Somogyi Hírlap, 1995. szeptember (6. évfolyam, 206-230. szám)
1995-09-11 / 213. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1995. szeptember 11., hétfő Több a vállalkozó gyermekorvos Egy gyermekorvosi körzetben 983 bejelentett biztosítottat tartanak nyilván Kaposváron. Körzetenként 1096 18 éven aluli gyermekkel számolnak. Az optimális az lenne, ha 800 gyermek jutna egy körzetre. A megoszlását tekintve 514 illetve 1699 gyermeket lát el egy-egy házi gyermekorvos. A 15 körzetből egyébként már 12- ben vállalkozásban végzik munkájukat. Diótörők egyesülete Siófokon Jó ideje oktatják balettra a siófoki aprókat, a szülők azonban nincsenek megelégedve ennek minőségével. Ügy vélik, az általuk alakított egyesület jogi személyként hatékonyabban tudná védeni és segíteni a gyerekeket. Ezért, Egyesületet hoznak létre Diótörő néven. Búcsú a Balaton Táncegyüttestől Szabó Zsolt öt éven át dolgozott művészeti vezetőként a Balaton Táncegyüttes mellett. A siófoki Dél-Balatoni Kulturális Központban telt ház előtt búcsúzott a gyerekektől és a szülőktől. A nagy sikerű rendezvényen díjnyertes számaikat, a legjobb koreográfiákat mutatták be. Utóda Papp Károly lesz. Egyedi bútorok Nagyatádról A nagyatádi Vertikál Kft 37 milliós termelésének már csaknem a felét adja az egyedi bútorok gyártása. A harminc személyt foglalkoztató üzemben konyha és szobabútorok, valamint üzleti berendezések is készülnek, melyeknek jelentős részét a megyén kívül értékesítik. Kigyulladt egy Citroen Kaposváron Eddig ismeretlen okból kigyulladt egy Citroen típusú személygépkocsi tegnap reggel Kaposváron, a Tallián Gyula utca 19. számú ház előtt. Lángolt a csomagtere és az utastér. Személyi sérülés nem történt, a tűz okát vizsgálják. Bővítik a a könyvtár kínálatát Idén negyvenezer forintot költött könyvbeszerzésre a göllei könyvtár. Az önkormányzat épülete mellett elhelyezkedő tékában heti három alkalommal szolgálja ki az olvasni vágyókat Rada Györgyi tiszteletdíjas könyvtáros. Folyóiratokból öthatféle is jár. Az iskola pedagógusai minden évben szívesen tartanak könyvtári órát a helybeli tékában. Szépségmustra Siófokon Vitathatatlanul a legszebb fejre került a korona Tizenöt szép leányzó vetélkedett harminc pár fürkésző zsűriszem előtt szombaton este Siófokon, a Miss Universe Hungary 1996 területi döntőjében. A Dél-Balatoni Kulturális Központ zsúfolásig megtelt termében intelligenciájukról is számot adtak. Megtudhattuk például: a Nagyatádon cuk- rászkodó Kovács Vivien nem szereti a tökfőzeléket, a hideget és az esőt. Rajta kívül még négy versenyző képviselte Somogy megyét; a siófoki Vass Viktória (tavaly a Balaton szépének választották), Antall Katalin, Kloth Judit és Molnár Andrea, illetve a Kaposvárról érkezett Visbuth Zita. Férfiszemnek pazar látvány volt a combok hosszú vonala, a keblek kecses íve, a szemek tüzes varázsa, ez tagadhatatlan. (Fotósunk vagy öt tekercs filmet kattogtatott el, hogy az objektiven át zavartalanul bámulhassa a hölgyeket...) Tény azonban, hogy estélyiben, illetve menyasszonyi ruhában többen is jobban tetszettek, mint bikiniben. Rajtuk még a hihetetlenül profi műsort produkáló Jónás Tamás (korábban Ki Mit Tud?-győztes) sem tudott volna tán segíteni bűvész- mutatványaival. A decemberi, veszprémi döntőbe első helyen a debreceni Bába Adrienn került — ezt már a rendezvény előtt sejteni lehetett. Budapesti és gyulai leányzó szerezte meg a továbbjutást jelentő további két helyet. A közönségdíjat azonban sikerült a Balaton partján tartani. Molnár Andrea elmondta: nem csalódott, mert szerinte az Pillantás a kulisszák mögé Estélyiben is jól mutattak a lányok első három helyezett lány nagyon szép volt. Kedvence az aerobik, egy siófoki kft-nél dolgozik pénzügyi előadóként. — Nincsenek szépségkiFOTÓ: LANG RÓBERT rálynői ambícióim, főiskolára járok — mondta. — Ismerősök és a szüleim noszogattak, hogy mérettessem meg magam. Jó buli volt... Czene Attila Gazdasági agrármérnök szak indul Kaposváron Egyetemi szintű gazdasági agrármérnök szak indul Kaposváron, a PATE állattenyésztési karán, melyet Fodor Gábor művelődési és oktatási miniszter szeptember 1-i hatállyal hagyott jóvá. A nappali tagozatos képzés tíz féléves, melynek sikeres elvégzése után az egyetemi diplomán kívül a gazdasági szféra számos területén hasznosítható ismeret- és tudásanyagot szerezhetnek a hallgatók. Ma, amikor a honi oktatás haláltusájáról érkeznek a hírek nap mint nap, honnan az indíttatás egy lényegében új, mégis a régi gyökerekből táplálkozó képzés kiépítésére ? — kérdeztük dr. Széles Gyula egyetemi tanárt, az Ökonómiai intézet igazgatóját. — Dél-Dunántúl térségében — Pécs, Kaposvár, Szekszárd, Baja — elsősorban a tej- és húsgazdaságban jelentős feldolgozó kapacitás koncentrálódott. Ez speciális biológiai, technológiai és igen széleskörű gazdasági ismeretekkel rendelkező szakembereket igényel. A piacgazdaság általánossá válásával előtérbe kerültek és felgyorsultak a hitelügyletek és pénzügyi műveletek. Ezzel lépést kell tartani az oktatásban még akkor is, ha szorít a cipő. — Ezzel a képzéssel milyen újabb területek nyílnak meg a hallgatók előtt? — Elsősorban a Dél-Dunántúl számára olyan szakembereket képzünk, akik a megváltozott társadalmi és gazdasági körülményekhez igazodva a kiemelkedő angol nyelvtudás mellett széleskörű ismeretekkel rendelkeznek az élelmiszergazdaság, a számvitel, a pénzügy, a marketing, a számítástechnika, az informatika és az agrobusiness területén. Ezek birtokában képesek létrehozni és működtetni magán- és társasvállalkozásokat, szervezni az élelmiszeripar alapanyagellátó hátterét. Ezen kívül szaktanácsadási és szakigazgatási feladatokat is el tudnak látni. — Milyen elhelyezkedési lehetőségek várják majd a gazdasági agrármérnököket? —Szakirányulástól függően a mezőgazdasági termeléstől a piaci értékesítésig terjedően különböző szintű vezetők, adószakértők, pénzintézetek és biztosítótársaságok szakreferensei és értékpapír forgalmazó cégek munkatársai lehetnek a diploma megszerzése után. Az elméleti anyagot a különböző vállalatoknál, mezőgazdasági üzemeknél és bankoknál végzett gyakorlati oktatás egészíti ki. A gazdasági műveltség ezideig „hiánycikk” volt, most végre sikerült megszabadulnunk egy erkölcsi tehertől. Egy egyetemista ellátási költsége 8-10 ezer forint havonta, és ezt a terhet egy olyan célért érdemes vállalni, hogy ez vissza is térüljön. Boldizsár Beáta Megszűnt a napközi Bábonymegyeren Pénz- és gyerekhiány Az önkormányzatot ért folyamatos megszorító intézkedések miatt, egyre nehezebb helyzetbe került a bábony- megyeri általános iskola is. Ezért az idei tanévben már nem indítottak napközis ellátást a diákoknak. — Az iskolavezetés a tanév megkezdése előtt két lehetőség között választhatott — mondta Takács Margit, az általános iskola nemrégiben kinevezett igazgatója. — Vagy megtartjuk a délutáni napközit és a felsőtagozatos osztályokat két csoportba összevonjuk, vagy továbbra is megmaradnak az önálló osztálycsoportok és nem szervezünk napközi, illetve tanuló- szobás ellátást. A minőségi oktató-nevelő munka érdekében az utóbbi mellett döntöttünk. Bábonymegyren a napközi megszüntetését indokolta az is, hogy annak fenntartása nem alapfeladata az önkormányzatnak, másrészt az iskolai tanulók közül év- ről-évre kevesebben igényelték ezt az ellátást. így szeptembertől csak ebédet, valamint délután másfél órás kötött foglalkozást nyújtanak a diákoknak. Mindez azt is jelenti, hogy a korábbi fél négyig tartó tanulószobai foglalkozás, illetve a fél ötös napközi helyett, a gyerekek ebéd után egy órás tanuláson vesznek részt. — Iskolánk 1995-ben 9,2 millió forint költségvetésből gazdálkodhat — mondta az igazgatónő. — Abban reménykedem, hogy az ésszerű változtatással a költségvetésben rendelkezésünkre álló pénz — ha nehezen is — az év végéig elég lesz és zavartalanul működhetünk. K. J. A várható áremelés meghozta a vásárlókedvet Korai tüzelőanyag-szezon Az utóbbi néhány hűvösebb nap megtette hatását: sokan már most beszerzik téli tüzelőjüket. Az igazi fűtési szezon még várat magára, de több helyen még a régi árakon számláznak, így nem ritka, hogy egyesek nagy tételben viszik haza a tüzelőanyagot. A nagy rohamra ugyan csak a hónap vége felé számítanak, ennek dacára folyamatosan nő az eladott áru mennyisége. A somogyi tüzép-telepeket szinte megállás nélkül töltik fel a különféle tüzelőanyagokkal. — Augusztusban 5,5 millió forint értékű tüzelőt adtunk el — mondta Kerényi Ákos, a kaposvári Fészek Áruház vezetője. — Leginkább a tatai brikett fogyott: ebből 300 tonnát vásároltak. A telepen fekete- és barnaszén, illetve brikett kapható. Árulják az import szibériai darabos szenet is. Nemrég rendeltek kokszot Dunaújvárosból és tűzifát is kapnak a napokban. Az áruházigazgató elmondta: külön akciót nem tartanak, ám a korábban árazott anyagokat még a régi áron adják. Drágulásra egyelőre nem számíthatunk. Egy-két hónap múlva azonban nem elképzelhetetlen, hogy néhány százalékkal nő az import szén ára. A marcali tüzép telepen kevés tüzelőt adtak el, a környék lakóinak többsége ugyanis gázzal fűt. Az elmúlt napokban azért így is elvittek 400 mázsa szenet és 15 köbéter fát. A siófoki Raabkacher-tüzép kirendeltség igazgatója, Kerekes Csaba azt mondta: brikettből, iszapszénből és tűzifából bőven van telepükön. Az utóbbi hetekben 500-1000 mázsa tűzifa és ugyanennyi brikett fogyott. A Balaton-partján sem indult be az igazi szezon: október elejére jósolják a vásárlók rohamát. 500 tonna szenet a helybeliek, 800 tonnát az intézmények és vállalatok vásároltak az elmúlt néhány nap alatt a nagyatádi telepen. Németh Csaba telepvezető elmondta, naponta átlagosan 200 mázsa szenet adnak el. (Harsányi) Somogy megyében kétszáznégy, többségében már elhagyott, nem működő agyag-, homok- és kavicsbánya létezik. Az elhagyott bányák többségét úgy nőtte be a gaz, hogy kezelőik nem fordítottak különösebb gondot a tájrendezésre, aminek oka a pénzhiány volt. A bányászatról szóló törvény előírja, hogy az évente befizetett bányajáradékból egy olyan pénzügyi alapot kell létrehozni, amely a bányavállalkozókra át nem hárítható elmaradt tájrendezési feladatokat finanszírozná. A rendelet alapján ilyen munkának minősül a bányászati tevékenység következtében maradandóan megváltozott külszíni terület, beleértve a bányató környezetét is, a bányászathoz kapcsolódó műtárgy illetve meddőhányó ökológiai és tájképi környezetbe illő kialakítása, vagy újrahaszno- síthatóvá tétele. Az ehhez kapcsolódó tájrendezési tervek elkészítése, és mindezek körének központi felmérése. A tájrendezési feladat akkor számít a bányavállalkozóra át nem hárítható, elmaradt feladatnak, ha ezt a vállalkozó nem végezte el, és jogutód nélkül megszűnt, vagy ha a jogutód nem deríthető fel. A pályázaton elnyert összeg 96,5 százaléka a táj- rendezési feladatokra fordítható, 2 százaléka a központi felmérésre, 1,5 illetve 5 százaléka a bányajáradék kezelésére. Mivel Somogybán igen sok elhagyott bánya vár újrahasznosításra vagy tájrendezésre, Jákli Péter megyei főjegyző levélben külön felhívta az érintett települések vezetőit a lehetőségre. Amennyiben a települések polgármesterei úgy döntenek, hogy részt vesznek a pályázaton, felhatalmazhatják a megyei önkormányzatot a koordinációs feladatok ellátására. Mint Jákli Péter elmondta: reméli, minél több önkormányzat él a lehetőséggel. Az igényeket egyébként november végéig lehet benyújtani, és jövő év márciusában döntenek a pályázatokról. Újjáéledő homokbányák