Somogyi Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-15 / 39. szám
1995. február 15., szerda SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 A pesszimista pártelnök nem hisz a grafológiában Csapatzászló a hírközpontnak Göncz Árpád köztársasági elnök átadja a csapatzászlót Markó József ezredesnek Csapatzászlót adományozott Göncz Árpád köztársasági elnök, a fegyveres erők főparancsnoka tegnap abból az alkalomból, hogy ötven éve hozták létre a Magyar Honvédség Főhírközpontját. A Honvédelmi Minisztériumban tartott ünnepi rendezvényen az államfő elismeréssel szólt a főhírközpont munkájáról, emlékeztetve arra, hogy fél évszázada kezdetleges körülmények között kezdte meg munkáját az „agyközpont”, amely azóta szervezetileg és műszakilag nagy utat tett meg. Göncz Árpád hangsúlyozta, hogy a főhírközpont tevékenységével rászolgált a kiemelt figyelemre, hiszen békeidőben is ugyanúgy szükség van az információáramlásra, mint háborúban. A műszaki berendezések állapota ma már nem a legkorszerűbb, de az ország teherbíróképessége nem teszi lehetővé valamennyi jogos fejlesztési igény kielégítését. Ezért is nagyon fontos az emberi tényező — mutatott rá az államfő. A csapatzászlót Markó József ezredes, a Magyar Honvédség Főhírközpontjának parancsnoka vette át a köztársasági elnöktől, majd Ladocsi Gáspár dandártábornok, katolikus tábori püspök megszentelte a zászlót. A jubileumi rendezvényen részt vett Keleti György honvédelmi miniszter, Mécs Imre, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnöke és Deák János vezérezredes, a Magyar Honvédség parancsnoka. Távoktatási programcsomag a választókért Képviselni csak képzetten Torgyán Józseffel, a FKGP elnökével találkoztak a héten a kaposvári Agrártudomány Egyetem hallgatói az Országházban tett látogatásuk során. Az egyetemisták közelebbről is megismerkedhettek az országy- gyűlés és a képviselők munkájával. A programot dr. Lépőid Józseffé grafológus szervezte, aki alternatív tantárgyként grafológiából tart előadásokat a kaposvári egyetemen. A diákok már korábban elvégezhették dr.Torgyán József írásának elemzését, és a beszélgetés során beszámoltak az eredményről a pártelnöknek. A találkozón dr.Torgyán József a Somogyi Hírlap kérdéseire is válaszolt: — Jelenleg is tart a vita a privatizációs törvényről A me- zó'gazdasági termelőit azt igényelnék, hogy a termékfeldolgozás és kereskedelem területén tulajdonosi szempontból is érdekelve legyenek. Ennek megvalósulására lát-e reális lehetőséget ? — 1988 óta, amióta az országot járom, minden beszédemben elmondtam, hogy meg kell teremteni a mezőgazdaság és az élelmiszeripar egységét. Enél- kül nem lehet talponmaradni. Az Antall kormány idején a nemzeti vagyon 47 százaléka került magánkézbe és jelenleg is csak 50 százalék az előzőleg az állam tulajdonában volt magánvagyon aránya. A folyamat nagyon szűk körben zajlott le és ez nem volt más, mint arcátlan nemzetrablás. Bizonyos lehetőségeket felcsillantottak ugyan, de számottevő munkáskézbe került vagyonról nem hallottam. Nagyon borúlátóan ítélem meg a helyzetet, mert mire a lakosA bedegkéri önkormányzat képviselő-testülete legutóbbi ülésén döntött és eredményt hirdetett a befejezésre váró tornacsarnok kivitelezési pályázatáról. A munkát a siófoki K-Amper Betéti Társaság kapta meg. Mint arról már hírt adtunk a félben levő tornacsarnok befejezési munkáira legutóbb három cég pályázott egyenlő eséllyel. A beszerzett információk és a megtekintett referenciamunkák