Somogyi Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-205. szám)
1995-08-29 / 203. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 1995. augusztus 29., kedd Vendéghiány az Aranyhídban A 141 szobás aranyparti Aranytűd hotel (korábban OKGT üdülő) kevesebb vendéget fogadott idén, mint az elmúlt években bármikor. Az idei főszezoni 95 százalékos telítettséggel elégedetlenek az üzemeltetők, mert a korábbi időszakban, — még tavaly is — a szálloda teljes kihasználtsággal büszkélkedhetett. A MÓL Rt. dolgozóin kívül szolgáltatásukat a külföldi turisták is igénybe veszik, akikkel szerződéses viszonyban vannak. Tankönyvsegély Pusztaszemesen Közel százezer forintot oszt ki a pusztaszemesi önkormányzat a településen élő általános- és középiskolai-, valamint szakmunkás intézményekben tanuló fiatalok részére. Míg a kisiskolások ezer, addig a középfokú intézményekben tanulmányokat folytató diákok 1500 forint segélyben részesülnek. Hamis áruk a szántódi piacon Egy dunaújvárosi, egy pécsi és egy török állampolgár ellen indított nyomozást a siófoki rendőrség, áru hamis megjelölése kísérlet bűntett alapos gyanúja miatt. Szántódon, a Földvári úti piacon a dunaújvárosi lakostól 150 ezer forint értékben 57 hamis márkajelzésű Diesel Replay Oneill típusú ruhaneműt, a pécsi lakostól 70 ezer forintnyi hamis Nike és Oneill márkajelzésű rövidnadrágot, a török állampolgártól pedig 400 ezer forint értékben 173 darab hamis Diesel Oneill címkével ellátott ruhaneműt foglaltak le. Rafinált tolvaj Siófokon 102 ezer forint értékben italféleségeket vásárolt egy budapesti lakos Siófok egyik áruházában, majd a fizetéskor kapott számlával később újra visszatért, s bevásárlókocsiját ismét megrakta. Az üzlet hátsó kijáratánál 7— fizetés nélkül — az előzőleg kapott számla felmutatásával akart távozni. A siófoki rendőrök lopás elkövetésének alapos gyanúja miatt indítottak ellene nyomozást. Álláslehetőségek munkanélkülieknek A Somogy Megyei Munkaügyi Központtól kapott tájékoztatás szerint a marcali kirendeltségen biztosítási üzletkötőket és egy felszolgálót keresnek marcali munkahelyre. Balatonkeresztú- ron egy ingatlanközvetítőt, Ba- latonmárián pedig egy szakácsot tudnának foglalkoztatni. A mezőgazdaság kapaszkodói Pásztohy András: 1996-ot illetően optimista vagyok (Folytatás az 1. oldalról) A jó, a magas sikértartalmú búza a termés egyharmada, talán még annyi sem — folytatta Pásztohy András MSZP-s somogyi országgyűlési képviselő, a mezőgazdasági bizottság alelnöke. — Ez jelzi, hogy az elmúlt években baj volt a műtrágyázással, főként a foszfor és kálium hiánya mutatkozik meg a minőségben. Lényegesen kevesebb is termett, pedig a termésígéretekre nagyon jelentős keretszerződéseket, exportszerződéseket kötöttek. Betakarításkor ez fölverte az árat. Közben még a világpiaci ár is növekedett. Furcsa helyzet állt elő: a malmok megvették a jó minőségű búzát 1000-1100 forintért, a nagyobb minőségű 23-24 százalék sikértartalmú takarmánybúzát pedig 1200-1300 forintért exportálták a kereskedők. Ez rendhagyó eset volt. — Az ó'sz törvénykezési csúcsot ígér. Milyen mezőgazdasággal kapcsolatos törvények kerülnek a szeptember elején kezdődő parlamenti időszak elé a tárgyalóasztalokra? — Az agrárlobbi elérte, hogy tizenöt törvénymódosítást tartalmazó csomagot visz a kormány a parlament elé. Ebből a csomagból kiemelném a kamarai törvényt, az