Somogyi Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 206-230. szám)

1995-09-05 / 208. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1995. szeptember 5., kedd Céltámogatás a kultúrának Somogy megye Közgyű­lése a Közművelődési Bi­zottságnak a kulturális egyesületek támogatására erre az évre egy millió fo­rint céltámogatási keret­összeget hagyott jóvá. En­nek alapján osztottak el hétszázhetvenezer forin­tot. Anyagi segítséget nyújtottak többek között a mesztegnyői Honismereti és Természetvédő Egyesü­letnek, nemzetközi ifjúsági találkozó rendeléséhez, a Somogyi Aprók Gyermek­tánc Együttesnek új kore­ográfia készítéséhez és a somogysámsoni művelő­dési háznak a hagyomány- őrző csoportok tevékeny­ségéhez. Rendőrkézen a kábeltolvajok Tegnap délelőtt nyolc és tíz óra között telefonkábel­tolvajokat fogtak a tabi rendőrök. Bejelentés alap­ján, a Daránypuszta és Nagyberény közötti vasút­szakaszon a rendőrőrs két szolgálatot teljesítő járőre a helyszínen elfogta Makai Lajos kányái, illetve Fe­kete Pál tengődi lakosokat, akik épen műanyagzsá­kokba és szatyrokba rakták a zsákmányt. A rendőrség információja szerint az ér­tékes színesfémet a me­gyében egy felvásárlón ke­resztül akarták értékesí­teni. Kerékpárút épül Iharosberényben Mintegy hétmillió forintba kerül az a beruházás Iha­rosberényben, melynek so­rán kerékpárutat építenek a biztonságosabb jármű- forgalom érdekében. A öl­es út menti, kerékpárosok részére létesített út kivite­lezéséhez több mint két- millióegyszázezer forint pályázati támogatást nyert el az iharosberényi ön- kormányzat. eM. Soós György fotói menekültekről Menekültek II. — az irga­lom leányvállalata címmel eM. Soós György nagy­atádi fotóművész alkotása­iból nyílik kiállítás ma este 6 órakor Szegeden az Ifjú­sági Házban. A tárlatot dr. Jungbert Béla, a Menekül­tügyi és Migrációs Hivatal főigazgatója ajánlja az ér­deklődők figyelmébe. A kiállítás szeptember 24-ig tekinthető meg. Természettudomány kutatók találkozója Kaposváron Pénzhiánnyal küzdő múzeumok Kutatás nélkül elsorvadnak a vidéki gyűjtemények (Folytatás az 1. oldalról) Az elmúlt száz évben felére csökkent Somogybán az erdő­területek nagysága, zsugorod­tak a vizes élőhelyek. A politi­kában is előtérbe kerültek a környezeti problémák. A mú­zeumokban olyan kutatócso­portok dolgoznak, amelyek ér­tik ezeket a folyamatokat, el tudják végezni a megfelelő vizsgálatokat. A múzeumok hármas fel­adatkörének — gyűjtés, tudo­mányos feldolgozás és az anyag bemutatása — helyes aránya meghatározó az intéz­mények életében — mondta dr. Mahunka Sándor, a Természet- tudományi Múzeum főigaz­gató-helyettese. Durva változ­tatással — különösen a min­denáron való ismeretterjesztés­sel tönkre lehet tenni a múzeu­mokat. A változások során a múzeumok gyakran sodródnak a perifériára. A döntéshozók nemigen tudják, hogy milyen kutatásokat végeznek az egyes intézmények, milyen céllal, s mekkora haszonnal. A biológiai sokféleség megtartása csak szakemberek segítségével le­hetséges. Előadásában kitért a szakte­rületen mutatkozó polarizáló­dásra is: a gyűjteményekre ala­pozó klasszikus múzeumok mellett egyre inkább megfi­gyelhető a bemutatóhelyek ki­alakítása, s