Somogyi Hírlap, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-15 / 39. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP SZOCIÁLPOLITIKA 1995. február 15., szerda Bővítették a könyvtárt A főiskolán már zenét is hallgathatnak a nővérjelöltek Már birtokukba vették a hallgatók azt az új zenei részleget, amely februárban készült el a POTE egészség- ügyi főiskolája kaposvári ta­gozatának könyvtárában. Négyféle programból válo­gatva, CD-lemezeket és nyelvi kazettákat hallgatnak itt. Szelló'né Fábián Mária, a könyvtár vezetője elmondta: mindössze 300 ezer forintot költöttek a technikai berende­zésre, a többi munkát — a bú­torok és a vezetékek beépíté­sét — teljesen a házi karban­tartók segítségével végezték el. A terveket az intézmény oktatástechnikusa készítette. A gazdag könyvtárnak négyszázötven beiratkozott olvasója van. A főiskola két­száz hallgatója mellett több diplomás szakember is fölke­resi az egészségügyi, jogi, közgazdasági és társadalom- tudományi irodalomban bő­velkedő tékát. Naponta 9-18 óráig, kedden meghosszabbí­tott nyitvatartással várják a lá­togatókat. Az új részleget fő­ként komolyzenei CD-anyag- gal töltötték föl, de vásároltak a hallgatók által kedvelt könnyűzenei lemezekből is. A szervezett nyelvtanulást egé­A hallgatók ismerkednek a CD-hangtárral FOTÓ: KOVÁCS szíti ki, angolból, németből a kezdő, középhaladó és haladó szintű hanganyag. Nemcsak a főiskolán oktató 50 óraadó orvos tanárnak, ha­nem az intézménytől függet­lenül tevékenykedőknek is ér­demes fölkeresni az 1995-től működő Medline adatbázist, amely 1982-től 1994-ig tar­talmazza a retrospektív anya­got. A bázist havonta, folya­matosan bővítik. — A főiskola alapítása óta a beszerzésnek nem voltak pénzügyi korlátái, de az idén szigorúbbak a feltételek — mondta Szellőné Fábián Má­ria. — Kevesebb lesz a könyvre fordítható pénz, s ugyanazért az összegért keve­sebbet tudunk vásárolni. Drágák az új orvosi szakki­adványok: egy-egy kötet 5-10 ezer forintba is belekerül már. Ugyanakkor a nagyobb hallga­tói létszám miatt ezekre igen nagy szükség volna. (Várnai) A somogyi leukémiás és daganatos gyerekekért Alapítvánnyal a kór ellen Új helyen vizsgálják a munkaalkalmasságot Donorok jogai A Kóma című amerikai film­ben borzongva figyelték a né­zők azt a fantasztikus hűtő­kamrát, amelyben emberi tü­dők, szívek sokaságát őriz­ték raktáron. Akkor még nem is sejtettük, hogy hamarosan eljön az idő, amikor már a va­lóságban is ledőlnek a szerv- átültetések korlátái. Eleinte csak a vesetranszp­lantációkról lehetett hallani. Azután megnyílt a lehetőség a szív, a máj és a többi létfontos­ságú szerv átültetésére is. Magyarországon a szervátül­tetések egyik úttörője és orvosi körökben legelismertebb sza­kembere dr. Perner Ferenc, a budapesti Semmelweis Orvos- tudományi Egyetem transzplan­tációs klinikájának főigazgató főorvosa. A hazai gyakorlatról szólva elmondta: már túl va­gyunk a kétszázhatvanadik ve­seátültetésen, és ha erre szük­ség van, egyre több beteg kap­hat új szívet, májat és szaruhár­tyát. Ma már intenzív előkészü­letek folynak hazánkban a gyermekkori cukorbetegség gyógyítását célzó hasnyálmi­rigy-átültetésekre is. Korábban mindig a donorok hiánya okozta a legnagyobb problémát. Szerencsére ma már sokkal szervezettebben zajlik a donorok felkutatása, a szervki­vétel és maga a transzplantáció. — Milyen feltételei vannak