Somogyi Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-07 / 32. szám

1995. február 7., kedd SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 A mosdóst Tüdő- és Szívkórházbait mindenna­pos gyógytornán vesznek részt asztmás gyerekek, amellyel légzőrendszerük erősödését segítik elő. Barna Mária gyógy­tornász (hátul) csecsemőtől 18 éves korig tartja a foglalko­zásokat, ahol anyagcserezavarokban szenvedők, valamint gerincbetegek gyerekek is megtalálhatók fotó: török anett Csépe Béla: A koalíció elvesztette a bizalmat Vita a privatizációról Pályaválasztástól - pályakezdésig Tréning az esélyért Csépe Béla (KDNP) napirend előtti felszólalásával kezdte meg tegnapi munkanapját az Országgyűlés. A keresztény- demokrata képviselő aggodal­mát fejezte ki amiatt, hogy a kormányzat a jelenlegi helyzet­ben nem látja lehetségesnek az ígért társadalmi-gazdasági megállapodás megkötését. Csépe Béla szerint az a furcsa helyzet állt elő, hogy a koalíció, amely a törvényhozásban ha­talmas többséggel rendelkezik, elvesztette az ország bizalmát és támogatását; a kormányzat szavahihetősége megkérdője- lezhetővé vált. A napirend előtti felszólalá­sokat követően Gál Zoltán ház­elnök bejelentette, hogy a költ­ségvetési bizottság döntése sze­rint nem kerül az Országgyűlés napirendjére Rusznák Miklós (KDNP) önálló indítványa, amelyet a Bodrogköz, Tokaj- hegyalja és Hegyköz térsége súlyos elmaradottságának meg­szüntetése, felzárkóztatása és az életfeltételek javítása érde­kében nyújtott be. Önálló indítvány nyújtott be Salamon László (MDF) is ami­att, mert március 31-én lejár az a határidő, amíg az önkor­mányzati lakások bérlői dönt­hetnek lakásuk megvásárlásá­ról. A képviselő szerint a a bér­lők rendelkezésére álló egy év méltánytalanul rövid volt. Az Órszággyűlés folytatta az állam tulajdonában lévő vállal­kozói vagyon értékesítéséről szóló törvényjavaslat általános vitáját. Zwack Péter a privati­záció ellenőrzésére vonatkozó laza szabályok szigorítását látta fontosnak. A honatya felhívta a törvényhozás figyelmét arra: rossz Magyarország külföldi megítélése; úgy vélik, hogy a szocialista-liberális budapesti kormány nemigen akar privati­zálni. Tokár István (MSZP) szerint a magánosítás során figye­lembe kell venni, hogy kiépül­jön a termelés, a feldolgozás és értékesítés láncolata. Ennek kapcsán támogatta az alap­anyagtermelők tulajdonszerzé­sét a feldolgozóiparban. Ezen kívül fontosnak tartotta még a munkahelyteremtés kérdését. Aligha kell dramatizálni e napokban sok család feszült dilemmáit és közérzetét, ha pályaválasztás előtt áll a gyermek. A pályaválasztási tanácsadó füzet időben meg­jelent, s jóval „vastagabb” minden korábbinál. Ez ön­magában is jelzi, hogy az álta­lánosban végzőket-Somogy- ban mintegy 4300 diákot- a középfokú képzés széles ská­lája várja. Közismert, hogy demográ­fiai apály van, tehát csökkent a tanulólétszám, ami azt jelenti, hogy válogathatnak a végző­sök. „ Elvileg” elsősorban... Mert válogatnak a középisko­lák is. Marad a kérdés: ki mondja előre meg, hogy a há­rom beírható intézmény vala­melyikének elvégzése után mi­lyen végzettség, milyen szakma ad majd biztos jövőt. Az