Somogyi Hírlap, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-20 / 168. szám

1995. július 20., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP SPORT 7 Gyékényes-triatlon '95 Somogyi sikerek Visszalépett az osztályozótói a Balatonszentgyörgy Hátszélben a Kaposfüred A történet talán már túlságosan is ismerős. A megyei I. osztá­lyú labdarúgó-bajnokság zárófordulójában a kiesés ellen ha­dakozó Kaposfüred-Taszár csapata a második helyen álló Pa­talom vendége volt. Csodák márpedig igenis vannak — mond­hatták a szurkolók, hiszen a vendég kaposfiirediek egymás után ontották a gólokat. Meg sem álltak tízig, s ezzel éppen a bentmaradást jelentő 11. helyen végeztek. Gondolták ők... A fegyelmi bizottság ugyanis összeült — tegyük hozzá: más választásuk nemigen volt, mi­vel e két csapat kivételével az összes többi (jogosan) hábor­gott —, s a Kaposfüred-Taszár- tól és a Patalomtól egyaránt 12-12 pontot vontak le. Ezzel a Kaposfüred gárdája kiesett (legalábbis akkor még ez volt a helyzet), a Patalom pedig pár helyet visszacsúszott a bajnoki tabellán. A fegyelmi bizottság döntése újabb vihart kavart: voltak, akik bosszankodtak, mások pedig egyszerűen csak mosolyogtak rajta. Hiszen pél­dául a Marseille csapatát — amely mégis csak más kategó­riájú, többek között BEK-et nyert — hasonló, talán még ki­sebb vétség miatt egyszerűen visszaminősítették az ottani II. osztályba. Persze, nem szabad megfeledkezni arról: az Fran­ciaország, ez pedig Magyar­hon... Aztán jött az újabb fordulat: nem biztos ugyanis, hogy az időközben már csak Kaposfü­red néven maradt együttes (a taszáriak ugyanis időközben je­lezték a szövetségnek, hogy el­válnak az útjaik) elbúcsúzik az I. osztálytól. A Somogy Me­gyei Labdarúgó Szövetség ugyanis még egy esélyt adott nekik. A megyei I. osztály lét­számát — a Rákóczi-Kaposcu- kor FC kezdeményezésére — 16-ról 18-ra emelte meg. Az egyik „plusz” csapat a Rákó- czi-Kaposcukor FC második gárdája (itt azok játszanak majd, akik az NB Il-es csa­patba nem fémek be), míg a másik kiadó helyre osztályozót írtak ki: ezen a 12. helyezett Balatonszentgyörgy, a 13. So- mogysárd, a 14. Szülök és a 15. Kaposfüred lép majd pályára. Furcsa mód az utolsó helyen végzett Csokonyavisonta nem szerepel a „még egy lehetősé­get adok”-csapatok között. Nos, ekkor jöttek a balaton­szentgyörgyiek, akik korábban egyébként a Nagyberkivel szemben elbuktak, ők azt ne­hezményezték, hogy miért kell nekik osztályozót játszaniuk? Mint legjobb kiesőt, visszaso­rolhatták volna őket. Miután látták, semmi esélyük, bele­mentek az osztályozóba — egy kikötéssel: a „bundakirály” Kaposfüred ellen nem hajlan­dók pályára lépni. Mivel ismét csak süket fülekre találtak, úgy döntöttek: inkább visszalépnek az osztályozótói. Felesleges az erőlködésért, hiszen a Kaposfü­red — úgy látszik — hátszéllel vitorlázik. Az osztályozó sorso­lását így már nélkülük készítet­ték el, mivel két képviselőjük — Nagy Lajos polgármester és