alapjám, a helyi döntéshozók végül egyenkénti és többségi szavazataránnyal döntöttek a K-Amper Bt mellett. Dr. Szabó Károly a község jegyzője elmondta: a képviselők véleményük megfogalmaság rájön, hogy mi történt, már késő lesz. A jelenlegi privatizáció sokban hasonlít a korábbihoz. A kiemelt vagyontárgyakat külföldiek kezére kívánják juttatni. A FKGP indítványában ezért az szerepel, hogy 40 százaléknál többet ne lehessen idegen kézre adni. — Milyennek ítéli a fiatal agrárszakemberek helyzetét ? — Az összes fiatalnak nagyon nehéz manapság, és a helyzet nemcsak azért katasztrofális, mert az ifjúságnak eddig csak úttörővasutat építettek. Á fiatalok első munkahelyhez és első lakáshoz jutását kell úgy megfogalmazni, hogy az alkotmányos jogként szerepeljen. A közeljövőt és különösen a fiatalokat illetően pesszimista vagyok. Az agrárvégzettségű ifjú szakemberek elhelyezkedése a mezőgazdaságon belül nagyon nehéz. Nincs földhitel intézet, nincsenek mezőgazdasági bankok, a magánvállalkozások sem indulnak meg. A most pályakezdőknek töretlen akaratot kívánok. — Ön odaadta írását elemzésre a hallgatóknak. Miért vállalta ezt? — Egy közéleti szereplő nem vonulhat vissza semmilyen megmérettetéstől, ha vállalkozik mások irányítására. Ebbe az is beletartozik, ha „átvilágítják”. Egyébként én a nem hiszek a mai napig sem a grafológiában, bár az tagadhatatlan, hogy meglepően érdekes dolgokra mutatott rá az elemzés. A jó tulajdonságaimat egy isteni adománynak tartom, s hasznukat veszem, amíg tudom. — Köszönjük a véleményét. Boldizsár Beáta zásakor figyelembe vették azt is, hogy a siófoki cég tette a legalacsonyabb árajánlatot, illetve a legkedvezőbb fizetési feltételeket. A 26,3 millió forintos átalányáras költségből végzik el az összes visszalevő munkát az épületen, megépítenek két szabadtéri sportpályát, valamint utakat és parkolót alakítanak ki. A beruházó önkormányzat és a pályázatot nyert cég várhatóan még a héten megköti a kivitelezési szerződést és február 2o-án átveszi a munkaterületet. Ha az időjárás engedi, akkor hamarosan munkához is látnak. A teljes beruházás műszaki átadásának időpontja augusztus 15. (Krutek) Túl az önkormányzatok működésének negyedik évén világosan látható, hogy nem elegendő a lelkesedés, a tenni akarás, de jól megalapozott tudásra az önkormányzati munka és általában a demokratikus intézményrendszer, a működési környezet, a játék- szabályok alapos ismeretére van szükség. Ez az alapigazság annak a távoktatási programcsomagnak a bevezetőjében olvasható, amely Képzett képviselők — hatékony önkormányzat címmel jelent meg. A kötetlen tanulási tanuló- csomagot — a tutori (konzulens-tanári) háttérrel — a Fővárosi Oktatástechnológiai Központ munkatársai fejlesztették ki. A szakanyag elkészítésében közreműködtek a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem, az Alkotmánybíróság és a MTA pécsi regionális kutatóközpontjának szakértői. A két video- és két audiokazettából, valamint tizenegy könyvből és munkafüzetből összeállított programcsomag célja, hogy a megszerzett tudással a képviselők hatékonyan legyenek képesek szolgálni a köz javát, választóik érdekképviseletét. A tanulócsomag — szándéka szerint — mindazokat a kérdéseket felöleli, amelyek az említett célok elérését lehetővé teszik. A három, egymással szorosan összefüggő kérdéskör közül két kötet foglalkozik a legáltalánosabb, nemzetközi kitekintést is nyújtó, elméleti alapokat adó ismeretekkel, így a „Jogállam, emberi