Somogyi Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-25 / 71. szám

10

SOMOGYI HÍRLAP

SZÍNES HÉTVÉGE

1995. március 25., szombat

Livius, Széchenyi és Kazantzakisz társaságában

Klasszikusok közelében

Papp Árpád kaposvári író, műfordító, az írószövetség és a Nemzetközi PEN Klub tagja a hét első felében kultúrtörténetet, magyar és világirodaimat tanít a vörös- berényi Balaton Akadémián. Néhány diáknak olaszt, latint és újgörögöt. A hét második felét a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium archív könyvtárában öreg könyvek társaságában tölti.

— Tettem egy nagy kört — mondja.:— Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen a görög tanszéken dolgoztam, majd amikor az Eötvös Kollégium visszakapta 1949-ben elvett önállóságát, a kollégiumban tanítottam; a Balaton Akadémia indulásakor ott lettem főállásban. Tavaly szeptembertől viszont ugyanott vagyok, ahonnan 1989-ben elmentem.

— Mit jelent a tudós tanárnak a régi könyvek illata?

— A Táncsics gimnázium jövőre lesz százkilencven éves. Erre az alkalomra az archív könyvtár legszebb, védett, a Széchenyi Könyvtárban is nyilvántartott, nemzeti értékként kezelt könyveiből szeretnék egy kötetet összeállítani. A címoldalak hasonmásával, tulajdonosi bejegyzésekkel és egyéb érdekességekkel, mint például tizenhetedik századi, kézzel írt népi gyógymódokkal, álomfejtésekkel. A könyvek illata a történelmet idézi. Első könyvünk 1537-ből való: egy Livius-kötet. Tehát Gut- tenberg után néhány évtizeddel van már könyvünk a hétszázhatvanöt kötetből álló, 1800 előtti muzeális anyagból. Ezenkívül több ezer kötet az 1800-1945 közötti időből szintén védett, nem kölcsönözhető. Szinte a teljes állomány fel van dolgozva az 1945 előtti anyagból. Az 1945 előtti folyóiratok is megtöltenek egy termet.

Ebben a könyvtárban nagyon jó társakkal találkoztam az elmúlt évtizedekben. Livius sál, Platánnal, Arisztotelész- szel, Bonfinivel, a Corpus Ju- risszal, Zrínyi Szigeti veszedelmének első kiadásával, Mikes Kelemen leveleivel. Berzsenyivel, Széchenyi Hitelének első kiadásával, s megvan Kossuth levelezése is. Módom nyílt arra, hogy kenyérkereset címén, örömömre megismerjem és leporoljam a klasszikusokat.

Nagy adomány volt, amikor minden célzat nélkül úgy gondolták a hetvenes években, hogy üljek be az öreg könyvek

Papp Árpád öreg barátai, a több száz éves könyvek között

közé és minél kevesebbet legyek a gyerekek között. Tulajdonképpen jót tettek velem, mert olyan anyagot ismertem meg, amit talán sohasem. Köztük Németh László, Kerényi Károly, Szabó Dezső, Sinka István munkáit, amelyekről a mi generációnk keveset hallott az egyetemen.

— A Balaton Akadémián is oktat. Vannak kaposvári hallgatói?

— Igen; köztük jópár hajdani táncsicsos diák is.

— Milyen jövőt jósol az akadémiának?

— Egy kétszázhatvan éves jezsuitarendházban működik az intézmény. Hogy mi lesz vele, nem tudom. Vannak problémáink nekünk is. Úgy, mint a többi oktatási intézménynek. Mi a központi költségvetésből egyetlen fillért sem kaptunk az elmúlt két évben. Egyébként elég nehéz a létünk, hiszen a szülőkre nem tudunk mindent ráterhelni. Egyre inkább elzárulnak azok a csatornák, amelyek három-négy éve megnyíltak a kultúra előtt. Ennek az oktatásnak, amelyik azt célozná — nyugati mintára —, hogy a leérettségizett tanulók közül azok, akik helyhiány miatt nem kerülnek be a főiskolákra, egyetemekre — több tízezer a számuk —, az akadémia jó lehet. Ne keserűen éljék meg a fiatalok azt, hogy a gimnáziumból

kikerülve nem tudnak mibe kezdeni. Az akadémián nyelveket tanulhatnak, számítógép-ismeretet, kultúrtörténet, vállalkozástant. Közben megszerezhetik a nyelvvizsgáit, az irodavezetői képesítést; az évek nem fecsérlődnek el. Beszámítják a tantárgyakat a különféle felsőoktatási intézményekben.

