Somogyi Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-205. szám)
1995-08-12 / 188. szám
24 # SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1995. augusztus 12., szombat Borház a dombtetőn Komáromi Ferenc Szőlősgyörök nevében benne van a szőlő. Innen a Szent Anna borház hegytetőre épült teraszáról látni a falut, s túl a dombokat. A rizling, amelyet az asztalra tett Komáromi Ferenc, a palackban is megőrizte a szőlő zamatát. Szép formás a palack és ízletes benne a bor. — A szőlőnek körülbelül 600 éves itt Szőlősgyörökön a műltja. Nem is a területe volt nagy, hanem az itt termet szőlő, bora lett hues. Jelentős birtoka volt itt a Jankovichocknak és ez a nagybirtok a külföldi borexportba is besegített. Hiteles dokumentumok igazolják, hogy a bordói borversenyen kisburgundi és az olasz- rizling borával ezüstérmet nyert. A szőlőkultúra újbóli felvirágoztatása a 70-es évek második felére tehető: 1977 és 1980 között a szövetkezet itt közel 300 hektár szőlőt telepített, és ezzel egyidejűleg megindult a szakcsoporti szőlő telepítése is. Amikor a törvény lehetővé tette azt, hogy a mezőgazdaságban nem hasznosítható nagyüzemi területeken szakcsoportokat lehet szervezni, mi azt mondtuk, hogy szakcsoportot szervezünk, magamnak már azt megelőzően 1977-ben telepítettem egy ezer öles szőlőt, ezen a helyen, ahol beszélgetünk. Azt követően 1979-ben megvettem egy másik parcellát és 1980- ban azt is eltelepítettem, így alakulgatott a pincészet évről évre. — Mikor itta először a saját borát? — 1980-ban. Van még belőle most is egy palack. Jó évjárat volt. 1980-ban annyit forintot kaptam a boromért, amennyiért 1994-ben egy nagytételű borszállítmányt adtam el. A bor literjéért 45 forintot lehetett kapni 1980- ban. — És kinek adta el akkor? — Egy barcsi kocsmárosnak. — Most is van bora. Megkeresték már a somogyi kocsmá- rosok? — Nem. — És kinek adja el? — Van Kaposváron egy kis üzletünk a sétáló utca végén. Nem kocsma, hanem úgynevezett literező. Egy részét pedig sikerül exportálnunk Hollandiába. Szépek a palackok, egyedi a címke. — Milyen a holland ízlés? — A francia borok elárasztják Nyugat-Európát, ezzel kell megvívni a csatát, de megállta a helyét a mi borunk. — A francia borokkal versenyben? — A világon az egyik legolcsóbb bor a magyar: az üzletekben nem a legfelső polcon találja a vevő, függetlenül attól, hogy a dél-balatoni borvidékről vagy eddig akármilyen más borvidékről származik. Tehát nem nagyon akaiják elismerni. Ebben egy kicsit magunk is hibásak vagyunk, mert nagyon olcsón odaadjuk: egy dollárt sem kapni egy palackért. Nagyon kemény piaci munkára volna szükség. Ennek azonban nincs meg a pénzügyi háttere; a legtöbben most kezdtük, és elég a napi gondokkal megküzdeni, a vegyszereket beszerezni, a termelést fenntartani. — A hegyközségek hozhatnak ebben változást? — Én hegyközségi párti vagyok, mert igen jelentős szerepük lehet abban, hogy a vásárlók megfizessék a terméket és ne a kocsmárosé legyen a 200 százalékos haszon. Fordítok a szón. — Egy ilyen szőlészet egy élet munkája. — Most ünnepeltem az 50. születésnapomat. Azt mondtam a rokonságnak, a barátoknak, hogy az életem legnagyobb álma teljesült ezzel a pincészettel. Biztos vagyok abban, hogy amíg engedi az egészségem, addig én ennek a pincének a hírnevéért és a boraiért mindent megteszek. — Van követője? — Két nagy gyerekem van. — Nem utóda, követője. — Amikor eldöntöttük ezt a kérdést, akkor megkérdeztem a gyerekeket is, és ők maguk is akarták. A fiam mezőgazdasági gépszerelő. Neki is munkahelyet, megélhetést biztosít, nemcsak a pincészet, hanem hozzá a 13 hektár szőlő. A szőlő az én tulajdonom, a pincészet a családé. — Nagy falat. — Jókor léptünk: kihasználtuk a lehetőséget, igénybe vettük azokat a támogatásokat, amelyek akkor érvénybe voltak. Mi azt a támogatást ama használtuk föl, amire kértük. Ha nem ama használtuk volna, akkor