Somogyi Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)
1995-03-10 / 59. szám
1995. március 10., péntek SOMOGYI HÍRLAP — HIRDETÉS 11 f Hálás szívvel mondunk köszönetét a Sm-i Kéményseprő Kft- nek, rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, GÁRDÁI ANDOR (Dandi) temetésén részt vettek, együttérzésüket fejezték ki, fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jóbarátoknak, munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk, KOVÁCS FERENC temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, akik felejthetetlen halottunk, KÁROLY JÓZSEF temetésén részt vettek, részvétükkel, virágaikkal mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család Hálával és tisztelettel mondunk köszönetét mindazoknak, akik LENCSÉS LÁSZLÓNÉ Romanák Gizella temetésén részt vettek, együttérzésüket kifejezték, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család GYÁSZHÍR A gyászoló család fájdalommal tudatja, hogy DR. SÁFÁR LÁSZLÓNÉ Dr. Balia Anna hosszú szenvedés után 72 éves korában március 3-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 24-én, délután 2 órakor lesz a dombóvári Városi Temetőben. A gyászoló család t Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk, SOMOGYI ISTVÁNNÉ Zsovár Mária temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család t Hálás szívvel mondunk köszönetét az MBKE Kft. Elektronikai Gyár vezetőinek és dolgozóinak, valamint mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, PETE JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, virágaikkal és együttérzésükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló édesanyja és kisfia t Fájó szívvel tudatjuk, hogy KISBÁRI JÁNOS életének 83. évében elhunyt. Temetése március 13-án 11 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család Fájdalommal és megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk, ROSTA JÓZSEFNÉ Teknyős Margit életének 64. évében elhunyt. Temetése március 11-én 11 órakor a látrányi temetőben lesz. Gyászoló család INGATLAN KAPOSFŐ Kossuth u. 152.sz alatt családi ház garázzsal azonnal beköltözhetően, továbbá Kaposfőn családi ház gázfűtéssel, gazdasági épületekkel, 1600 n-öl területtel, szőlővel eladó. Érdeklődni Kossuth L. u. 1 ló.sz alatt, 15 óra után. (74488) BUDAPESTI XIV., kér. másfélszobás öröklakás 3 MFt-érteladó. Tel:: 85/312- 691. (74065) Kereskedelmi cég főállású üzletkötőt keres, tiszta jutalékos rendszerben, vegyes iparcikk értékesítésére, SOMOGY megye területére. Jelentkezéseket (telefonszámmal), szakmai önéletrajz beküldésével, "Üzletkötő" jeligére 9002 Győr, Pf.: 159 címre kérjük. (75026) BALATONFENYVESEN nyaralót vásárolnék a vasút és a tó közötti területen. Nagy János, Nyíregyháza-Oros, Csengő út 4. Tel.: 42/411-507,7-16 óráig. (74246) IGALI fürdőhöz 10 percre 200 n-öl telek, 24 m2-es faházzal, áron alul eladó. Villany van. Hideg-melegvíz a faházban. Érdeklődni: 2030 Érd, Fácánköz ltp. 2/2. Tel.: napközben 23/365-421/57, este 23/366-871 Kocsis Sándorné. (74452) A nagykanizsai GYÜMÖLCSKERT Rt árverésen értékesíti az alábbi eszközeit: 3 db Zetor 6011 traktor 1 db T-25 traktor 1 db HW-6011 billenős pótkocsi 1 db Nysa 522 csukott gépkocsi 1 db MA-200 Csepel motoros szivattyú (hiányos) Az árverés helye: GYÜMÖLCSKERT Rt hűtőháza Nagykanizsa, Csengery u. 90. Az árverés ideje: 1995. március 17.10 óra. A fenti eszközök az árverés napján 8 órától megtekinthetők az árverés helyszínén. ’ (75121) BELEGBEN 