Somogyi Hírlap, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-05-30 / 125. szám

10 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1995. április 29., szombat Takáts Gyula leveszi kalapját. Dermesztő eső, éles szél: tava­szi december. Bókoló tuják, hallgatag sínek, zárkózott arcú vasútállomás. A szobor körül ünnepélyes ifjúság, költők és koszorúk. ”A pályaudvar hídja még remeg.” Taktás Gyula a szobor felé indul. Kalapja, mint az erdé­szeké, lebbenő kabátja alól élesre vasalt pantalló villan elő. („... akár egy vidéki jó­szágkormányzó, aki a birtok ügyes-bajos dolgai miatt ho­mokfutóval utazott be a me­gyeszékhelyre”, írta róla a régi pécsi találkozásokra emlé­kezve néhai Galsai Pongrác.) Minden lépése egy-egy évti­zed cudar századunkból: tízes, húszas, harmincas, negyve­nes... — nem sietősen, de nem is a koszorúzók ünnepélyes lassúságával lépked — ötve­nes, hatvanas, hetvenes —, mintha a kaposvári sétálóutcán kedves kávéháza felé tartana vagy Niklán a Berzsenyi-kúria felé, hogy irodalmi estje hívja Dani uraságot. „Úgy érzem, mintha félnék, menekülnék, hasáb a válla­mon”, küszködöm a könnye­immel 1957 nyarán Sopron­ban, a szóbeli érettségin, s kol­légiumi holmim közt a nagy­bátyámtól kapott, Cserépfalvi kiadású .József Attilán” kívül egy-egy agyonolvasott Dunán­túl, Új Hang is — Takáts Gyu­lával. „Mindig legyen nálad egy pulóver”, figyelmeztetett taná- rosan a 80-as évek elején egy hőséges napon, amikor Bada­csony felé hajóztunk, s várat­lanul hegyes szelek érkeztek a Bakony felől. Szárszót most kegyetlen szél, eső veri. Valamelyik ut­cán, kietlen csendben egy nagykabátos férfi sétál, „s vi­gyáz, hogy el ne szálljon a ka­lapja”. Egy idő után csatlako­zik hozzá egy lány, Pestről jött ő is, akárcsak a férfi. Sétálnak Isten emlékezetében. „...Ma­gamban bíztam elejétől fogva...,” „... azt mondják, hogy meghalok”. A legidősebb magyar költő halad a szobor felé, zsinóros kalapjáról csöpög az eső; és vele mennek az évtizedek, a megváltást prédikáló, majd ember-(költő) gyilkossá lett huszadik század. Vajon golyó­álló acélból készült-e az a bi­zonyos „pulóver”? Vagy in­kább a tabi ősök töretlen lei­kéből, mértékadó hagyomá­nyaiból, a felnevelő tájjal halá­lig együttlélegzők türelméből, bölcsességéből? 1937. december 3. „Kedves Flóra! Bocsásson meg nekem. Hiszek a csodában (...) Tu­dom, hogy szeretett, tudta, hogy szeretem (...) Csókolom a kezét. (...) u.i.: Kérem, va­sárnap ne jöjjön”. Flóra: „Fölháborodása, mindaz, amit mondott, logikus volt, igaz és - jogos.” Takáts Gyula megáll, leve­szi kalapját, ezüstveretű kopo­nyája sugárzó remekmű. Szapudi András Modern hőüvegek, különféle színű és formájú tükrök vágásával foglalkozik a kaposvári Szabó Károly. Az utóbbi idők­ben egyre nagyobb kereslet mutatkozik ezekre a tükrökre. Évente 2-300 négyzetméternyit dolgoz fel belőlük. Képünkön egy, a századforduló idejéből származó tükörkeretről vesz mére­tet, és restaurálását is elvégzi. fotó- kovács tibor Nagyatádi iskolások szavalóversenye Több mint százan szorongtak a héten a nagyatádi gyermek- könyvtárban; a hagyományos szavalóversenyt a város négy általános iskolájának tanulói­nak rendezeték itt. Az 59 al­sós és 29 felsős kisdiák szín­vonalas előadásokkal lepte meg a közönséget. Kétéven­kénti korcsoportokban vetél­kedtek, s a legkisebbek kö­zött Szakály Dénes lett az első a Babay iskolából. A 3-4. osztályosok versenyét Németh Gergely, a legna- gyobbakét Kovács Zsuzsanna nyerte. Mindketten a Bárdos iskola tanulói. Az 5-6- osok közt pedig Káplár Kata. Placido Domingo ária-viadalja Placido Domingo, a világhírű spanyol tenorista bejelentette a róla elnevezett 3. operaária- versenyt, melyet hivatásos operaénekeseknek rendeznek. Összesen 175 ezer dollárt osz­tanak ki a díjakkal, beleszá­mítva az 56 ezer dolláros nagydíjat. Az első