatja fejét, amikor elhangzik a karácsony. A körülötte lévők ugyanis gyakran emlegetik. Januárban ez elmúlik. Nyaka ekkor piheni ki a sok forgolódást. Lőrincz Sándor
