Somogyi Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-07 / 6. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 1995. január 7., szombat Elő klasszikusok Takáts Gyula versválogatása SZIRMAY ENDRE: Búcsúzkodók Bellyei Lászlónak Az elmenők mindig köszönnek a csöndet gyöngyöző időnek; a múlás selymét elsimítják, szívüket a végtelenre nyitják. Csodát valóra igazítanak, hogy ragyoghasson minden pillanat; sorsokkal mérik, mi következik, tett a tettel bennük szövetkezik, s ahol éveiken átzuhog a fény, kiteljesedik minden szép remény, mert tudják: mind, akik itt maradtak, megtartják minden pillanatnak szándékaink sziklatömbű mását, emberségünk ember-tisztaságát. Dráma és nevelés pályázatból A „Pedagógus szakma megújítása” című projekt pályázatán nyert támogatásból, a budapesti Korona Kiadó gondozásában jelent meg Tolnai Mária Dráma és nevelés című füzete. A kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskola adjunktusa a drámapedagógiáról, mint tanulási módszerről értekezik és a pedagógusképzésben betöltött szerepét elemzi. Műfordítási gyöngyszemek Verseskötet, kultúrtörténeti esszé, krimi és humoros családregény egyaránt található az Európa Könyvkiadó e havi újdonságai között. Az Európa Diákkönyvtár sorozatban jelenik meg válogatás a francia szimbolizmus három legnagyobb alakjának verseiből. Baudelaire, Verlaine és Rimbaud költeményei Babits Mihály, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc tolmácsolásában egyúttal a magyar műfordítás-irodalom gyöngyszemei is lettek. Wenders-filmek az évfordulóra Wim Wenders német filmrendező születésének 50. évfordulója tiszteletére indít retrospektív sorozatot a budapesti Goethe Intézet a Magyar Filmintézettel közösen, január 9. és 30. között az Örökmozgóban. A nyitónapon láthatják az érdeklődők a Nyár a városban, illetőleg az Alabama: 2000 fényév című munkákat. A kapus félelme a tizenegyesnél című filmet szerdán vetítik. Magyar színház a tengerentúlról A New York-i Magyar Színház is részt vesz a Határon Túli Magyar Színházak VII. Fesztiválján, amelyet a közeljövőben rendeznek meg Kisvárdán. A New York-ban működő társulat először lép fel a fesztiválon. A tengerentúlról még egy magyar társulat érkezik, a torontói. Alapítványi támogatással és nemes céllal született meg az Örökségünk könyvsorozat, amely — ugyan ki nem mondva, de az értékre figyelve — az élő klasszikusokat mutatja be. Kiadóként a Trikolor és az Intermix kiadót sikerült megnyerni Dupka György kárpátaljai írónak, a sorozat szerkesztőjének. Á kiadványok ungvári nyomdában készülnek. A szülőföld, Somogy is hozzájárult a könyv kiadásához, Tab, Kaposvár és a megye önkormányzata támogatta. 1930-tól a legújabb versekig válogatott verseiből a sorozat napokban megjelent, legújabb kötetébe Takáts Gyula, Kos- suth-díjas költő. „Az innen és a túl” című kötet jelentősen eltér a gyűjteményes kötetektől. Azoknál szigorúbb, feszesebb a válogatás: az életmű lényegét, filozófiáját is sugározza felépítése. A szerző válogatásában olyan verseket találunk a karcsú kötetben, amelyek ugyan ismerősek, ám sorba helyezésük új dimenziókkal lepi meg az olvasót. — Nem soroltam cikluA középfokú oktatás tabi jövőjéről folyik a vita a városban: jelenleg a siófoki gimnázium kihelyezett tagozata működik. A város képviselő-testülete májusban határozatban mondta ki: 1995. szeptember 1-jével önálló gimnáziumot alapítanak, részben önálló gazdálkodással. Az alapító okiratot a jegyzőnek január 1-ig kellett volna elkészítenie. A humán bizottságnak pedig azt meghatározni, hogy milyen sokba, mint hajdanán köteteimben, a verseimet. így természetes folyamatosságban