Somogyi Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-20 / 168. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1995. július 20., csütörtök Kísértenek a rossz emlékek Japán turisták a Mátyás-templom, előtt Részletes adatok híján még korai az idegenforgalom első fél­évének értékelése, de a statisztikák azt jelzik, hogy növekszik a vendégek száma, s a főszezon kezdetén nemigen kell tartani attól, hogy 1995 a visszaesés esztendeje lesz. Ez a véleménye Dobos Ferenc­nek, az Országos Idegenfor­galmi Hivatal főosztályvezető­jének is. Lapunk kérésére ösz- szegezte az elmúlt hónapok né­hány tapasztalatát. Az év első négy hónapjában a tavalyihoz képest 23 száza­lékkal nőtt az idegenforgalom­ból származó devizabevétel - mondta. Öt százalékkal több külföldi turista érkezett, s ugyanennyivel emelkedett a vendégéjszakák száma. A főszezonban is élénkebb vendégjárás ígérkezik a tava­lyinál. A Balaton-part kivételé­vel szinte mindenütt több a külföldi vendég, mint a ko­rábbi években. Változatlanul népszerűek a fővárosi prog­ramok, keresettek a vidéki gyógyfürdők és a falusi turiz­mus szolgáltatásai. A magyar tenger vonzere­jének csökkenésében nagy­részt a kék algák a ludasak: tavalyi tömeges megjelené­sük emlékét a nyugati pros­pektusok, programajánlatok sora máig idézi. Sajnos azt nem, hogy az idén a víz mi­nősége nemzetközi mércével mérve is igen jó. FOTÓ: FEB/DIÓSI IMRE Elgondolkoztató, hogy vendégeink többsége az idén sem a „hivatalos” szálláshe­lyeket keresi föl, hanem ba­rátok, ismerősök és mások - nyilván sokkal olcsóbban számított - vendégszeretetét veszi igénybe. (Tavaly 140 millió vendégéjszakából 10 milliót töltöttek az ideérke­zők szállodákban, kempin­gekben, fizető vendégszo­bákban.) A legtöbb turista a volt szoci­alista országokból jön. A tava­lyinak legalább a tizedével emelkedett a német, főként a ke­leti országrészből érkező ven­dégek száma, Romániából vi­szont jóval kevesebben látogat­nak hozzánk. N.Zs. MINDENNAPI PERPATVARAINK A JOGÁSZ VÁLASZOL A munkaügyi perlekedés ára Egyik olvasónk munkabér-különbözetért és kártérítésért indí­tott pert. A munkaügyi bíróság - igazságügyi szakértő vélemé­nye alapján - a keresőképtelenség idejére elszámolható táp- pénzigényt megalapozottnak találta, míg a munkabér-külön­bözet iránti kérelmet és a kártérítést ítéletében elutasította. Magyar sugárzásmérő égi karrierje Ismét az űrben a Pille Ellenvélemények a kormánykoalícióból Az ellenzéki pártok csupán kri­tizálják a koalíció elmúlt egy­éves tevékenységét, de konkrét javaslatokat nem tesznek - mondta Pető Iván, az SZDSZ elnöke. A jövő évi költségvetés előkészítéséről, elsősorban az oktatás és a kultúra területét érintő szabaddemokrata elkép­zelésekről számoltak be. Mint elhangzott: több ponton nem ér­tenek egyet a Pénzügyminiszté­rium tervével. Földek külföldi tulajdonba A kormánynak nincs hivatalos álláspontja a külföldiek ma­gyarországi földszerzésével kapcsolatban. A kabinet ugyanis még nem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Ezt Kis Zol­tán, a Földművelésügyi