jogok, hatalom” és „A Magyar Köztársaság államszervezete című témakörökkel. Egy további kötetben háttérinformációk találhatók az államról, jogról és a politikáról. Az utolsó nagy blokk füzetei a gyakorlat tükrében már az önkormányzatok mindennapi valóságát dolgozza föl, azok eddigi működésére alapozva jelzi a fontosabb kérdéseket. A két hangkazettán az első két kötet kulcskérdéseit foglalták össze a szerkesztők, a harmadikon pedig az önkormányzati munka tapasztalatairól nyilatkoznak polgármesterek, jegyzők és önkormányzati képviselők. A videoanyag a modulfüzetekhez kapcsolódva, archív műsorok felhasználásával nyújt további ismereteket. A Képzett képviselők — hatékony önkormányzat című távoktatási csomagról további információt a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola távoktatási alközpontjában, dr. Magyar Miklós alközpontvezetőtől lehet kérni. „Civilek” a seregben Két új szervezet működik a magyar hadseregben: a tábori lelkészi szolgálat és a szakszervezet. Hogyan lehet beilleszteni a hadsereg struktúrájába ezt a látszólag két civil szervezetet? — kérdeztük dr. Fodor Istvánt, a HM politikai államtitkárát. — Az Alkotmány valamennyi felekezet számára biztosítja az egyéni és csoportos vallásgyakorlás jogát, a lelki-gondozás lehetőségét. Ez a hadseregre is vonatkozik. A történelmi egyházakkal —- a katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó felekezetekkel —, megállapodást kötöttünk a tábori lelkészi szolgálat felállítására, amely 1994 tavasza óta beépül a hadsereg struktúrájába. Vezetőik tábornoki vagy ezredesi rangot viselnek. A keresztény egyházaknál püspökség, a zsidó felekezetnél rabbinátus irányítja ezt a munkát. Általános szempont, hogy minden ezer katonára jusson egy tábori lelkész. Jelentkeztek újabb felekezetek is, amelyek szeretnének lelkészi munkát végezni a hadseregben. Számukra is megadtuk az engedélyt, az adott törvényi keretek között végezhetik munkájukat. — Nemcsak az egyházak, hanem az érdekképviseletek, a szakszervezetek is megjelentek a hadseregben. — Nagyon fontosnak tartom a szakszervezetek jelenlétét. Igaz, korábban a fegyveres testületek tagjai nem vehettek részt a szakszervezeti mozgalmakban, ezért volt is a szervezettel szemben némi ellenérzés. Az Alkotmánybíróság döntése nyomán a szolgálati szabályzatból törölni kellett azt a pontot, amely tiltotta a katonák érdekvédelmi szerveződését. — Ha belépnek a tárgyalóterembe a szakszervezetet képviselő, ők is mindenre engedélyt kérnek feletteseiktől, s nem tárgyalnak, hanem jelentenek? — Nem! Mindenki civilben vesz részt a megbeszélésen. Lehetetlennek tartanám, ha elöljárók és beosztottak ülnének egymással szemben. — Miről tárgyalhatnak egyáltalán az érdekképviselők ott, ahol a parancs mozgat minden döntést? — A lakásviszonyokról, az étkeztetésről, a ruházatról, az üdültetésről. Legutóbb például az illetményemelésről folytattunk kemény tárgyalásokat. — Vannak konfliktusok is ezeken a megbeszéléseken ? — A szakszervezeteket képviselő tisztek kemény legények. Nem szívbajosak, ha vitatkozni kell. (Koós) Az ár és a fizetési kedvezmény döntött A K-Amper Bt a nyertes Szigetközi levél a frakcióvezetőknek A Duna elterelésének káros következményei leginkább a Középső-Szigetköz településeit sújtják. A talajvíz süllyedése miatt a kutak elapadnak, a lakóházak repedeznek, a kikötők megszűnése folytán munkahelyek vesznek el. Erről Böősy Imre, Ásványráró polgármestere adott tájékoztatást. Elmondta, a probléma ügyében több