3 szobás, fürdőszbbás családi ház 800 n-öl telken eladó. Érdeklődni Petőfi u. 74. Tamás. (74377) KAPOSVÁRON 3 szobás családi ház eladó. Tel.: 82/423-486, 18 óra után. (74121) KAPOSVÁRON 2 szobás, 80 m2-es, gázfűtéses ház, tetőtérbeépítési lehetőséggel, melléképülettel, 227 n-öl kerttel eladó. Érdeklődni Bethlen G. u. 5. Tel.: 82/311-971,17 óra után. (74389) KÉTHELY községben 365 n-öl-es közművesített építési telek faházzal, gyümölcsfákkal eladó. Tel.: 94/411 -698. (74287) KÉTSZOBÁS komfortos ház egymás mellett, szoba, konyha bútoraival, hűtő, gáztűzhelyekkel, gazdasági épületek, háztájik 6 MFt-ért eladó. Tel.: 85/312- 691. Nemesvid. (74063) KŐRÖSHEGYEN Kúria jellegű 160 m2-es ház, több melléképülettel, 680 n- öl telken igényesnek eladó. Tel.: 84/340- 653.(73802) OLCSÓN eladók vagy bérbeadók ingatlanok (360; 450 n-öl) a Deseda toponári részén, a csónakkikötő környékén. Kaposvár, Nagyszeben u. 21. Tel: 82/319-835.(74623) JÁRMŰ ARO 10-es eladó. Balatonlelle, Arany J. u. 66. (74276) AUDI 80-as, katalizátoros, 87-es, extrákkal, megkímélt állapotban eladó. Telefon napközben 83/341-254. (74543) FIAT Ducato áron alul eladó. Tel.: 06/ 30/463-375. (74440) FIAT REGATTA 1,3 D 89-es 350 ezer Ft-ért eladó. Tel.: 82/321-824. (74532) FORD ORION 1,6 D 84-es, 340 ezer Ft-ért eladó. Tel.: 82/321-824. (74530) . IFA szippantós kocsi eladó. Érdeklődni: Szigetvár, Rózsa u. 3. (74544) NÉGYÜTEMŰ Wartburg 1,3-as, 4,5 éves kitűnő állapotban eladó. Kaposvár, Bocskai u. 34. 17 óra után 82/310-282. (74701) OPEL Corsa 1.6 GSI extrákkal, háromajtós, 89-es, katalizátoros, megkímélt állapotban, keyés km-rel elatió. Tel.: 83/341-254, napközben. (74540) TÖRÖTT, totálkáros autót vennék, 1984-estől. 06/30-440-110. (73518) ÁLLÁS AUSZTRIAI vendéglátó - építő - egyéb ipari munkák. Tel: de. 06-30-404- 343. (74604) KAPOSVÁRI presszóba vendéglátásban jártas női dolgozót pultos-felszolgáló munkakörbe felveszünk. Tel.: 82/318- 062. (74582) KŐMŰVES szakmunkást jó kereseti lehetőséggel felveszek. Kompák István Kaposvár, Kecelhegyi u. 38. Tel.: 82/ 415-255.(74197) MÁJUSBAN induló sütő- és édesipari üzem szakképzett és betanított dolgozókat keres felvételre. Önéletrajzzal jelentkezni “Három műszak” 29/507 jeligére a Mahir, Kaposvár, Zárda u. 18. alá. (73945) SIÓFOKI bárba felveszünk táncos lányokat, németül beszélő, leinformálható portást. Lányoknak szállást biztosítunk. Jelentkezni 7407 Kaposvár Pf 31 címen. (74198) EGYÉB ALMAÉRTÉKESÍTÉS Bárdudvarnokon a büfénél. Jonathan 35-55 Ft, Starking 50 Ft, Jona- gold 60 Ft. Nyitva: 9-18 órá- ig.(73760) BÁLABUTIK nyílt március 6- án Kaposvár, Toponári u. 18. sz. alatt. Nyitva 14-19 óráig (74419) BÉCSI páncéltőkés zongora eladó. Tel.: 85/361-083. (74445) TAXII 313-333 312-345 ÉRDÉRT típusú 32 m2-es faház bontással, olcsón eladó. Megnézhető márc. 11-12-én Balatonfeny ves-alsó, Úttörő u. 137.sz alatt. (74643) ) Magyar-Svájci Kft Somogy megyei képviselete Bemutatóterem: Kaposvár, Egyenesi út 10. Telefon: 82/311-710 Hőszigetelő redőny Garázskapuk, szalagfüggönyök Gemencplast harmonikaajtók, műanyag redőnyök. OPM svéd reluxák. Legnagyobb gyártó! Legnagyobb választék! Legolcsóbb ár! MAI MŰSOR ERDOTULAJDONOSOK figyelem! Kőrisfát, vadcseresznyét, diófát vásárolok. Kivágással is. Kivágási engedély szükséges. Hívásra házhoz megyek. Ajánlatokat a 92/325-207 telefonra kérek. (74414) FÜRDŐKÁD felújítás bontás nélkül. Sömyei, Marcali, Hársfa u. 27. Tel.: 85/ 310-818.