Minisz­térium politikai államtitkára mondta. Az államtitkár hozzá­tette: a földtörvény módosítá­sával kapcsolatban a kormány egyébként sem tartja e problé­makört központi kérdésnek. Kormány előtt az OIH-tervcsomag Még augusztusban a kormány elé kerülhet a turizmus fejlesz­tését célzó intézkedéseket tar­talmazó tervcsomag, amit az Országos Idegenforgalmi Hiva­tal (OIH) állított össze. A tervet amelynek kidolgozásával nemrégiben készült el az OIH - az Ipari és Kereskedelmi Mi­nisztérium vezetői értekezlete az év elején megvitatta és né­hány módosítással elfogadta. Már folyamatban van az előter­jesztés tárcaközi egyeztetése is. Költözik az útlevélhivatal Új helyen, a VI. kerületi Iza­bella utca 61. szám alatt várja ügyfeleit július 31-től a BM Adatfeldolgozó Hivatal Útlevél és Ügyfélszolgálati Osztálya. Az osztály azért kényszerül a költözésre, mert az önkor­mányzat nem újítja meg az Irá­nyi utcai épület e hónap végén lejáró bérleti szerződését. Az Izabella utcában egyébként a mostaninál nagyobb helyen fo­gadhatják az ügyfeleket. Igazságügyi beadványok Az Igazságügyi Minisztérium ügyfélszolgálati osztályához az év első felében 1793 beadvány érkezett. A félfogadásokon 717 ügyfelet hallgattak meg szemé­lyesen. Az előző év hasonló időszakához képest az írásos anyagok száma kissé csökkent, míg a meghallgatásoké gyakor­latilag azonos a tavalyival. A levelek témája igazodik a napi aktualitásokhoz. A 20 000 Ft szakértői díj és költség megfizetésére a felpe­rest, azaz olvasónkat kötelezte, aki azt kérdezi: érdemes-e fel­lebbezéssel a másodfokú bíró­sághoz fordulnia? A munkaviszonnyal kapcso­latos ügyek esetében a munka- vállalókat úgynevezett tárgyi költségmentesség illeti meg. (Vonatkozik ez az eljárási költ­ségekhez hozzátartozó szakér­tői díjakra is.) Ha a munkáltató a pervesztes, őt pervesztesége arányában kötelezik az állam által előlegezett eljárási költség megfizetésére. Az illeték alapja egyébként mindig a per tárgyá­nak értéke. Ha a kereseti kérelem nem pénzkövetelés, mert maga a munkaviszony vitás, a perér­ték az egy évre számított át­lagkereset. Ha pedig a bérkü­lönbözet vitatott, akkor annak egyévi összegét kell számí­tásba venni. Az illeték általá­nos mértéke jelenleg 6%, de legalább 2 000 Ft. Előfordul, hogy a perérték nem állapít­ható meg. Ilyenkor az illeték 5 000 Ft. Ehhez jön az igaz­ságügyi szakértő és a jogi képviselet munkadíja. A szakértő közreműködését igénylő követeléseket illetően olvasónk részben pervesztes lett, de a költségmentesség mi­att nem őt terheli a szakértő díja és a perköltség. A munkabér- és kártérítésre irányuló kérelmet a bíróság nem tartotta megalapozottnak, így a kereset e részeiben a munkáltató a pernyertes, s a szakértői díjnak csak a perveszteségével arányos részét kell kifizetnie. Olvasónk sikerrel terjesztheti elő fellebbezését az első fokú ítélet megváltoztatására. Már csak azért is, mert tárgyi költ­ségmentessége a fellebbviteli eljárásra is kiterjed. Dr. Lajer Erika (Munkatársunktól) A közeli napokban indítják a Progress űrhajót, hogy