Somogyi Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-28 / 24. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — BELPOLITIKA 1995. január 28., szombat MSZP-frakcióhétvége Siófokon A vidéki lapok főszerkesztőit fogadta az Országgyűlés elnöke Gondolkodni dolgainkon Szekeres Imre: Egyszerűbb nem lesz a világ, de a kép tisztább • • Ötvennyolc törvény- javaslat a T. Ház előtt Gál Zoltán: A parlament teljesíti törvényalkotó kötelezettségét A főszerkesztők és a házelnök a parlament előtt álló feladatokról folytattak eszmecserét újságírókat arról, hogy a T. (Folytatás az 1. oldalról) Elsősorban azokat az ügyeket kell átgondolnunk — mondta az MSZP frakcióvezetője — amelyek a gazdaságpolitikához fűződnek, beleértve a privatizációt, és az egész jogalkotást. Fontos, hogy milyen törvényeket tárgyal majd a parlament, s az is, hogy azoknak milyen lesz a társadalmi hatásuk. Fontos ez a frakció politikai egységéért, amely a kormány és a kormányzás stabilitása biztosítja. — A Szocialista Párt számára Siófok egyszer már fontos állomás volt: az újjászerveződés időszakában, 1990 novemberében tanácskoztunk ott most azért leszünk Siófokon mert ott találtunk olyan helyet, amely alkalmas egy ilyen találkozásra. — A kormány csütörtökön önkritikusan, de előremuta- tóan értékelte az elmúlt időszakot. Hogyan értékeli a frakciót? — Azért tartunk politikai vitanapot, hogy mindenki kifejthesse a véleményét. Sokan vagyunk a frakcióban, kell rá időt hagyni. Az eddigi beszélgetések számomra azt mutatják, hogy mindenki értékeli: a kormány képes volt menetből átvenni az ügyeket. Nagyon fontos az, hogy nem okozott törést a kormányváltás az ország életében, nagyon sok fontos kérdés elrendezése megtörtént már az első hónapokban. De az is érzékelhető, és ezt a képviselő-csoportokban sokan megfogalmazzák, hogy határozottságot várnak; a már egyszer meghozott döntések következetes végig vitelét. A döntések előtt természetesen helye van a szakmai és a politikai vitának, de a döntés után az a fontos, hogy azok valósággá is váljanak. Az is fontos, hogy a kormány világosan jelölje meg az elkövetkezendő néhány hónapban azokat az ügyeket amelyek hosszútávra hatnak, és hozza meg az ezekhez szükséges döntéseket. Az államháztartás reformjára, a privatizáció felgyorsítására, a kárpótlás befejezésére gondolok: Számos ügyet kell átgondolni: az egész népjóléti, szociális rendszert, az oktatásügyet. — A közvélemény azonban azt tapasztalja, hogy a kormányban feszültségek is vannak, elsősorban a privatizáció körül. Ebben a szituációban mi a frakció feladata? Békítő? Igazságtevő? — A feszültségek két dolog körül sűrűsödnek a kormányban, és a magyar társadalomban is. Az egyik az, hogy az elmúlt négy év a privatizációit a társadalom rendkívül negatívan ítéli meg. Sok esetben joggal, hiszen olyan folyamat zajlott le Magyarországon amelynek következtében a privatizáció nem hozta meg azt az eredményt amit vártak, nevezetesen, hogy működő- képesebb gazdaság jöjjön létre, másrészt olyan lépések történtek, amelyek az emberek számára erkölcsi-etikai alapon sokszor elfogadhatatlanok. Ezekkel szembe kell nézni, változtatni már nem lehet rajtuk. Azt azonban tudni kell, hogy hogyan lesz tovább? Milyen feltételek mellett és milyen módon történjen a privatizáció? Tapasztalom, hogy elsősorban mindenki arra törekszik, hogy a privatizáció ne valamilyen ideológiai politikai cél legyen, hanem olyan eszköz, amelynek segítségével a gazdaságban a változásokat el tudjuk érni. Nyilván ez bevételt jelent az állam számára, de jelentse a technológiai megújulást, a munkahelyek megőrzését, az export növelését is. A frakciónak az a dolga, hogy konkrét szakmai javaslatokkal ezt a törvényt olymódon formálja át, hogy ezeket a célokat el tudja érni. Nincs mit békí- teni, és nem kell igazságot osztani a vitákban; egy jó törvényt kell csinálni! — Személyi javaslatokkal a tarsolyában érkezik-e a frakció vezetője Siófokra, vagy ott vár személyi javaslatot? — A kormány munkáját illetően a miniszterelnök fog adni olyan tájékoztatást, amely — tapasztalatok alapján érint szervezeti vagy egyéb természetű kérdéseket is. Ezeket majd meg kell vitatni, és eldönteni, hogy szükség van-e rájuk