annak, hogy valakinek egyes szerveit halála után felhasznál­hassák? — A hazai jog a „feltétele­zett beleegyezést” fogalmazza meg. Tehát ha az elhunyt még életében írásban vagy szóban nem tiltakozott ellene, akkor a szervei felhasználhatók. Ter­mészetesen a hozzátartozók kegyeleti jogát is tiszteletben kell tartani: ha ők tiltakoznak a szervek felhasználása ellen, ak­kor ezt a kórháznak el kell fo­gadnia. A jogi szabályok azt is kimondják, hogy a szervkivé­telt és a transzplantációt végző orvosok a halál megállapításá­ban nem vehetnek részt. — Világszerte a legtöbb til­takozás vallási alapokon tör­tént. Nálunk is? — Szerencsére egyre többen gondolnak azoknak a betegek­nek, gyerekeknek a sorsára, akiket csak szervátültetéssel le­het az életnek megmenteni. Ma már II. János Pál Pápa is bizta­tást ad ehhez híveinek, mond­ván: Jézus Krisztus is vérét ál­dozta az emberiségért. Németh Zsuzsa Hatvannyolc somogyi fehér­vérű vagy daganatos gyereket kezelnek a Pécsi Orvostudo­mányi Egyetem Gyermekkli­nikájának onkológiai osztá­lyán. Tavaly 11 új beteget vit­tek ide Somogyból. — Míg a többiek utókezel­tek, az új leukémiás gyerekek­nél egy 33 hónapos kemokeze- lést alkalmaznak, amiből 10 hónap szinte folyamatos benn fekvést igényel — mondta Iváncsikné Kálmán Éva, a Leu­kémiás és Tumoros Gyermeke­kért Alapítvány somogyi kura­tóriumi tagja. — A beteg gye­rekek mellett nappal általában ott vannak az aggódó szülők, ám közülük nem mindenki te­heti meg, hogy késő este buszra, vonatra szálljon vagy kocsiba pattanjon és hajnalban újra visszainduljon. Az alapít­ványt épp azért tettük 5 éve, hogy enyhítsünk a gondokon. A Somogy, Tolna, Baranya beteg gyermekeiért tett alapít­vány a fokozott fertőzésveszély elkerülésére, először egy ágy­tálmosó készüléket vásárolt 1,3 millió forintért. Ehhez a pécsi Lyons Normandia szervezte jó­tékonysági bál bevétele adta az anyagi alapot. Sikerült kiépíteni a kórtermek között egy video- láncot is: ennek különösen örül­tek a gyerekek. A 36 vagy 72 órás infúzió ideje gyorsabban telik, ha rajzfilmet, vagy érde­kes természetfilmet nézhetnek. Tavaly egy hordozható telefont is vásárolt az alapítvány, hogy szülő és gyerek ne nővéri köz­vetítéssel beszélgessen. A kór­termeket „felöltöztették” a szü­lők és a támogatók: több a já­ték, a könyv; kell az otthonos­ság a kórházi fehérségben. A pécsi önkormányzat ajándéka­ként az alapítvány tavaly térí­tésmentesen kapott egy helyi­séget — s az átalakításhoz to­vábbi negyedmillió forintot —, hogy a beteg gyerekek szülei ott tölthessék az éjszakákat. A lakásban csak két fekhely van, s nehéz eldönteni, hogy a tucat­nyi szülő közül ki hajthatja ott álomra a fejét, s ki menjen szál­lodába. A klinikától száz mé­terre levő épületben lakók le­mondtak néhány közös helyi­ségről, hogy újabb hálóhelyek legyenek. A tervek szerint há­rommillió forintért további tíz helyet alakíthatnak ki a szülők­nek. Hogy Somogy mivel járult hozzá az alapítványhoz? Nem sokkal. A marcali önkormány­zaton, valamint a megyei könyvtár dolgozóin kívül csak néhányan támogatták az alapít­ványt. (Lőrincz) Bár a munkaalkalmassági la­boratóriumi vizsgálatokat február 1-jétől a kaposvári rendelőintézetben végzik, so­kan mégis az ÁNTSZ Somogy Megyei Intézetét keresik föl. Pedig a foglalkozási ártalom­nak kitett dolgozók ellenőrzé­séhez szükséges vizsgálatok zömét a Petőfi tér 4. szám