ezzel foglalkozó szakem­berek sem rendelkeznek jóste­hetséggel, információval vi­szont igen. Az említett tájékoz­tató kiadvány, melyet a So­mogy Megyei Munkaügyi Központ jelentetett meg, tudtul adja a pályaválasztással kap­csolatos szolgáltatásait is. Az érettségi rangja A hajdani pályaválasztási in­tézet „utódjaként”, a megyei munkaügyi központ részeként működik immár 1990 óta a Pszichológiai Szakszolgálat, amelynek egyik feladatköre a pályaválasztási és a pályaorien­tációs tanácsadás. Négyen lát­ják el a teendőket, amelyek jó­val túlmutatnak azon, hogy a személyesen, levélben vagy te­lefonon érdeklődőknek, iskolán keresztül vagy egyénileg je­lentkezőknek a rendelkezésére állanak. A megyében működő kirendelteségekkel együtt! S valljuk meg: a döntések során ez sem kevés. Dr. Terényi Zoltánnéval a szakszolgálat vezetőjével és Pécsi Oszkár szakképzési főe- lődóval szót váltva, elég gyor­san meggyőződhet az ember ar­ról, hogy a meglehetősen szer­teágazó szerepkör legfontosabb eleme a folyamatos elemzés, a tendenciák érzékelése a napra­kész tájékozottság és a kapcso­lattartás. Igaz, hogy a középfokú ori­entálódás pontos irányai és ará­nyai csak a jelentkezések ösz- szesítésének birtokában rajzo­lódnak ki. Sok jelzés, igény, az iskolákkal folytatott párbeszéd, az általuk is látogatott szülői ér­tekezletek felvetései már most is árulkodnak. Nem csupán ar­ról, hogy melyek a divatszak­mák. Arról is van Pécsi Osz­kárnak például egy fél évtizedet áttekintő elemzése, hogy mi­ként viszonyulnak a szakkép­zéshez az önkormányzatok, vagy, hogy az építőiparban át­meneti „leülés” után, köszönhe­tően a kaposvári szakközépis­kola dinamikusan szélesedő képzési skálájának, egyre na­gyobb a jelentkezési arány. Mi­ként az a kereskedelem, a ven­déglátás, s egyes élelmiszeri- pari ágazatok iránt is. A szak- szolgálat vezetője megerősí­tette, hogy általában is tapasz­talható a szülők-tanulók na­gyobb affinitása az érettségit adó szakképzés iránt. Ugyanis, ha nem sikerül(ne) továbbta­nulni, a nyelvtudás, a számítás- technikai, közgazdasági isme­retek birtokában könnyebb az elhelyezkedés, vagy az átkép­zés. Különösen vonzóak a technikusképzés, a világbanki továbbtanulás lehetőségei, noha, akár a gimnáziumoknál, itt is erőteljes a szelekció. Jatt a szakma ára? Akár azt is mondhatnánk, hogy minden a legjobb úton ha­lad a középiskolai, s ezen belül is a gimnáziumi képzés általá­nos műveltséget adó arányának növekedése felé.. Ám a hagyományos szak­munkásképzést sem lehet egyik napról a másikra leírni, mert a fodrász, a kozmetikus, a fény­képész vagy az autószerelő to­vábbra is slágerszakma. Oly­annyira sláger, hogy a szülőnek olykor-olykor igen sokba kerül a dal. Mármint az, hogy a gyermeknek gyakorlóhelyet szerezzen egy-egy mester mű­helyében, akiknél nem ritka — tisztelet a kivételnek —,hogy a jatt akár százezer forint is lehet. A színének ez az a visszája, amiről a szakszolgálat emberei is azt mondják, hogy mindenki régóta tud róla, de senki sem tudja adott esetben bizonyítani. Nem csak az a baj, hogy kímé­letlen bukszanyitásra készteti a szülőt, hanem az is, hogy ma­gában hordja a kontraszelekció lehetőségét, s