vagy sem. Személyi változásokat azonban nem látok szükségesnek a kormányzati munkában. A frakciót illetően azonban várhatóan lesz szervezeti, és ezt követően személyi változások is: az elmúlt félév során ugyanis kiderült, hogy bővíteni kell a vezetés körét a frakción belül. Az egyik tervezet az, hogy bővüljön ki a frakció vezetés, és új emberek is kerüljenek be. Várhatók más szervezeti változások is, de nem generálisak. Szeretnénk, ha többen tudnának majd részt venni a bizottságok munkájában. Nagyon fontosnak tartom, hogy a következő félévben — okulva az elmúlt félév tapasztalataiból — az egyes törvény- javaslatok gondozását és kezelését a frakciókban teamok végezzék. — A társadalomban sok a feszültség. Oka ennek elsősorban az elszegényedés. — Ez a legnagyobb probléma ma Magyarországon. A kormánynak szembe kell vele néznie. Nem jelenti ez azt, hogy a szükséges gazdasági változásokat elodázhatja, de azt igen, hogy azokat a pénzeket, melyek rendelkezésre állnak, célzottan és azok számára biztosítsa, akik valójában rászorulnak. A dolgot végül az rendezheti el, ha sikerül egy olyan gazdaságpolitikát csinálni, ami munkára ad lehető§0ggf — Siófok után hétfőtől egyszerűbb lesz a világ, vagy tisztább a kép? — Egyszerűbb nem lesz a világ, de a kép tisztább lesz. Mint minden ilyen tanácskozásnak, Siófoknak is az a tétje, hogy időben állapodjunk meg a dolgokban. A magyar politikai élet ma olyan gyors, hogy félévenként le kell ülni, és át kell gondolni alapvető dolgokat. Köszönöm az interjút Kercza Imre Az Országgyűlés munkájának társadalmi megítélése változatlanul kedvezőtlen, s ebbe nem szabad belenyugodnunk, hiszen ez kihat a demokratikus intézményrendszer egészének értékelésére — állapította meg Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke a megyei lapok főszerkesztőivel rendezett péntek déli beszélgetésén. A közvetlen hangulatú találkozón Gál Zoltán kiemelte a vidék napilapjainak különösen fontos szerepét a parlamenti munka bemutatásában, hiszen több mint 900 ezer példányban jutnak el az olvasókhoz. Gál Zoltán úgy látja: erősödik a reménytelenség érzése, az emberek csalódtak a koalícióban. Egyre nehezebben viselik el az életszínvonalbli különbségeket. A házelnök tájékoztatta az Ház a választások óta eltelt első hat hónapban 19 új törvényt, 31 törvénymódosítást és 44 országgyűlési határozatot fogadott el. A most kezdődő ülésszak kapcsán hangsúlyozta: reméli, hogy a Parlamentben nem feszülnek majd egymásnak a politikai indulatok és így a törvényalkotás kerülhet a munka előterébe. Ez annál is inkább fontos, mert a jogalkotás rengeteg feladatot ad a képviselőknek. A kormány által az idei első félévre szóló programjavaslatban 58 törvény megalkotása szerepel. Már a most kezdődő tavaszi ülésszak első időszakában — februárban — 15 magas szintű jogszabály kerül a tervek szerint a ház plénuma elé. Napirendre tűzik a gépjárműadóról, a helyi adókról, az illetékekről szóló törvények módosítását, s ugyancsak módosítani kívánják egyebek közt a köztisztviselők jogállásáról, a közalkalmazottakról szóló törvényeket. A februári témák között szerepel a társadalombiztosítás zárszámadásáról, illetve a tb alapok idei költségvetéséről szóló törvényjavaslat is. A rádiózásról és televíziózásról szóló törvényjavaslat pedig az első helyen szerepel a márciusban Országgyűlés elé kerülő jogszabályok felsorolásában. Mindez jól mutatja, hogy a Parlament teljesíti törvényalkotói kötelezettségét — mondotta Gál Zoltán, sok sikert kívánva a főszerkesztőknek a megyei sajtó hatásának erősítésében. Ferenczy Europress Kisebbségi önkormányzatok Várhatóan 12 országos kisebbségi önkormányzat alakul Magyarországon. Ezek közül öt megválasztásának az időpontját már kitűzte az Országos Választási Bizottság. A magyarországi örmények elektori gyűlése február 19- én, a németeké március 11- én, a szlovákoké és a románoké március 25-én, a horvá- toké április 1-jén voksolhat. A hazai kisebbségek közül csak az ukránok nem kezdeményezték országos önkormányzat létrehozását. Tribuszerné szabadlábon Elhagyta a veszprémi büntetés-végrehajtási intézetet Tribuszer Zoltánné, a T és KG Kft. tulajdonosa. Mint arról többször beszámoltunk, a magát befektető