Családi Zoltán, a labdarúgó­csapat szakosztályvezetője — otthagyta az ülést. S még mennyi mindent le­het hallani... Hogy például Benkő László, az MLSZ el­nöke levelet küldött a Somogy Megyei Labdarúgó Szövet­ségnek, amelyben — hogyan is fogalmazzunk — finoman elmarasztalja őket, amiért nem folytattak alapos vizsgálatot. No meg hogy a háttérben bi­zonyos szponzorfok) bizonyos pénzei — méghozzá nem is kevés — húzódik meg. így az­tán csak az volt a kérdés, hogy a pénz győz-e avagy a sport- szerűség. Az eredmény ismert. Most már csak egy dolog van hátra, de erre akár fogadá­sokat is lehet kötni: vajon hány góllal győzi le az osztá- lyozón ellenfeleit a Kaposfü­red? Tízzel, mint Patalomban? Vagy esetleg megelégszik ke­vesebbel is...? Fenyő Gábor Az osztályozó műsora: Péntek: Szulok-Somogy- sárd (17.30 óra; játékvezető: dr. Csapó). Szombat: So­mogy sárd-Kaposfüred (17 óra; játékvezető: Fodor). Va­sárnap: Kaposfüred-Szulok (17 óra; játékvezető: Hosszú F.). — Valamennyi mérkőzést Kaposváron a Rákóczi-Ka- poscukor FC stadionjában játsszák. Országos utánpótlás úszóbajnokság, Székesfehérvár Kaposvári helyezések Három napon keresztül Székesfehérváron rendezték meg az országos utánpótlás úszóbajnokságot. A rangos seregszem­lén a somogyi színeket a Kaposvári Sportiskola 13 úszója képviselte. Gyékényesen a Plussz sprint­távú és az olimpiai távú ver­seny előtt rendezték meg — amolyan „ráhangolásként” — a Konzol gyermek ver­senyt, amelyen a három kor­csoportban összesen 75-en rajtoltak el. Hogy a somogyi egyesületek jó úton járnak az utánpótlásnevelésben, azt mi sem bizonyítja jobban: a 18 megszerezhető érem közül nyolcat tartottak itthon. A rendezők, a Navracsics há­zaspár ezúttal is jól vizsgáztak. Pedig nem volt könnyű dolguk, hiszen az idei viadal nem rang­listaverseny volt, ezért nem is volt pénzdíj. A résztvevőknek azonban nem lehetett okuk pa­naszra, hiszen a szponzorok, támogatók — elsősorban a csurgói Konzol Építőipari Kft, a Pharmavit Plussz, a gyéké- nyesi polgármesteri hivatal és a Somogyi Triatlonisták Szövet­sége — jóvoltából értékes dí­jakkal távozhattak Gyékényes­ről. Várjuk jövőre a folytatást! A végeredmény: Konzol gyermek-verseny — 75 induló. Gyermekek: (0,1 km úszás — 5 km kerékpározás — 1 km futás). Leányok: 1. Sülé Edina (Ajka-triatlon) 14:06, 2. Rám­pái Borbála (KSI, Budapest) 14:16, 3. Illés Mónika (Nagy­atádi Triatlon és Szabadidő SE) 15:05. Fiúk: 1. Békési Kornél (Nagyatádi Triatlon és Szabad­idő SE) 14:50, 2. Orbán Zsolt (Nagyatádi Triatlon és Szabad­Hét aranyéremmel tértek haza a nemzetközi grazi játékokról a kaposvári Bárczi Gusztáv Általános Iskola diákjai. A Magyar Értelmi Fogyatékosok Sportszövetsége szervezésében hazánkat 130 versenyző képvi­selte Budapestről, Ajkáról, Nyír­egyházáról, Győrből és Kapos­várról. Magyarország mellett Luxemburg, Svédország, Svájc, Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Románia, Németor­szág, Ausztria és Olaszország versenyzői