— Mennyi időjut írásra, az irodalomra?

— Két éve elkészítettem a kandidátusi dolgozatomat Arcok és áramlatok a XX. századi görög költészetben címmel. Megvolt a munkahelyi vitája. A minősítő bizottság eddig csak egy opponenst talált, így a védése még hátravan. Nemrég jelent meg Széchenyi görög utazása. Ezt azért tartottam fontosnak három nyelven — németül, magyarul, görögül — megjelentetni, mert a görögök nem ismerik. Nem tudják, hogy 1818-19-ben a legnagyobb magyar ott járt a török iga alatt sínylődő Görögországban, s azt sem, hogy mit mondott róluk, milyennek látta őket. Pedig megjósolta, hogy hamarosan kitör a szabadság- harcuk, s ez be is következett. Minden nemzet gyűjti az idegenek rájuk vonatkozó véleményét. A görögök központi nyilvántartása ugyan ismeri Széchenyi nevét, de azt, hogy mit írt róluk, már nem. És azt sem — csakúgy, mint a maFOTÓ: KOVÁCS TIBOR

gyarok — , hogy mi mozdult meg odabenn, Széchenyi lelkében, amikor Göröghonban járt, milyen kötelességet érzett az antik nagyság előtt, hiszen huszonhét-huszonnyolc éves koráig semmit nem alkotott. Ott, az Akropolisz alatt, 1818 karácsonyán írja be naplójába; Hazamegyek, csúnyácska haza, megfoglak ismerni, mert kötelességem van veled szemben.

Ez nekem nagy dolog, és szerintem a magyaroknak is fontos. Egy szaloniki kutató segítségével mellékeltük a görög szöveget, s írása mellett egy kicsit Széchényit is bemutatjuk.

— Most min dolgozik?

— Viaskodom Kazantzakisz Utolsó kísértés című nagyregényének magyarra fordításával. Ez a regény az alapja a hírhedt Scorsese filmnek, a Jézus Krisztus utolsó megkísérlésének. A film nem azonos vele, hiszen e műfaj törvényei mások, mint a 700 oldalas vallomásregényé. Ennek egyharmadát már publikáltam magyarul; az utolsó fejezet a rádióban is elhangzott. Ezt a regényt mielőbb a magyar olvasók elé kellene tenni. Kazantzakisz Krisztus-képe vívódó, de más, mint ezé a botrányos filmé. Egyébként maga a könyv is botrányt okozott már 1953-ban, amikor megjelent.

Lőrincz Sándor

ROZSOS GABOR

Kaposvár anno

Fülledt alkony a város felett: kisvárosi csendes délután, egy kimenős cselédlány korzózik kedvesével a Sétatér utcán.

A templomlépcsőn öreg koldus, ölében agyongyűrt kalapja; benne pár fillér — egy fröccsre elég ■ s talán ettől lesz boldog a napja.

És most, közel száz év után, hol a fákon a korom az árnyék,

Berzsenyi parkjában egy kettétört pad a századvégi társasjáték.

Külföldi turnén a népi együttes

Karikára legények című műsorával csaknem egy hónapon át francia és svájci városok színpadain vendégszerepei a Magyar Állami Népi Együttes 64 tagú társulata. Egyebek között Párizsban, Lyonban, Marseille-ban, Dijonban, Or- leans-ban és Genfben lép föl. Összesen 21 előadást tartanak a világhírű együttes táncosai.