ez az épület nem így nézne ki. Gyakorlatilag egy év sem kellett hozzá, megépült a pince. — Honnan a szőlőszeretet? — Az apámtól, aki nem volt nagy szőlősgazda. A Kishegyben 800 négyszögöl szőlője volt. Mi Balatonőszödön laktunk és innen biciklivel járt Lellére a Kishegyre a szőlőt műveim. Körülbelül 30 évig csinálta ezt, aztán beleunt, belefáradt. Keszthelyen a főiskolán pedig Bakonyi tanár úr szerettette meg velem a szőlőt: ő ott a nemesítéssel foglalkozott. Tőle is nagyon sok szőlőszeretetet és bor iránti tiszteletet tanultunk... — Tehát tanulta az egyetemen. — Mi általános mérnöki képzést kaptunk, nem kellett nagyon belemenni a kertészet-szőlészet részleteibe. Amikor a pályám kezdetén szarvasmarhatenyésztői szakmérnök lettem, be kellett látnom, hogy a szarvasmarha ágazatba nem lehet sikereket elérni a közgazdasági viszonyok miatt. Elhatároztam, hogy véget vetek a disznóhizlalásnak, és eldöntöttem, hogy szőlővel foglalkozom, mert mégsem olyan nagy lekötöttség. — A disznóhizlalást maszekban csinálta? — A munkám mellett, a háztájiban. Jó dolog volt, mert tudtam, ha száz disznót meghizlalok azt egy hét-tíz nap alatt elviszik tőlem. Mikor ide kerültem Győrökbe, azt kellett eldöntenünk a feleségemmel, hogy letelep- szünk-e, vagy vándorolunk? Úgy döntöttünk, hogy letelepszünk. Megvettem az első földet, majd a másodikat, aztán megépítettem a pincét. Közbe szakcsoporti szőlőket telepítettem, és mire a rendszerváltásjött, volt már 2000 tőke szőlőm és három szakcsoportom. A szőlő segítette fölépíteni a családi házamat, a pincészetet. Az új pincét a régi pince építette. A szőlő mindig partner volt nagy terveim megvalósításába. — Akkor is, amikor azt mondták, hogy Magyarország belefullad a borba? — Akkor is. Azért volt ez igaz, mert minden válság után fellendülés következik. Fájt amikor oda kellett adni a bort 40 forintért, de odaadtam. Tudtam, hogy pár forintot kerestem csak rajta, de akkor is bort adtam és nem nyúltam a borhamisításhoz. Járjuk a pincét: rozsdamentes tartályokban érik a bor. Saját palackozója napi ezer palack készítésére alkalmas. Rend és tisztaság. És csönd. A borhoz az ideget nyugtató csönd is hozzá tartozik. — Azt mondják a szőlőnek szolga kell, nem úr... — Ez nagyon igaz mondás. — A „szolga” egyedül van ma? — A borosgazdák sokkal nagyobb összefogására van szükség. Minden borvidéknek meg kell védeni a saját érdekeit és megtalálni minden terméknek a maga piacát. Amelyik piac az alföldi bort igényli, annak azt kell adni, aki tisztességes minőségű bort akar, annak pedig azt. Itt a tisztesség szót alá kell húzni, mert nem lehet azt megcsinálni, hogy egy kiló szőlő előállítási költségének kétszereséért bort adjunk el. — A balatoni borvidéken Alföldről hozott bort is mérnek. — Ez szentségtörés, de semmiféle törvény nem tiltja, hogy ide behozzák. A hegyközség hozhatna olyan szabályt, hogy a területére nem lehet folyóborba más borvidékről származó bort bevinni. — A somogyi vendéglőkben is kevés a somogyi bor? — Ez egy kicsit a borosgazdák, de inkább a vendéglősök bűne, mert benne vannak a villányi áradatban, és a szekszárdi borvidékek termékei is sokkal nagyobb arányban találhatók meg, mint a Balaton déli partjának termékei. Ez talán azért is volt így, mert a választékot a ba- latonboglári kombinát termékei jelentették; a pincészetek most épültek ki: a Vinárium Kft Lellén és a Szent Anna Borház, itt és az Eifelt Leigli Borház. Az Eifelt Leigli 1200, a Vinárium 5000 hektós pincészet és mindegyikben van olyan bor, amelyik versenyképes a villányival. A délbalatoni borvidék borversenyén hét borral indult a pincészetünk: kettő aranyérmet, négy ezüstöt és egy bronzérmet értünk el. A 15 év alatt száz érmet nyertünk. — A minősítésnek van piaci értéke?