Somogyi Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-02 / 52. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1995. március 2., csütörtök Félóra alatt kész a rántotta — Kezdődik az adagolás Időbe tellett, míg fölütöttek háromezer tojást Iskolaünnep - derűvel, tartalommal Kaposvári rántotta háromezer tojásból A déli harangszóra harsonák feleltek tegnap Kaposváron, a Kossuth téren, egész pontosan a Fő utca elején, majd Tóth Imre a Széchenyi István Ke­reskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmun­kásképző Iskola igazgatója üdvözölte az oda sereglőket. Szita Károly polgármester pe­dig jó étvágyat kívánt az iskola meglepetéséhez és minden jót tanárnak, diáknak egyaránt. A meglepetés a 3 ezer tojásból sütött rántotta volt, melyet tíz tanuló segédletével Makarész Miklós királyi szakács és Ta­polcai József szakoktató irá­nyításával sütöttek, a főleg nagyszámú diáknép étvágyá­nak csillapítására. A stílszerű rendezvény-nyitáshoz a rán­totta alapanyagát Filipovics Pál csokonyavisontai vállal­kozó ajánlotta fel, a gázlángok a körülbelül a hatvan literes „serpenyőt” melegítették... A derűs, akár télbúcsúztató- nak is beillő kezdet után, az is­kolában, az önálló kereske­delmi szakképzés 40. évfordu­lóján, komolyabbra fordult a szó. Már délelőtt megrendez­ték a névadó Széchenyi István életéről-munkásságáról a ve­télkedőt, melyet az iskola csa­pata nyert. A diákok irodalmi műsora is őt idézte. Dr. Miklós Endre, aki - mint mondta - nyugalmazott tanárként emlé­kezett Széchenyire, valójában a különböző forrásokat igen sok oldalról megszólaltató, ugyanakkor a máig is ellent­mondásokat rejtő egyéniség pályaképét a saját korában ér­zékeltette, hatásos, eleven tör­ténelmi „esszében”. Az intéz­mény folyosóin kiállították az iskola névadójának műveit és a róla szóló munkákat, a vitri­nekben pedig a hajdani keres­kedőszakma tárgyi emlékei láthatók a cégérektől a Schmoll-pasztáig. Az ínyen­cek pedig a választékos kivi­telű étlapok szemlélésén „ej­tőzhetnek”, végülis úgy, ahogy Tóth Imre igazgató a frappáns megnyitóban a rendezvényt út­jára bocsátotta. Eszerint: fe­jezze ki a hagyományokat, hassa át a névadó iránti tiszte­let, s legyen a diákélet derűs fóruma. A jubiláló iskola ren­dezvényei ma diáknappal, ve­télkedőkkel, majd a vendég­látó szakmai verseny megnyi­tásával folytatódnak. T. T. „Állófogadás” a kaposvári élelmiszeripari párkányán FOTÓ: TÖRÖK ANETT Villanyszerelőből üzletvezetők lesznek ABC- és vendéglátó eladói tan­folyamon szereznek szakmun­kás-bizonyítványt a somogyi munkanélküliek. A Kisosz és a megyei munkaügyi központ ál­tal szervezett kurzusok révén elhelyezkedési esélyük is nő. Az idén már több mint 100 ál­lásnélküli vette át a tanfolyam elvégzését igazoló bizonyít­ványt. — Nemcsak a vállalkozók vesznek részt tanfolyamainkon, hanem egyre több munkanél­küli is — mondta Kertész Re­zső, a Kisosz megyei titkára. Hozzátette: többségük a keres­kedelme és a vendéglátás alap­jait sajátítja el. A tanfolyam után munkahelyet is találnak. A Kisosz megyei szervezeténél jelenleg is többféle szakmai képesítést nyújtó tanfolyamot tartanak. Most több mint ötven állásnélküli tanul. A többnyire huszonéves fiatalok vállalko­zási ismereteket, marketinget, tb-adózási és jogi tudnivalókat sajátítanak el. Információt kap­nak a legújabb áru- és eladói ismeretekről is. A tanfolyam hallgatóinak egy része már ko­rábban is vállalkozóként dolgo­zott. Előfordult, hogy villany- szerelőt képeztek át kereske­dővé. b Rossz a balatoni víz (Folytatás az 1 oldalról) — Az alumínium honnan ered? — A víz tisztítása során, a klórozást követően, alumíni­umszulfátot öntenek a vízbe, hogy pelyhesítse és magához ragadja a lebegő anyagokat, amelyek így kiülepednek be­lőle. Ezt a vizet megszűrik, majd újraklórozás után kerül a vezetékbe. Az