Somogyi Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-05-06 / 105. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1995. április 6., csütörtök Elnökválasztás Franciországban Franciaországban lezárult az el­nökválasztási kampány első szakasza: a jelölteknek kedd éj­félig kellett eljuttatniuk az Al­kotmánytanácshoz az indulásu­kat lehetővé tévő, legalább öt­száz ajánlást. A nagy politikai szervezetek képviselőinek, például Edouard Balladur kormányfőnek, Jacques Chirac párizsi polgármesternek és Lionel Jospinnek, a szocialis­ták jelöltjének természetesen nem okozott gondot az aláírások begyűjtése, s végül sikerült ez a szélsőjobb jelöltjének, Jean-Ma- rie Le Pennek is, aki a múlt hét elején még Waechterhez ha­sonló gondokkal küzdött. A két — legnagyobb esélyes­ként számon tartott — elnökje­löltön kívül természetesen több párt is állított általa megfelelő­nek vélt személyt, a posztra. Raj­tuk kívül már biztos, hogy in­dulhat az elnökválasztáson Ro­bert Hue kommunista pártve­zető, meg a tőle is balra álló, a tőke elleni harcot minden más­nál fontosabbnak tekintő Arlette Laguiller, valamint az európai integrációt ellenző konzervatív erőket tömörítő Philippe de Vil­iiére, s a zöldek egyetlen, talpon maradt jelöltje, Dominique Voynet. Autonómia a Vajdaságban A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) álláspontja szerint a kisebbségi autonómia kölcsö­nös érdek, hiszen ez a leghatá­sosabb fegyver a szeparatizmus ellen. A szerbiai rezsimnek be kell ezt látnia, s amíg erre nem kerül sor, nyitott marad a ki­sebbségek helyzete - jelentette ki Egeresi Sándor, a VMSZ ügyvezető alelnöke. A VMSZ politikusa példaként megemlí­tette Koszovói, ahol közvetle­nül a tartomány autonómiájá­nak felszámolása után jelentke­zett a Koszovói Köztársaság létrehozásának igénye. „Minél inkább fokozódott a terror, an­nál radikálisabb nézetek fogal­mazódtak meg a tartományban, s az albánok már az elszakadást követelik. A VMSZ nem tartja elfogadhatónak a szeparatista törekvéseket, ehelyett a határok átjárhatóságát tartjuk fontos­nak” - mondta Egeresi Sándor. Az ügyvezető alelnök cáfolta azokat a hivatalos szerb véle­ményeket, melyek szerint Eu­rópában nem létezik olyan au­tonómia, amelyet szorgalmaz, s kijelentette: „Európában van egy Dél-Tirol, létezik a finn ki­sebbségvédelem, hamarosan kialakul az ír koncepció, s a ka­talánok autonómiája is. Az amerikai védelmi miniszter William Perry (jobbra) tájékozódó látogatást tett egy orosz légitámaszponton, hogy ellenőrizze, hogyan halad az orosz bombázók leszerelése a stratégiai fegyverkorlátozási egyezménynek megfelelően. A háttérben egy részben szétsze­relt TU-95-ös „Medve” bombázó. feb-reuters Szomjúság Ezer és ezer dhakai — többségük gyerek — vonult fel a bangladesi főváros utcáin üres vizes edényekkel, hogy így tiltakozzanak a hétmilliós fővárosban kialakult vízhi­ány miatt, amelyet a szárazság és a talajvíz drasztikus csökkenése okoz. feb-reuters Múlt és jelen találkozása az afganisztáni fővárosban: egy szamárháton közlekedő afgán paraszt és mellette egy kínai gyártmányú HQ-2B gyártmányú föld-levegő rakéta. Az ország­ban polgárháború dúl, amelyet természetesen a legkülönbözőbb külföldi gyártmányú fegy­verekkel vívnak. . feb-reuters Kérdőjelek ________A Ferenczy Europress kommentárja M i változik? „Eltérő elképzelésekről”, „közelítésre váró” szempontokról be­szélt moszkvai tárgyalásai után mind az orosz, mind az ameri­kai védelmi miniszter. Ha lehámozzuk a kijelentésekről az el­engedhetetlen diplomáciai mázt, akkor kiderül, hogy valami változott Oroszország és az USA között. Gracsov és Perry tár­gyalásain közel sem volt érzékelhető az a sokáig hangsúlyozott partneri