Somogyi Hírlap, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-205. szám)

1995-08-11 / 187. szám

1995. augusztus 11., péntek SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Önkormányzati forrásból már alig készül lakás Vidéken is több az új ház őrjárat strandokon, folyók és tavak partján Befürdik, aki megfürdik Naponta több mint 1 millió köbméter tisztítatlan szennyvíz ke­rül a Dunába, s ez eleve arra inti a folyó partján táborozókat, nyaralókat, hogy a legnagyobb melegben se mártózzanak meg habjaiban, mert könnyen fertőzés, betegség lehet a fürdés kö­vetkezménye. Sajnos, nem csak a „kék” Duna, hanem többi fo- lyónk vize is sok szakaszon piszkos szürke, szennyezett, s al­kalmatlan a strandolásra, úszásra. Tavaly, az első hat hónapban 6765 lakást, idén ugyanennyi idő alatt 7545 lakást ad­tak át az országban — mu­tatta ki a Központi Statiszti­kai Hivatal. Jelentősen növekedett a kiadott lakásépítési engedélyek száma: a vidéki városokban 9287 ké­relmet bíráltak el január és jú­nius között, Budapesten viszont csupán 1717 kérelemre került pecsét. A gyarapodás előre ve­títi a lakásépítések jövőbeni ug­rásszerű növekedését, s azt is, hogy a vidéki városok felzár­kóznak a fővároshoz. A beru­A Független Kisgazdapárt az Alkotmánybírósághoz fordul amiatt, hogy a lakáscélú köl­csönök kamatait a pénzinté­zetek huszonöt százalékra kí­vánják emelni. A párt szerint ugyanis az eme­lés a szerződés egyoldalú megváltoztatását jelenti, ami egymillió embert hozhat sú­lyos helyzetbe. Torgyán József pártelnök azzal biztatta csütör­töki tájékoztatóján a jövőbeni lakásvásárlókat, hogy a Füg­getlen Kisgazdapárt - válasz­tási győzelme esetén -r megte­szi a szükséges lépéseket a házások kivitelezésében tovább csökkent az önkormányzatok és a központi költségvetés részvé­teli aránya, együttesen mind­össze 13 lakásépítést finanszí­roztak. A legkevesebb lakás Nóg- rádban épült, csupán 74. Tolna megyében 127, Komárom-Esz- tergom megyében 143 és Jász- Nagykun-Szolnok megyében 174 lakóépületet adtak át. A többi megyében 200 és 400 kö­zötti az elkészült lakások száma. Kivétel Pest megye, ahol 1208 építkezés fejeződött be. Budapesten 1528 új ott­honba költözhettek be. „törvénytelenségek” megszün­tetésére. A pártelnök - a ren­delkezésükre álló információk alapján - azt sem tartotta ki­zártnak, hogy nagyméretű ál­lampolgári engedetlenségi mozgalom alakulhat ki ha­zánkban a nehezedő életkö­rülmények miatt. Az Független Kisgazdapárt számára ugyancsak elfogadha­tatlan, hogy a kormányzat nem akarja engedélyezni a 100 di­áknál kisebb létszámú vidéki iskolák működését. A párt gazdasági szakértője, Pősze Lajos az Országos Játék Alap megszüntetését kifogásolta. (FEB információ) A legutóbbi vízminőségi vizs­gálatokon az Ipoly csak Szob térségében kapott kettes osz­tályzatot, itt tehát lehet fürdeni, más szakaszai erre alkalmatla­nok. A Zagyvának nincs strando­láshoz megfelelő szakasza. A Pest megyei szabadstrandok, fürdőhelyek egy része nem üzemel, mások éppen hogy megfelelnek a közegészségügyi követelményeknek. A Duna már hazánkba érke­zésekor sem az igazi, fő ágában Az Egészségbiztosítási Ön- kormányzatnak sürgősen el kell érnie az ellenőrzési mód meg­változtatását. Simsa Péter el­nökhelyettes szerint a szigorító intézkedések egyik főszerep­lője a háziorvos lesz. Jelenleg csaknem hat és fél ezren látják el a betegeket, többségük az önkormányzat alkalmazásában áll. Mivel rövidesen életbe lép az a kormányrendelet, amely a betegállományba-vételt és a A rendezvénysorozat eredetileg az Expóhoz kapcsolódó prog­ram lett volna. Az Expo ’96 meghiúsulásával sem kellett azonban lemondani a vendég­csalogató tervek kivitelezésé­ről. A millecentenárium olyan jeles történelmi dátum, amely indokolja és ösztönzi az ünnepi eseményeket. A kormányzati feltétel „csupán” az, hogy va­lamennyi rendezvény hozzájá­nincsenek kijelölt fürdőhelyek. A Mosoni-Duna-ágná\ kialakí­tott szabadstrandok jó része zárva tart. Győr