a kutatóhelyek elkü­lönülése. Ennek erőltetése Ma­gyarországon a vidéki múzeu­mok elsorvasztásához vezetne — hívta fel a figyelmet dr. Ma­hunka Sándor. Nagy ára volt az elmúlt négy év kedvező változásainak — mutatott rá hozzászólásában Futó János, a zirci múzeum munkatársa. A megyei önkor­mányzat által biztosított támo­gatás ebben az évben már a bé­rekre sem elegeiidő, s az intéz­mény működési kiadásait saját bevételeikből • kell előteremte­niük. Ebben a helyzetben eléggé problematikus a kutatás. Oherkovics Ákos, a Baranya megyei múzeum természettu­dományi osztályvezetőjének tapasztalatai szerint a vidéki muzeológusoknak, rengeteg apró-cseprő feladatuk mellett kevésbé adottak a nyugodt munka feltételei mint a buda­pesti kollégáknak. Nincsenek annyira bent a tudományos kö­zegben, így lehetőségeik is kor­látozottak. A nemzetközi kuta­tási témákba bekapcsolódniuk pedig — anyagi fedezet híján — lehetetlen. A következő két napban a me­gye természeti értékeivel is­merkednek meg a tanácskozás résztvevői. Bejárják a tervezett Dráva menti nemzeti park terü­letét, s ellátogatnak a Zselicbe is. (S. Pap) Somogyfajszi őskohók nyomában Kaposvári és soproni régészek közreműködésével tegnap kez­dődött meg Somogyfajszon az a több hetes kutatómunka, amely a 9-10. századból származó, s régészeti szenzációnak számító vaskohók feltárását szolgálja. Arról a községi halastó közelé­ben fekvő, mintegy fél hektáros területről van szó, amelyet a nyolcvanas évek végén már egyszer feltártak, ám elegendő pénz híján kénytelenek voltak félbehagyni az ásatásokat. A Dunai Vasmű most több mint tízmillió forinttal támo­gatja a feltárásokat, s mint leg­főbb mecénás, állandó múzeum felépítését is tervezik. A vasérc­lelőhelyet és a tíz darab, egyen­ként 70 centiméter átmérőjű, cserépből készült kohót, a nyolcvanas években egy so- mogyjádi amatőr régész, Storn­ier Imre felfedezésének nyo­mán hozták a felszínre. A so­mogyfajszi kohók — az eddig napvilágra került szakvélemé­nyek szerint — több mint két­száz évvel megelőzik az eddig ismert legkorábbi hazai előfor­dulásokat. A tegnap kezdődött helyre- állítás mintegy félmilliós költ­ségét szintén a Dunai Vasmű fedezi. A bányászattal és vas­ércfeldolgozással kapcsolatos feltárások nyomán, magára a lelőhelyre épülne rá a mú­zeum, melyről már több-variá­ciós terv készült. Cs. K. E, Fogházbüntetés gázolásért Halálos közúti balesetet oko­zott gondatlanságból a 26 éves kaposvári Bodor János. A vét­ségért a Kaposvári Városi Bí­róság dr. Habony János taná­csa 1 évi, 2 hónapi fogházbün­tetésre ítélte, és 3 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. Az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A fiatalember tavaly októ­berben — a megengedett se­bességet túllépve — lakott terü­leten 71-74 kilométeres tempó­val haladt a 61-es úton a Hon­véd utca felől a Mező út irá­nyába. Tizennyolc óra ötvenkor mintegy 310 méterre volt a Tal- lián Gyula úti gyalogátkelőtől, amelyen akkor kezdte meg az áthaladást a 81 éves H. Ferenc. Bodor az átkelőhelytől mint­egy 36 méterre lépett a fékre. Ez azonban már nem volt elég a megálláshoz. Járműve 52 kilo­méteres sebességgel elütötte az idős