mérték össze egy­mással a tudásukat négy korcso­portban. A kaposvári iskola négy di­ákja atlétikában ért el kimagasló eredményeket. Orsós Sándor első lett távolugrásban és súlylö­késben, a 4x100-as váltófutásban a második, a 100 méteres síkfu­tásban pedig a harmadik helyen végzett. Polák László a dobogó legfelső fokára állhatott a 60 mé­teres síkfutás és a távolugrás idő SE) 14:59, 3. Herczegh At­tila (Balatel SC Nágocs) 15:04. Újoncok: (0,1 km úszás — 5 km kerékpározás — 1 km fu­tás). Leányok: 1. Üveges Tímea (Ajka-triatlon) 16:26, 2. Sü­veggyártó Rita (Ajka-triatlon) 16:30, 3. Horváth Tímea (Nagyatádi Triatlon és Szabad­idő SE) 16:36. Fiúk: 1. Pap Bence (Balatel SC Nágocs) 14:33, 2. Balazsin András (Nagyatádi Triatlon és Szabadidő SE) 15:34, 3. Silló Mátyás (TRI-CO, Nagykani­zsa) 16:00. Serdülők: (0,2 km úszás — 8 km kerékpározás — 2 km fu­tás). Leányok: 1. Hubai Tímea (Ajka-triatlon) 25:22, 2. Szu- nyogh Tímea (Balatel SC Ná­gocs) 25:46, 3. Gyenis Nóra (Diegó, Pécs) 26:20. Fiúk: 1. Mészáros János (Dynamic TC, Szekszárd) 24:34, 2. Pincési Balázs (Diegó, Pécs) 24:38, 3. Gyenis Péter (Diegó, Pécs) 24:55. Plussz sprinttávú verseny Serdülők: (0,7 km úszás — 20 km kerékpározás — 5 km futás). Leányok: 1. Hubai Tímea (Ajka-triatlon) 1,11:48, 2. Ko­vács Marietta (Nagyatádi Triat­lon és Szabadidő SE) 1,15:49, 3. Üveges Viktória (Ajka-triat­lon) 1,16:55. Fiúk: 1. Gyenis András (Diegó, Pécs) 1,10:34, 2. Gye­nis Péter (Diegó, Pécs) 1,14:48, 3. Czipóth Norbert (Nagyatádi Triatlon SE) 1,16:49. (Fenyő) eredményhirdetését követően, a 4x100-as váltóban pedig máso­dik lett. Papp Anita a 100 méte­res síkfutás és a távolugrás győz­tese volt, míg Fittler Hajnalka távolugrásban az élen, a 200 mé­teres síkfutásban pedig harma­dikként végzett. A kaposvári sikercsapatot a nemzetközi megmérettetésre Rákhely Béla edző készítette fel, akit az eredmények alapján megválasztottak a Magyar Ér­telmi Fogyatékosok Sportszö­vetsége atlétikai szakágának a tagjává. A verseny végén a bár- cis gyermekeknek Arnold Schwarzenegger, az esemény díszvendége gratulált és dedi­kálta a trikójukat. Ahhoz, hogy a kaposvári diákok ilyen szép si­kert éljenek el, a felkészülésen kívül támogatókra is szükségük volt; kiutazásukat a Bárczi iskola Add a kezed! alapítványán kívül támogatta a megyei vöröske­reszt, a Nemzeti Sport Alap és a Kapos Volán. (Tamási) A kaposvári úszók 12 „A”-dön- tős (kilenc egyéni és három váltó), valamint 11 „B”-döntős (valamennyit egyéni számban) helyezést értek el. Különösen Lehmann Kristóf és Peti Ákos érdemel dicséretet: a kilenc egyéni „A”-döntős helyezésből nyolcat ők ketten hoztak össze — a kilencedik Tóth Mátyás volt —, s természetesen mind­ketten tagjai voltak a három váltónak is. A Kaposvári Sportiskola úszóinak eredményei. „A”-döntős helyezések: Fiúk. 50 m hát: ... 5. Leh­mann Kristóf 33:40. 50 m mell: ... 7. Lehmann Kristóf36:86. 50 m pillangó: ... 6. Peti Ákos 31:64. 100 m hát: ... 