-— Nincs. Ez szakmai megmérettetés. — Senki nem jött még azzal, hogy szeretne az aranyérmes borból? — Még senki. — És a vendéglősök? — A magyar borkultúráért még igen sok a tennivaló. Amikor a pincér odajön az asztalhoz azt kérdi, hogy mit hozhat inni. Azt szoktam válaszolni: még nem tudom, hogy mit fogok enni. Ha kiválasztottam már, hogy mit eszek, akkor meg tudom mondani azt is, hogy mit fogok inni. Kercza Imre Öt évvel a szovjet katonák kivonulása után Gazban a „kísértetváros” Öt éve és két hónapja üresen áll a Tabtól mindössze két kilométerre fekvő gyurgyóka- pusztai, volt szovjet katonai bázisa. Embermagasságúra nőtt a gaz; kitört ablakok, leszerelt ajtók, hiányzó felszerelések, beázó tetőszerkezet, máló vakolat bizonyítja: az enyészeté lett itt csaknem minden...Az olajszennyeződéseket és más környezeti károkat 1994. május 27-re a Martech cég felszámolta. Zárolt terület. Belépni Tilos! — figyelmeztet a volt laktanya kerítésén a tábla. Az újságírót a kivonulás napján is csak a kapuban fogadta a távozó parancsnok, most kutyás őrök vigyáznak, hogy amit még nem hordtak szét, az megmaradjon. — Az egykori szovjet laktanya, gyakorló és lőtér területe 122 hektár — mutatta az iroda falán függő térképen Forgács László területi gondnok. — Hatvanegy épület: elhelyezési körletek, tiszti lakótelep, raktárak, garázsok állnak 44 hektáron. 1990. június 14-én vettem át a bázis őrzését a Pénzügyminisztérium Állami Zárolt Vagyonkezelő Intézetének megbízásából, mint létesítmény felelőse. A katonai alakulat kivonulása után 18 idős, nyugdíjas tabi lakos vigyázott a területre. Már másnap megkezdtük a takarítást. Áldatlan állapotok voltak... Az objektum három ön- kormányzat közigazgatási területén fekszik: a laktanya és 72 hektár Tengődé, a volt lőszerraktár és öt hektár terület Tab városáé, a bábonyme- gyeri önkormányzat a 17 hektáros lőteret és a 20 hektáros gyakorlóteret mondhatja magáénak. A kilencvenes évek legelején még „harcoltak” a laktanya megszerzéséért, mert a települések gondjaik egy részének megoldását remélték tőle. A tengődi polgármester használt akkumulátorbontó üzem létesítésére nyújtott be pályázatot az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumhoz. Ez az üzem — állítólag környezetbarát technológiával — háromszáz embernek adhatott volna munkát. A helyi képviselők azonban akkoriban más ügyek miatt veszekedtek, távozott a polgár- mester is, az új testület pedig két épület kivételével lemondott elővételi szándékáról a külföldi érdekeltségű Kurázs Invest Kft részére. Ruzicska Zoltán polgármester úgy tudja: a cég 5o millió forintos vételi ajánlatot tett. Az étkezdéhez vezető lépcsős járda fotó: czene attila Tab 1990-91-ben ugyancsak bejelentette igényét a laktanya későbbi hasznosítására. Áz itteni 80 lakással a városi lakásgondokat akarta megoldani. A laktanya épületét pedig szociális otthonként kívánták volna kialakítani, de idegenforgalmi felhasználása is szóba került. A műszaki bázisba pedig különböző műhelyeket terveztek. Egyik elképzelést sem sikerült megvalósítani. A Kincstári Vagyonkezelő Szervezet 1992-ben még mintegy 200 millió forintért és egybe akarta értékesíteni. Frakas István tabi polgármester azt mondta a Somogyi Hírlapnak: a város lemondott a laktanya megvételéről, amelynek állaga évek alatt egyébként is sokat romlott... Hogy mi lesz az egykor kétezer ember lakta „kísértetváros” sorsa, ma még bizonytalan. Hodics István, a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet megyei kirendeltségének vezetője is mindössze annyit tud: a KVSZ hasznosítási bizottsága elfogadta & Kurázs Invest Kft ajánlatát. Ám szerződés nincs, a kft még a bánatpénzt sem fizette be. A laktanya értékesítését lassította, hogy késett az erdőtörvény, a területet meg kell osztani a fás területeket ugyanis nem lehetett eladni. A tab-gyurgyókapusztai laktanyában most hét őr és két kutya teljesít szolgálatot. Huszonöt-harminc kamion fordul meg itt, mivel 13 raktárt bérbe adtak; textilt, műanyagot és fémet tárolnak itt. A