a szakmára al­kalmatlan vagy alig alkalmas fiatalok jutnak „papírhoz”. Hogy meddig tart még? Pécsi Oszkár szerint a megoldás a szakképzési kamarák megerő­södése, működésének kitelje­sedése lehet, olymódon, hogy etikailag is rendet tartanak a portán... Lehet ma mást tenni, mint reménykedni ebben? A szakszolgálat munkatársai, híven a többéves gyakorlathoz felkészültek arra is, hogy aki­nek sehol sem sikerült a felvé­tel, a finisben mégis iskolára ta­láljon. Erre a nyáreleji „záróe­gyeztetésekkor” kerül majd sor. Szemben a kudarccal Igen, akár az iskolában tanító pedagógusok, az itt dolgozók is tudják jól, hogy a felvételi két esélyes. Főleg nagy a tétje a a középiskolát befejezőknél. Ezért a végzős osztályokat Pé­csi Oszkár rendre végigjárja a megyében, „szabálytalan” órá­kat tart, amit a pedagógusok egyáltalán nem bánnak. Sőt, érdeklődéssel várják! No nem azért, hogy az Adj esélyt ma­gadnak! című, egyébként na- gyonis magvas információkat tartalmazó brossúrát szétossza. Hanem azért, hogy céltudato­san gyakoroltasson. Kérdéseket fakasszon és őszintén válaszol­jon. Például arra, ha a végzős nem kíván vagy nem sikerül tovább tanulni és szeretne elhe­lyezkedni. Aztán arra, hogyan kell megjelenni, fellépni, meg­győzővé válni, frappáns önélet­rajzot vagy önjellemzést írni... Tudjon az ifjú „imázst” építeni. Ez a csuda divatos kifejezést le­fordíthatjuk úgy is, hogyan kell megkapaszkodni, ha padlóra kerül. Védőoltás nincs, de tré­ning van, s ahogy körülnéz az ember, meglehetősen széles az élet gyakorlóterepe. Tröszt Tibor MNB; állam az államban? Lemondott a pénzügymi­niszter, hónapok óta húzódik a Nemzeti Bank elnökének kinevezése, a kormányfő nyíltan sérelmezi a jegybank „önhatalmú, a költségvetés helyzetét nehezítő” intézke­déseit. Vajon ki a „dudás” a hazai pénzügyek „csárdájá­ban”? — kérdeztük a Ma­gyar Nemzeti Bankban Hor­váth Piroska ügyvezető igazgatótól. — A jegybank-törvény ér­telmében a mi legfőbb fel­adatunk a forint védelme, az infláció kordában tartása, a gazdaság külső és belső pénzügyi egyensúlyának megóvása. Az egyensúly megbomlása esetén a kor­mány, a költségvetés tudo­mására kell hoznunk a veszé­lyeket és meg kell tennünk — a szükség diktálta — jegybanki lépéseket. Legfon­tosabb döntéseinket azonban a kormány előre ismeri. — A miniszterelnök és a pénzügyminiszter csak le­vélben értesült a döntésük­ről? — Ez valóban így volt. Talán mert nincs elnöke a banknak, az egyeztetések sem zavartalanok. Ám úgy éreztük, hogy a 3 százalékos alapkamat-emelés az adott gazdasági helyzetben nem olyan váratlan lépés, ami felboríthatná a költségvetés egyensúlyát. — Ön miben látná a gaz­dasági helyzet javulásának a kulcsát? — Abban mindenki egye­tért, hogy az ország külső adósságának növekedését meg kell állítani, ehhez pe­dig mindenekelőtt a belső túlköltekezést kell mérsé­kelni. Mivel a lakosság meg­takarít, az állam, vagy a vál­lalatok költekezését kell fé­kezni. A vállalkozások ese- , tében ez nem volna célszerű, mert ezzel a gazdaság fejlő­dését fognánk vissza. Ma­radnak tehát az állami kiadá­sok. Mi azonban hiába nyomjuk meg a vészcsengőt, a szerelvényt nem mi vezet­jük. Németh