7. Leh­mann Kristóf 1,13:39. 200 m hát: ... 8. Lehmann Kristóf 2,38:80. 200 m mell: ... 6. Tóth Mátyás 3,00:61. 200 m pil­langó: ... 6. Peti Ákos 2,35:36. 400 m vegyes: ... 5. Peti Ákos 5,34:50, ... 7. Lehmann Kristóf 5,36:50.4x100 m gyorsváltó: ... 5. Kaposvári Sportiskola csa­pata (Kozáry András, Kelemen Bálint, Peti Ákos, Lehmann Kristóf) 4,27:30. 4x100 m ve­gyesváltó: ... 4. Kaposvári Sportiskola csapata {Lehmann Kristóf, Tóth Mátyás, Peti Ákos, Kelemen Bálint) 4,57:80. 4x200 m gyorsváltó: ... 5. Ka­posvári Sportiskola csapata (Jakó Richárd, Kozáry András, Peti Ákos, Lehmann Kristóf) 9,58:10. „B”-döntős helyezések: Leányok. 200 m gyors: ... 6. Varga Eszter 2,35:79. Fiúk. 100 m mell: ... 3. Leh­mann Kristóf 1,22:24,... 5. Tóth Mátyás 1,24:40. 100 m pil­langó: ... 7. Peti Ákos 1,11:54. 200 m mell: ... 7. Kelemen Bá­lint 3,10:52. 200 m pillangó: ... 6. Kozáry András 2,41:39, 7. Göldner Tamás 2,42:49. 200 m vegyes: ... 7. Peti Ákos 2,44:80, 8. Kozáry András 2,46:60. 400 m gyors: ... 6. Jakó Richárd 5,05:41. 400 m vegyes: ... 3. Kozáry András 5,43:16. Nagy változások a ZTE-Goldsunnál Megkezdte felkészülését a tava­lyi ezüstérmes ZTE-Goldsun férfi kosárlabdacsapata. A nyári szünetben jelentős változások történtek az együttesnél. A ta­valy még mérkőzést sem ját­szott Palás Kornél állítólag be­fejezi pályafutását. Kertész Tamás és Földesi Attila Sió­fokra, míg Ágh Péter Nagykő­rösre igazolt. Búcsút intett a kék-fehéreknek a két külföldi „idegenlégiós”, a finn Pekka Markkanen és az amerikai Craig Sedmak is. Az érkezők már jóval kevesebben vannak. Visszatért a Nyíregyházának kölcsönadott Borosnyai Balázs, és leigazolták a Szombathelyi Falco KC-től a honosított szerb Dragoljub Krivacsevicset. A zalai megyeszékhelyen foly­tatja a VSDS Zilina együttesé­től Erich Tábi. A zalai csapat edzője továbbra is Stevan Tot. Szabó Kálmán Szegeden folytatja Úgy tűnik, hogy az 1995/1996- os bajnoki szezonban is nagyon erős csapata lesz az idei bajnok és Magyar Kupa-győztes Me- dikémia-Szeged férfi röplabda­csapatának. A hírek szerint va­lamennyi játékos marad a Tisza parti városban, s a két külföldi „idegenlégióssal”, az ukrán Melnyicsukkal és Belikkel újabb egy éves szerződést kötöttek. A Vasasból leigazolták a tapasz­talt Szabó Kálmánt, s két len­gyel válogatott játékost is fi­gyelnek. Nyári Sándor edző csapata augusztus első hetében kezdi majd meg a felkészülést. Mathesz Imre az FC Hatvan edzője Hosszas egyeztetés után tegnap döntés született arról, hogy ld lesz Tóth Dénes edző utódja az NB Il-es FC Hatvan kispadján. Az egyesület vezetése Mathesz Imrével kötött szerződést a kö­vetkező bajnoki évre; az 58 éves szakvezető ma áll mun­kába. Barka József a 11. helyen Már a nyolcadik versenyszá­mon is túl van a jubileumi, 40. magyar vitorlázórepülő-baj­nokság népes mezőnye. A résztvevőknek ezúttal a Duna- újváros-Tata közti 190 kilomé­teres szakaszt kellett teljesíte­niük. Eredmények. Standard osztály: 1. Verebélyi Zoltán (MÁV) 597 pont, 2. Bálányi Péter (EMSE) 534 pont, 3. Fe­jes Attila (MÁV) 531 pont, ... 