(74067) KAPOSVÁRON a Béke utcában garázs, üzlet márciustól használatba vehetően eladó. Tel.: 82/316-117, 320- 104. (73687) KERESEK bérbe olyan házat ahol istálló van Somogytúr, Babod és Visz környékén. Telefon: 85/354-949. (74149) KONYHABÚTOR! Rendelje meg konyháját és háztartási gépeit a Németbútorházban! Címünk: Kaposvár, Cseri út 20. (Erdőgép udvarában hátul) Tel.: 82/319-422/25. (74461) KÁRPÓTLÁSI jegyet, részvényt készpénzért vásárolok. Tel.: 82/321-576. (73824) MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK behozatala Németországból. Erőgépek, ekék, bálázók, vetőgépek. Becker, Nagyatád, Koch R. u. 2. Tel.: 82/352- 081.(73776) MŰHOLDVEVŐ 84/320-412 (73502) NAGYATÁDON a Piactéren lévő Aranykakas Vendéglő 2/3- része eladó. Érdeklődni: Góczá- éknál. Telefon: egész nap 82/352- 271 vagy 352-743. (74567) REDŐNY, reluxa. Tel.: 82/318- 360. (74392) SIÓFOKI hajóállomásnál bevásárlóudvar nyílik. Kereskedőbérlők azonnali jelentkezését várjuk. Négy hónapi üzemelés, nonstop üzemmódban. Novexpo Kft. 1137 Budapest, Radnóti u. 38. Telefon: 1/1323-155, 1/1314-111.(74631) SOMOGY GESZTIBŐL elszármazottak figyelmébe! Renováljuk a falu templomát. Adományaikat várja a Római Katolikus Egyházközség Somogygeszti. (73362) SZAKSZERVIZ! Porszívó, hajszárító, vasaló, centrifugajavítása! Praktikum, Kaposvár, Szondi u. 20. és Egyenesi út 74. (74681) SZEMESKUKORICA eladó. Vése, Latincau. 11. (74245) SZŐLŐOLTVÁNYOK nagy választékban, termelői áron. Árjegyzéket díjmentesen küldök. Valiskó szőlész Gyöngyös. 06/37-317-682. (70303) TANFOLYAM! Képesítést nyújtó kereskedelmi és vendéglátó üzletvezetői tanfolyam indul Kaposvárott és Siófokon. Bármilyen szakmunkás vagy középiskolai végzettséggel jelentkezhet a KISOSZ 82/312- 232 telefonján. (74402) TAPÉmÁSÁR Marcaliban több mint 100 féle tapétából választhat. Festékek nagy választékban kaphatók. Marcali, Liszt F. utcai tapétabolt. (74547) ÜVEGEZÉS! Kaposvár, Szondi u. 20. Tel.: 82/313- 213 és 424-419. (74687) ÁLLAT DOBERMANN kiskutyák oltva, tetoválva eladók. Tel.: 06/30/470-019. (74462) FIATAL vemhes tehén eladó. Tel.: 82/460-765. (74400) PARTNER TÁRSRA vágyik? Keresse az Ideál Irodát! H-Sz-P.: 13-18 óráig Kaposvár, Rippl-Rónai u. 12/a. Tel.: 82/314-545. (74274) Kaposvár Szivárvány du. 5: ONLY YOU (mb., am.). 7 és 9: VÖRÖS COLIBRI (ol.-m.) Budapest 1 5.50: Határtól határig. 6.00: Napkelte. 9.05: Határváros. 9.30: Tízórai. 10.00: Egészség - betegség. 1L05: Dallas. 12.05: Üzlet'délidőben. 13.05: Óz, a nagy varázsló. 15.00: Muzzy comes back. 15.05: This is the Way. 15.25: 7szinvi- lág. 15.40: Szia, kapcsolj! 16.10: Üzlet. 16.25: A kisasszony. 17.00: Évgyűrűk. 17.30: Téka. 17.40: Ablak melléklet. 18.00: Ablak'. 19.00: Égből pottyant mesék. 19.10: Múzsa. 19.30: Híradó. 20.08: Telesport. 20.20: Dallas. 21.15: Desszert. 22.20: Egy nap döntöttem: drog helyett élet. 23.05: A Hold üzenete. 0.20: Találkozzunk a klubban! 0.50: BBC-hír- adó. Budapest 2 12.00: Szieszta. 14.50: Alpok-Duna- Adria. 15.20: Átkozott szerelem. 16.00: Magyarország ma. 16.30: SOrSok. 17.00: Most. 17.30:Rin-Tin-Tin. 18.00: Körzeti híradók. 18.20: Öregberény. 18.55: Borostyán. 19.50: „Állatságaim”. 20.20: Életrajz. 20.45: Vidéki Anglia. 21.15: A Burda varróverseny fináléja Bécsben. 22.00: Objektív. 22.40: Kip-mix. 22.50: Sportműsor. Duna Tv 8.00: Képes krónika. 14.00: Lapozó. 14.15: Régiók. 15.00: Regina révbe ér. 15.50: Különleges vasútvonalak. 16.50: Talpalatnyi zöld. 17.40: Rémusz bácsi meséi. 