Somogyi Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 206-230. szám)
1995-09-05 / 208. szám
1995. szeptember 5., kedd SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Bizakodó tanévnyitó az agráregyetemen-— Bizalmat előlegezünk, belépőt adunk egy magasabb színvonalú, bonyolultabb, újszerű munka területére. Az egyetemi tanulmányok folytatásához szerzett jogot azonban csak kötelezettségeik teljesítésével őrizhetik meg az első évfolyamos hallgatók. — Mindezt dr. Holló István, oktatási dékánhelyettes mondta tegnap az agrártudományi egyetem kaposvári állattenyésztési karának tanévnyitó tanácsülésén. A köszöntő után a Toldi Miklós Gimnázium énekkarának műsorával folytatódott az ünnepség, majd Horn Péter akadémikus, a kar dékánja nyitotta meg az új tanévet: — Karunk ma egy tudásvágyó, életerővel teli fiatal hallgató számára bőséges és sokrétű lehetőséget ad képességei, ambíciói kibontakoztatására. Az állattenyésztés alapszakmája az emberiségnek, hiszen a civilizált léttel egy időben alakult ki. Azonban gyakran felmerül a kérdés, hogy van-e értelme annak a pályának, amit élethivatásnak választottak ? A tavalyi adatok alapján ma Magyarországon fele annyi abrakfogyasztó állat van, mint volt hét évvel ezelőtt. Jelentősen csökkent a kérődzők létszáma is. Bőven van tehát pótolni való, így ez a pálya biztos jövő előtt áll — vélekedett Horn Péter. A dékán beszámolt az elmúlt időszak fejlődéséről és azokról a beruházásokról, amelyet csak jelentős nyugati és hazai támogatással tudtak az intézményben megvalósítani. Az ünnepség az első éves hallgatók eskütételével folytatódott. A dékán jelképes kézfogásával fogadta őket az egyetem teljes jogú polgáraivá. A Művelődési és Közoktatási Miniszter az egyetem előterjesztésére, kiváló tanulmányi eredményük elismeréséül Köztársasági ösztöndíjban részesítette Csima Ferenc, Vörös Ottó és Hel- man Balázs ötödik évfolyamos, valamint Molnár Mónika, Kovács Bemadatett és Nahlik Nárcisz negyedik évfolyamos hallgatókat. A jó tanuló, jó sportoló kitüntető címet Mezőszentgyörgyi Dávid nyerte el. Sáringer Gyula akadémikus, az egyetem rektora megbízásokat és oktatói kinevezéseket adott át. Az állattenyésztési kar Pungor Ernő' akadémikusnak és Geleji Frigyesnek a magyar agrárkutatás érdekében kifejtett kiváló munkájáért aranygyűrűt adományozott. A tanácsülés végén ünnepélyes keretek között Kovács Ferenc akadémikust a mezőgazdasági tudomány tiszteletbeli doktorává avatták. Boldizsár Beáta Szigor és méltányosság Közeledik a második félévi adó befizetésének határideje. Bár a befizetendő összeg négy év alatt nem változott, mégis csak egyre kevesebben tudják kifizetni... Évente több mint kétezer kaposvári — a huszonhatezer adózó közül minden tizedik — kéri az önkormányzattól adója elengedését. A városnak jelenleg mintegy negyvenmillió forint adóhátraléka van, s ezt az amúgy is szűkös költségvetés egyre nehezebben tudja ellensúlyozni. Ennek ellenére — úgy tűnik — a következő félévi adók befizetésénél rugalmasabb lesz az önkormányzat. Négy év alatt tapasztalataik alapján is világossá vált: csupán a behajtások szigorítása nem vezethet eredményre. A jövő évtől bővíteni szeretnék az adómentesség körét, látva a kisnyugdíjasok, rokkantak, nehéz körülmények között élők helyzetét — azokét, akiknek már nincs miből adni... Négy év megannyi példája ugyanis azt mutatja: hiába a tervezett 340 milliós adóbevétel, ha a mérleg másik serpenyőjét többszázezer forintnyi segély, támogatás, egyre kevesebb kezdő vállalkozás, kevesebb munkalehetőség és romló anyagi helyzet billenti le. Az egyensúlyt megtalálni nehéz, de nem lehetetlen. Kaposvár megpróbálja... A tanulság pedig annyi: nemcsak adózni — adóztatni is tanulni kell. Mezőgazdasági gépkiállítás Kaposváron Szezon előtti bemutató Vásárlással egybekötött szakmai gépkiállításra invitálja tegnaptól partnereit és leendő partnereit a kaposvári Agroker részvénytársaság. A már hagyományosnak számító, az őszi mezőgazdasági munkálatok előtti gépbemutatón idén negyven kiállító mutatja be hagyományos és legújabb gyártmányait. — Ha valamikor fontos a mezőgazdaság tudatos fejlesztése, akkor most az — mondta megnyitójában Pásztohy András országgyűlési képviselő, a mező- gazdasági bizottság alelnöke, úgy is mint a házigazda Agroker rt. igazgatóságának elnöke. — A kormány kiemelten kezeli az