össze­kapcsolják a Mir űrállomás­sal. A kozmikus teherszállító nemcsak a fenti legénység éléskamráját tölti fel, hanem magával viszi a következő kí­sérletekhez szükséges műsze­reket is. Ezek sorában ott lesz az immár világszerte ismert és elismert magyar konstruk­ció, a Pille 95 is. Az űrállomásban fellépő sugár­zást mérő szerkezetet a KFKI Atomenergiakutató Intézetének szakemberei dolgozták ki. Mos­tani túrájának végállomása ugyan leendő munkahelye, a Mir, de megérkezése után jó egy hónapos pihenő vár rá. Augusz­tus utolsó napjaiban áll mun­kába, amikor Thomas Reiter német asztronauta - két orosz társával együtt - fölváltja a Mir jelenlegi lakóit. Az új összetételű legénység négy és fél hónapot tölt a kozmoszban. Számukra a szó szoros értelmében létkérdés, A Szabad Demokraták Szövet­sége több ponton nem ért egyet a Pénzügyminisztérium terveivel - hangzott el a párt szerdai tájé­koztatóján, amelyen elsősorban az oktatás és a kultúra területét érintő elképzelésekről számol­tak be. A párt azt szeretné, ha a sze­mélyi jövedelemadó 35 száza­léka az önkormányzatoknál ma­radna. Szorgalmazzák a közok­tatási normatíva tíz százalékos emelését és az iskolai társulások pénzügyi támogatását. A költ­hogy ez alatt mekkora sugár­mennyiség éri szervezetüket. A magyar műszer erre ad fo­lyamatos, órára, percre kész vá­laszt, s egyidejűleg memóriájá­ban minden adatsort elraktároz. Voltak, vannak versenytársai, de azok nem képesek hasonlóan gyors és komplex információ­szolgáltatásra. A Pille 95 nagy erénye, hogy kisméretű: 190x70x100 millimé­teres doboz, gyomrában miniatűr számítógéppel és memóriakár­tyával. Ehhez kapcsolódik 6 dóz­ismérőkulcs, azaz töltőtollhoz hasonló érzékelő, amelyek föl- erősíthetők az űrhajósok ruhájára vagy a fülke falára. A miniberendezés elődjét másfél évtizede Farkas Berta­lan vitte magával a Szaljut-6-ra. Kitűnően vizsgázott, olyannyira, hogy átkerült a Szaljut-7-re, s ott volt a Challenger fedélzetén is, az első amerikai űrhajósnővel, Sally Riderrel. Az utód Pille 95- nek is minden esélye megvan arra, hogy hosszú ideig a koz­monauták útitársa legyen. ségvetésnek biztosítania kell a Nemzeti Alaptanterv megvalósí­tásához szükséges fedezetet is. Erre az idei, 800 millió forintnyi támogatásnál többre, 1 milliárd forintra lenne szükség. A szabaddemokraták azt java­solják, hogy emeljék fel 1 ezre­lékre a beruházók körében a kul­túra fejlesztését ösztönző adó- kedvezményt. A kis példány- számú folyóiratok, szépirodalmi és tudományos kiadványok tá­mogatására hitelkonstrukciós rendszert alakítanának ki. Igazságkeresők panasza Az Igazságügyi Miniszté­rium ügyfélszolgálati osztá­lyához 1793 beadvány érke­zett az év első felében. A fél­fogadásokon 717 ügyfelet hallgattak meg személyesen. A levelek témája a napi aktuali­tásokhoz igazodik. A beadvá­nyok 50-60 százaléka nem igaz­ságügyi hatáskörbe tartozó sé­relmek kivizsgálására irányul. A legtöbb igazságügyi vonatko­zású levél a bíróságok ellen tesz panaszt. Főként az eljáró ügyin­téző nem megfelelő magatartá­sát, illetve