embert, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítás után hamaro­san elhunyt. Az ügyben meghallgatott szakértő azt állította: ha a vád­lott a lakott területen megenge­dett sebességgel hajad, a késői fékezés ellenére is meg tudott volna állni a még rendelkezé­sére álló 36 méteren. Bodor János szerint a baleset azért következett be, mert őt megtévesztette a gyalogos ma­gatartása. Azt fejtegette, hogy amikor megpillantotta úgy lát­szott, hogy eláll átkelési szándé­kától. Vagyis elkövette azt a hi­bát, amelyet a gyalogátkelőknél sok járművezető elkövet: a lát­szatra adva nyomja a gázt, és gyakran már későn jön rá, hogy tévedett. Ugyanis a gyalogátke­lőn — különösen, ha idős embe­rek és gyerekek haladnak át rajta — minden megtörténhet. Nem véletlenül írja hát elő a szabály, hogy a zebrát úgy kell megköze­líteni, hogy a legváratlanabb — logikát nélkülöző — események közepette is meg lehessen állni. A bíróság tehát nem fogadta el a vádlott védekezését, és bű­nösnek mondta ki a szabály­szegéssel párosuló gondatlan­sága miatt bekövetkezett tragé­diáért. Sz. N. Digitális remények Jelenleg is folyik a Matáv ka­posvári távközlési centrumá­nak területén a telefonvonalak teljes automatizálása. Ennek során a meglevő 1600 vonalat kapcsolják rá az automata há­lózatra — tájékoztatott Pa- tona Győző, Matáv távközlési centrumvezetője. Elmondta, a fejlesztés ér­téke több milliárd forint. A beruházás lehetőséget nyújt arra, hogy a 74 Kaposvár kör­nyéki település tagja legyen a jelenleg létező egyik legkor­szerűbb távközlési-rendszer­nek. Az idén ez a legnagyobb munka a távközlési centrum területén, s várhatóan a kö­vetkező év elejére befejezik a korszerűsítést. Az automata hálózat segítségével mind­egyik faluból közvetlenül le­het telefonálni bárhova. Ez­után nem kell órákat várni a kapcsolásra — tette hozzá a centrum vezetője. A Matáv szakemberei a közelmúltban befejezték a vonalak automatizálását Mer- nyén, Kadarkúton, Kutason il­letve a környékükön található településeken. Ez csaknem 20 millió forintba került. Bár tervbe vették, hogy kiépítik a digitális rendszert Kaposvá­ron és környékén, ám az pénzhiány miatt várhatóan csak 1997-re valósul meg. (Harsányi) Hollandiából a Balaton-partra Csepeli Pálma kiállítása Csepeli Pálma Tanya című festménye Csepeli Pálma festőművész több helyen lakik, s még több helyre utazik, de mindenkori „kiindulási pontja” (ez az ő kifejezése) egy siófoki, pon­tosabban egy Siófok-Sóstói villa, ahol két művésztelepi látogatás, vagy tárlat meg­nyitó között néhány napig magányosan pihen. Az év egyik felét rendszerint Hol­landiában tölti teológus-tanár férjénél (bár városképei tanú­sága szerint ott sem marad sokáig), a másikat itthon, ahol felnőtt gyermekei várják, no meg a régi budapesti otthon, a Gugger-heggyel, a sóstói nya­raló a Balatonnal, s a debre­ceni művésztelep a magyar Nagyalfölddel, amely tanyái­val, gémeskútjaival csendes meditációra készteti a lelket. Csepeli Pálma néhány év­vel ezelőtt a siófoki Művelő­dési Központban mutatkozott be képeivel, s akkor e hasá­bokon méltattuk üde színvilá­gát, egy-egy táj, város hangu­latát vizuális kompozícióba sűrítő képességét, s az olaj-, az akvarell- és a pasztell