ismerhetik meg olvasóim a mediterrán jellegű világot és lírát, amelyben élek és dolgozom — vallja a költő. Talán az eddigieknél is jobban kirajzolódik Takáts költészetének két alappillére: a materiális valóság és a líra, a pegazusi szárnyalás. A világmindenség titkait kutató költő legegyénibb vonása, hogy a valóságként érzékelhető bemutatása mellett a felszín mögötti titkokat is keresi. A szépen túli messze című versében például így ír: Zöld és csontszín alapok... Én kedvelem az élő és holt virágokat. Ők mindig voltak és vannak velem. Beszélgetünk a Teljesről sokat... A materiális környezetnek, a világnak hangja van — ítéli meg a költő. Az ihlető valóság, mint a repülőtér kifutópályája, bocsátja útjára a szárnyaló költői képzeletet, amelyben a misztikum és a líra egyaránt a minden titkok közvetítője. Várkonyi Nándor, az egykori pécsi barát „rejtőzködő költészet”-nek nelegyen a gimnázium szerkezete. Ez az anyag azonban nem készült el. A tabi középiskola vezetőinek eltér a véleménye a régi közgyűlés álláspontjától. Szerintük a komplex oktatási formát meg kell tartani, vagyis biztosítani kell a gimnáziumi, a szakközépiskolai oktatást és a szakmunkásképzést. Az iskolaszék úgy látta, hogy a gimnáziumi képzés sokkal biztonságosabb, ha a megyei ön- kormányzat a fenntartó, mint vezte Takáts Gyula líráját. Épp e rejtőzködés mögött fedezhetjük föl sajátos filozófiáját is. Remetének is mondhatnánk néhány verse alapján, de cellájában nem elzárkózó a világtól, hanem csupán onnan figyel a világra, hogy valójában kitárulkozhasson. Ezzel a költői magatartással a magyar költészet sajátos színét nyújtja. A rendről ejtve néha szól című verse talán kulcsot ad azok kezébe is, akik kevésbé ismerik Takáts Gyula költészetét. Két versszakot idézve is kitűnik a költői summázott szándék. Akár a virág, vagy a tégla kitöltjük ezt a mély teret. Bibékkel vagy reszkető zölddel, miként a pontos ismeretlenek... A csúcsról így lejt égre út s talpunk alatt csillog a fény. Köztük a rendről ejtve néha szót a csillagokba üt egy költemény. Ezeknek a soroknak a bevezetője egy cella emlékét idézi. Ám hogy „rendbe raktam itt a cellám” — írja, kitárulkozik a fény, és megszületik a költemény. Horányi Barna ha városi pénzből finanszírozzák az önálló gimnáziumot. Javaslatukat elküldték a város vezetőinek is azzal, hogy tegyenek le szándékukról és a helyi gimnázium alapításával kapcsolatos határozatát módosítsa. A döntés vissza van még: ha elkészül az oktatás-fejlesztési program, akkor ennek figyelembevételével döntenek majd, hogy lesz-e önálló gimnázium a városban. Krutek József Dr. Bellyei László, a tanítóképző főiskola nyugalmazott tanszékvezetője írt színdarabokat (még szülővárosában, Beregszászon), elbeszéléseket, tanulmányokat, esszéket, irodalmi kritikákat. Dolgozott a Somogyi írás szerkesztőbizottságában, 1957-1963-ig a Somogy Megyei írócsoport elnöke, majd titkára volt, s jó ideig a Somogyi Néplap szerkesztőségi lektora is, elhunyt, és 1994. december 21-én szűk családi körben temették el. Bellyei László öt évig vezette egy anyanyelvi tantárgypedagógiai kísérlet munkáit és gyakorlatait. S mindemellett egy negyedszázadig nevelte, oktatta a jövő magyar pedagógusait. Mindezt azért teljesíthette, mert — tehetségén kívül — egész élettevékenységét, egyéniségét a humanitás, embertársainak tisztelete, a kitartó, magas színvonalú munka, a nyíltság jellemezte. Minden gesztusában, tanári és emberi megnyilatkozásában jelen volt a másokért érzett felelősség, az őszinteség, a szerénység. Mindig az igazabbat, a jobbat, az emberibbet kereste. Meg a méltányosságot. S ha olykor feltűnt egy-egy