térségében viszont mind a Mosoni-Dunán, mind a Rábán alkalmasak strandolásra a kijelölt helyek. A hegyes­halmi kavicsbánya, a Fertő tó és a Tómalom szintén megfelelő vízzel fogadja a fürdőzőket. A Duna Komárom-Esztergom megyei szakaszán nem nyitot­tak ki a strandok. Bács-Kiskun megyében a Duna, illetve a holtágak stran­gyógyszerfogyasztást szabá­lyozza, a jobb és áttekinthetőbb ellátást segítendő a háziorvosi szolgálat létszámát 5 százalék­kal megemelik. Ezt követően, legkésőbb október elsejéig szerződést kötnek valamennyi háziorvos­sal, valamint a járóbetegek el­látását végző intézményekkel és a kórházakkal. A szerződé­sek birtokában írhatnak majd fel recepteket a háziorvosok, ruljon a turizmus és az érintett települések fejlesztéséhez. A pályázók - mint az Orszá­gos Idegenforgalmi Hivatal osztályvezetője, Némethné Kemenes Mária elmondta - 4000 rendezvényre tettek ja­vaslatot. Aggtelek, Baradla, Jósvafő rendezné például a barlangbarátok világtalálkozó­ját, Miskolc a nemzetközi va­dászfegyver- és ruhakiállítást. dolásra kijelölt helyein megfe­lelő a víz. A Szelidi-, a soltvad- kerti Petőfi-, a Kiskunmajsai- tóban és a Kunfehértóban is bátran megmártózhatunk. Szolnok megyében a Tiszára, illetve a folyó holtágára telepí­tett 12 strandot is nyugodtan lá­togathatják a vizek kedvelői. A Csongrád megyei felszíni vizek kijelölt strandjain viszont leg­feljebb a napfürdőzés javasolt. Békésben a Körösök és holtá­gaik szabadstrandjain engedé­lyezett a fürdés. A múlt heti vízpótlás érzé­kelhetően javított a Velencei-tó vízminőségén. A folyamatos el­lenőrzéseken az idén jól vizs­gázik a Balaton is: mind a veszprémi, mind a somogyi mérési eredmények szerint a tó fürdőhelyei alkalmasak stran­dolásra. és vehetnek bárkit táppénzbe. Minden területen érvényesül­nie kell a szigorú és ésszerű takarékosságnak, ellenkező esetben felbontják az orvos szerződését. Az ellenőrzés újabb módja, hogy a megyei egészségpénz­tárak a betegállomány arányá­ban ellenőrző főorvosokat szerződtetnek, akik rendszere­sen vizsgálják a keresőképte­lenség megállapítását, a gyógyszerek felírását. Emel­lett az ellenőrök felülvizsgá­latra is behívhatják, otthonuk­ban is felkereshetik a pácien­seket, különösen azokat, akik nagyon hosszú ideig vannak táppénzben. K. T. Bogács ötlete nemzetközi da­lostalálkozó, ifjúsági zenei tá­bor, Mezőkövesd matyó vigas­ságokkal, Szerencs népművé­szeti találkozóval hívna ven­dégeket. Tizenegy tokaji tele­pülés közös hegyaljai szüreti napokat tartana. Jövőre lesz 300. esztendeje, hogy - a hagyomány szerint - először könnyezett a máriapó- csi Fekete Madonna. Ez is in­díték a helybeliek tervezte egyházi világtalálkozó és egy­háztörténeti kiállítás megren­dezésére. Ópusztaszer a Feszty-kiállítás mellett hon­foglalás kori és huszártábor létrehozását tervezi. (Kulcsár) Kétmilliárd forintnál nagyobb értékű zöldség- és gyümölcskonzervet szállít az idén az orosz hadsereg­nek a nyírmeggyesi ERIM- PEX Kft. A november óta húzódó üzlet bankgarancia­szerződését most véglegesí­tették. Bejegyezték a Magyar Ipari Védegyletet. A tavaly decemberben megalakult érdekképviseleti szervezet máris megkezdte országos hálózatának kiépítését. Az egylet olyan termékdíjat alapít, amely a hazai és a nemzetközi piacon egyaránt versenyképes árualapok lét­rehozását ismeri el. A második turistabusz utasait rabolta ki két hóna­pon belül egy ukrán banda a 4-es számú főúton, Nyírbog- dány határában. A rendőrség csütörtöki tájékoztatása sze­rint az újabb bűncselekmény augusztus 8-án, késő éjjel történt. Ezúttal egy műszaki hiba miatt veszteglő buszt támadtak meg az útonállók, s a benne ülő nyolc turistától 200 amerikai dollárt vala­mint különféle ruhaneműt vettek el. Megdöbbenéssel értesült az Országos Gabona Ter­méktanács arról, hogy a földművelésügyi miniszter az étkezési búza jövő évi garantált árát igen alacso­nyan, 9800 forintban hatá­rozta meg. Véleményük sze­rint a tonnánkénti 11 500 fo­rintos szint elérésének