alumíniumtarta­lom azonban ezt követően — a tapasztalatom szerint — meg­haladja a szabványt. Ezt 1987 óta folyamatosan jeleztük a DRV-nek. — Válaszként kap­tam egy olyan kioktató levelet, amely kétellyel illette a mérési eredményeinket. Ezt követően a város jegyzőjének is jeleztem a problémát. Választ nem kap­tam még rá. Ennyit tehetek. — így megy ez az idők vége­zetéig? — Azt eldönteni nem a mi feladatunk, hogy' Kaposvár honnan és milyen minőségű vi­zet vegyen. Én csak figyelmez­tettem a tapasztaltakra az ön- kormányzatot. Ezt teszem ez­után is. Ha a vízben olyan kó­rokozót találunk, amely bizo­nyítottan bajt okozhat az ember szervezetébe, akkor le is állí­tom a vizet. (Várnai) Saját vízkészleteire számíthat Kaposvár Ift Miklós: Beruházással javítjuk a minőséget Kaposvárnak van megfelelő vízbázisa: a saját kútjaiból meg tudja oldani a megy- székhely teljes ellátást. Van azonban egy kötelezettsége a megyeszékhely vízmüveit üzemeltető Kaposvári Víz­művek Kft-nek: naponta át kell venniük 3 ezer köbméter ivóvizet a balatoni rendszer­ből, amire nincs szükségük. — Ez az átvétel a regionális vezeték üzemben tartását szol­gálja — mondta a Somogyi Hírlapnak Ift Miklós a kft ügy­vezető igazgatója. — Tavaly az átlagos fogyasztásunk naponta tizenhatezer köbméter volt. Sa­ját vízbázisunk viszont huszon- kétezer köbméter, tehát bizton­ságosan meg tudjuk oldani a város ellátást ivóvízzel. — Ez a mennyiség. A minő­séget viszont kifogásolják a fo­gyasztók. — Jelenleg Kaposváron nem működik vízkezelő berendezés, s a hálózati rendszeren olyan vaskirakódás keletkezett, amely a megváltozott fogyasz­tási szokások miatt a város egyes területein felkavarodik, felzavarosodik. Az önkor­mányzattal közösen céltámoga­tási pályázatot nyújtottunk be, és 1996-tól lehetőséget kapunk, hogy ütemezett beruházással javítsuk a vízminőséget. Saj­nos, azonban a regionális rend­szerről átvett tisztított Balaton vízminőségével is vannak prob­lémáink, s ráadásul drága is. Tavaly megkezdtük a mélyfú­rású kútjaink rekonstrukcióját is. A program keretében új, korszerű kutakat létesítettünk, amelyekből fajlagosan jobb energiafelhasználással, korsze­rűbb szűrőkialakítással, több vizet tudunk kitermelni. A Ka­posvár alatt levő vízkincs hosz- szú távon biztosítani tudja a vá­ros ivóvízellátását. Szerepelt fejlesztéseink között hálózati rekonstrukció, illetőleg az ivó- vízhálózat kisebb mértékű át­alakítása. Kialakítottuk a víz­műtelepek korszerű méréstech­nikai rendszerét, és beindítot­tunk egy üzemirányítási prog­ramot. Énnek az első egysége már működik. Elöregedett vi­szont a város hálózata. — A Kaposvári Vízművek Kft 1994. február 1-je óta működ­teti Kaposvár, Juta, Kaposho- mok és Zselickislak ivóvízköz­műveit. A társaság koncesszió­ban — ebben a nem túl gyakori üzemeltetési formában — bizto­sítja a szolgáltatást a települé­sek lakóinak. A Vízművek kft az első olyan üzemeltető szervezet, amely magántőke bevonásával alakult. Hogyan élnek? — Teljesítettük azokat a fel­adatokat, amelyeket a koncesz- sziós szerződésben vállaltunk. Vagyis fizettük a koncessziós díjat és biztosítottuk a folyama­tos ivóvíz szolgáltatást, illetve Kaposváron és Jutában a szennyvízelvezetést és -tisztí­tást. Gondot az okoz, hogy je­lentős kintlevőségek vannak. — Az ivóvízzel szemben há­rom fontos követelmény van: legyen, legyen tiszta, és legyen olcsó... — A társaság garantálja, hogy lesz víz, bár tisztább is le­hetne. Az viszont jó hír, hogy 1995-ben nem emeljük a víz dí­ját, annak ellenére, hogy a regi­onális rendszerből ránk erőlte­tett három ezer köbméter ára je­lentősen emelkedett. Az ön- kormányzat a vízmű kft-vei kö­zösen lépett, hogy mérsékeljék a vízátvétel pénzügyi és gazda­sági terheit. Gyógyszertári cirkusz Éjszaka állították át a számító­gépeket az új gyógyszerárakra a patikusok. A