agráriumot, és az agrárlobbi is keményen harcol azért, hogy ez ne csak szóban, hanem tettekben is nyilvánuljon meg. A Parlament őszi ülésszakán 15 mezőgazdasággal kapcsolatos törvényt tárgyal, s ami még ennél is fontosabb: reményeink szerint a jövő évi költségvetésben is megnyilvánulnak az agrárérdekek. Megfelelő minőségű termelés nélkül a kitűzött célokat — mint az olcsó és jó minőségű termékelőállítás, és az Európai Unióhoz való csatlakozás — nem lehet elérni. A termelés javítása jó minőségű gépek nélkül lehetetlen, ezért is van nagy jelentősége ennek a kiállításnak is. Igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy ezeket a gépeket minél nagyobb támogatással vehessék meg a termelők. A Korszerű termelőeszközökkel az agrárgazdaság fejlődéséért elnevezésű rendezvény negyven kiállítójának mindegyike az Agroker partnere, így lehetséges az, hogy különböző kedvezményekkel lehet a vásáron hozzájutni a gépek egy részéhez— mondta Farkas József vezérigazgató. Ez azt jelenti, hogy a termékek nagy részét gyártóművi illetve telephelyi áron kínálják szerdáig. Szakmai program is szerepel a kiállítás műsorán: ma — elsősorban a szövetkezetek műszaki vezetőinek — a három legnagyobb kiállító vezetői számolnak be egy konferencián a legújabb fejlesztéseikről. V. O. Budapesten tüntetnek a kaposvári tűzoltók is Átlagosan 30 ezer forintot keresnek havonta a kaposvári tűzoltók, ezért ma harmincán részt vesznek a budapesti tüntetésen, hogy ezzel is kifejezésre juttassák: elégedetlenek anyagi helyzetükkel. A somogyi megyeszékhely rendőrei nem tüntetnek, bár a tűzoltókénál is alacsonyabb havi átlagkeresettel rendelkeznek. Az egyenruhások havonta bruttó 22-23 ezer forinttal gyarapítják a családi kasszát. Ezt azon a sajtótájékoztatón tudtuk meg, amelyet a kaposvári városházán tartottak tegnap délután. — Ezentúl minden hónapban beszámol a sajtó képviselőinek a városi tűzoltóparancsnok és a rendőrkapitány — mondta Szita Károly. Hozzátette: a testületekkel szemben támasztott elvárásoknak csak megfizetett alkalmazottak tudnak eleget tenni, ezért a belügyminiszterhez fordul. Levélben kéri Kuncze Gábort, hogy vizsgálja felül a BM. dolgozók fizetését, mert a jelenlegi kereseti viszonyok között a közbiztonságot kérni lehet, de megkövetelni nem. — Augusztusban 145 bűn- cselekmény jutott a kaposvári rendőrök tudomására. — Ezt már dr. Király Ferenc városi rendőrkapitány mondta. Azt is hozzátette: ebből 110 volt a vagyon elleni cselekmény. Sok hasonló adottságú város ugyan büszke lenne erre az eredményre, ám a kaposváriak mégsem elégedettek. A bűncselekmények száma mindenesetre azt mutatja, hogy augusztus nyugodt, nyári hónap volt, csak a kerékpárok nem voltak biztonságban: 18 tulajdonos ment bánatosan a rendőrségre feljelentést tenni. A közterületen levő gépkocsik közül húszból loptak el értékes alkatrészt, vagy egyéb felszerelést, elsősorban rádiós magnót. Megtudtuk azt is, hogy egyre több a lakásbetörés a lakótelepeken. A hívatlan látogatók elsősorban napközben érkeztek, készpénzzel, valutával és ékszerekkel távoztak. 12 hétvégi ház, illetve pince bánta a betörők látogatását. Alig csökken a nemesfémet eltulajdonítok száma: ellopják a réz lefolyókat, az útjelző táblákat, a korlátokat. Az elmúlt napokban rendőrkézre került két régóta keresett társaság, akikkel elsősorban a temetői lopások kapcsán akartak „randevúzni” a rendőrök. Eddig 16 bűncselekményt ismertek be, ám a nyomozók szerint még van mit mondaniuk. (Lengyel) Lecövekelt a mezsgye-ügy Tanúk meghallgatásával folytatódott Zákány önkormányzatának és a zákányi telektulajdonosoknak a pere. A nagyatádi bíróságon tartott tárgyalást még ebben a hónapban követi egy újabb: a harmadik — hallottuk László Piroska körjegyzőtől. Mint már beszámoltunk róla: a gyékényesi termelőszövetkezet a hivatalos térképek alapján eladott egy zákányi ingatlant Varga Jenőéknek. A telekhatár kijelölésekor kiderült, hogy az ingatlan jóval nagyobb, mintsem azt az üzlet megkötése előtt gondolták. Az idők során ugyanis olyannyira „megnőtt” a kérdéses terület, hogy a mezsgye vonala a községi sportpályát éppen a középen szelte ketté, hosszanti irányban. A település idősebb lakói mind úgy emlékeznek, a terület mindig is tanácsi, később ön- kormányzati tulajdonban volt, ha a mostani térképen valamiképpen odébb is van a mezsgye vonala. A téesz