polgármesterrel együtt levélben fordultak a frakciók vezetőihez. Szakszervezeti aggályok A kormányváltás óta módosult ugyan a kormányzat és a szak- szervezet közötti párbeszéd hangvétele, mivel a mai kormány nem deklarálja szakszervezet-ellenességét úgy mint elődje, ám az érdekképviselet felvetéseit éppúgy nem fogadják el, mint korábban, jelentette ki Fehér József, a Közalkalmazottak Szakszervezetének ügyvezető elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. Programok és pártok Lakitelken Nem ellenzéki csúcstalálkozó lesz e hét végén Lakitelken, hanem megkezdődik a tavaly nyáron, az MDF vezetése által elhatározott „Pártok és programok” című, MDF-tagok számára szervezett politikai továbbképzéssorozat — jelentette ki tegnap Lezsák Sándor MDF-alelnök arra a sajtóértesülésre reagálva, amely „MDF-aktivisták” szervezett ellenzéki csúcstalálkozójának tüntette föl a rendezvényt. Jelentős amerikai segítség Negyvenezer dollár anyagi támogatást ad az Amerikai Egyesült Államok Környezetvédelmi Hivatala a tatai medencén áthúzódó Által-ér és a tatai Öreg-tó vízminőségének javítására, környékének rendezésére, jelentették be a 18 Komárom-Esztergom megyei települési önkormányzat által létrehozott Által-ér Környezetvédelmi Szövetség elnökségének tegnapi, tatabányai ülésén. Kárpótlási törvény kritikája „Negyedik zsidótörvénynek” nevezte az 1992. évi harmadik kárpótlási törvényt Tímár György kisgazda országgyűlési képviselő, a Holocaust Áldozatok Magyarországi Szövetségének elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. A szövetség azért állt a nyilvánosság elé, hogy az Alkotmánybíróság február 6-i döntésével az alaptörvénnyel ellentétesnek ítélte az említett jogszabályt, és azt az Országgyűlésnek szeptember 30-ig át kell dolgoznia. Alternatíva az atomerőmű ellen A magyar környezetvédők is gyakoroljanak nyomást a kormányra a Mochovcében épülő atomerőművel kapcsolatban. Erre szólította fel a zöld pártok európai konföderációja a magyar Zöld Alternatíva pártot. Hasonló levelet kaptak a konföderációhoz tartozó zöld pártok 29 országban, tájékoztatta Droppa György az alternatíva társelnöke az újságírókat. Magánosításról vitáztak a parlamentben Nyugdíjról tárgyaltak Mádi László, fideszes képviselő helytelennek ítélte, hogy a nyugdíjak emelését nem a reális bérkiáramláshoz igazítják. Ezután hosszas ügyrendi vita bontakozott ki, mert az ellenzéki képviselők sérelmezték: a szociális bizottság ülésén elfogadott módosító indítványokat nem kapták kézhez. A részletes vita folytatására a jövő héten kerül sor. A privatizációs törvény általános vitában a felszólaló ellenzéki képviselők - a keresztény- demokraták, a fiataldemokraták és a kisgazdák padsoraiból - elsősorban a privatizáció ellenőrizhetőségét kérték számon a javaslattól és többen is azt rótták fel a koncepciónak, hogy csak szűk kört juttat tulajdonhoz. A kormánypárti képviselők ezzel szemben azt hangsúlyozták, hogy megvannak az ellenőrzés szükséges garanciái, és a privatizáció révén olyan társadalom jöhet létre, amelyben a tulajdonosok hatékonyan működtetik a cégeket, és a munkavállalók megfelelő bért kapnak munkájuk ellenében. A vitát végül elnapolták. A délutáni interpellációs időszakot követően a T. Ház határozott arról, hogy a számvitelről szóló törvény módosítását kivételes eljárásban tárgyalja meg. Ezután az Országgyűlés megkezdte a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról szóló országggűlési határozati javaslat általános vitáját.