alatti rendelőben végzik. Vérvételre az üzemorvos és a foglalkozás-egészségügyi szakorvos küldi tovább a páci­enseket az ugyanabban az épü­letben levő laboratóriumba. A beutaltaknak nem kell az ÁNTSZ intézetébe menni — mint dr. Koncz Gábor megyei tisztifőorvos elmondta —, mert ott csak a beküldött anyag egy részéből — például a méreg- anyag-maradékból — végeznek különböző vizsgálatokat. A pá­cienseket délelőtt fogadja a Zala község önkormányzatának is nagyon szűkös az idei költ­ségvetése; kevés pénzük lesz beruházásokra. A kis somogyi településen nem vetnek ki helyi adót sem, mert a lakosság min­tegy 10 százaléka munkanél­rendelőintézetben dr. Vincze Erzsébet főorvos; a laborató­rium az öttagúnál nagyobb cso­portot előzetes egyeztetéssel rendeli be. A munkaalkalmas­sági igazolásokat az orvosi vizsgálat és a laboratóriumi eredmények ismeretében adják ki. A megyei és a városi tiszti- orvosi hivatal a munkahelyeken az eddigiekhez hasonló módon végzi az ellenőrzést, az egyes technológiák ártalmasságára vonatkozó vizsgálatokat, a le­vegő- és a vízmintavételt. La­boratóriumi vizsgálat mutatja ki a káros anyagok mennyisé­gét és milyenségét, majd sajáj hatáskörükben hatósági intéz­kedéseket foganatosítanak. Az ÁNTSZ megyei intézete a kór­ház laboratóriumában végzett vizsgálatokért viszont olyan kórházhigiénés vizsgálatokat végez, amelyeket ott nem tud­nak megcsinálni. V. Á. küli. Szarka László polgármes­ter elmondta: a belterületen levő utakat kívánja rendbetetni. Az aszfaltozásra talán félmillió forintot sikerül kigazdálkod­niuk, a többi pénzre az Útalap­hoz nyújtottak be pályázatot. Tanfolyam asztmás gyerekeknek Február elején asztmatanfolyam kezdődött a kórház iskolájának pedagó­gusaival beteg gyerekeknek a mosdósi tüdő- és szívkórház­ban. A tanfolyam célja, hogy megismertessék az asztmában szenvedőket betegségükkel és felkészítsék őket az ezzel való együttélésre. Az iskola egész évben átlagban 45-50-es gyereklétszámmal működik, és természetesen nyáron is ad ügyeletet. 360 gyermek fordult meg itt az elmúlt félévben, a napokban 12 tanuló kapott félévi értesítőt, fotó: török anett Zalának kevés a pénze Hadigondozottak, -árvák kétféle járandósága Két jogszabály, az 1994-es XLV. törvény és a végrehajtá­sát szabályozó 113/1994-es kormányrendelet paragrafusai határozzák meg a hadigondo­zásra való jogosultságot, az igényelhető ellátásokat és ked­vezményeket. Ezek azokat érin­tik, akik hadiesemények alkal­mával sérülést szenvedtek. A hadigondozottak pénzbeli és természetbeni ellátásokra le­hetnek jogosultak. A pénzbeli juttatás lehet egyösszegű térí­tés, hadirokkant-járadék, ápo­lási pótlék. Ezeken kívül különféle jog­címeken kérhető a hadiözvegyi, a hadiárva-járadék, illetve a ha­digondozott családtagot megil­lető járadék. A hadigondozott — az előírt feltételek megléte esetén — természetben kaphat térítésmentes gyógyászati ellá­tást, gyógyászati segédesz­köz-ellátást, közlekedési ked­vezményt és mentességet a pi­aci helypénz megfizetése alól. A juttatások, illetve a ked­vezmények iránti igényt a gon­dozásra jogosult határidő-korlá­tok nélkül bármikor bejelent­heti az illetékes települési ön- kormányzat polgármesteri hiva­talában. Tudni kell azonban, hogy az igény visszamenőlegesen nem érvényesíthető. A hadigondozási ügyekben első fokon az önkormányzat jegyzője dönt. így hatáskörébe tartozik a