Somogyi Hírlap, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-19 / 116. szám

1995. május 19., péntek SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Kevés a kárpótlási földterület Nem áll rendelkezésre kellő mennyiségű földterület ahhoz, hogy a kormány eleget tegyen kárpótlási kötelezettségének, az alacsony árak miatt ugyanis hihetetlen mennyiségű föld kelt el az első árveréseken, szögezték le a képviselők az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának tegnapi ülésén. Rövid vita után a testület végül úgy ítélte meg, hogy szükség van a kárpótlásról szóló 1991. évi XXV. törvény módosítá­sára. A MIÉP fellép a magánosítás ellen A Magyar Igazság és Élet Pártja népi kezdeményezést indított az elektromos művek, a gázművek, illetve a többi közszolgáltató vállalat privati­zációja ellen, jelentette be teg­napi budapesti sajtótájékozta­tóján Csurka István pártelnök. A MIÉP legalább 50 ezer alá­írást akar összegyűjteni. Ügyvéd-gyűlés a fővárosban A Budapesti Ügyvédi Kamara Szalay utcai épületében tegnap megkezdte éves közgyűlését az Európai Fiatal Ügyvédek Szervezeteinek Szövetsége. Az angol rövidítés szerinti EYBA a kelet- és nyugat-eu­rópai jogászok közötti kapcso­lattartás elősegítésére három éve Prágában létrehozott, mára csaknem 100 ezer fiatal jo­gászt összefogó tömörülés. A négynapos közgyűlés egyik fontos programja lesz a „Be­ruházások Magyarországon” című mai konferencia. Titkolózó szegedi városatyák Tiltakozó nyilatkozatot jutta­tott el a távirati irodához teg­nap Botka László, Csongrád megye 3. számú választókör­zetének országgyűlési képvise­lője, mivel a szegedi közgyű­lés tegnapi zárt ülésén a terem elhagyására szólították fel. Botka véleménye szerint a szegedi honatyák rendszeresen zárt ülésen tárgyalnak, holott egy demokratikusan megvá­lasztott képviselőtestületnek nem lehet sok titkolni valója. Vizsgálatot sürget a Fidesz-MPP További vizsgálatokat kell folytatni a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Miniszté­riummal az egykori sajtófőnök Gyenesey Edina távozása ügyében, jelentette ki a Fi- desz-Magyar Polgári Párt teg­napi sajtótájékoztatóján Illés Zoltán alelnök. Szavai szerint alapos a gyanú a hatalommal való visszaélésre, és közpén­zek herdálására. A sajtótájé­koztatón elhangzott: a minisz­térium sajtó- és PR-ügyekre 76 millió forintot költött. Osztrák betekintés a lakásügyekbe Az osztrák és a magyar parla­ment lakásügyekben illetékes bizottságai együttműködést alakítanak ki. Ezt a célt szol­gálja az osztrák parlament Épí­tésügyi Bizottsága képviselői­nek látogatása, amelynek so­rán a delegáció tegnap részt vett az Országgyűlés Környe­zetvédelmi Bizottsága Építé­sügyi és Infrastruktúra Albi­zottságának ülésén. FKGP: alkotmánysértés A köztársasági elnök népsza­vazás útján történő megvá­lasztását kezdeményező Füg­getlen Kisgazdapárt (FKGP) szerint a parlament alkot­mánysértő módon hozta meg elutasító döntését e kérdés­ben, ezért a kisgazdapárt az Alkotmánybírósághoz fordul — mondta el Tímár György, a kisgazdapárt tanácsadó testü­letének vezetője csütörtökön, a képviselői irodaházban megtartott sajtótájékoztatón. A kisgazdapárti képviselő szerint a jelenlegi gyakorlat korlátozza az állampolgárokat szabad akaratnyilvánításuk­ban és ezért ellentétes az al­kotmánnyal. Tímár György kitért arra is, hogy — mint mondotta — a szélsőségektől mentes polgári vonulatot képviselő Független Kisgaz­dapárt nem Göncz Árpádot kívánja megerősíteni hatal­mában, hanem a nép dönté­sére