viszony, ami korábban Jelcin és Clinton jó néhány megbeszélését jellemezte. Kétségtelen, hogy manapság a délszláv válság megoldásától a csecsen háború megítéléséig, az iraki embargótól az iráni atomerőmű-kooperáció ügyéig vagy a fegyverzetkorlátozási megállapodások esetleges felülvizsgálatáig rengeteg kérdés jelzi, hogy az orosz érdekek alaposan eltérnek a Fehér Ház által szorgalmazott irányvonaltól. Ez önmagában persze nem meg­lepő, sőt, ennek ellenkezője lenne az. A megütközést inkább a sűrűsödő moszkvai fenyegetések keltik: az orosz vezetés mind többször utal rá, hogy a számára kedvezőtlen nyugati lépések adott esetben válaszlépésekre késztethetik. Haderő-átcsoportosítás? A hagyományos fegyverzetcsök­kentési programok felfüggesztése? A START-II. szerződés ra­tifikálásnak ,jégre tétele”? A NATO-kibővítés esetén a FÁK-tagállamok katonai együttműködésének erősítése? Vajon mit lép Moszkva? Mi változik a két ország viszonyában? A vi­lág érdekei azt diktálják, hogy sehol se csökkenjen a biztonság, s egyetlen országgal se lehessen többé az erő nyelvén beszélni. De tudnak-e „idegen” nyelvet az orosz tábornokok? Szlovákia kiaknázza a mohi-atomenergiát Az erőműről tárgyaltak Szlovákia egy hónapon belül dönti el, hogy kit bíz meg a vi­tatott dél-szlovákiai atome­rőmű befejezésével és annak finanszírozásával. Egyes források szerint a pozso­nyi kormány eltökélt a mohi (mochovcei) atomerőmű befe­jezése ügyében, de a költségek kímélése céljából minden le­hetséges alternatívát számba vesznek. A szlovák kormány keddi ülésén vitatta meg az erőmű ügyét, de a várakozá­sokkal ellentétben nem hozott végleges döntést. Kozlik kö­zölte, hogy rövidesen munka- csoportot állítanak fel a mohi kérdéskör tanulmányozására és annak ajánlásai alapján hozzák meg a döntést. A pénzügyminiszter el­mondta, hogy Szlovákia kész bárkivel tárgyalásokat folytatni a beruházás megvalósításáról, így az Électricité de France francia villamosművekkel is, de vele a feltételek újratárgyalását kívánja. A cseh Skoda Praha cég által az utolsó pillanatban tett ajánlat fényében az EDF terve az erőmű befejezésére hir­telen drágának tűnt fel a pozso­nyi kormány szemében. A fran­ciák 1,3 milliárd márkáért fe­jeznék be a mohi létesítményt, s ehhez az EBRD nyújtott volna 412 millió márkás hitelt. A belügyminiszter Németországban tárgyalt Segítség a rendőrképzésben A belügyi szervek, valamint az önkormányzatok együttműkö­déséről tárgyalt Kuncze Gábor belügyminiszter három német tartományban. A tárgyalásokat értékelve a belügyminiszter, hogy Bajoror­szágban és Baden-Württem- bergben a már korábban meg­kötött belügyminisztériumi együttműködési szerződés vég­rehajtásának tapasztalatairól tárgyalt a tartományi belügy­miniszterekkel. A következő időszak konkrét programjait il­letően számos magyar küldött­ség tapasztalatszerző látogatá­sáról állapodtak meg. Mindkét tartományban tanulmányutakat szerveznek magyar polgármes­terek és közigazgatási szakem­berek részére. Baden-Würt- tembergben felajánlották, hogy segítséget nyújtanak a magyar rendőrök továbbképzéséhez. Tekintettel arra, hogy a rendőrség működtetése Német­országban a tartományok ille­tékességébe tartozik, beható eszmecserét folytattak arról, hogy az eddiginél szorosabb rendőri együttműködést alakí­tanak ki a gépkocsilopások, a kábítószercsempészet. Együtt­működés várható ugyanakkor az emberkereskedelem és a szervezett bűnözés elleni küz­delemben is. Magyar-holland közlekedési megállapodás Napirenden a légiforgalom Magyar-holland közlekedésbiz­tonsági együttműködési egyezményt írt alá Hágában Lotz Károly közlekedési, hír­közlési és vízügyi miniszter, valamint a holland szállítási és vízgazdálkodási tárca