18.00: Híradó. 18.15: A Skorpió gyűrűje. 19.05: Muzzy Comes back. 19.10: This is the Way. 19.30: Liszt Ferenc. 19.55: Öt perc Európa történetéből. 20.00: Közép-európai magazin. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: A taxis lány. 22.35: LGT-show. 23.05: ThinszGéza: Változások a sóhajtásra. HBO 16.30: Tapsi Hapsi és vendégei. 17.00: Bír-lak. 17.30: Káposztás 10. 18.05: X- tervezet. 19.40: Riválisok. 21.20: A halál ötven órája. 23.45: Éjszaki szemek. Osztrák Tvl 4.35: LucienBrouillard. 5.35: Állatok paradicsoma. 6.05: Hangos otthon. 6.30: Heidi. 6.55: Viki és az erős férfiak. 7.20: Hupikék törpikék. 7.45: Am Dam Des. 8.05: Tom és Jerry. 8.30: Konfetti show. 9.00: Mindig, ha krimit írt. 9.50: Knight Rider. 10.35: Űrszekerek. 11.25:Filmek, sztárok. 11.35: Jo. 13.00: Heidi. 13.25: Viki és az erős férfiak. 13.50: Hupikék törpikék. 14.15: Am Dam Des. 14.35: Tom és Jerry. 15.00: Forró nyomon. 15.35: Űrszekerek. 16.25: Knight Rider. 17.10: Borzasztó kedves család. 17.40: Hangos otthon. 18.05: Életre szóló barátok. 19.00: BillCosby-show. 19.30: Híradó. 20.00: Oldalpillantások. 20.15: Oscar. 22.00: A rettegés foka. Osztrák Tv2 14.00: Jog a szerelemhez. 14.25: A szenvedély hatalma. 15.10: Mindig, ha krimitírt. 16.00: Schiejok naponta. 17.05: Isten hozott, Ausztria! 19.00: Tartományi stúdió. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 20.15: Két férfi, egy eset. 21.20: Péter és Pál. 22.05: Hírek. 22.15: Tudományos magazin. 22.45: Esti sport. Műholdprogramok PRO 7 7.00: Flintstone család. 7.30: Waltonék. 8.30: Petrocelli. 9.30: Roseanne. 10.00: Hazudik a Hold. 12.00: Szívtől szívig. 13.00: Charlie angyalai. 14.00: Arabella Kiesbauer talkshow-ja. 15.00: AColbyk. 15.55: L. A. Law. 17.00: Tapsi Hapsi. 17.25: Tomés'Jerry. 17.55: Flintstone család. 18.25: Most mindenki együtt! 18.55: Roseanne. 19.25: Alf. 19.55: Hírek. 20.15: Superman. 21.15: Space Rangers. 22.15: Rendkívüli bátorság. 0.20: A folyami patkány. 2.00: L. A. Law. 3.10: Édes bűn. SAT 1 10.15: Jó formában. 10.45: Asszonyok! 11.45: Németország délben. 12.00: A szerelem útjai. 12.25: Kaliforniai nap alatt. 13.25: Falcon Crest. 14.25: Fehér agyar. 14.55: Az ifjú Indiana Jones kalandjai. 15.55: MacGyver. 17.00: Kockáztass! 18.00: Mindent vagy semmit. 19.15: Sporthírek. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Bolondozás a szerelemmel. 22.20: Labdarúgás. 23.10: A szenvedélyes bolero. RTL 8.05: Az UNCLE embere. 9.05: Kojak. 10.00: Gazdag és szép. 10.30: Forró nyeremény. 11.30: Családi párbaj. 12.00: Déli magazin. 12.30: A Springfield-szto- ri. 13.15: Kalifornia klán. 14.10: Gyilkosság a hobbija. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Jeopardy. 17.30: Egymás közt. 18.00: Gazdag és szép. 18.30: Robbanékony. 19,40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Valaki figyel. 22.05: Csalódások. Rádióműsor Kossuth rádió 8.10: Műsorszemle. 8.25: A Szabó család. 8.55: Kulturális programok. 9.05: Napközben. 11.05: Cigányfélóra. 11.38: Cári tisztek az 1848-as magyar forradalomról. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.50: Külpolitikai figyelő. 13.05: Vendég aháznál. 13.20: A Biblia zenei világa. 13.30: Zsidó vallási félóra. 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 14.55: Babits Mihály verse. 15.05: Tudósfórum - az atomenergiáról. 15.35: Négyszögletű kerek asztal. 16.00: Délutáni krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.25: Népzenei napló. 