bízná az új köztársasági elnök megválasztását. A sajtótájékoztatón az FKGP kifogásolta azt is, hogy a parlamenti privatizációt el­lenőrző, újonnan megválasz­tott bizottság nem paritásos alapon jött létre. Tímár György véleménye szerint ezért a bizottság munkája nem legitim, mivel nem érvé­nyesül az ellenzéki pártok el­lenőrző szerepe. Ez annál is inkább hátrányos, mivel a na­pokban került nyilvánosságra, hogy mindeddig a kormány 30 privatizációs ügyet zárt le, és ezek közül egyetlen sem volt kifogástalan. Centenárium a Múzeumi Világnapon Bemáth Aurél emlék- kiállítása Kaposváron Bernáth Aurél: Aratóünnepre menő lány. 1932. — Mindig egy óriási ünnep, ha együtt láthatom a képeket. Az ouvre az országban és külföldön szétszakadt... Egy írónak pél­dául mennyivel könnyebb, ami­kor egyben jelenik meg a műve. Ez a kiállítás mégis kitűnő, egy­séges, szép anyag, csak azt saj­nálom, hogy a Magyar Nemzeti Galériában levő főművek nem kerülhettek ide... Körülbelül öt kép amit „gyászolok”, hogy nincs itt, nem több. Ez az össze­állítás tökéletes áttekintést nyújt így is — mondta tegnap Ber­náth Mária művészettörténész, Bemáth Aurél lánya a Marili olvas című, 1950-ben festett kép előtt, a megyei múzeum nagytermében. A száz éve Marcaliban szüle­tett Bemáth Aurél munkásságát idézi a Kaposváron nyílott em­lékkiállítás, amely szerencsé­sen, s talán nem véletlenül, egybeesett a Múzeumi Világ­nappal is. Hogy művészi, tanári, szépírói munkássága mit üzen a mának, arról a hajdani tanítvány Eigel István festőművész, Munkácsy-díjas, Érdemes mű­vész szólt a megnyitójában. — Frázisok nélkül, élete munkájával hirdette, hogy min­den nemzetnek önálló, saját kul­túrájára kell támaszkodnia... Bemáth Aurél egy különlegesen megviselt évszázad megnyug­tató epizódja, művészetünknek hitet visszaadó személyisége. Feladatunk, hogy értékeit át­mentsük a további évekre, évti­zedekre — hangsúlyozta a kö­zönség figyelmébe ajánlva a ki­állítást Eigel István. Bemáth Aurél személyiségében a füg­getlenségre törekvő, szuverén, s ezért sokszor félreértett, félre- magyafázott, ám tanítványai ál­tal mégis híven követett Mester portréját, munkásságát tette elevenné. A kiállítás harmincnyolc képe, amelyek a Rippl-Rónai Múzeum gyűjteményéből, a Magyar Nemzeti Galériából il­letve magántulajdonból kerül­tek a mostani tárlatra, a rendező Horváth János művészettörté­nész szándéka szerint az életmű időtálló, eleven, ma is friss ha­tású, inspiráló értékeire nyitják a szemet. Úgy, hogy kirajzo­lódnak a nagybányai iskolának, majd a bécsi-berlini éveknek, aztán a hazai „honfoglalásnak” a stíluskorszakai, látványos, ha­tásos ívet mutatva a tízes évek­től a hetvenes évekig. Azzal az alkotóra jellemző öntörvényű- séggel, ahogy Eigel István fo­galmazta: „A megkísérlések da­cára és mellett az életút egyenes maradt, a koncepció töretlen... Mind a szakmai minőség, mind az intellektuális háttér tekinte­tében progresszív fejezettel gazdagította művészettörténe­tünket a Mester. ” T. T. MDF: menteni a menthetőt —- A Bokros-féle „labilizációs csomag” vitájára a Parlament történetében példátlanul rövid időt szabott meg a kormány- koalíció, ami nemtörődöm­séggel és azzal magyarázható, hogy eleve eldöntött szándéka a kormányzó-pártoknak, hogy 72 százalék birtokában keresz­tülnyomják a törvénycsoma­got — jelentette ki Zsigmond Attila, az MDF képviselőcso­portjának képviselője a párt csütörtöki sajtótájékoztatóján. A csütörtök reggeli órákig el­húzódó vitáról még elmondta: az ellenzéknek