árnyék a nyugalom és a sikeres munka nyomában — volt ereje józanságával, bölcsességével, egészséges humorával eloszlatni az árnyakat. Mindezt akkor is érvényesítette, amikor beosztott tanár, gimnáziumi igazgató, kísérletező kutató, irodalomkritikus vagy tanszékvezető főiskolai tanárként dolgozott. Bölcs magatartása, nyugodt munkatempója, megértő — vagy ha kellett, jó humorú megoldásai — mindenkit lefegyvereztek. Tudta, bár megnyilatkozásaival nem hangsúlyozta Hérakleitosz igazát: „Az út, amely emelkedik, s az út, amely lejt: ugyanaz az út”. Dr. Bellyei László a maga útján egyenesen és emelt fővel ment végig. A vers, mellyel a pályatárs most elköszönt, 1977-ben — nyugalomba vonulásakor — született, s a Maroknyi sors című kötetben jelent meg. Tab és a gimnázium Adj még egy kortyot, Manci! A sápadt-rozsdabarna bundájú macska lustán emelte föl fejét az ismerős kopogásra. Gazda- asszonya — hatvanéves, egyedül élő nyugdíjas tanárnő — kissé bosszankodva tessékelte be a barátnőjét; egy istá- poltját szerette volna meglátogatni, már a kabátját készült felvenni. A vendég szuszogva hup- pantott le szokott helyére, a kanapé sarkába. — Adj egy korty pálinkát — mondta fáradtságtól fátyolos hangon. Barátnője, Manci, tudta: Gizi csak akkor iszik, ha valami tragikus hatás éri. Igaz, ebből jócskán kijutott neki. Még a polgári iskola első osztályában ismerkedtek meg és lettek örökké civódó, de egymás hiányát alig tűrő barátnők. Gizi szülei a várossal egybeépült faluban gazdálkodtak. Életmódjukat egyetlen érték: a pénz-, a vagyonszerzés határozta meg. Egyszem gyermekük különösen az anyjától távolodott el emiatt. Amikor a számviteli főiskolát elvégezték — mindvégig egy szobában laktak —, mindketten a szülővárosukban kaptak állását: Gizi az OTP-nél, ő pedig egykori alma máterét, a köz- gazdasági szakközépiskolát választotta. Gizi — bár csinosnak nem volt mondható — gyorsan párra talált. Egy halkszavú, szorgalmas, tizenkét évvel idősebb autószerelő felesége lett. És szinte az esküvővel egyidőben megkezdődött a harca, szusz- szanásnyi pihenést sem magának, sem a környezetének nem hagyón ádáz küzdelme a pénzért, a karrierért. Harminckét évesen vezetője lett az OTP helyi fiókjának; 23 év után onnan is ment nyugdíjba. Egy ciklus kivételével tagja volt a városi pártbizottságnak. Néhány év múlva nagy építkezésbe kezdtek. A munkát Gizi szervezte, párt- és üzleti kapcsolatainak teljes bevetésével. Férje a pártgarázsban dolgozott, mellette munkát vállalt egy maszek szerelőnél. Már a vakolást végezték az emeletes épületen, amikor párját holtan találták meg a város szélén, a kormányra bukva. Egy kocsit vitt ki próbaútra a kisiparos műhelyéből. Józsika, egyetlen fiuk akkor nyolcéves volt. Manci tartotta keresztvíz alá. (Persze titokban, a szomszédos megye székhelyén.) Némi rendellenességgel született: bal lába három centivel rövidebb volt, füle alatt az arcán, a nyakára is lehúzódva élénkpiros folt éktelenkedett. Manci a horgolt térítőre tette a pálinkáskupicát. Gizi gyorsan lehajtotta. Kézitáskájából zsebkendő« húzott elő, megtörölte a száját, a homlokát. — Képzeld, azt a kurvát ott találtam ma reggel Józsival. Az én ágyamban! Gizi jó esztendeje özvegy, magatehetetlen anyjához költözött a külvárossá előlépett, egykori szülőfalujába. A hatalmas házat a fiatalokra hagyta. Bérbe vett egy kocsmát nekik — persze a saját nevén, mert Józsinak priusza volt, nem kaphatott erkölcsi bizonyítványt. Egy ideig ment is az üzlet. Csakhogy a csinos asz- szonyka hamar megunta a hajnaltól késő éjszakáig ismétlődő műszakokat, a részeg vendégeket, akikkel egyre gyakrabban maradt magára. Férje