felté­teleit kell megteremteni. Átadták az új német ön- kormányzati irodát Bony- hádon. A 15 ezres lélek­számú településen becslések szerint a lakosság egy har­mada némét nemzetiségű; a városban két német nemze­tiségű egyesület működik. Az öttagú német kisebbségi önkormányzat - amely a vá­lasztáskor több mint négy­ezer szavazatot kapott - ed­dig a városházán „albérlet­ben” tette a dolgát. Ember vagyok címmel Ci­gány Világfesztivált rendez augusztus 31. és szeptember 3. között Budapesten az Ariadne Kulturális Alapít­vány. Céljuk a cigány kul­túra és jeles képviselőinek megismertetése, valamint az, hogy az értékek bemuta­tásával lerombolják a nap mint nap tapasztalható elő­ítéleteket. A négynapos kul­turális programsorozat kere­tében spanyol flamenco együttes adja elő a Carment a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A Kisgazdapárt figyelmeztet Szerződést köt a háziorvosokkal az Egészségbiztosítási Önkormányzat A táppénz is lehet fekete Rekordot döntött az idén az állampolgárok táppénzen töltött napjainak száma és a kifizetett összeg nagysága is. Öt év át­lagát tekintve ebben az időszakban voltak a legbetegebbek honfitársaink. Korántsem biztos azonban, hogy a rövidebb, hosszabb időre táppénzre vett munkavállaló gyógyulása annyi időt igényel, mint amennyire kiírták. Vendégségben Magyarországon Millecentenárium: kilencszáznál több pályázó Alaposan meg kell rostálni a Vendégségben Magyarországon-pá- lyázatokat, hogy a beérkezett 923-ból a legjobbak, és főleg a hosz- szú távú idegenforgalmi haszonnal kecsegtetők részesüljenek központi támogatásban. Az összeg lehet egy-két millió, de akár néhány tízmillió forint is. A költségvetés az idén 700 millió, jövőre 1 milliárd forintot ad a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére készített legjobb pályatervek megvalósítására. A protokoll rejtelmei a szakember szemével Hölgyekkel soha nem fognak kezet Himnuszok, vörös szőnyeg és katonazenekar, díszmenet és díszvacsora: nagyjából ennyit ismerünk, látunk a protokollból azt is a tévé jóvoltából. S a magas rangú vendégek programjai­ba bepillantva aligha gondolnánk, hogy egy régi-új foglalkozás most éli hivatalos szakmává válásának időszakát. Nemrégiben a Munkaügyi Mi­nisztériumhoz fordultak a hazai protokollosok, és javasolták: ez a feladatkör is szerepeljen a szakképzési jegyzékben. A pro­tokoll ugyanis képzettséget, életismeretet és sok tapintatot igénylő tevékenység. Dr. Vámos Lászlóné, a Ma­gyarországon működő Proto­kollosok Klubjának elnöke mondja: - A delegációk foga­dásának előkészítése hivatalos levélváltással kezdődik. Megál­lapodnak arról, hogy mikor, hányán érkeznek és milyen té­mában, kikkel folytatnak tár­gyalást. A protokollos gondos­kodik a szállásról, az étkezte­tésről, a személygépkocsikról, sőt még arról is, hogy a nem­zetközi megállapodások aláírá­sakor minden a szokásjognak, a szabályoknak megfelelően tör­ténjen. Figyelnünk kell a vallási szokásokra is, például arra, hogy az iráni ortodox vallás hí­vei hölgyekkel nem fognak kezet. Az ország gazdasági hely­zete a protokoll szervezőit is takarékosságra ösztönzi. A drága szállodák helyett a kor­mány vendégházában vesznek ki kedvezményes árú lakosz­tályt. Az éttermekben, ahová vissza-visszajárnak, általában árengedményt kapnak. Ma már „nem rázzák a rongyot” a nyu­gati a delegációk sem, több­nyire a minimális létszámmal érkeznek és olyan szoros az időbeosztásuk, hogy városné­zésre sem marad idő, csak a munkára összpontosítanak. Manapság, a vállalkozások, üzleti vendégjárások korában egyre többen fordulnak taná­csokért a protokoll szabályait jól ismerő szakemberekhez. Vi­selkedni, vendéget fogadni ugyanis tudni kell, ez hozzátar­tozik a jó üzlethez. N. Zs. Akiket katonai díszegység köszönt. FOTÓ: FEB A cigánytábor az égbe száll. Az MDF és a Magyar- országi Szocialista Romák Szervezete négy roma művész festményeit állította ki a Bem téren. fotó: feb/diósi imre

Next

/
Thumbnails
Contents