technikában való jártasságát. Siófoki tárlata óta képei elju­tottak Magyarország nagyobb városaiba, Nyugat-Európa több országába, most pedig ismét egy Balaton-parti kiállí­tóhely, a füredi Bagolyvári galéria adott lehetőséget a Csepeli-művek bemutatására, dr. Dömötör János művészet- történész avatott rendezésé­ben és megnyitó szavaival. A túlsó parti tárlaton a balatoni, alföldi ihletésű képei mellett figyelemreméltóak hollandiai impresszióit megörökítő kompozíciói, melyek egy szorgalmas, puritán nép törté­nelméről, lelkikarakteréről is vallanak. Szapudi András E HETI AIÁNIA TÜNK! Tarján kályha 19 600 Ft helyett 17 600 Ft Filex kályha 19 100 Ft helyett 17 200 Ft Flkoterm kályha 16 900 Ft helyett 15 200 Ft Piámén kályha 15 290 Ft helyett 13 700 Ft Salgó tűzhely 21 200 Ft helyett 19 100 Ft Teatűzhely 17 400 Ft helyett 15 600 Ft HK 1500 hősugárzó 6160 Ft helyett 5 540 Ft BI-6 hősugárzó 2000W 8 800 Ft helyett 7 920 Ft MAX hősugárzó 2000W 7 030 Ft helyett 6 320 Ft MAX Turbo hősugárzó 2000W 11 750 Ft helyett 10 570 Ft T-5 Turbo hősugárzó 2000W 7 950 Ft helyett 7 150 Ft 30%-os készpénz befizetés mellett OTP hitelre is megvásárolhatók. Várjuk kedves vásárlóinkat! CimiiifÉK TITÁN 22. áruház Kaposvár, Baross II. f$. Mésziszap a savanyú talajok megmentésére Melléktermék főszerepben A tulajdonviszonyok rendezetlenségéből adódóan a gazdák mind kevesebbet fordítanak a föld termékenységének meg­óvására. így az idén már a talajok erőteljes savanyodása kö­vethető nyomon az egész megyében, különösen Belső-So- mogyban — mondta Jáger János, a Kör Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Fejlesztő Kft ügyvezetője. Hozzátette: — Somogybán korábban gyakorlat volt a rendszeres talajjavítás, első­sorban ez teremtette meg a termelés biztonságot. A terme­lők az elmúlt egy-két évben felismerték, hogy a talajjaví­tást, illetve a meszezést ismét be kell illeszteni a vetésfor­góba. Nagy területeken ugyanis jóformán ki sem kel a búza vagy a kukorica. A talaj savanyúsága hat a defláció és erózió érzékenységre is, ezál­tal csökken az ellenállás a ká­ros környezeti hatásokkal szemben. Hogy a talajban ne kelet­kezzen helyreállíthatatlan kár ezen segíthet a kálcium. így nemcsak műtrágyát lehet meg­takarítani: javítja talajszerke­zetet és növeli a gazdaságosan termesztehető növények körét is. Ehhez azonban anyag és technológia kell. '— Somogy megye termé­szeti kincsekben szegény, ezért nagy érték a cukorgyár­ban előállított víztelen mészi­szap — így Jáger János. — A Kaposcukor Rt megoldotta a korábbi nehezen kezelhető, nem igazán környezetbarát mésziszap víztelenítését, és ezzel széleskörűen felhasz­nálható talajjavító anyaghoz juttatja a gazdákat. A gyárban évente mintegy 20 ezer tonna mésziszapot állítanak elő. Ez 8-10 ezer hektár mésztrágyá- zását oldja meg Kaposvár 30- 40 kilométeres körzetében, a kiskertekben és nagyüzemi táblákon egyaránt. Boldizsár Beáta Konténerben az ősz az alsótekeresi faiskolai kft kaposvári lerakatában • szőlők • dísznövények • rózsák • gyümölcsfák nagy választékban és virágföld Cím: Kaposvár, Szigetvári u. 20. Nyitva: hétfőtől szombatig 8-16, vasárnap 8-12 óráig Telefon: 319-465

Next

/
Thumbnails
Contents