Somogyi Hírlap, 1995. március (6. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-10 / 59. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP KRÓNIKA 1995. március 10., péntek Ma március 10-e, péntek van Névnapjukon köszöntjük Ildikó és Etele nevű olvasóinkat. A nap ma: 6.08 órakor kél, és 17.42 órakor nyugszik; A hold ma: 11.05 órakor kél, és 1.47 órakor nyugszik. Ökumenikus egyházi naptár Péntek, köznap. Napi igék: Kát.: Ez 18,21-28. Zsolt 129. Mt 5,20-26. Ref.: Jn 15,18-27. 2Kir 1. Ev.: Lk 22,31-34. lSám 9,1-14. Ildikó. A germán eredetű Hilda (harcosnő) alakváltozata. Védőszent: Szent Hildegard apátnő (+1179). Virága: piros ger- bera. Az őrt. és a gör.kat. naptárban Szent Kvadrátosz vértanú. E napon született 1873-ban Jacob Wassermann német regé­nyíró és 1903-ban Sugár Andor festő, Dési Huber István só­gora. Mai évfordulóink 30 éve hunyt el Ladányi Ferenc színész. Vidéken kezdte pálya­futását, sőt volt egy vándortársulat tagja is, s velük bejárta az egész Dunántúlt. Később több fővárosi társulatban szerepelt, élete végén a Nemzeti Színház művészeként tapsolhatott neki a közönség. S általában vastapsot kapott, hiszen kiváló jellemszí­nészként ismerték. Igen széles művészi palettán játszott, komi­kusként ugyanolyan meggyőző alakítást nyújtott mint drámai főhősként, sőt versmondóként is a legnagyobbak között emle­gették. Leghíresebb alakítását a Peer Gynt címszerepében nyúj­totta, s amint írták: „Ladányi Ibsen remekművében az emberi lét kérdéseit új fénytörésben mutatta meg a közösségének ... az­zal a bátorsággal mutatta meg teljes, igazi önmagát, amelyre csak igazán jelentős művészek képesek”. Boldog születésnapot! 65 éves ma a magyar atlétika történetének legnagyobb verseny­zője, Iharos Sándor: Az ő nevéhez fűződik a hazai atlétika leg­nagyobb sikere: 1955-ben — egyedüliként a magyar sport ed­digi történetében — a világ legjobb sportolójává választották. Az 1955-ös év egyébként különösen jól sikerült neki: világcsú­csot futott 3000 méteren, kétszer 5000 méteren, valamint a két és a három mérföldes távon, sőt tagja volt a Budapesti Honvéd 4x1500 méteren világcsúcsot elért váltójának is. Egyéb sikereit felsorolni is lehetetlenség; összesen kilencszer futott például vi­lágcsúcsot, az 1960-as olimpián pedig bronzérmet szerzett. Idén januárban Rózsavölgyi István és Tábori László társaságá­ban ő is elhelyezte kézlenyomatát a Magyar Sportcsillagok Fa­lán. Múmiák Kína kincsei címmel kiállítás nyűt Sydneyben. Sok érdeklődő keresi fel a csaknem 4000 éves múmiákat, amelyeket a shanghaji természettudományi múzeum régé­szei kölcsönöztek a kiállításnak. feb-reuters Változóan felhős idő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE A kontinens középső részének idő­járását a leszálló légmozgások alakít­ják, ezért itt általában gyengén felhős az ég, sok a napsütés. A hajnali órák­ban viszont gyakran párás, ködös az idő. A Balkán-félsziget felett azonban egy ciklon örvénylik, többfelé boron- gós, esős időt okozva. Hazánk idő­járását e két rendszer együttesen hatá­rozza meg, ezért a déli területeken időnként erősen felhős lesz az ég, de legfeljebb egy-egy zápor alakulhat ki. Az ország nagy részén több órás nap­sütés valószínű, ezért a néha élénk, kissé hűvös északkeleti szél mellett sem érezzük kellemetlennek az időt. A hőmérséklet csúcsértéke 7, 12 fok között várható. ________ ■ O rszágos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: A Dél-Dunántúl időjárását részben a már említett, hazánktól délkeletre ta­lálható ciklon határozza meg, melynek felhőzete gyakran benyúlik a térség fölé. A helyenként megnövekvő fel­hőzet mellett azonban néhány órás napsütés valószínű. Számottevő csa­padékra nem kell számítani. Az észak­keleti szelet időnként élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet 9,12 fok között alakul. V ízhőmérsékletek °C °C Balaton: 5 Velencei-tó: 6 Tisza-tó: 7 Fertő-tó: 5 Tisza: 6-7 Duna: 5-7 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: Várható legmagasabb hőmérséklet °c °c Kaposvár: 10 Paks: 11 Siófok: 9 DunafÖldvár: 11 Dombóvár: 10 Pécs: 12 Szekszárd: 11 Mohács: 12 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 35-45 Velencei-tó: 40-45 Tisza-tó: 40-50 Fertő-tó: 40-45 Kaposvár: 35-45 Paks: 40-45 Siófok: 40-45 Dunáföldvár: 40-45 Dombóvár: 35-45 Pécs: 35-45 Szekszárd: 40-45 Mohács: 35-45 06-90-304-621 A szolgáltatás 06-90-304-612 díja: 77 Ft/perc Tornaszobát avattak a Pécsi utcai óvodában Kék Madár-díj a segítőknek Tegnap déleló'tt bensőséges ün­nepség keretében adták át a ka­posvári Pécsi utcai óvoda újon­nan létesített, 52 négyzetméteres tornaszobáját, amit az épület egyik szárnyának tetőterében alakítottak ki. A napi és a heti kötelező test- nevelési foglalkozásokat eddig a csoportszobában tartották, amit „bemelegítésként” kénytelenek voltak minden foglalkozás előtt átrendezni, s a hely így is elég szűkös volt. Ezért született meg közel három éve egy tornaszoba létesítésének terve. A megvalósításhoz pályázat útján próbáltak pénzt szerezni, de a kért összegnél jóval keve­sebbet, csupán százezer forintot kapott az óvoda. A szülők segít­ségével különféle rendezvénye­ket tartottak, aminek bevételét szintén erre a célra fordították. Jelentős támogatást nyújtott a sántosi önkormányzat, Hruska Ferenc vállalkozó, s a kerület volt képviselője, Szabó Lajos, aki egyévi képviselői keretét ajánlotta fel a megvalósításhoz. A önkormányzat egymillió fo­rinttal járult hozzá a csaknem másfélmillió forintos beruházás­hoz, amit a Németh építési Kft készített el. A tegnapi ünnepségre meg­hívták mindazokat, akik segítet­ték, támogatták a terv megvaló­sítását. Az új tornaszobát Szita Károly polgármester adta át. A gyerekek verses-zenés műsorral készültek erre az alkalomra. Kedves színfoltja volt az ün­nepségnek a Kék Madár-díj át­adása. Ezt a nemrégiben alapított díjat azok kapták, akik sokat tet­tek és tesznek az óvoda ügyéért. Tegnap Szita Károly, Szabados Péter, a sántosi önkormányzat, Szabó Lajos és a városi önkor­mányzat oktatási irodája kapta meg a Honty Márta iparművész által készített díjat. (Jakab) Ajándék mentőautó Marcalinak A napokban vette át a Magyar Máltai Szeretetszolgálat marcali csoportja azt a mentőautót, me­lyet számára a máltai szeretet­szolgálat ajándékozott. Mint Ta- nasics Elemér, a helyi csoport vezetője elmondotta, a gépjármű kitűnő állapotban érkezett, a vá­rosi mentőszolgálat azonban nem tart rá igényt, mivel feladatait tö­kéletesen képes ellátni a jelenleg rendelkezésére álló mentőautók­kal. Ebben a helyzetben úgy ha­tároztak, hogy az értékes ajándé­kot szociális célokat szolgáló mikrobusszá alakítják át, s azt az idős korúak, a nagycsaládosok, a mozgáskorlátozottak, a cukorbe­tegek szállításának, valamint