az eljárás elhúzódását sérelmezik, különösen a peres és a végrehajtási ügyekben. A jogerős ítéletek elleni pa­naszok ritkábbak a korábbiak­hoz képest. Ez valószínűleg az állampolgárok nagyobb jogi tá­jékozottságának köszönhető: egyre szélesebb körben ismert ugyanis, hogy a bírósági határo­zattal szemben más szervnek nem áll jogában fellépni. A köz­érdekű javaslatok a leggyakrab­ban a halálbüntetés visszaállítá­sát, illetve a kárpótlási törvény módosítását szorgalmazzák. A panaszosok egyébként fél­fogadási időben (hétfőn és pén­teken 9-től 12 óráig, illetve szerdán 13-tól 16 óráig) előzetes bejelentkezés nélkül kereshetik fel az ügyfélszolgálati osztályt (Budapest V. kerület, Szalay utca 16. földszint). Támogatást javasolnak az iskolai társulásoknak Vita a pénzügy terveiről KÖZÉPDUNÁNTÚLI GÁZSZOLGÁLTATÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Tájékoztatjuk Tisztelt Gázfogyasztóinkat és Partnereinket, hogy 1995. július 17-től a KÖGÁZ Rt Központ közvetlen postai telefonszáma: (93) 321-300 A hívószám tárcsázása után egy hang közli a hívóval, hogy: - a KÖGÁZ Központját hívta, - ha tudja a hívott mellék számát, akkor tárcsázza (szöveg bemondás közben) - ha nem, jelentkezni fog a központkezelő. A MÓL RT telefonközpont postai hívószámain (93) 313-140, 313-040, 310-140, 310-141 változatlanul hívható marad társaságunk központja. Esetleges kérdéseikkel, problémáikkal forduljanak továbbra is bizalommal munkatársainkhoz. Reméljük szolgáltatásainkkal továbbra is rendelkezésükre állhatunk. (88916) Barcs, Mészégető u. 4. Tel.: 82/463-136 Kaposvár, Guba Sándor u. 36-38. Tel.: 82/310-925 C+C & DISZKONT ARUHAZAK AMBRE SOLAIRE napozók: fogy. ár áfás váll. ár 3-as fényvédő faktorral 672 Ft 618 Ft 5-ös fényvédő faktorral 735 Ft 676 Ft 7-es fényvédő faktorral 789 Ft 726 Ft 20-as fényvédő faktorral 959 Ft 882 Ft 25-ös fényvédő faktorral 1049 Ft 965 Ft napozás utáni hidratáló testápoló 654 Ft 602 Ft ARIEL mosópor, utántöltő 2,4 kg 699 Ft 3,6 kg-os 990 Ft BARCSI AJÁNLATUNK: SOFTLAN öblítő 2 I KÁLI A tusfürdő LIFEBUOY szappan LIFEBUOY tusfürdő BIOPON aut. COLOR 2,4 fogy. ár áfás váll. ár 240 Ft 164 Ft 151 Ft 72 Ft 66 Ft 168 Ft 154 Ft 669 Ft 640 Ft KAPOSVÁRI AJÁNLATUNK: Neutrális tusfürdő Domestos ált. tisztító ZANUSSI kombi hűtő ZANUSSI hűtő ZFC 202 C HAJDÚ forróvíztároló, 150 I fogy. ár áfás váll. ár 250 Ft 230 Ft 162 Ft 46 000 Ft 30 300 Ft 27 600 Ft- MÁR KAMATMENTES HITELRE IS ­Nyitva: 8.30-17.30-ig, szombaton 8-12 óráig Nyitva: 9—18-ig, szombaton 8-12 óráig STOLLWERCK BUDAPEST AJÁNL Dinamikus, céltudatos fiatal embereknek, akiknek a jövővel komoly tervei vannak, külsőértékesítési képviselői munkát Somogy megye területére. Gyakorlott értékesítő írásos jelentkezését várjuk, jogosítvánnyal és telefonnal. A Stollwerck Budapest biztosít: személyi használatú szolgálati gépkocsit és az alapfizetésen felül ösztönző prémiumrendszert. Jelentkezés csak írásban, szakmai önéletrajzzal az alábbi címen: Stollwerck Budapest 1097 Budapest, Vágóhíd u. 20. Barta István (89061)

Next

/
Thumbnails
Contents