Somogyi Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-25 / 71. szám
SOMOGYI HÍRLAP 1995. márc. 25. szombat Fesztivál vendég a háttérből Máté „evangéliuma” Máté Lajos rendező fotó: kovács tibor Színház az egész utca — avagy a világot jelentő aszfalt Az utca színház. Dettó. Hiszen, gondoljunk csak bele, az utcán való létezésnek határozott rendező elvei vannak, amik szerint a járókelő statisztéria a tér valamely kiszö- gelléséből egy másikba tart, és erre általában jó oka van. A jobbára kaotikusnak tetsző tömegjelenetek minden egyes szereplője addig megélt napjainak történetét nehézkedi vagy éppen a földszint fölött méterekkel röpteti magával. És arra jó oka van, hogy e történetből mindvégig titokban maradjon a lényeg. Az utcán főszereplővé válni az nagyon drámai fejlemény. Láttunk már ilyet mindannyian, olykor meg is sínylette az önérzetünk. Az emberi mivolt. Az utcalétnek dramaturgiája is van. Mi több, állítólag meg van írva az egész emberiség-sztori, jó előre; tehát mindig oda mén az ember, ahová az forgatókönyvileg elrendelve vagyon. Utcán színházat, művészit, lehet direkte is csinálni. Amikor már nem szorul magyarázatra, mert nem furcsa, hogy emberek állnak félkaréjban, szorosan, és ott egyirányba hat a tekintetük. Előttük a kolduló barát, a kivert kutya, a guberáló öreg nem igazi, csak el van játszva. Ha úgy tetszik: mű a vész. Játék ez csak, kint az utcán, és ez kellemes megnyugvás. Színház az utcán: komoly embertömegek, az utcastatisztéria összeverődése, népsűrűség. Efféle fogalmak jellemezték a kaposvári nemzetközi utcaszínházi fesztivál e heti eseményeinek fogadtatását. Az angol, olasz, lengyel és magyar művészek produkcióit, akik közül néhányan még tájoltak is, vagy éppen a Toldi gimnázium drámapedagógia szakos hallgatóinak tartottak előadást, Noel Britten vezetésével. Egy jóidőre tehát megfeledkezhettünk arról a tanult szokásukról, hogy az utcán nincs mit bámészkodni, tö- megedni, sűrűsödni, ottan kérem menni kell, tovább, előre. Hamarosan ismét kitavaszodik. És talán ismét színházba borul az aszfalt, a világot jelentő. Balassa Traviata a színházban Könyveket ajánlunk LUKÁCSY SÁNDOR Isten gyertyácskái A reformkori és a régi magyar 'irodalom kiváló kutatója szellemi kultúránknak méltatlanul háttérbe szorult területét, a magyar egyházi irodalmat taglaló írásait gyűjtötte össze ebben a kötetben. (Jelenkor - 352 Ft) PILINSZKY JÁNOS Beszélgetések A kötet a költő beszélgetéseinek, interjúinak, nyilatkozatainak teljes gyűjteménye, s rengeteg ismeretlen anyagot tartalmaz. Ezek a hagyatékából és archívumokból kerültek elő. (Századvég, 420 Ft) HEIMITO V. DODERER A Strudlhof-lépcső Doderer regénye Musil Tulajdonságok nélküli emberének méltó párja: nemcsak az osztrák elbeszélőművészet, hanem a huszadik századi regényirodalom egyik legjelentősebb műve. S ez a hatalmas mű csak most jelenik meg először magyar fordításban. (Jelenkor, 1300 Ft) ELISABETH GAGE Tabu A könyv Hollywood aranykorába kalauzolja el az olvasót, s beavatja a stúdiók világának rejtelmeibe. Egy kalandos múltú, rejtélyes, buja szépségű, tehetséges filmsztár, Kate Hamilton rövid fényes pályafutását beszéli el. Egy mély, boldogító és tragikus végű szerelem regényes története, mely Kate-t az őt segítő férfihoz fűzi. (Magyar Könyvklub, 592 Ft) Fesztivál van Somogybán; Marcaliban ötszáz vermondó versengett,. Kaposváron utcaszínházak találkoznak, hát persze, hogy itt a Máté, nem is lehet ez másként. Miként nincs ez másként jó két évtizede immár. Amikor az amatőr színjátszók összeütnek két „cintányért”, ott van a Máté. Külsőleg bo- hém-slamposan, belsőleg mindig kisztihand-elegánsan. Udvarias rátartással, szervilis dörgölőzés nélkül. Vagy mint zsü- ror, vagy mint szaktanácsadó, vagy éppen táborvezető, aki nagylelkűen adomázik, miközben eltökélten tanít.