közgyógyellátásra jogosító igazolvány és hadi- gondozási igazolvány kiadása is. Határozata ellen a másod­fokú hatósághoz lehet fordulni jogorvoslatért, annak határo­zata ellen pedig a bírósághoz lehet keresetet benyújtani. Atádi rooming-in szülészet A nagyatádi kórházban átadták rendeltetésének a rooming-in rendszerű szülészetet. A pá­lyázati pénzből és saját erőből létesített korszerű kórházi részben az anyák gyermekük világrahozatalát követően is együtt maradhatnak a picivel. A szép kivitelezésű osztályon három ilyen rendszerű szobát rendeztek be; közülük kettő háromágyas és egy kétágyas. Farsangolnak a mozgássérültek Tizenhárom falu mozgássé­rültjeit fogja össze a Mozgás- korlátozottak Somogy Megyei Egyesületének csurgói cso­portja. Negyedévente talál­koznak a művelődési házban, ahol a programjaikat a nyugdí­jasklubbal közösen szervezik. Eddig 127 tagot toboroztak; a házastársakat pártoló tagként szívesen látják összejövetelei­ken. A hét végén most együtt farsangolnak a nyugdíjasok­kal. A Nagyváthy mezőgazda- sági szakközép- és szakmun­kásképző iskola már tavaly felajánlotta nekik autóbuszát - kedvezményesen - utazáshoz. Korszerűbb fűtés a mentőknél Korszerűsítették az Országos Mentőszolgálat Somogy me­gyei mentőállomásának fűté­sét. A rekonstrukció során a kőolajról áttértek a földgázfű­tésre; ez sokkal higiénikusabb, olcsóbb. A későbbiekben ter­vezik az 1971-ben átadott iro­daépületek rekonstrukcióját is. Szívsebészek ülése Kaposváron A Kaposi Mór Megyei Kórház és a Pécsi Akadémiai Bizott­ság tudományos ülést tart hol­nap. A kaposvári kórház elő­adótermében rendezendő esz­mecsere vendége dr. Papp La­jos osztályvezető főorvos, a zalaegerszegi Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem kihelyezett tagozatának tanára, s a magyarországi szívsebészet jelenlegi helyzetéről tart elő­adást. Ezt követően dr. Rostás László, a mosdósi kórház kar­diológus főorvosa és dr. Vincze Károly, a kaposvári II. számú sebészeti-mellkassebé- szeti osztály főorvosa számol be - legújabb eredményeikről. Együtt a rákos gyermekekért A rákos gyermekek gyógyítá­sának, orvosi ellátásának javí­tását célzó együttműködési megállapodást kötött a Pécsi Orvostudományi Egyetem Gyermekklinikája a nürnbergi Cnopf gyermekklinikával. Hans-Ulrich Tietze nürnbergi, illetve Méhes Károly pécsi professzor által vezetett klini­kák szerződését Pécsett a két intézmény onkológiai osztá­lyának vezetője, Andreas Jobke és Kajtár Pál docens is aláírta. Az öt évre szóló megál­lapodás alapján a pécsi és a nürnbergi gyermekklinika szakemberei közösen keresik a daganatos betegségekben, il­letve a leukémiában szenvedő gyermekek eredményesebb gyógyításának új lehetőségeit. A Telefondoktor az önvizsgálatról Ezen a héten a Telefondoktor a nőknek ad tanácsot a mellrákot megelőző önvizsgálatról és a tennivalókról. A statisztikai adatok szerint élete során min­den 13. nő mellrákos lesz. A Telefondoktor minden nőnek azt ajánlja, hogy havonta lega­lább egyszer gondosan vizs­gálja meg magát. Ennek mód­szerét is részletesen ismerteti. Videófilmet a 132-3354-es te­lefonon lehet rendelni; aki pe­dig kiadványt szeretne kapni erről, az küldjön levélben egy megcímzett és felbélyegzett válaszborítékot is a Fővárosi Egészségnevelési Központba: 1390 Budapest. Pf: 173. A Te­lefondoktor éjjel-nappal hív­ható a 117-2111-es számon.

Next

/
Thumbnails
Contents