Somogyi Hírlap, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-12 / 10. szám

1995. január 12., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 7 Jó osztályzatot kapott Somogy síbajnoksága A fejlődés lehetőségei — Bodentál jövőre is várja a somogyiakat Az összetett verseny családi dobogósai Somogy második síbajnok­sága a résztvevők körében ismét sikert aratott, s bár ré­szükről többletköltséggel járt a kétnapos rendezvény, mégis egységes volt a vélemény, hogy a jövőben is eszerint kel­lene lebonyolítani a versenyt. Érdemes volt tehát megfo­gadni az osztrák rendezők ta­nácsát, akik már tavaly felve­tették a kétnapos bajnokság lehetőségét. A lebonyolítás vezéralakja és irányítója ezúttal is Helmuth Guetz, a ferlachi síklub elnöke volt, aki az előzőnél pozití­vabbra értékelte a bajnoksá­got. Mint mondta, újra csak lemérhető a somogyiak fejlő­dése, ez kiderült abból is, hogy a múlt évinél nehezebb pálya sem állította megoldha­tatlan feladat elé a mieinket. — Ha önök így folytatják — mondta — néhány év múlva egy itteni nemzetközi verse­nyen akár somogyi győztest is köszönthetünk, majd nevetve még hozzátette: a lebonyolí­tásban itt alkalmazott kompu­teres technika már világszín­vonalú, ehhez kell felnőni az önök versenyzőinek is. Stefán Genser, Karintia tar­tomány sporttitkára is megte­kintette a második nap verse­nyeit. Ő így vélekedett: — Az alpok-Adria közös­ségnek egyik célja, hogy ápolja a barátságot, és ki ami­ben tud, segítsen. Látva a résztvevők boldog arcát, úgy vélem, megelégedésükre tör­tént itt minden. Ez részünkről üzletpolitikának sem rossz, mert aki megismerte és meg­szerette ezt a vidéket, az bi­zonyára többször is visszatér hozzánk. Klencsár Gábor főtanácsos, a somogyi delegáció vezetője megjegyezte, hogy máris szóba került a jövő. Annyi bi­zonyos, hogy ennél nagyobb létszámú résztvevővel már nem lehet ilyen rövid idő alatt zökkenőmentesen lebonyolí­tani a bajnokságot, tehát a lét­számot maximálni kell. Mint mondta az sem várható el a ferlachiaktól, hogy minden évben ilyen mértékű anyagi áldozatot vállaljanak, éppen ezért a jövőben növelni kell a résztvevők hozzájárulását. A slalom verseny dobogó­sai. ( Két futam, 450 m. pálya, 50 m. szintkülönbség, 43 kapu. 110 ind. 107 célba ér­kező): Gyermek, fiú-leány együtt (5 ind): 1. Gyenesei Judit (Ka­posvár) 47,24; 2. Balassa Krisztián (Kaposvár) 54,07; 3. A célban Papp Bence (Nágocs) 55,65. Serdülő, fiú (7): 1. Néber Zsolt (Kaposvár) 50,51; 2. Ha- nis Péter (Kaposvár) 51,08; 3. Bálint András (Siófok) 56,96. Leány (5): 1. Bálint Andrea (Siófok) 54,16; 2. Szalai Eszter (Siófok) 55,46; 3. Németh Gyopárka (Siófok) 56,78. Ifjúsági, fiú (14): 1. Gyenesei István (Kaposvár) 39,24; 2. Szász András (Lábod) 41,17; 3. Stefler Dénes (Kaposvár) 42,75. Leány (11): 1. Juhász Ber­nadett (Kaposvár) 47,66; 2. Tóth