( Ha a kórusmozgalomban működött volna, akár jól termő „össz- nemzeti” nótafaként is számon tarthatnák.) Viszont egy rendezvény kezdetén vagy éppen a végén, hisztis és kibírhatatlan, ha a dolgok éppen nem-klap- polni látszanak. Áztán amikor a dolgok klappolni kezdenek, újta kitör belőle a derű. Kifújja magát, s ezzel együtt megereszt két jó viccet is, meg olyan anekdotákat, amiket kár volna feledni. Máté Lajos színházi rendező, a volt Népművelési Intézet, s a mostani Magyar Művelődési Intézet munkatársa, hosszú időn át az AITA (ez most nem egy hölgy neve) nemzetközi amatőrszínházi szervezet tagja, immár nyugdíjas. Ami azt hiszem valójában nem sokat jelent pro vagy kontra a bukszájára nézve, mert most is aktív. Szakmailag. Az amatőrök istá- polása ugyanis a csuda aktivitás ellenére sem gazdagította meg. Ám „abból” mégsem engedték nyugdíjba, mert rendre hiány mutatkozik abban, amit a Máté „evangéliuma” jelent. Mit is? Nos azt, hogy a szigorú, jobbításra ösztönő szót, nem nagya- páskodó gügyögésben, felsőbbrendű hivatali metodikában, hanem humorban pácolva adja elő. Amitől a versmondó vagy a színjátszó együttes nem kell, hogy elássa magát, de tanulhat belőle mégis, anélkül, hogy a többiek kiröhögnék, miközben jókat derülnek. Leginkább a maguk rovására, tudván-tudva, hogy a Máténál sorrakerülnek ők is. Ez a kíméletlen értük drukkolás hurcolja őt aztán „ország szerin, s tova”, meg utaztatta Európában is, amíg a minisztérium finanaciálisan segíthette. S ez teszi ma is népszerűvé az amatőrök között, aki mindig azért dühöngött, hogy teremtődjék meg a „mozgalom” saját méltóságán vett profizmusa. Egyszerűen szólva ez a trehánysággal, az odavetett rutindivatokkal szemben, a hiteles, nem-professzionista szín- háziság,- mondjunk érdekeset: - misztériuma. Amibe bele lehet bolondulni és amiből nem lehet nyugalomba vonulni... Nomármost Máté Lajos úgy találja, hogy a napokban tartott országos Berzsenyi Dániel szavalóverseny és más rendezvények hozadéka az is, hogy a temérdek gond ellenére azért mennek a dolgok. Berzsenyi, a kötelezően választottból, iz- galmasan-érdekesen megvallatott, mai elevenségű klasszikussá „modernült”. A mozgalom, mármint a színjátszás, igaz, hogy a privát, a belső, olykor az intim szférákban keres menedéket és kitö- rési-megmutatkozási pontokat, mert a hetvenes évek szatírázó, polémikus fénykorának pro- test-pódiumain mára bealkonyultak a fények. A hivatalos politika gyakorta nyílt színen játssza el önnön paródiáját. Nincs aki hivatalból durcás legyen, igaz kévés akad, aki támogasson is. Most, ahogy Máté Lajost hallgatom, mintha azt sejtetné mégis, hogy itt rejtőzködhet valahol az az ígéret, amely például áprilisban a szárszói rendezvényeken szembesíthető lesz majd József Attila költészetével. Visszapergetve az időt, a kezdetekről kérdezem. Kíméletlenül nyílt, őszinte - önmagáról is. A hetvenes évek elején döntötte el, amikor a Zsám- béki-Ascher-Babarczy fémjelezte vonulat feljövőben volt, hogy az általa képviselt profizmus ne mérkőzzék velük, de észrevette azt is, hogy ezzel egyidőben, de ettől nem függetlenül, feljövőben van egy „alternatív” teátrumi csillagzat is, a kultúrházak petrolszagú nagytermeiből, törött székű klubövezetekből vagy éppen a pincék mélyéről. Mátét nem feledték a profik, tanúsíthatom, amikor az „alternatívok keresztapjaként” emlegették jónevű színházi emberek. Ö meg nem feledte a „profizmust” az amatőrök között. Ami alsó lécként legalábbis azt jelenti, hogy nem muszáj mindig olyan nagyon tehetségesnek lenni, de tisztességesnek mindenképp... Máté Lajos nyugalomba vonult rendező , amatőr színházi művészeti szakember tehát rendületlenül dühöng, adomázik és tanít, járja az országot, miközben-hallgatom legújabb történeteit- az átjárja őt. Ha egy szavaló újrakezdi a verset, mert közben egy rossz manírral leleplezte önmagát, sejtéseim támadnak: lehet, hogy a Máté Lajos zsűrizte legutóbb? Tröszt Tibor Verdi Traviata című operáját a pécsi Nemzeti Színház hozta el Kaposvárra a tavaszi fesztiválra. Váradi Mariann alakította Violettát, és Marsányi Viktor volt Germont megformálója. Azt kérdeztük tőlük, hogy mit jelent nekik a szerep, a társulat, hogyan