agrárpiaci rendtartásról szóló törvénymódosítást, a közraktározásról szóló törvény megalkotását, valamint a szövetkezeti törvény módosítását egy-két ponton. Az előkészületek már folynak, és folyik az 1996 évi támogatási rendszer kidolgozása is. Ebből látszik: az egész agrári- umot átfogó törvénykezési folyamat kezdődött. Az én vesz- szőparipám az agrobiznisz: ez magába foglalja nemcsak a termelést, hanem az eszközkereskedelmet, a műtrágyagyártást, az élelmiszerfeldolgozást, így lehet az agrárágazat az élelmiszer gazdaság a nemzet- gazdaság fölemelkedésének egyik kitörési pontja. Ide tartozik a kárpótlás lezárása is. Az agrárpiaci rendtartás, a kamarai törvény módosítása egyértelművé teszi azt, hogy mi a kormányzat feladata az agrárirányításba és mi a kamarának a felelőssége. Az agrárpiaci rendtartás pedig arról szól, hogy a piac szereplőinek miként kell megegyezni a termelés főbb kérdéseibe, és milyen garanciákat kapnak ehhez. Mindenképpen fontosnak tartom a támogatási rendszer korszerűsítését, a kevés pénzt is fel lehet úgy használni, hogy az valós, jó terméket és exportképes árakat segítsen előállítani. — A parlament le kívánja zárni a kárpótlást. Mit gondol fogja zárni a társadalom is? — Az elmúlt évek kárpótlási folyamata bizonyítja, hogy ezt a társadalom nem tudja lezárni és feldolgozni. Amikor elindult a kárpótlás, a szakértők azt mondták, hogy körülbelül 70 milliárd forintos ügy, és elsősorban azok kapnak földet, akik ott és abból élnek. Később már bárki vásárolhatott kárpótlási jeggyel földet. A kárpótlás már 300 milliárd forintnál tart, ez egy kicsit inflációgerjesztő is, és sérti az embereknek igazságérzetét. Mondják is, hogy a középgenerációnak, illetve az utánunk következő generációnak kell majd ezt kitermelni. Tény, hogy most a kárpótlás során sérelmet szenvedetteket kellene kárpótolni. Ez egy hosszú folyamat, amelyet törvénnyel nagyon nehéz lezárni. — Mennyit rontott a mező- gazdálkodás hatékonyságán a kárpótlás? — Sokat: hatékonyságán. A földtulajdon ugyanis kikerült azoknak a használatából —jórészt a tulajdonából is —, akik jól tudnak bánni vele és abból élnek. Ennek ellentételeként a mezőgazdasági szövetkezetek, üzemek feleannyi kárpótlási jegyet kaptak, mint amennyire számítani lehetett és ezt nem tudták fölhasználni az élelmiszerprivatizáció során, mert a kárpótlás és az élelmiszerfeldolgozó, valamint a kereskedelem privatizációja nem esett egybe. Kárpótlási jeggyel Su- lák szőnyeget lehetett venni, de húskombinátot, növényolajipari üzemet sajnos nem. Ezt az eltolódást helyrebillenteni évtizedekbe telik. Az eredmény: potom pénzért vehetett földet, aki kincsképzésnek, spekulációnak tekintette azt. — A gazda már a jövő' évet figyeli. Mit ígérnek a kalászosok? — A jövő évi szabályzó költségmérséklő támogatást ígér. Ez egyrészt kamattámogatást jelent a termeléshez fölhasznált hitelek esetében, másrészt hitelgaranciát. Nagyon fontosnak ítélem meg, hogy változik a térség területi felzárkózást szolgáló támogatás is. Vagyis az elmaradt térségek a gyenge minőségű földterület miatt nagyobb támogatást kapnak. Nagyon fontosnak tartom azt az elvet is, hogy vissza nem térítendő fejlesztési támogatást is kaphatnak azok a vállalkozások, szövetkezetek, társaságok, amelyek fejleszteni akarnak. S végül a piacra jutást elősegítő támogatást említem. — A mezó'gazdálkodóknak örök