Virág (Kaposvár) 53,37; 3. Guzslován Edina (Siófok) 54,14. Felnőtt, férfi (22): 1. Stefler Péter (Kaposvár) 37,25; 2. Kanizsai Zsolt (Kaposvár) 41,34); 3. Sótonyi Sándor (Fo­nyód) 41,57. Felnőtt, nők (12): 1. Tomo- ziné Fekete Beáta (Kaposvár) 43,98; 2. Dobrovoczky Rita (Kaposvár) 48,08; 3. Farkas Cecília (Siófok) 48,29. Senior, férfi (14): 1. Dr. Stef­ler József (Kaposvár) 46,28; 2. Szente Mihály (Siófok) 46,59; 3. Szász Mihály (Lábod) 47,38. Nők (9): 1. Vermes Károlyné dr. (Kaposvár) 49,51; 2. Dr. Bárdos Éva (Kaposvár) 55,10; 3. Szászné Zöldi Aranka (Lá­bod) 55,15. Oktatók, férfi (7): Baranyai Sándor (Kaposvár) 43,44; 2. Fekete Miklós (Kaposvár) 43,68; 3. Vönöczky Gábor (Kaposvár) 44,43. Összetett verseny (óriás mű­lesiklás és slalom együtt): Gyermek fiú-leány (6): 1. Gyenesei Judit (Kaposvár) 1:48,68; 2. Papp Bence (Ná­gocs) 2:03,28; 3. Balassa Krisztián (Kaposvár) 2:05,21. Serdülő, fiú (7): 1. Hanis Pé­ter (Kaposvár) 1:48,77; 2. Né­ber Zsolt (Kaposvár) 2:03,79; 3. Bálint András (Siófok) 2:07,89. Leány (5): 1. Bálint Andrea (Siófok) 1:56,40; 2. Szalai Esz­ter (Siófok) 2:01,25; 3. Németh Gyopárka (Siófok) 2:03,75. Ifjúsági, fiú (14): 1. Gyenesei István (Kaposvár) 1:26,77; 2. Szász András (Lábod) 1:29,94; 3. Vönöczky Áron (Kaposvár) 1:31,01. Leány (13): 1. Juhász Ber­nadett (Kaposvár) 1:48,14; 2. Tóth Virág (Kaposvár) 1:54,46; 3. Guzslován Edina (Siófok) 1:59,40. Felnőtt, férfi (21): 1. Stefler Péter (Kaposvár) 1:22,02; 2. Sótonyi Sándor (Fonyód) 1:30,35; 3. Hász András (Ka­posvár) 1:31,13. Nők (12): 1. Tomoziné Fe­kete Beáta (Kaposvár) 1:36,22; 2. Farkas Cecília (Sió­fok) 1:43,01; 3. Dobrovczky Rita (Kaposvár) 1:43,54. Senior, férfi (13): 1. Dr. Stef­ler József (Kaposvár) 1:38,46; 2. Balassa László (Kaposvár) 1:42,82; 3. dr. Vékony László (Kaposvár) 1:47,19. Nők (8): 1. Vermes Károlyné dr. (Kaposvár) 1:48,15; 2. Szászné Zöldi Aranka (Lábod) 1:59,00; 3. Dr. Bárdos Éva (Kaposvár) 2:00,67. Oktatók (8): 1. Fekete Mik­lós (Kaposvár) 1:35,14; 2. Ba­ranyai Sándor (Kaposvár) 1:35,68; 3. Vönöczky Gábor (Kaposvár) 1:37,01. Családi verseny (10 induló): 1. Dr. Stefler József, dr. Stefler Józsefné, Stefler Péter, Stefler Dénes (Kaposvár), 2. dr. Gye­nesei István, ifj. Gyenesei Ist­ván, Gyenesei Judit, Kovács Tivadar Kaposvár), 3. Szász Mihály, Szászné Zöldi Aranka, Szász András, Szász Mihály (Lábod). Jutási Róbert Tik-tak Kupa Újoncok a Siófoki Bányásznál Tizenhat siófoki és környék­beli labdarúgócsapat vesz részt a Tik-tak Kupa elneve­zésű kispályás teremlabda­rúgó-tornán, amelyet a Bala- tonföldvári Sportszervezői Körzet rendez. A Foki-hegyi is­kola tornacsarnokában három vasárnap bonyolítják le a fordu­lókat: január 15-én a selejtező­ket, 29-én a középdöntőt, feb­ruár 5-én pedig a finálét. A tor­nát egy siófoki órásmester szponzorálja. Ráadás is lesz, mégpedig