kutya köteles­sége, hogy ennek a hosszú tá­von ártó és meggondolatlan csomagnak az összes negatív hatását feltárja a nyilvános­ságnak és a jegyzőkönyv nyomán az utókornak. A kép­viselőcsoport szóvivője még megjegyezte, hogy az MSZP-frakció jelenlévő kép­viselői egyetlen szót sem szól­tak, ez szerinte azt jelenti: erős a frakciófegyelem, vagy nem volt az érvekkel szemben elle­nérvük. Zsigmond Attila a to­vábbiakban példátlannak ne­vezte, hogy — mint mondta — Gál Zoltán, az Országgyű­lés elnöke nem adott lehetősé­get Salamon László alelnök- nek, hogy az ülésen átvegye a levezető elnöki feladatkört. Végezetül a frakció szóvivője elmondta: nem naivak, bármi­lyen meggyőzőek is voltak az ellenzék érvei, tudják, hogy azok nem fogják megváltoz­tatni a Bokros-csomagot. Fe- rencz Csaba alelnök a sajtótá­jékoztatón az elnökség állás­pontját tolmácsolva kijelen­tette: fokozott figyelemmel kell kísérni az alapszerződé­sek ügyét. Csóti György, kül­ügyi szóvivő, akinek pozíció­ját az elnökség megerősítette, az Észak-atlanti Közgyűlés közeljövőben Budapesten megrendezendő ülésével kap­csolatban elmondta, nagy megtiszteltetés érte: a magyar delegáció alelnökeként részt vehet a polgári ügyek bizott­ságának munkájában. Pécsi Igazgatósága AJÁNLA TI FELHÍVÁS A MATÁV Rt. Pécsi Igazgatósága (Pécs, Rákóczi út 19.) árajánlat kérést tesz közzé a Mohács primer körzet hálózatos Mini Project kivitelezése témában, Marcali primer körzet hálózatos Mini Project kivitelezése témában, Paks primer körzet hálózatos Mini Project kivitelezése témában, Keszthely primer körzet hálózatos Mini Project kivitelezése témában, Zalaegerszeg primer körzet hálózatos Mini Project kivitelezése témában. Az ajánlattevő legalább egy, ill. egyidejűleg több primer körzet hálózatos Mini Project kivitelezésére is pályázhat, de egy primer körzeten belül komplett ajánlatot kell benyújtania a hálózatépítés, ill. bővítés - az ajánlati dokumentációban részletesen meghatározott - összes munkafázisára. (Az árajánlatkérés tárgyát nem az egyes részmunkafázisok megvalósítása képezi.) A kivitelezendő munkák közelítő, nagyságrendi értékeit (nagybani mennyiségek) az alábbi táblázat tartalmazza: oszlop db légkábel m árok ásás m földkábel m PCM bér. db oszlop db légkábel m árok ásás m földkábel m PCM bér. db Pécs 54 24.000 500 500 10 Paks 63 8.600 5.700 6.100 28 Mohács 192 9.900 10.000 10.000 20 Keszthely 140 16.000 7.500 9.500 20 Marcali 8 900 4.550 6.300 90 Zalaegerszeg 150 10.000 5.600 8.300 168 Az előzetes felmérésekre támaszkodva a mennyiségi adatok részletes összesített értékét a megrendelő az ajánlattevő rendelkezésére bocsátja, mely a VÁLLALKOZÁSI KERETSZERZŐDÉS alapja. Ezek a mennyiségek azonban nem egyszerre kerülnek megvalósításra (beépítésre), hanem kis, illetve nagyon kis mennyiségek többszöri (megvalósítási egységenkénti) időben folyamatos és rapszódikus megvalósításával. A kiviteli terveket és a kivitelezéshez szükséges távközlési főanyagokat a megrendelő biztosítja. A munkaterület felkínálása 1995. július 15-től, a keretszerződés időtartama alatt szakaszosan történik. A kivitelezési határidők is ennek Figyelembevételével alakulnak ki, melyek végső határideje: 1995. december 15. Az ajánlati dokumentációt 1995. május 22-én 9 órától 1995. május 26-án 14 óráig lehet átvenni személyesen a fenti cím 321-es irodájában Hartmann Gyula úrtól (vagy annak megbízottjától) 20.000 Ft, azaz húszezer forint/primer körzet vissza nem térítendő részvételi díj postai utalványon történt előzetes befizetése ellenében. A részvételi díjat csak a kiíró által szolgáltatott utalványon lehet befizetni, melyet a pályázók az ajánlati dokumentáció átvételi helyén szerezhetnek be. A kiíró konzultációt biztosít az ajánlattevőknek 1995. június 6-án 10 órakor a fenti cím 329-es tárgyalójában. Az ajánlatok beadási határideje: 1995. június 26. 