értékelik a kaposvári előadást és milyennek látták a közönséget. Váradi Mariann: — Amióta énekelek, azóta két szerepálmom van. A Traviata Violettája és a Turandot címszerepe. A Turandot drámai szerep, lírai szopránként nem hiszem, hogy valaha is képes leszek ezt elénekelni. Viszont a másik álmom most megvalósulhatott. Ezt egy csodálatos dolognak tartom. A társulat még nagyon fiatal, de megvan a lehetőség arra, hogy összekovácsolódjunk. A kaposvári előadás jól sikerült, bár volt már jobb is. Például a premier, de hát a premier az mindig csúcspontot jelent. A közönség pedig fantasztikus volt. Örülök, hogy itt lehettem és nagyon szívesen visszajönnék, ha adódnak rá lehetőség. Marsányi Viktor: — Amikor megkapok egy szerepet, leülök és végiggondolom, mi is tartozik hozzá. Verdi kiváló zenészként remek instrukciókat ad a zenével a szerepre vonatkozóan. Néha egyszerűen csak ráhagyatkozom. Hogy hogyan lehet 28 évesen egy öregembert alakítani? Furcsa dolog. Nekem is van egy fiam, és az apa szerep most vagy húsz év múlva lényegesen nem változik. Ebből tudok én meríteni. Jó társulatnak tartom a miénket, tele ambiciózus és tehetséges fiatalokkal. A kaposvári közönség pedig nagyon hálás volt. Sokat segített az az erő, ami a nézőtérről a színpad felé áradt. Bármikor szívesen fellépnék itt újra. Kovács Gabriella Szász Andrea Teátrumi vendégjárás Kozák András és Varga Mária a Negyedik Henrik király című drámában fotó: lang Róbert A Tavaszi Fesztivál igazán sokszólamú rendezvénykórusában helyet kapott Thália is Kaposváron. Á budapesti Várszínház mutatta be hatalmasan lengő drapériák, függönyök, könnyed fehérek és súlyos feketék zuha- tagatában Füst Milán, Negyedik Henrik király című drámáját, címszerepben Kozák Andrással. Kortárs literátorok idézhetők arról, hogy a szerző e „nem-történelmi”, mégis históriai gyökérzetű lélek és sorsfaggató remeke egyszerre dráma és líra. Az emberismeret mélyrétegeit szántja fel, s emeli aztán magasba, könyörtelen valóságba-ejtésre kárhoztatva. Henrik német király uralkodása és szenvedése, a méltóságot gyarlón zabáló, mohó élet és hatalomvágya, majd a méltóságon aluliságot megrendítően vállaló, rezignált méltósága, lglódi István rendezésében, főként a főszereplőnek köszönhetően, olykor-olykor megérintett bennünket. Olykor-olykor idézett, emlékeztetett is. Többnyire azonban kényelmetlen hosszan, valamifajta rosszul érthetőségbe, idegen tüllökbe, gézekbe pólyáivá eltűnt, kihűlt. Valahonnan kívülről szólt, pedig belülről inkább visszhangzott volna. Amikor értettük, akkor nem éreztük eléggé. Vagy fordítva? Nehéz eldönteni, hogy miért nem lett több közünk hozzá. Mert amúgy igazából ránkféme, hogy a színpadot és a nézőteret a jó szövetű, nem légiesen, hanem „égiesen” finom, de mégis evilági Füst-fátyol borítsa be... Kedd délután az utcaszínházi találkozó hidegben is meleg lelkesedést mutató együttesei doboltak, sípoltak, zászlóval bravúroskodtak, sőt még zsonglőr is mutatta tehetségét menet közben, estére megérkezett a Csiky Gergely Színházba a kortárs amerikai vígjáték nagy zsonglőré, Neil Simon is. Mármint a Furcsa pár című komédiája, a Pécsi Nemzeti Színház előadásában. Balikó Tamás rendezése, a két főszereplő: Bubik István és Andorai Péter játéka, - miközben a többi szereplő sem maradt jellegtelen epizodista a „háttérben”,- azt hozta, amit vártunk. Egy kiválóan megírt, poéndús darabot, elegánsan testre- szabva, kellő ötletgazdagsággal, tapsra bizsergető nevetéshullámokkal, jó fűszerezéssel, karakteresen tálalva. Lehetne természetesen filozofálni arról, hogy ez az a darab, amely úgy kapcsol be saját valóságába, hogy közben kikapcsol ebből a másikból, s nagy trükkje, hogy a kettő szinte összeér, ezért bizonyos csapdát is rejt. Neil Simon nagylelkű szerző, amilyen könnyedén, magabiztosan csillapítja nevetésre éhes étvágyunkat, éppolyan könnyedén útra is bocsát bennünket. Mint a jó vendéglős, aki tudja, hogy nem mindennapos kosztra hív, ám alkalmasint jólesik betérni hozzá. (Tröszt)