szelektálást kazetták segítségével végzik. Bezárták a Vasarely alapítványt Pénzügyi nehézségek miatt bezárt az Aix-en-Provence- ban működő Vasarely Ala­pítvány, a kiállítási helyisé­gekkel együtt. Ezt a pécsi származású 87 éves művész családja jelentette be. A kiál­lítás újra nyitására nem tűztek ki határidőt. A Vasarely Ala­pítvány évek óta jogi viták középpontja; család vélemé­nye az, hogy az’opa-art atyjá­nak több száz alkotása nincs biztonságban az omladozó épületben. Vasarelyt egyik fiának indítványára gondnok­ság alá helyezték, és Párizs környékén egy öregek ottho­nában él. „Magyar” ízisz-fej a múzeumban Állandó kiállítási darabbá vált a kairói Egyiptomi Mú­zeumban a thébai magyar ex­pedíció által feltárt sírból előkerült ízisz-fej - közölte Mohamed Száleh főigazgató. Ez az első olyan állandó kiál­lítási tárgy a kairói múzeum­ban, amit a magyar kutatók ástak ki. A Dzsehutimesz fel­eségét, íziszt ábrázoló mész­kőszobor több mint hárome­zer éves. Meghalt G. Rogers filmszínésznő Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Ginger Rogers film­színésznő, aki Fred Astair táncpartnereként vált világhí­rűvé. A halál kaliforniai há­zában érte a világhírű sztárt. Találkozóra készül a marcali Calypso Öt éve alakították Marcali Városi Vegyeskar néven a kórust a lelkes fiatalok. Az alapító zenetanárok mellé fo­kozatosan felzárkózott a mai Calypso arculatát formáló mag. A 24 tagú, Stamler Edit karnagy által irányított ve­gyeskarra nemcsak a közön­ség, hanem a megyei kórus­mozgalom is elismeréssel te­kint. Húsvétkor Keszthelyen szerepeltek, és most a nyári kórus-találkozóra készülnek. Nagyatád város Önkormányzatának képviselőtestülete pályázatot hirdet Nagyatád város I. számú házi­gyermekorvosi szolgálatának orvosi állására Pályázati feltételek:- Csecsemő-gyermekorvosi szakképesítés.- Érvényes erkölcsi bizonyítvány.- Részletes önéletrajz.- Diploma és szakorvosi bizonyítvány másolata. Előnyt jelent kórházi, illetve házi-gyermekorvosi gyakorlat. Az állás azonnal elfoglalható, bérezés a Kjt. szerint. Az álláshoz az önkormányzat lakást nem tud biztosítani. A pályázatot a hirdetés megjelenésétől számított 15 napon belül Nagyatád város polgármesteréhez kell benyújtani. Levélcím: 7501 Nagyatád, Pf.: 45 (80527) Régi zongorán A napsugaras táj, a hul­lámzó dombok, a fák és a bokrok zöld ölelésében kanyargó« a vasút sínpárja. A talpfák, fekete kátrányosan tele­pedtek a töltés szürkés zúzottkő hátára. S a szallagként szaladó vasak teteje fénylett, mint sokat használt kézelő. Szuszogva, köhögve kapasz­kodott a vicinális mozdonya, nagy gőzpamacsokat pöffentve a kék levegőbe. A dombokat mászva, oly lassan haladt, ha va­lakinek kedve támadt, hát nyu­godtan leszállhatott, s mellette sétálva szedhetett egy öl pipa­csot, melynek rubint fejei ott pompáztak az oldalban. Az akáclombok mézillatú, fe­hér fürtjeikkel bebólintottak a lehúzott ablakon, s volt úgy, hogy a magasban ölelkeztek a kocsik felett. A becsapódó ke­sernyés füstöt kikapta a szélá­ramlat, s helyébe madárdalos pára szállt, s mintha egy hang zendülne régi zongorán. Ézsiás könnyezni kezdett. Éppúgy, mint gyermekkorában, ha nagyritkán utazhatott s kiha­jolt, előre bámészkodott. Repült a szikra, a korom, s mindjárt megvolt a baj. Nem segített más, csak a zsebkendőcsücsök, mely- lyel nagyanyja a szemhéja alól kipiszkálta a fekete kis darabot. De még utána is sokáig úgy érezte, hogy égeti s szúrja. Öröm éri — gondolta. így tar­totta a babona a bal szemmel, miként a bal tenyér viszketésé­vel, megjön a szerencse. Meg­dörzsölte, és kézfején érezte a kis karcos darabot. Ugyanúgy, szemében a fájdalom, csak most valahol lejebb a szíve táján is sajgó«. Régóta készült erre az útra. Még egyszer bejárni a he­lyeket, s ha már mást nem, lega­lább a nyomokat lelje meg, hol egykoron élete folyt és azt