és a vevők, úgy tetszik, jóhiszeműen jártak el, hiszen kezükben volt az ingatlan-térkép. Hogy a két vonal közül melyik a valódibb — erről dönt a bíróság, amely a következő tárgyalást 20-án tartja meg. B. T. Brandtmüller István kitüntetése Brandtmüller István, a Kaposi Mór megyei kórház gazdasági igazgatója a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkeresztet kapta augusztus 20-a alkalmából. A kitüntetett gazdasági igazgató a Megyeházán megtartott ünnpeségen — külföldi tartózkodása miatt — nem tudott részt venni, ezért neki az elismerést tegnap adta át a megyei kórházban dr. Németh Jenő, a Somogy Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője. Az ünnepségen jelen volt dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke. Útat építettek Vésén Mintegy másfél millió forint értékben végzett út -és járdafelújításokat ebben az évben a vései önkormányzat. A község összevont rendezési tervét a közelmúltban vizsgálta felül a képviselők testületé, mégpedig a falusi zöldterületek szabályozása szempontjából. Szenyéri tankönyvsegély A Szenyérre illetve a környék oktatási intézményeibe járó helybéli fiatalok részére 150 ezer forintért vásárolt tankönyvet az önkormányzat. További húszezret fizetett ki a füzetcsomagok után, amelyet szintén ingyen bocsájtott a diákok rendelkezésére. Régi konyhák a barcsi múzeumban A barcsi Dráva múzeum qjunkatársai már javában készülnek a „Régi konyhák, régi háztartások” című kiállításra. Az érdeklődők megismerkedhetnek a régi korok bútoraival, felszerelési tárgyaival. A rendezvényt szeptember közepén nyitják meg. Bővül a Korona kör A társasági élet fellendítésére tizenkét alapító taggal júliusban alakult meg Kaposváron a Korona kör. Az alapítók azt tervezik, hogy a Kapos Étteremben rendszeresen randevúznak mindazok, akik újra életben akarják tartani a kört, hiszen a háború előtt működött már a somogyi megyeszékhelyen. Havonta egyszer műsoros estet is szerveznek a Kapos Étteremben. Első vendégük Csongrádi Kata lesz. Első nap az iskolában Tegnap még nem rándultak görcsbe a gyerekgyomrok a reggeli vekkercsörgésre, az első nap inkább várakozással volt teli. Kaposváron mintegy tizenhétezer diák kezdte meg a tanévet az általános és középiskolákban. Dél körül megpezsdült tőlük a város. A Katolikus Gimnáziumból vidám másodikos fiúcsapat tartott hazafelé, vállukat már húzta az új könyvekkel teli táska. Tavaly cserélték fel az általános iskolát a gimnáziumra, amit nem bántak meg. Úgy érzik, nagyobb a türelem irántuk, megértőbbek a pedagógusok. Illés Eló'd és barátai gyorsan össze is állították a jó pedagógus ismérveit. — Legyen érdeklődő, figyelmes, ne kiabáljon, ne válaszoljon ingerülten, lehessen hozzá fordulni a bajban, a tanítványaival is törődjön, ne csak a tananyaggal. Nagyrészt ilyenekkel találkoztunk, de kíváncsian várjuk az új tanárokat. A „gimi” előnye, hogy itt 40 perces órák vannak, és rengeteg a program, a rendezvény. A Kodály Zoltán általános iskolában az alsósoknál a költözés izgalma is tetézi az évkezdést. A harmadikos Varga Kristófot két testvérével nem kellett reggel ébresztgetni, iskolatáskájuk napok óta készen várta ezt a pillanatot. — Jó volt a nyár, de hiányoztak a barátaim. Nagyon várom a kedvenc óráimat: a kömyezetismeretet, a rajzot és a technikát, a matekot kevésbé. Kíváncsi vagyok arra, mit csinálunk az osztályfőnökin, mert ilyen nekünk eddig nem volt. Kiss Noémi év végén nem a szülők által várt bizonyítványt vitte haza, ezért nyáron is kapott feladatokat. Két könyvet olvasott ki, két füzetet írt tele, és 15 oldalnyi matek feladatot oldott meg. Most már büszke a teljesítményére, de a csalogató napsütésben nem volt nagy élvezet a tanulás. Izsáki Zoli arra panaszkodik, hogy iskolaidőben furcsamód nehezen megy az ébredés, bezzeg hét végén korán reggel kipattan az ágyból. Kelemen Enikő' délben már megkönnyebbülten lépett ki a Kereskedelmi Szakközépiskola kapuján. A kölcsönös bemutatkozás feloldotta a feszültséget, szimpatikus az osztályfőnök, barátságosak az új társak, érdekesnek ígérkeznek a tantárgyak. Még következik egy ismerkedés a szakmai gyakorlat helyszínével, édesanyja egykori munkahelyével, a Titánnal, majd teljes gőzzel megkezdődik a bizonyítás, a tanulás. (Izményi) A Kodály Zoltán Általános Iskolában az idén 92 elsős ült először az iskolapadba fotó: kovács tibor