problémája, hogy drága a pénz és bizonytalan a piac. — Nagyon reménykedem abban, hogy változik ez is, hiszen ehhez a tulajdonviszonyokat is kezelni kell. A hitelezés egyik problémája az, hogy „mozog” a föld: zseb- szerződések, „földrablások” segítik, hogy a szövetkezet fennhatósága alá tartozó területekből külföldiek javára is próbálnak — ígérve magasabb haszonbérletet — elvinni. A mezőgazdaság nagy kockázattal járó befektetés a pénzvilág szempontjából. Ehhez a föld nem teremt elég garanciát, mert nincsen forgalmi értéke, az eszközök pedig nagyon sok tulajdonos kezében vannak. A termény sem igazán garancia a bankoknak, mert azt elverheti a jég, lehet aszály és kár a hozzá nem értésből. Ezért nagyon fontos, hogy a kormányzat támogassa a termelőket garanciával, s így jussanak hitelhez. Hozzá teszem persze, hogy ahol megfelelő a szakmai munka és a szakemberek összefognak a tulajdonosokkal, ott jelentősen lehet a kockázatot csökkenteni. Tudni kell, minél szétaprózottabb a birtokstruktúra, annál eszköz- igényesebb, annál nagyobb támogatást igényel. Ha valami csoda folytán apró törpebirtokok lennének 5-6 millió hektáron, akkor legalább a mostani eszközállomány ötszörösére- tízszeresére volna szükség. Szinte kilátástalan helyzetbe kerülne az ország ilyen körülmények között. — A gazdának most kell a jövő'évről dönteni. Milyennek ítéli meg az 1995-1996-os évet? — A politika már 1995-ben sem nyomasztotta a termelőket. Ez stabilizáló tényező. A tulajdonviszonyok is lassan kialakulnak és kirajzolódnak a körvonalak, hogy ki-ki eldöntse magánvállalkozó lesz, vagy társasvállalkozásba viszi a földjét, eszközeit. A piac is élénkül, stabilizálódik. Optimista vagyok hát: az 1996-os esztendőt jobbnak látom, mint amilyenek az előző évek voltak. Ha a fejlesztési forrásokat okszerűen használjuk fel, és a piaci marketing munka is javul, a termékpálya érdekeltséget pedig jobban össze tudjuk hangolni, akkor mindenképpen kedvezőbb év lesz 1996. — Köszönöm a véleményét. Kercza Imre 250 vagon búzát nyel el a porrogi malom Őrlődik a hitel is Minőségellenőrzés a harmadik emeleti szitapadon A két éve felvett reorganizációs hitel törlesztésére termel a Porrog Malomipari Kft, a nyereséget egyelőre nem veszik ki a jól menő gépezetből. De már az is eredmény, hogy a családi vállalkozásban működő malom tulajdonosainak nem kell azon őrlődniük, miként teljesítik hitel-kötelezettségeiket. Buncsák Sándor ügyvezető és résztulajdonos, amúgy a csurgói szövetkezet elnöke elmondta, hogy a malom egykor a Dél-dunántúli Gabonaipari Részvénytársaságé volt, és a társaság decentralizált magánosítása során vásárolták meg. A malom azóta is hozza azt az eredményt, amit elvárnak tőle. — Idén 250 vagon újbúzát vásároltunk föl, amelynek átlagosan mintegy 29-30-es a sikértartalma —1 mondta Buncsák Sándor. — A porrogi finomlisztnek igen nagy keletje van a kenyérgyárak és pékek körében, Szombathelytől Balatonszárszóig, Nagykanizsától Nagybajomig terjed az értékesítés köre. A malom BL 55-ös finomlisztet és BL 80-as kenyérlisztet gyárt, de ha szükség van rá, maszek tésztások külön megrendelésére rétesliszt is készül Porrogon. Ezt már teszek József üzemvezetőtől tudtuk meg, aki a 24. évét tölti ezen a munkahelyen. Elmondta, az üzemben egy főmolnár, két molnár, és három betanított lisztszedő általában egy műszakban dolgozik. — Naponta 140 mázsa búzát őriünk