Világhírű dzsesszmuzsikus-koncert

A kecskeméti Unicum Ragtime és dzsesszfesztivál hírnökeként Zalaegerszegen is bemutatkozott a világ egyik legjobb dzsessz-zongoristája, a torontói John Árpin és a se- attle-i Evergreen Classic Jazz Band. Az utóbbi csapat fesz- tiváli szereplése zenetörténeti ritkaság: Louis Amstrongék óta először lépnek föl igazi, klasszikus dzsessz képviselői.

Bach-megemlékezés

Thüringiában

Szerenáddal emlékezett meg a türingiai Eisenach zenekedvelő lakossága Johann Sebastian Bach (1685-1750), a város nagy fia születésének 310. évfordulójáról. Szobra előtt a zenekar Bach-korálokat játszott és gyermekkórus is szerepelt. Április 14-ig rendeznek koncerteket. Türingia zenei életében meghatározó volt a Bach család: 191 tagja közül 88 zenészként dolgozott.

Psota Roncsderbyje már századszor

Psota Irén századszor játszotta el már prózában és dalban a Roncsderby társtalan asszonyának szerepét a Madách kamara színpadán. Pé- reli Gabriella monodrámájának ősbemutatóját öt éve, 1990 márciusának végén tartották a kis Madáchban. A szerző a jubileumot már nem érhette meg. A Kossuth-díjas művész „magányos” musicaljének zenéjét Aldobolyi Nagy György komponálta, a dalszöveget G. Dénes György írta.

Magyar film sikere Ankarában

Szilágyi Varga Zoltán Éjszakai kultúrtörténeti hadgyakorlat című alkotása II. díjat nyert az ankarai nemzetközi animációs filmfesztiválon. A hétperces film hagyományostól eltérő, úgynevezett metszett technikával készült.Ze- néjét Melis György szerezte.

Goethe Faust-zenéje CD-felvételen

Egy régi írások dekódolásával foglalkozó német tudós azt állítja az Express című lap által ismertetett könyvében, hogy megfejtette Goethe Faustjának titkát: a sajátos rendszer szerint elhelyezett betűk tulajdonképpen zenei kompozíciót rejtenek, amely eljátszható. Manfred Dimde szerint zenéje „a gregorián és a modem zene változata”. A számítógéppel megfejtett műről egyébként már készült CD- felvétel is. A tudós Goethe kódolási technikájára a vatikáni levéltárakban bukkant rá.

A Mont Saint-Michel megújulása

Az ezredfordulóra ismét régi szépségében láthatják a turisták Franciaország egyik legszebb műemlékvárosát, Mont Saint-Michelt. Párizsban ugyanis elfogadták azt a tervet, amely 6-7 év alatt visszaállítaná a városka hajdani szigetjellegét, megakadályozná a körülötte levő terület elho- mokosodását. Mont Saint-Michel a nyugati világ csodája: milliók látogatják. Kivitelezése 550 millió frankba kerül.

Az elrejtett gondolat

C

olaus belépett a könyvtárként szolgáló cellába, és odalépett a kódexeket tartó polcokhoz. Leemelt egyet. A könyv nem nyerte meg tetszését, de mikor vissza akarta tenni, a porlepte polcon egy papirost pillantott meg. Fölvette, elolvasta. Ezután a kolostor történetét tartalmazó kódexet emelte le. Visszament cellájába, s a pislákoló gyertya fényénél felnyitotta a kódexet. Gyorsan forgatta lapjait, mígnem rábukkant a kolostor alaprajzára, amit het- ven-hetvenöt éve készítettek.

Alig kezdte el tanulmányozni, cellája előtt csoszogó lépteket hallott. Becsukta a könyvet, a tervrajzos oldalhoz egy viaszdarabkát tett könyvjelzőül. Kilépett az ajtón, és sietve a többi szerzetes után eredt, nehogy elkéssen az esti ájtatosság- ról. Másfél óra múlva tért vissza a kódexhez, s belemélyedt a tervrajzba. Előtte azonban még egyszer figyelmesen átolvasta a titokzatos betűket a talált papíron: „Felfedték titkomat, és üldöznek Félek, rettegek, a főapát megátkozott! Tudomásom nem kerülhet a társaim, a szerzetesek kezébe, mert veszélyes lehet néhány

ember számára. Leírtam, és elrejtettem az északi folyosó napnyugati végében, egy kőlap alatt. Remélem, nem jut majd rossz kezekbe! A gyertyám fogy, az ajtón dörömbölnek, talán elrejtőzhetem itt, a kódexek mögött...”