vezetője, Annemarie Jorritsma-Lebbink miniszter asszony. A megálla­podás értelmében Budapest és Hága a jövőben kölcsönös ta­pasztalatcserével segíti majd az oktatás, a forgalomszabályozás és a KRESZ-rendtartás közle­kedésbiztonság fokozását szol­gáló továbbfejlesztését. „Ez persze értelemszerűen elsősor­ban a sok területen előbbre tartó holland ismeretek magyar átvételét jelenti majd, de egyes területeken nekünk is adódnak ma már érdemi tapasztalataink: a közúti halálos balesetek száma például nálunk újabban visszaesőben van” - jegyezte meg az MTI-nek nyilatkozva a magyar miniszter. Lotz Károly hétfő este érkezett három napos látogatásra a holland fővárosba, és ennek részeként találkozott holland kollégájával. Ugyan­csak a hágai program részeként a magyar közlekedései tárca vezetője megbeszélést folyta­tott a KLM légitársaság elnö­kével a kétoldalú légiforgalom további liberalizálásának a le­hetőségeiről. Magyar részről ér­tésre adták: pillanatnyilag a las­sításban vagyunk érdekeltek, mivel az adott repülőgéppark és ellátási feltételek mellett nem állunk még készen az azonnali és teljes „kapunyitásra”. Jubileumi arab gyűlés Londonban A 22 tagállamot számláló Arab Liga, amely „Paleszti­nát” is országként tartja szá­mon saját soraiban, a brit fővá­rosban tartotta jubileumi ülését a megalakulás 50. évforduló­ján. Eszmat Abdel-Megid, a Liga főtitkára ünnepi beszédé­ben kijelentette: az arab nem­zetek közötti megbékélés ér­dekében még számos lépést meg kell tenni. Elsősorban is le kell zárni az Öböl-háború sötét fejezetét, s meg kell te­remteni azokat a garanciákat, amelyek elejét vehetik a ha­sonló válságoknak. Török kivonulást sürgetnek Párizsban Az Európai Unió a török csa­patok lehető leghamarabb tör­ténő kivonulását követeli Észak-Irakból - olvasható ab­ban a nyilatkozatban, amelyet a szervezet tegnap Párizsban, az EU soros elnökségének székhelyén hozott nyilvános­ságra. A dokumentumban az EU ismételten aggodalmának adott hangot az akció miatt. Elfogadhatatlan önállóság Szlovákia számára elfogadha­tatlan mind a magyar kisebb­ség területi autonómiája, mind kollektív jogainak elismerése - fejtette ki Juraj Schenk szlo­vák külügyminiszter szerdai bécsi sajtóértekezletén. A poli­tikus úgy vélekedett, hogy az ilyen jogok a Szlovák Köztár­saság integritását veszélyez­tetnék, márpedig kormánya semmi olyasmit nem vállal, ami az állam létét fenyegetné. Meghiúsított békekezdeményezés Szergej Kovaljov, az ismert orosz emberjogi harcos szer­dán azzal vádolta a moszkvai vezetést, hogy rendszeresen meghiúsítja a csecsenföldi bé­kekezdeményezéseket. Koval­jov szerint a csecsenföldi vál­ság éveken át eltarthat, és megállítása egyre nehezebbé válik, noha „ma még lehetsé­ges”. Jelcin elnök emberi jogi megbízottja szerdai moszkvai sajtóértekezletén úgy véleke­dett, hogy bizonyos orosz poli­tikusok szándékos törekvései­ről van szó. Döntést sürget a Népek Bírósága A Népek Bírósága elnevezésű emberi jogi szervezet azt sür­geti, hogy az ENSZ Közgyű­lése sorolja az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények közé a gyermekek jogainak legkirívóbb megsértéseit: a gyermekrablást, a gyermekek prostitúcióra kényszerítését, a gyermekpornográfiát és a gyermekek szerveivel való il­legális kereskedelmet. A szer­vezet tegnap fejezte be három­napos nápolyi „tárgyalását” , melynek során drámai képet tárt fel a gyermekek jelenlegi helyzetéről a világban. Újabb jelölt Lengyelországban Újabb jelölt jelentette be szer­dán indulási szándékát az ősz­szel esedékes köztársaságiel- nök-választáson. Janusz Bryczkowski, a szélsőjobbol­dali Lengyel Nemzeti Front vezetője Varsóban tájékozta­tón ismertette elképzeléseit.

Next

/
Thumbnails
Contents