meg, ám ha nagyobb a lisztigény, és a. munka úgy kívánja, a két műszak is megoldható — mondta a molnárüzemvezető. A családi malom gördülékenyen őröl tehát. Ettől idővel talán még a molnárszakma is népszerűbb lesz, ami ma nemigen mondható el; az üzemvezető szerint ugyanis ők szinte az utolsó malmi mohikánok a környéken... Balassa Tamás Kiállítói csúcs mellett nézőcsúcs is várható Családi vásámapok Még mindig érkeznek a jelentkezők a negyedik Alpoktól az Adriáig Kiállításra, ám mint azt dr. Kelemen László vásárigazgató elmondta: sajnos nincs már módjukban őket fogadni, ugyanis minden hely megtelt. Összesen 346 kiállítót regisztráltak, ami valóban csúcsnak számít. A vásárigazgató azonban arra is számít, hogy látogatói csúcs is születik. A rendezők mindent megtettek, hogy a nézők jól érezzék magukat. Számtalan szakmai és szórakoztató programra kerül sor minden nap, a konferencia- terem és a színpad nem lesz üres szinte soha. Az igazi vásárlátogató kedvet azonban a kedvezmények hozhatják meg igazán. A kiállító céget előre jelezték: 10-40 százalékos árkedvezményekkel várják a vásárlókat. A rendezők pedig, hogy a vásárlátogatás családi program lehessen, kitalálták a családi belépőt: 250 forintért két felnőtt az összes gyermekével mehet be a kapun, s ez alig drágább, mint két önálló felnőtt belépő. Ráadásul szerdán minden gyereket ajándékkal várnak a kapuban. A vidékről érkezőknek pedig a Volán a buszokra, a MÁV a vonatokra 50 százalékos kedvezményt nyújt. —r 1—1---1---1---1---1---1---1---1---1— n 1 “ I . ...í.. L ___J 1_____L__ i I . n Téglaakció I a kaposmérői téglagyárban Kisméretű B-30-as tömör tégla blokktégla I. o. . 14 Ft/db l.o. 34 Ft/db II. o. 13 Ft/db II. o. 33 Ft/db III. o. 12 Ft/db III. o. 32 Ft/db Szállítás gépi felrakással, azonnal! Kiszállítás a befizetés sorrendjében történik Araink az áfát is tartalmazzák Tel.: 82/312-051, 313-300/5, 06-60/362-442 T7-*7 I 1 1 1 1 1 1 1 1 1 1--1 | Ilii fi Ti 1 T __L I 1 1 1 I I 1 i i l L. _i_ Sorsjegy a Somogyker augusztusi akciójához Ne feledje: a SOMOGYI HÍRLAP-pal csak nyerhet! A Somogyker augusztusi nyeremény- akciója a SOMOGYI HÍRLAP-ban Aki augusztusban a Somogyker boltjaiban 1000 forintnál nagyobb értéket vásárol, annak lepecsételik az itt található sorsjegyet. Azok között, akik a különböző boltokban három sorsjegyet lebélyegeztetnek és szeptember 4-ig beküldik a Somogykerhez (Levélcím: 7401 Kaposvár Pf.: 99.), értékes nyereményeket sorsolnak ki. Nyeremények: I. díj: 2 személyes utazás Korfu szigetére repülőgéppel, szállodai elhelyezéssel; II. díj: színes televízió; III. díj: takarítógép, valamint 50 db 3000 forintos vásárlási utalvány. A Somogyker boltjai Kaposváron: „Sztár” akciósbolt, Fő u. 24.; Konyhafelszerelési bolt, Fő u. 31.; Vasbolt, Ady E. u. 7.; Adidas bolt, Fő u. 15.; Budalakk, Ady E. u. 9.; Sport-horgász-játék bolt, Fő u. 17.; Üveg-porcelán bolt, Ady E. u. 5.; Viliért bolt, Achim A. u. 8.; Elektrika-jármű bolt, Kossuth tér 5.; Flóra háztartási bolt, Noszlopy G. u. 4.; Nyomtatványbolt, Achim A. u. 8.; Csibi, Fő u. 7.; Somogy Áruház, Irányi D. u. 2.; Nagyatádon: Cipőbolt, Kossuth u. 7.; Vegyi-háztartási bolt Széchenyi tér 11.; Méteráru bolt, Kossuth u. 3.; Papír-írószer bolt, Kossuth u. 7.; Konfekció bolt, Kossuth u. 3.; Csecsemőruházati bolt, Kossuth u. 3.; Műszaki bolt, Széchenyi tér 11.; Barcson: Cipőbolt, Köztársaság u. 25.