Ujjával megkereste a tervrajzon az északi folyosót. Örömmel látta, hogy a tervrajz mutatta helységek ma is ugyanazok, mint amikor az alaprajzot készítették. Későre járt már, de ennek ellenére felkelt, hogy megkeresse azt a kőlapot, alatta a titokkal.

Colaus végiglopakodott a zegzugos folyosókon, mígnem elérkezett az északihoz, s leereszkedett a hideg hőpadlóra.

Kezével tapogatta, van-e ott rés, amely talán a titokhoz vezet. Mutatóujja ekkor egy kis hasadékot talált. Megpróbálta megmozdítani a kőlapot, de az nem engedett. Megpróbált máshogyan, de közben fellökte gyertyáját. A zajra pedig az egyik közeli cellában fény lobbant fel. Colaus megfeszítette ujjait, és fölemelte a lapot. Keze végigkotort a lap alatti nyirkos földön, és egy kis vászonszütyőbe ütközött. Ezt kihúzta a kő alól. Csoszogó léptek közeledtek. Colaus fölállt, s a szü- tyőt ruhája alá rejtette. A imbolygó gyertyaláng egy igen öreg szerzetes arcát világította meg.

— Mit csinálsz itt ilyenkor, éjnek évadján? — kérdezte az öreg.

— Én... csak kerestem valamit.

— Éppen most? Mit?

Colaus nagyon megrémült, s így az igazat mondta.

— Egy papiroson találtam egy írást, és az azt állítja, itt elrejtettek valamit. Én megtaláltam! — Add ide! — az öregben felcsillant a remény. Talán fontos dolog van azon a papiroson, és az még elősegítheti előremenetelét. — Nem! Én találtam, az enyém — mondta Colaus, fittyet hányva az öregeknek járó tiszteletnek.

— Akkor mindent elmondok a főapátnak, azt is, hogy te az alvilági hatalmakkal spekulálsz. Megégetnek majd.

A vénség szavaiban izzott a gyűlölet. S már fordult, és indult, hogy jelentést tegyen. Colaus ösztönösen hátulról ráugrott az öregre, és lelkét megszabadította porhüvelyétől. Egy minutum múlva rádöbbent szörnyű tettére. El kéll menekülnöm, verték félre a harangot fejében gondolatai. Visszabotorkált saját cellájába, magához vette holmijait és a könyvespolcon talált papirost. Ezután elhagyta a kolostort, és soha többé nem hallottak felőle ezen a vidéken.

Lengyelországba ment, s kihallgatást kért Kopemikusztól. Az fogadta, és kérte mondja el, mi hozta ide. A csillagász akkor még nem volt ismert ember; csak barátai tudták, hogy foglalkozik az égitestek és a föld kapcsolatával. Sőt, még fel is akar hagyni ezzel, nem lévén jó kiindulópontja a vizsgálataihoz. Mindez még az 1499-es év végén történt.

Colaus beszámolt neki a papiros történetéről, s rögtön meg is mutatta. A vá- szonszütyőben talált feljegyzések mélyen elgondolkoztatták Kopernikuszt. Együtt olvasták fel a Colaus által már ismert szöveget: „...megfigyeléseim szerint, és a hajózás általam ismert tényei alapján majdnem bizton állíthatom, hogy a világ középpontja nem a Föld, hanem a Nap... a főapát ezért a gondolatomért megátkozott, és máglyán akar elégettetni... remélem megtalálja majd valaki ezt a feljegyzést... és majdan helytálló tényekkel támasztja alá... legyen óvatos.” Egy év múlva Kopernikusz egy kis jegyzetet jelentetett meg:

„A Föld középpontja nem középpontja a világmindenségnek, csak a nehézkedésnek és a Hold mozgásának. Minden körmozgás a Nap körül történik. ”

Somogyi Gyula