egyéb, „máltai” programok megvalósításának szolgálatába állítják. A mikrobusz átalakítási költségei 110 ezer forintot tesz­nek majd ki. K. G. T. TARKA SOROK ÖTVENES ÉVEK Információ Kovács találkozik Takács­csal. — Mit szól, mit szól? — kérdezi. — Mi lesz? —- Hogy mi lesz, azt tu­dom — feleli Takács. — De hogy addig mi lesz, azt nem tudom. Hozzászólás „Épülő-szépülő” életünk megannyi adatát elősorolta már a pártnapi előadó. Most a hozzászólókon a sor. Kovács jelentkezik: — Én csak annyit szeret­nék mondani, hogy éljen Rákosi Elvtárs... Taps. Mindenki el van ragadtatva. Milyen talprae­sett ez a Kovács, milyen szellemesen nyilvánvaló összefüggést teremtett „épü­lő-szépülő” életünk tényei és népünk szeretett vezére között, akinek mindent kö­szönhetjük! Amikor a taps elül, Ko­vács újra jelentkezik: — Én csak annyit szeret­tem volna mondani, hogy él­jen Rákosi elvtárs... Újabb tapsvihar, min­denki feláll. De azért már vannak, akik rossz néven veszik Kovácstól, hogy így ki akarja élvezni a sikerét. Mihelyt a vastapsnak vége, és mindenki leül, Ko­vács ismét felnyújtja a ke­zét: — Elvtársak, én mind­össze azt szerettem volna itt felvetni, hogy éljen Rákosi elvtárs... A párttitkár szelíden köz­beszól: — Már felvetetted. Ko­vács elvtárs. — De egyszer sem hagy­tátok végigmondani. Mert én csak azt szerettem volna felvetni, hogy éljen Rákosi elvtárs havi hétszázötven forintból! Különbség — Mi a különbség a női mell és az úttörővasút kö­zött? _??? — Semmi. Mindkettő gyerekek számára készült, és a felnőttek élvezik. Megérkezett Kaposvárra Bemutatóterem megnyitó március 11-én, 9 órakor Szeretettel várunk mindenkit 11-én és 12-én 9-18-ig. Hyundai Nagy Kaposvár, Berzsenyi u. 2. Tel.: 82/321-407 Vásári előzetes A hét végén Pécsen szombaton és vasárnap kirakodóvásárt és autóvásárt, vasárnap állatvásárt is tartanak. Kadarkúton szom­baton lesz vásár, Dombóváron pedig vasárnap rendeznek kira­kodóvásárt, valamint állat- és terményvásárt. — A Dédász Rt előzetesen érte­síti Kaposvár lakosságát és közüle- teit, hogy 1995. március 9-én és 10-én 7.30 órától 15.30 óráig áram­szünet lesz, mely érinti a Szent Ist­ván utcát, a Hadastyán közt és a Tóth Á. utcát. Kérjük fogyasztóink megértését. (74663) — Kamatmentes hitelakció in­dul a kaposvári Domus Áruház­ban! Feltételeiről a pénztárnál tá­jékozódhat. Tavaszi akció 10- 20-30% engedménnyel. Érkeztek hálószobák, szekrénysorok, ifjú­sági szekrénysorok, étkezők, heve- rők, televíziók, mosógépek, gáz­tűzhelyek, porszívók, padlósző­nyegek 2-3-4-5 m szélességben, reklámáras műanyag kerti garni­túra. Egyajtós, kétajtós akasztós szekrények, tolóajtós szekrények 20% engedménnyel. Polcok 60-90 cm szélesek 100-200 cm magasak — 6 féle színben, 20% enged­ménnyel. Hozzánk most is érdemes benézni. Nyitva tartás: 9-17.30-ig, szombaton és vasárnap 9-12 óráig. (74863) — Mountain bike 15.900 Ft. Tel.: 82/317-022. (74525) — Kazánfűtői tanfolyamot indít Fonyódon a Megamos Kft., amelyre előjegyzést veszünk fel. Információ: SZTK Rendelő. Tel.: 85/360-013. (74752) — Ha az „Utazás 95” ideje alatt (márc. 16-19. között) meghirdetett útjainkra a teljes részvételi díjat befizeti, 10% kedvezményt adunk a részvételi díjból. Jelentkezés: Cooptourist, Kaposvár, Kossuth L. u. 8. Tel.: 82/312-038. (74908) Két autóval ütközött, majd eltűnt Március 8-án 18.35-kor Kapos­vár belterületén