11. Barka József (Kaposvár) 447 pont. Szabad osztály: 1. Hegedűs László (MALÉV) 839 pont, 2. Sinkó Csaba (Dunaferr SE) 826 pont, 3. Tagliber Mik­lós (EMSE) 784 pont. Sikercsapat Grazban Különleges totó-kombinációk A 29. heti tippajánlatunkat az első oszlopban ismertetjük. Szá­mítógépünk ennek alapján készítette húszoszlopos különleges totó-kombinációját. 1. X xx211 2x1 lx 21 lxx 2xxl 1 2. 1 1x2x1 x2xl 1 llxx2 xl21x 3. 1 12xxl 1x1x2 xl21x 2xllx 4. 1 112xx llxx2 21xlx llx2x 5. X 1 lx2x xl2xl 21xlx 211x1 6. X xx211 lxxl2 21xlx x21xl 7. 1 1x1x2 x2112 lxl2x lxxl2 8. 1 121xx xx2xl xx21x 2x111 9. 1 12xxl xxll2 lx21x 2x1x1 10. 1 121xx lxl2x xl lxl xlxl2 11. 1 xx211 xxl 12 21xlx xlx21 12. 1 2x1 lx x212x 2x1 lx xl21x 13. 2 xl2xl 12x21 11x12 2x1x1 A totó-kombinációt a SOL-INFO Kft (Budapest) szá­mítógépe készítette olvasóink számára. Pelikán János Búvárúszók találkozója Kecskemét adott otthont a nem­zetközi gyermektalálkozó kere­tében rendezett uszonyos és bú­várúszó versenynek. Á kétnapos viadalon négy ország 17 egyesü­letének a versenyzői mérték ösz- sze egymással a tudásukat. A rangos versenyről nem hiányoz­hattak a Kaposvári Húsos SC búvárúszói sem, akik 15 érem­mel (öt arannyal, négy ezüsttel és hat bronzzal) térhettek haza. A kaposvári eredmények: Gyermekek, leányok: 400 m uszonyos úszás: ... 3. Baksa Andrea. Gyermekek, fiúk: 50 m uszonyos úszás: ... 2. Neu Gá­bor, 3. Dévai Miklós. 100 m uszonyos úszás: ... 2. Dévai Miklós, 3. Neu Gábor. 200 m uszonyos úszás: 1. Neu Gábor, ... 3. Dévai Miklós. 400 m uszonyos úszás: 1. Neu Gábor, 2. Dévai Miklós. 4x50 m váltó: 1. Kaposvári Húsos SC csapata (Dévai Miklós, Neu Gábor, Ko­vács Péter, Papcsik Mátyás). 4x100 m váltó: 1. Kaposvári Húsos SC csapata (Dévai Mik­lós, Neu Gábor, Kovács Péter, Papcsik Mátyás). Serdülők, fiúk: 200 m uszo­nyos úszás: ... 3. Zsivicsár Vik­tor. 400 m uszonyos úszás:... 3. Vilhelm Szilárd. 4x50 m váltó: 1. Kaposvári Húsos SC csapata (Hegedűs Lajos, Vilhelm Szi­lárd, Zsivicsár Viktor, Hardi Csaba). 4x100 m váltó: ... 2. Kaposvári Húsos SC csapata (Hegedűs Lajos, Vilhelm Szi­lárd, Zsivicsár Viktor, Hardi Csaba). Különdíjat kapott Neu Gá­bor, aki a gyermek korosztály legeredményesebb versenyző­jének bizonyult. PÁLYÁZAT SIÓFOK VÁROSBAN MŰKÖDŐ OLASZ-MAGYAR ÉDESIPARI KFT. pályázatot hirdet ügyvezető igazgatói munkakör betöltésére Munkakör betöltésének feltételei: • felsőfokú műszaki végzettség • önálló kisvállalkozásban eltöltött vezetői gyakorlat Előnyt jelent: • automatizálási ismeretek • olasz vagy angol nyelv ismerete • közgazdasági vagy jogi másoddiploma Pályázatokat szakmai önéletrajzzal 1995. augusztus 9-ig a Somogy Megyei Sütő- és Édesipari Részvénytársaság (Kaposvár, Dombóvári út 3.) központjában lehet Humán Osztály vezetőjénél leadni. Elbírálás a leadási határidő után egy héttel. (88943)

Next

/
Thumbnails
Contents