12 óra, helye megegyezik az átvétel helyével, ajánlatbontás: 1995. június 26. 13 óra, a fenti cím 329-es tárgyalójában. Az eredményhirdetés legkésőbbi időpontja: 1995. július 7. 10 óra a fenti cím 329-es tárgyalójában. A kiíró fenntartja annak lehetőségét, hogy amennyiben az ajánlatok alapján nem tud dönteni, úgy második fordulót is hirdessen. Az esetleges második forduló időpontjáról a vállalkozókat írásban értesíti. A fentiek nem befolyásolják az eredményhirdetés legkésőbbi időpontját. Részletes információkat és adatokat az ajánlati dokumentáció tartalmaz, azonban felmerülő kérdéseikkel a konzultációs időpontig írásban a Pécsi Igazgatóság Beruházási Osztályához (Hartmann Gyula) fordulhatnak az érdeklődők. Tel.: 72/211-380, fax: 232-182. skandináv Matáv Rt' Vécsi Tgazgatósága Éjszakai vita a stabilizációról Tegnap reggel hét órakor fe­jeződött be a Bokros-csomag részletes vitája. Az FKGP, a KDNP és a Fidesz honatyái már nem vettek részt a T. Ház munkájában. 30 képvi­selő reggelig kitartott. A maratoni hosszúságúra nyúló vitát szinte teljes egészé­ben végigülte Akar László, a pénzügyi tárca államtitkára, mivel az előterjesztő képviselő­jeként figyelemmel kellett kí­sérnie az összes felszólalást. Az államtitkár elmondta: bizonyos ellenzéki megnyilvánulások — amelyekben a képviselők negy­ven percen vagy egy órán át csak ismételték magukat — ki­fejezetten taktikai, időhúzási céllal hangzottak el. A beszédek másik része viszont szakmai ér­veket vonultatott fel és végre­hajtási, gyakorlati kérdéseket érintett. Arra a kérdésre, vajon beépülhetnek-e az elhangzott érvek a törvénybe, Akar László elmondta: a kormány vállalta, hogy a hosszúra nyúlt éjszaka folyamán — a részletes vita le­zárásáig — beérkezett csatla­kozó módosító indítványokról csütörtökön tizenhárom óra után nyilatkozik a bizottsági üléseken. A legfontosabb kér­déseket természetesen a kabinet ülésén vitatják meg, ugyancsak csütörtökön. A kormánynak egyébként legkésőbb péntek es­tig kell eldöntenie, hogy mely javaslatokat támogatja a keddi szavazáson. A helyi önkormányzatokról szóló törvény módosítását célzó előterjesztés hajnali vitájában — órák óta jellemző módon — továbbra is szinte csupán az MDF képviselői vettek részt. Csapody Miklós szerint a javas­latban nem reformról, hanem durva visszanyesésről, tarvá­gásról van szó. A honatya De­meter Ervinnel, Dobos Kriszti­nával és Kónya Imrével együtt elsősorban az önkormányzatok kötelezettségvállalásának korlá­tozását és a költségvetési támo­gatás 20 százalékos csökkenté­sét kifogásolta. A képviselők egyetértettek abban, hogy a tör­vényjavaslat nagy mértékben sérti az önkormányzatok gazda­sági-pénzügyi önállóságát, sőt a hazánk által ratifikált európai önkormányzati chartával is el­lentétes. Az ellenzéki képviselők szinte egyöntetűen úgy vélték: a törvénymódosítási javaslat soha nem látott bizonytalanságot te­remthet a köztisztviselői kar­ban. Az előterjesztés nincs összhangban a törvény eredeti szándékával, azzal, hogy az or­szágban egységes és hatékony közigazgatás működjön pártat­lan és magas szakmai színvo­nalú köztisztviselői karral.

Next

/
Thumbnails
Contents