sokat volt távol beszerzőúton, amibe rendszeresen belefértek félnapos biliárdozások, egyéb kikapcsolódások. Az ifjú asz- szony egy napon összecsomagolt, és eltűnt egy debreceni férfival. Teljes volt a kétségbeesés. Néhány napig zárva is tartottak. Aztán fölvettek eg fiatal lányt felszolgálónak, csaposnak, szóval mindenesnek. Manci már semmin sem lepődött meg, ami a barátnőjével történt. Közömbös hangon kérdezte: — Kit találtál az ágyadban? A Józsival? — Azt a csajt. A fölszolgálót. — Na és? — Mi az, hogy na és? Éppen te mondod ezt, aki olyan nagyra vagy a szigorú valláserkölcsöddel? — Azt hiszem, téged nem etikai megfontolások vezetnek. Sokkal inkább a félelem, hogy Józsival elveteti magát. Mert a gyerek nevén van a házatok meg a fenyvesi villa. Aztán részesedik a vagyonból... — Az a lány? Tudod, milyen annak a családja? — Igen. Egy jó barátnőm kettőt is tanított közülük az általánosban. Tudod, a Rózsi. Érdeklődhetsz felőlük. — Nyolcán vannak testvérek! Koldusabbak a kolmdusoknálj — De tiszták, rendesek. És te magad mondtad, hogy a lány ügyes, szorgalmas. — Ezt nem tagadom. De egy ilyen családból... No, most kellene egy kis előadást tartanom a barátnőmnek — gondolta Manci. — Mondjuk arról, hogy miért nem jut vállalkozói engedélyhez Józsika. De erről évek óta nem esik szó köztük. Pedig először hozzá futott Gizi, az ájulás határán, hogy letartóztatták a gyereket! Atyaisten! ott álltunk leforrázva. A fiú 19 éves volt, néhány hete érettségizett (hagyjuk, milyen módon), és egy 1500-as Ladával furikázott a barátaival. Csoportosan elkövetett, halált okozó testi sértés... Egy átmulatott éjszaka után a siófoki parkban megtámadtak egy fiatal párt. A lány el tudott szaladni, a fiú másnap belehalt sérüléseibe. NDK-s turista volt. Ráadásul szembeszálltak a kocsiját megállító rendőrökkel. Igaz, ő nem ütött. Csak asz- szisztált. Az anya mindent megmozgatott. Hiába mondta neki Manci, hogy ezzel csak ront a gyerek helyzetén. Gizi bízott az összeköttetéseiben, a párt segítségében. Mert „pártember” volt, ahogy a városban emlegették. Temérdek időt töltött a pártbizottságon, értekezleteken ült, jelentéseket készített, esténként taggyűléseket látogatott. A gyerek meg kapott egy húszast, ötvenest, hogy vegyen valamit vacsorára. Józsika így rendszerint a barátjánál — aki egyébként főszereplő volt a garázdaságban — vagy a szomszédos családnál várta anyja hazatértét. Három év, két hónap. — Megföllebbezzük! — Gizi, könyörgök, ne tedd! Csak rontasz Józsika helyzetén. Legalább most az egyszer hallgass rám! Ott álltak a hideg folyosón, könnyeiket maszatolva. A fel- lebbviteli tárgyalás eredménye: négy év, két hónap... Manci szótlanul nézte könynyekkel küszködő barátnőjét. Töltött neki még egy pohárkával. — Nagyon eltávolodtatok egymástól. — Tehetek róla? Nem értem rá játszani vele, mert azt akartam, hogy könnyebb élete legyen, mint nekem. Elláttam mindennel, kocsit vettem neki; villát, házat örököl, ha meghalok. Egyedül voltam, dolgoznom kellett. — Szóval, kirúgtad a lányt. — Ki. — És most mi lesz? Ki vezeti a kocsmát? — Mit tudom én? Egyelőre bezárunk... opogtak az előszoba ajtaján. Józsi nyitott be. — Csókolom, keresztanya. Anyu nincs itt? — De. Gyere be! — És odasúgja neki: — Aztán ne indula- toskodj! Józsi köszönés nélkül lépett a szobába. — Anyám, csak azt akarom, hogy mutasd meg, melyik az én ágyam. — Amelyiket te vetted. Az a tiéd! De olyan abban a házban nincs! — Szóval, ennyi a mondásod. — Ennyi. — Megértettem. — Csókolom, keresztanya! És elnézést. Amikor betette maga mögött az ajtót, Gizi fölemelte az üres stampedlit: — Adj még egy kortyot, Manci! Paál László