kaposvári Arany Oroszlán Patika előtt kedden este még hosszú sor állt, tegnap viszont zárva volt: Szili Fe- rencné, a gyógyszertár vezetője elmondta, számítógépes sza­kembereket kellett kihívni a „rakoncátlan” gépekhez. Több patika is zárva tartott tegnap az átállás miatt. A Kossuth-téri pa­tikában sem volt zökkenőmen­tes a tegnapi nap, ám a for­galma észrevehetően csökkent. A betegeket türelemre intik, hi­szen megnőtt a várakozási idő. Nem teljes ugyanis a számító- gépes program, ezért a közlönyt is forgatni kell. így tudják meg, mi mennyibe kerül. Megválto­zott a recepfelírás is. — Egy hónapnál hosszabb időre nem írható föl március 1-től gyógyszer. Eddig, például a fájdalomcsillapítók esetében, az orvos a betegre bízta, hogy „szükség esetén” hány pirulát vegyen be. Március 1-től a napi pontos adagot is fel kell tün­tetni a vényen és a receptet a betegnek is alá kell írnia. Csök­kent a térítésmentes gyógysze­rek száma, 38-ból 19 maradt. A többit öt százalékos térítés ter­heli. Ám a közgyógyellátásá­ban részesülőknek az eddiginél több féle gyógyszer áll rendel­kezésükre. Ennek igénybevéte­léhez az önkormányzatok ad­nak igazolást. A kaposvári Zárda utcai pa­tikában tegnap a gyerekeinek gyógyszert kiváltó édesanya hat vényre 1300 forintot fize­tett. Zokszó nélkül. (Horányi) Alumíniumlemezt loptak a csőhídakról A DRV Balatoni Üzemigazga­tóság Siófok területéhez tar­tozó Balatonkilitiben levő csőhídról, illetve a Sió- fok-Zamárdi között megépített csőhídról ismeretlen tettes le­bontott és ellopott mintegy harminc méter — száznyolc­van ezer forint értékű — alu­minium védőlemezt. A Siófoki Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya lopás vétsége miatt rendelt el nyomozást. Ex Libris a tehetségesekért A Nemzeti Tankönyvkiadó és a Dráva Piért a tankönyvek nagy összegű forgalmazásáért és határidőn belüli értékesíté­séért kétszázötvenezer forintos jutalomban részesítette a ka­posvári Munkácsy Mihály Gimnáziumot. Az intézmény ebből az összegből alapítványt létesít Ex Libris néven. Áz alapítvány célja, hogy a tehet­séges és az arra rászoruló tanu­lóknak segítséget nyújtson. Az alapítvány a szakkönyvtár bő­vítését szorgalmazza, s az eredményesebb pályaválasztás érdekében a rosszabb anyagi körülmények között élőket a tankönyvek beszerzésében kí­vánja támogatni. Állásajánlatok Kaposváron A Somogy Megyei Munkaü­gyi Központtól kapott legfris­sebb információ szerint öt­vennyolc állást kínálnak a ka­posvári kirendeltség területén. Keresnek nyolc épület- és bú- torasztalost, negyven területi képviselőt, kilenc általános is­kolai tanárt, illetve tanítót, va­lamint egy clipper-novell is­meretekkel és gépkocsival rendelkező programozót. Véradás Ordacsehiben Véradónapot tartottak Orda­csehiben, amelyen hetven do­nor jelent meg. A kaposvári vértranszfúziós állomásra 27,7 liter gyógyító vért szállítottak a betegek ellátására. Az orda­csehi véradók száma és köre évek óta változatlan; hiányol­ják a fiatalok önzetlen részvé­telét a véradónapokon. Gazdagodó Marcali múzeum Újabb értékes gyűjteménnyel gyarapodott tegnap a marcali helytörténeti múzeum. Henger László, egykori szenyéri nép­tanító özvegye ajánlotta föl az intézménynek férje hagyaté­kát. A múzeum munkatársai értékes tárgyi néprajzi emlé­keket és régi könyveket szállí­tottak be a múzeumba, ahol hamarosan megkezdődik a feldolgozásuk. Részközgyűlések az áfésznál A tabi áfész ellátási területé­hez tartozó tizenöt településen megkezdték a részközgyűlések tartását. Nagyberény, Zics, Bedegkér után, ma Sérseksző- lősön tartanak beszámolót az áfész illetékesei. A gyűlések sorozata március 9-én Tabon zárul. Ekkor rendezik meg a november és december hóna­pokra meghirdetett törzsvásár­lói akcióval kapcsolatos sorso­lást. A fődíj egy színes televí­zió.

Next

/
Thumbnails
Contents