cégnek hirdető T és KG Kft. valójában „pilóta-játékot” szervezett: több milliárd forintot vett fel, magas kamat ígéretével a jóhiszemű polgároktól. A már kilenc hónapja előzetes letartóztatásban lévő Tribuszerné szabadlábra helyezését kérte. A Veszprém Városi Bíróság határozata szerint, nincs ok az asszony további fogva tartására, egészségi állapota megromlott és nem áll fenn a szökés veszélye. Emellett, a felszámolás során személyes jelenlétére is szükség van. Az elbocsátások ára A rádiós Közalkalmazotti Tanács bejelentéssel fordult a Fővárosi Főügyészséghez, amiben arra kérik a testületet, hogy vizsgálja ki: az akkori rádiós vezetés felelős-e csaknem 90 munkatárs jogellenes elbocsájtásával járó pénzügyi károkért, valamint azért, mert jelentős pénzügyi kár érte az intézményt. A kár összegét növeli az is, hogy a közalkalmazotti jogviszony jogellenes megszűntetése miatt kártérítést és — a Köz- almalkazotti tanács szerint — több millió forintos ügyvédi költségeket kellett kifizetni. Félévi értékelés A Kereszténydemokrata Néppárt félévi tevékenységéről, az önkormányzati választásokon elért kereszténydemokrata sikerről szól Surján László elnöki beszámolója ma a KDNP országos választmányának kétnapos tisztújító ülésén a MOM Művelődési Központban. A pártelnöki beszámoló után a választmány küldöttei zárt ajtók mögött vitatják meg a párt új alapszabály-tervezetét. Vasárnap a párt új alapszabályának elfogadása után kezdődik csak a párt új elnökségének megválasztása. Készültség a Túr mentén Harmadfokúra növelte az árvízvédelmi készültséget a Túr mentén a Felső-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság. Egyúttal riasztotta és készenlétbe helyezte a gépesített védelmi osztagot is, hogy az szükség esetén azonnal bevethető legyen a gátak kritikus pontjain. A Túron a folyó romániai vízgyűjtő területén hullott nagy mennyiségű csapadék és a megindult hóolvadás miatt alakult ki árhullám. A számítások szerint a víz- színtemelkedés megközelíti az 1993. decemberében levonult árvízét, amely minden idők második legnagyobb árhulláma volt a folyón. A Krasznán szintén áradás indult el, s várhatóan a folyó magyar szakaszán is kilép a medréből. Hasonlóképpen mára jelentősen megemelkedett a Szamos valamint a Tisza vízszintje is. Torgyán megjött Tajvanról Hazaérkezett Tajvanról a Független Kisgazdapárt háromtagú delegációja. A küldöttség — amelyet Torgyán József pártelnök vezetett — a Világ Liga a Szabadságért és Demokráciáért világszervezet ülésén vett részt. Elmondta, az ázsiai-csendes-óceáni térségben igen komoly, beruházásra váró tőke található. A térségben Magyarországot megelőzve megjelent Csehország, Lengyelország és Oroszország is; a cseh kereskedelmi iroda már komoly eredményt is elkönyvelhet, ugyanis megszerezte a met- róépítépítési megbízást Taj- pejben. A pártelnök ezért ismét megkísérli a hat pártot összefogni annak érdekében, hogy Magyarország is nyisson kereskedelmi képviseletet a szigetországban, és létesüljön közvetlen légikapcsolat Budapest és Tajpej között. Év eleji adókonferencia A Magyar Privatizációs Társaság tegnap év eleji adóügyi konferenciát tartott Budapesten. A konferencián többek között szó volt arról, hogy az adórendszer ez évi változása tovább ösztönzi a vállalkozások számának gyarapodását. Jelenleg mintegy 900 ezer vállalkozást tart nyilván az adóhatóság és miközben évente 100-120 ezer szűnik meg, 200 ezernél több új alakul. Idén főként az átalányadó bevezetése miatt ennél is többre lehet számítani. A Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára Rt. (francia többségi tulajdonban lévő gyógyszergyár) országos kiterjedésű orvoslárogató hálózatának bővítése céljából keres: ORVOSLÁTOGATÓT «*■ orvosi vagy gyógyszerészdiplomával ■a* jogosítvánnyal és telefonnal rendelkezik rar nyitott, jó kontaktusteremtő személyiség rar kész arra, hogy fiatal, dinamikus csapat tagjaként dolgozzon ötletgazdag ■a- szeret sokat utazni, jelentkezzen fényképes szakmai önéletrajzzal a CHINOIN Személyügyi Marketing osztályán Demény Zsuzsánál. (1045 Bp., Tó u. 1—5. sz. V. emelet 504. szoba ) Telefon: 169-2853 CHINOIN Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára Rt. 1045 Bp., Tó u. 1—S.