a Tallián Gy. utca 74. szám előtti útszakaszon közlekedési baleset történt. Egy ismeretlen személy az általa ve­zetett ismeretlen típusú, színű és forgalmi rendszámú jármű­vel közlekedett Kaposvár belte­rületén a Tallián utcában a 61-es út felé. A fenti helyre érve nekiütközött az úttest jobb szé­lén parkoló bordó színű Opel személygépkocsinak, majd to­vább haladva egy fehér színű Renault személygépkocsinak. Az ismeretlen jármű vezetője a helyszínről adatainak hátraha­gyása nélkül elhajtott. Kérjük mindazok jelentkezé­sét, akik a balesetet látták, vagy az ismeretlen járműről, illetve a vezetőjéről felvilágosítást tud­nak adni. Jelentkezni lehet sze­mélyesen a Kaposvár Városi Rendőrkapitányság közlekedési osztályán, vagy telefonon a 414-422/25-10-es számon. Bilincses rablók Nemcsak megkopasztotta, ha­nem meg is bilincselte áldozatait az a rablóbanda, amely egy hód­mezővásárhelyi lakásba tört be és másfélmillió forinttal meg némi aranyékszerrel távozott. A lakás tulajdonosait már bent vár­ták és fegyverrel arra kényszerí­tették, hogy adják elő a pénzt, ér­tékeket. Ézután a gázcsőhöz bi­lincselték őket, és elmenekültek. Spranz-sérvkötők (60) Bízzék az ORKI által minősített, 80 év óta több százezer pél­dányban eladott, kiváló német találmányban! Rugó és combszíj nélkül, mm-re pontosan asérvkapura állítható be, teljes védelmet nyújt a lágyék-, a here-, a köldök- és a hasfalsérvre. Információ (levélcím): Spranz Kft, Pilisborosjenő, Ürömi út 34.2097 • Tel./fax: (06-26)-334-322 Méretre megrendelhető 1995. március 13-án, hétfőn: Siófokon, a Főnix patikában (Fő u, 174-176.), 9-től 10 óráig, 1995. március 14-én, kedden: Kaposváron, az Őrangyal patikában (Kisfaludy u. 21.) 10-től 11.30 óráig. • C/H/f/ir'VÍ UJDT A D Az Axel Springer-Magyarország Kft partoktól független lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE. Főszerkesztő-helyettes: BÍRÓ FERENC. JUIVI UkJI 1 nlKL/ir Vezetőszerkesztő: KURUCZ FERENC. Szerkesztők: JUTÁSI ROBERT (sport), LANG RÓBERT (fotó), LENGYEL JÁNOS (belpolitika), DR. TRÖSZT TIBOR (kultúra), VARGA OTTÓ (gazdaság­politika). Tervezőszerkesztők: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS.— Kiadja az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644. Telex: 13-360, fax: 312-315. Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf.: 31. Hirdetés és reklám: KILVINGER OTTÓ. Telefon és fax: (82)311-506. Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok, Fő u. 47-53. Telefon: (84)311-668, telefax: (84)310-861. Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. — Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős kiadó. GERHARD MEYER. — Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS. Telefon (terjesztési ügyekben): 82/423-213. Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, a Budapest Bank Rt kaposvári és marcali fiókjánál, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a balaton- földvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi, a nagybajomi és a nyagyberki takarékszövetkezetnél, a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alap­ján átutalással az OKHB 390-11581-7014 számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési dl] egy hónapra 437 Ft, negyedévre 1254 Ft, félévre 2448 Ft, egy évre 4776 Ft. ISSN 0865-9125. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Next

/
Thumbnails
Contents