17.05: Magyarországról jövök. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Összeállította: Szepes Mária. 20.05: Magyar daloskert. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth- klub. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Túlélés. Mindhalálig nyár. 23.05: Hangversenymúzeum. Petó'fi rádió 8.45: Helykereső. 9.00: Hírpercek. 9.15: Sok hűhó... 10.00: Zene-szó. 11.30: Trubadúr. 11.52: Gordiusz plusz. 12.00: Nóták. 12.50: Korkérdés. 13.10: Az én generációm. 13.45: Időjárás-és vízállás- jelentés. 14.00: Péntektől péntekig. 14.40: Poggyász. 16.35: Natúr-hét. 16.45: Szfinx. 17.10: Trubadúr. 17.30: Mágnes. 18.10: Kölyökrádió. 18.30: Szociokrimi. 18.50: Bermuda-három- szög. 19.03: Garázs. 19.35: Táncházban. 20.00: Zsebrádiószínház: Ezredvégi történet. 20.15: Sportközvetítés. 20.30: Hipp-hopp! Bartók rádió 10.05: Baka István: A korinthoszi menyasszony. 10.59: Gounod operáiból. 11.40: Magyar régiségek. 12.05: Hangverseny délidőben. 14.05: Gustave Flaubert: Bouvard és Pécuchet. 14.52: Pátria. 15.01: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusa romantikus szerzők műveiből énekel. 16.05: Barokk muzsika. 17.00: Kritikus füllel. 17.50: Ez van! 18.05: Donizetti: Robert Devereux. 19.05: Évfordulók nyomában. 19.35: A Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitóhangversenye. 20.15: József Attila versei. 21.30: Baritonáriák. 22.05: Zenei Panoráma. 22.45: Madrigálok. Juventus rádió A Juventus rádió zenés, információs, szórakoztató műsorát hallhatják 6 órától 24 óráig. Közben: DJ. Sultz. - Space Party. Pécsi rádió 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig. 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Déldunántúli hírmagazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30: In der Mutterscprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na matemjem jeziku. Dráva Rádió 6.00: Műsorkezdés, hírek. 6.30. Hírek horvát nyelven. 6.45: Közlekedési hírek. 7.00, 7.30, 8.00: Hírek magyar nyelven. Közben: 6.45: Gazdasági hírek. 8:15: Sporthírek. 8.30: Hírek horvát nyelven. 9.00, 9.30, 10.00: Hírek magyar nyelven. 10.30: Hírek horvát nyelven. 11.00, 11.30, 12.00: Hírek magyar nyelven. 12.03: Rockklasszikusok. 12.30: Hírek horvát nyelven. 12.33: Rockklasszikusok. 13.00, 13.30, 14.00: Hírek magyar nyelven. 14.03: Repro könnyűzenei műsor. 14.30: Hírek horvát nyelven. 15.00: Hírek magyarnyelven. 15.15: Gazdasági hírek. 15.45: Közlekedési információk. 15.55: Hírösszefoglaló. 16.00: Műsorzárás. A műsor folyamán rendszeresen hallhatnak közérdekű információkat, riportokat, kívánságműsort, részt vehetnek telefonos játékokon, mindez sok kellemes, jó zenével fűszerezve. ESCORT hétvége a Már 20% kezdőrészlettel egy új Escort tulajdonosa lehet. Részletfizetési lehetőség 5 év futamidőre. Kamatmentes hitel lehetőség 3 év futamidőre.^ Jöjjön el hozzánk a hét végén és vegyen r Játsszon a ^cScwaf -(Ja!! Válaszoljon a játékszelvény kérdéseire, vágja ki és hozza el március 10-én pénteken, sorsolás 16 órakor! 3x3 értékes nyereményt sorsolunk ki King-a-Ford Kaposvár, Gyár u. 64. Tel.: 82/420-400, 424-610<á 1. Hány sorsoláson vesz részt a King-a-Eord nyereményutalványa és mennyi a nettó kamata? 2. Melyik az ország legnagyobb Ford szalonja? 3. Mekkora hengerűrtartalmú a 95-ös Escort alapmodellje? 4. Hány karosszéria-változatban készül az új Escort? (74971) A legjobb magyarországi W'-árakat garantáljuk Önnek