hitte, boldog volt. — Új felszállók, a jegyeket... — s a kalauz sapkáját siltjénél fogva kissé háua tolta. Egy pil­lanatra megállt, lába terpeszbe, nagyot döccent a kupé, s az enyhe kanyarban csikorogtak a vaskerekek, amint köszörülték a síneket. Nyakában feketebőr táskája, melynek dobozos tete­jén nyugodott keze, benne a nik- kelezett lyukasztó, szélén meg­csillant a beszökő fénysugár. Az­tán mint aki jól végezte dolgát, indult tovább, s csattant az ajtó. Ézsiás állát öklére támasztva bámult ki az ablakon. Szaladtak előtte a lombok, susogva hajol­tak félre, s lassan összeolvadtak. A teraszon csak ketten voltak: ő és Janka. A fonott kerti búto­rok beleolvadtak a fehér falakba, s a párkányt tartó oszlopok kö­zött messze látni a parkba. A pá­zsit és a nyírott bukszusok közt kanyargó, kaviccsal felszórt utak. A kis tavon nagy levelű ví­zililiomok és két fehér csónak, bennük piros tollú evezőkkel a pad mellett ringtak. Mielőtt megszólalhatott, nyílt az ajtó s jöttek a többiek zajos jókedvvel, vállukon puska. — Te mire vársz, jóbarát — szólt rá Janka férje, s fegyvere kakasa, mint egy turbános török fején a diadém, megcsillant. — Nem gondoltam, hogy ilyen sietős — válaszolta, s ked­vetlenül indult befelé. — No, de elébb koccintsunk — mondta Tibold —, tán jobb kedved visszajön... bár, megér­tem. Kényelmesebb itt, a szé­passzony mellett, mint a lesen... Érezte hangjában az enyhe fö­lényt, mint annyiszor, amikor asszonyáról beszélt. A biztonsá­got, hogy az övé, s egyébként is csak rajta múlik, meddig akarja... Janka arca megrándult, elfordította a fejét. Aztán felállt, már mosolygott, s az ezüsttálcán lévő üveghez ment. Az ólom­kristály poharakban kis örvé­nyekben kavargó« az ital, és a szilvórium kellemes illata egy enyhe szellővel elillant. Legszívesebben fordult volna, s kihajtva az állomásra az első vonattal elutazna. De nem teheti, most is mindent vissza kell nyelni és úgy tenni, mintha nem lenne semmi. Bár tudta, ezért is őt fogja büntetni Janka, mert a másikon nincs hatalma, egyedül rajta. Ha egyszer megszabadul­hatna, hátralevő fél életét adná... De a vadászat férfimulatság, ezért van itt a társaság, hát jó ké­pet vágva hörpintetni, ez a dolga. Amikor a hintók a terasz elé álltak, nem búcsúzkodtak. Az asszonyok nevetve bólogat­tak. Csak Janka szemében aggo­dalom, amint urát nézte, ő hiába kereste tekintetét: szeme kékje elsiklott fölötte. A kocsis a lovak közé vágott, és zörögve, ráz­kódva indultak, miközben tér­deik között a puska. Nem nézett vissza, nem akarta látni, hogy pillantását nem keresik. A tisztás szélén, az erdő karé­jában ketten ültek a pádon, ő és Tibold. A többiek más helyeken, rendre elosztva várták, hogy a hajtás előtt menekülő vadak fel­bukkanjanak. Hallgatta a mási­kat, bár úgy is kívülről tudta, mily sikeres. A múzsák hűtle­nek. Az volt Etelka, Gina, Julia, hát akkor nem neki van igaza... Maga előtt Jankát látta, és mély­ségesen sajnálta. Ekkor szemben zörrent a bo­zót. Tibold elhallgatott s emelte puskáját, ebben is megelőzve. Egy robusztus kan jelent meg, s párat röffentve beleszimatolt a levegőbe. Dörrent Tibold pus­kája. Az állat megugrott, aztán térdre csuklott, fölhemperedett, vágott patái remegtek. — Legalább tizenkettes — mondta újjongva Tibold, és ő már látta a kikészített agyarra­kat, a zöld posztón díszelegni a halban. Tibold felállt, és előre tartott csővel indult a kan felé. Ő ma­radt a helyén, és már irigységet sem érzett. Társa az elejtett vad­hoz érve egy darabig szemlélte, aztán oldalába rúgott. S ekkor történt az a dolog, amivel egész életében elszámolni nem tudott. A disznó hörögve felugrott, és neki Tiboldnak. Sárgás agyarai, mint éles kaszák vágtak, és az újra dördülő fegyver a levegőt találta. Felbukott, s rá az állat... Ekkor már neki vállgödrében a puska, érezte, egész testében