silóban, ahol a rakéták álltak, az őrök szerint atomtöltetű is —, most lemezjátszóhoz, rádióhoz való műanyag alkatrészeket gyártanak. Krutek József Bicskei halott Bogláron A balatonboglári temetődombon nemrég egyházi szertartással megszenteltek egy sírt, mintegy az emlékezet példájaként. Több mint száz esztendeje nyugszik itt egy bicskei fiatalember, aki a Balatonba fúlt 1879. július 13-án. Hogy ennek a szomorú eseménynek ma újra története lehet, az Horváth Aladár bogiári helytörténésznek köszönhető. Hajtotta ugyanis a kíváncsiság, hogy ki lehet ez a 21 esztendős fiatalember, akit Lau- turner Károly néven bicskei illetőségűként temetettek el itt. Szebényi Zsolt, Bicske polgármestere már másnap levelet küldött az érdeklődő bogiári sorokra. Ebből tudható, hogy Lauturner Károly 1858. szeptember 16-án született Bicskén, és két nap múlva keresztelték a helyi plébániahivatal bejegyzése szerint. Hozzátartozói már nem élnek Bicskén, de ott éppen azokban a napokban temették távoli rokonát, a nyugdíjas tanárnőt, amikor itt, Bogláron megszentelték a régi sírt. A polgármester gyorsan megkereste az élő rokonokat, így tudósíthatott arról, hogy a fiatalember úgy él emlékezetükben, mint aki több embert kimentve lett a Balaton áldozata. Festőművésznek készült, a család őrzi is egyik alkotását. Horváth Aladár a megyei levéltártól megkapta a Somogy című hetilap 1879. július 15-i számát, amelyben a következő híradás szerepel: „A Balatonba haltak. Boglárról távirati úton tudósítja lapunkat ft. Nemes Józsa ur, hogy július 13-án hat egyén csónakázott a Balatonon, s a csónak felborulván, hárman: Horváth színész, Szusics asztalos segéd, Jurákovics czi- pész segéd a habokban lelték halálukat; hárman pedig megmentettek egy halász által.” Sajnos, a mi fiatalemberünkről nem szól a tudósítás, de Horváth Aladárt ismerve nem marad sokáig titok Nemes Józsa úr személye sem. S ha megtalálja azt a festményt, biztosan láthatjuk Bogláron. Száz év múltán új történet kezdődik. G. M. Két faj harca a túlélésért Amióta Németországban 1856- ban kiásták a földből egy neandervölgyi ember csontváz-darabjait, régészek és antropológusok nemzedékei kutatják Európában, Afrikában, ausztrál és ázsiai helyszíneken minden idők legizgalmasabb kérdését: mikor, hol, hogyan alakult ki az emberiség? Az újabb indonéziai és kínai kutatások - mint a Reader’s Digest válogatás legújabb számában Az emberiség eredete címmel megjelent cikkben olvasható - meglepő eredményekkel jártak. Ézek kétségessé teszik az ember eredetére vonatkozó régi álláspontokat. Az új elképzelés szerint valamikor két emberszabású faj harcolt a túlélésért a világ különböző pontjain, és a mai homo sapiens lehetett az egyik túlélő faj. A túlélők története Afrika buja őserdőiben kezdődött - négymillió éve, mint ezt az ott talált előembercsontok bizonyítják. Ez az előember, ellentétben a korábban ismert fajokkal,, teljesen fölegyenesedve járt, s a tudósok szerint ő a „hiányzó láncszem” a majom és az ember között: a homo habilis, az ügyes ember. Alkalmazkodva az akkori Afrika kemény élet- körülményeihez, kifejlődött belőle egy nagyobb termetű, erősebb, okosabb embertípus, a homo erectus, amely nyaktól lefelé nagyon hasonlíthatott a mai emberhez. Maradványait megtalálták Jáva szigetén, s a különböző helyeken föllelt csontok és eszközök szerint a homo erectus, elindulva Afrikából, eljutott a Közel-Keletre, Európába, Ázsiába, egészen a Csendes-óceánig. A maradványok korának meghatározásánál a tudósok nem mindig értenek egyet. A pontos kormegállapítás nem egyszerű. Az új vizsgálati módszerek megjelenése sokat segít a vitás kérdések eldöntésében, de nincs egyetértés a szakemberek között a fejlődés különböző fokozatainak megítélésében sem. Csak abban ért mindenki egyet, hogy ebben a feltételezésekben oly gazdag, leletekben oly szegény tudományágban még számtalan meglepetés válható.