Zsuzsa Elmaradt régiók A vállalkozások élénkítését, a befektetési lehetőségek feltá­rását segítő tanulmánytervet készített a Fejér Megyei Re­gionális Vállalkozási Alapít­vány. Elsőként Sárbogárdon és környékén vették számba a lehetőségeket. A csaknem kétezer állástalannak mind­össze 49 munkahelyet kínál­nak. A térségben főként az élelmiszerfeldolgozással és az idegenforgalommal foglal­kozó cégek találnának ked­vező befektetési lehetőséget. Lelki egészségünkért Megalakult és Zalaegersze­gen megkezdte működését a Magyar Mentálhigiénés Szö­vetség. Létrehozását tavaly, a zalai megyeszékhelyen ren­dezett országos tanácskozás résztvevői javasolták. Az új polgári szerveződésnek szel­lemi műhelyek, intézmények, civil egyesületek, alapítvá­nyok és magánszemélyek az alapító tagjai. Adomány menekülteknek Hatvanezer csomag — min­tegy 3 millió forint értékű---­S mack márkanevű, gyorsan elkészíthető tésztaételt ado­mányozott a bicskei mene­külttábor lakóinak a koreai érdekeltségű, Kecskeméten működő HANWHA Élelmi­szerek Magyarország Kft. Az adományt tegnap a Menekül­tügyi és Migrációs Hivatal bicskei befogadóállomásán Cső Szong Hong, Koreai Köztársaság budapesti nagy­követe adta át a tábor vezető­inek. A mostani adományt követően a jövőben más ma­gyarországi befogadó tábo­roknak is segítséget kívánnak nyújtani. A nagykövet emlé­keztetett arra, hogy az 50-es években Magyarországtól kaptak segítséget. Kórházi informatika Százmillió forint értékű szá­mítógépes informatikai rend­szert építenek ki az elkövet­kezendő négy évben Tatabá­nyán, a megyei kórházban. Az erről szóló szerződést teg­nap írták alá a városban a kórházat fenntartó megyei önkormányzat, a Szent Bor­bála nevét viselő kórház, va­lamint a rendszert kiépítő SMS Magyarország Kft. kép­viselői. A fejlesztés elsődle­ges célja a gyógykezelés to­vábbi javítása. Magyarország minősítése Két külföldi intézet értékelése alapján Magyarország hitelmi­nősítése nem változott, egy harmadik intézet pedig most készíti el elemzését. Az MNB által külföldön kibocsátott köt­vényeket rendszeresen a Japa- nes Credit Rating Agency, a Moody,s Investors Service, a Standard and Poors értékeli. A japán hitelminősítő intézet, a Japanes Credit Rating Agency a közelmúltban hozta nyilvá­nosságra legújabb értékelését, miszerint a magyar kötvények továbbra is befektetőnek aján­lott kategáriában vannak, minő­sítésük BBB. Mint ismeretes az említett intézetek a minősítés során rangsort állítanak föl. NAGYATÁD VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETE értesíti a város lakosságát, hogy 1995. február 7-én (ma) 17.00 órakor a városháza földszinti termében közmeghallgatást tart, amelyre tisztelettel meghívja Nagyatád polgárait. A közmeghallgatás témája: Nagyatád Város Önkormányzatának 1995. évi költségvetése. (71024) AZ EURÓPAI MINŐSÉG! 200 alapgép, 4.000 különböző járművariáció, 26 féle motor, 3-72 tonna összgördülőtömeg, olajcsere 40.000 km-enként, 250 választható extrafelszerelés. ÉRTÉKESÍTÉS és SZAKSZERVIZ 7623 Pécs, Megyeri u. 72. Telefon: (72) 210-690, 210-890 Rádiótelefon: (60) 361-118 Ez egy külön világ... A szállítás vilaga

Next

/
Thumbnails
Contents