remeg, amikor meghúzta a ra­vaszt. Két lövés után két tetem maradt. Hosszas volt a vizsgálat. Nem kétséges, hogy társa végve­szélyben, nem nézhette... sze­rencsétlenségére belemozdult a lövésbe... Csikorogva, nagyot rándulva állt meg a vonat. Fáradtan pöfó­Az ezredfordulóig a személyi számok A kormány stabilizációs csomag­tervében szerepel az a javaslat, hogy a jelenleg használatos egy­séges azonosító jelek, a személyi számok egyelőre maradjanak ér­vényben és csak az ezredfordu­lón, 2000 január 1-jén kerüljön sor új számrendszer bevezeté­sére. Ismeretes, hogy az Alkot­mánybíróság 1991-ben alkotmá­nyellenesnek minősítette az azo­nosítójelek használatát. Mi indokolja a kabinet kez­deményezte több éves halasz­tást? — kérdeztük dr. Szurdai Kingát, a Belügyminisztérium titkárságának vezetőjét. — Ha az adóhatóság és a tb más-más személyazonosító jel­rendszert vezetne be, az rendkí­vül nagy költségekkel járna. Rá­adásul az állampolgárok számára is megnehezítené a többféle sze­mélyi szám közötti eligazodást. — Figyelembe kell venni azt a körülményt is, hogy az azonosító számrendszerekről Európában nagy viták vannak, sokféle nézet és szempont ütközik, s ezek a po­lémiák korántsem zárultak le. Va­lószínűleg ez magyarázza, hogy az ET illetékesei sem foglaltak ál­lást, csupán egy tanulmányt tet­tek közzé, amely azt javasolja: olyan számrendszer szükséges, amelyet az állampolgár könnyen, pontosan át tud tekinteni. S mi­után nem egységes az EU-orszá- gok számrendszere sem, az Eu­gött, mint kifulladt ember kap­kodó zihálása. Magához térve látta, a kis bakterház zsindelyét. Olyan mint egykoron, csak megkopott, s mellette a szilvafa rég elszáradhatott. Most verebek csapata csivitel rajta. Tán a vo­natot várták, hiszen tudhatják, ahol sok ember csatangol, az a terített asztaluk. De hol van az már, amikor batyukkal a falusiak a városba jártak, s piacol va hord­ták a málhákat. Most csak két ember kászálódott le a magas lépcsőkről. Egy helybeli öreg és egy másik, városi formájú. S nem marad a veréb csapatnak, mint várni más vonatokat. Ézsiás megindult a köves úton. Az nem változott, csak kö­rötte a fák és bokrok, és széleken a porral hintett levelek ugyan úgy szürkültek. Azt a tomácos házat elkerülte. Úgy mondják, most valami szövetkezet bérelte. Nem akarta látni a kis tavat sem, hogy békalencse és moszat lepi. A csónakok rég elkorhadtak, s a kerti ház, a rejtő lugas nincs már, sóhajaikról nem árulkodhatnak. Az erőszélt, azt a helyet akarta még egyszer látni s elszámolni, legalább magával. Hiába bo­lyongott egész délután, nem akadt rá. Fáradtan leült egy göcsre. Fejét tenyerébe hajtva, nyugtatta magát. Hisz az erdőt kivághatták, a tisztást felszánt­hatták. — Uram Isten, negyven év... — sóhajtotta. Aztán ahogy felnézett, a le­menő napban, a távolban fehér köveket látott. Indult, hogy a maradék fényben odaérjen. A kis kápolna mellett, le­hajtó szomorúfűzek takar­ták a fekete obeliszket. A kriptát körbe vevő vasrács fes­téke lepattogzott, és a rozsda ki­verte. Borostyán kuszán benőtte a megzöldült nagy rézkarikát, a fedlapot. Ézsiás megállt. A sír melletti színét vesztet deszkájú vaspadon valaki ült. Keresztet vetett. A feketeruhás idős asszony ráncokkal pókhálózott arcát fel­éje fordította. Szeme valamikor kék lehetett. Kérdőn nézett rá, de ő nem felelt, hanem tovább ment. Belül megzendült egy húr, mint régi zongorán, ha tévedésből megüti a kalapács... Ujkéry Csaba rópa Tanács hamarosan napi­rendre tűzi a kérdést. Ám a több­féle álláspont és érdek miatt vég­leges döntés csak két-három év múlva várható. — Ha tehát nem várnánk meg ezt az állásfoglalást, kitennénk magunkat annak, hogy a nagy költséggel megújított számrend­szert rövid időn belül ismét meg kellene változtatnunk — mondta a BM titkárságának vezetője. (Koós)

Next

/
Thumbnails
Contents