február 19-én, ami­kor is a Revans Kupa kereté­ben a tizenhat résztvevő újra megmérkőzik majd egymással. Amint azt Illés János ügyve­zető elnök korábban közölte, alaposan felfrissül a télen a Sió­foki Bányász NB ll-es labdarú­gócsapatának játékosállomá­nya. Az elmúlt napokban három újabb labdarúgó ügyében jutot­tak megállapodásra. — Aczél Zoltán a Vác FC-Samsungból, Kovács József pedig a Stadler FC-ből érkezett, már mindketten nálunk készül­nek — mondta Illés János. — Egyikőjük sem ismeretlen a sió­foki szurkolók számára, hiszen futballoztak már korábban a Bá­nyászban. Kovácsot annak ide­jén mi hoztuk el Egerszegről és tőlünk igazolt a Fradiba. A nyá­rig Aczéllal együtt kölcsönjáté- kosként játszanak nálunk, ha..Ez a „ha” Aczélra vonatko­zik, ő — amennyiben végleges vevő jelentkezne érte a Vácnál — , akkor menet közben bármi­kor távozhat. így szól az egyez­ség. Rajtuk kívül Jakab Csabát kettős igazolással szereztük meg a Csepel-Kordaxtól. Ő azokban a fordulókban fog ná­lunk szerepelni, amikor Varga István nem számít a játékára. — Napvilágot látott az a hír, hogy Kirchmayert a Nagyka­nizsa szemelte ki magának... — Tárgyaltunk is a kanizsai­akkal, mi Hegedűst szerettük volna cserébe megkapni. Ebbe ők nem mentek bele, így ez a kérdés lekerült a napirendről. —Az elkészült NB ll-es sorso­lás szerint az őszivel ellentétben tavasszal vasárnap játsszák a hazai mérkőzéseket. — Azért tértünk át a vasár­napra, mert így ki tudunk térni az NB l-es televíziós közvetíté­sek elől. Sok szurkolónk kérte ezt az ősszel, meglátjuk, hogy valóban növekszik-e a néző­számunk. A Bányász a tervek szerint február 9 és 16 között Horvátor­szágban edzőtáborozik. Kiala­kult már az edzőmérkőzések programja, amely a következő: Január 31.: Tapolca-Siófok, február 2.: Siófok-Balatonföld- vár (14 ó.), február 4.: Parmalat FC-Siófok, február 7.: Siófok-Ti- szakécske, (13.30 ó.), február 9.: Nagykanizsa-Siófok, február 18.: Nagyatád-Siófok (11 ó.), február 22.: Kispest HFC-Sió- fok, február 25.: Siófok-Nagyka- nizsa, (11 ó.), március 1.: Sió- fok-Tapolca, (15 ó.). Fónai Imre Citroen vagy Mitsubishi? Immár a tizedik, 347 kilomé­teres szakaszon is (sikeresen) túlvannak a Granada-Dakar autós-motoros rali résztvevői. Az összetett verseny állása. Motorosok: 1. Jordi Arcarons (spanyol) Cagiva 44,58:08 óra, 2. Peterhansel (francia) Yamaha 10:03 perc hátrány, 3. Magnaldi (francia) Yamaha 10:19 perc hátrány. Autósok: 1. Lartigue, Perin (francia) Cit­roen 38,58:02 óra, 2. Saby, Serieys (francia) Mitsubishi 21:25 perc hátrány, 3. Shino- zuka, Magne (japán, francia) Mitsubishi 2,36:57 óra hát­rány. A Elén az Anda-Fortuna Barcson a hetedik fordulóra került sor a városi kispályás teremlabdarúgó-bajnokság keretében. Eredmények: TISZ-Nektár 2-11, Határőr- ség-Roma-T. 8-3, Harlem- Vállalkozók 2-2, Unikum- Csúcs-divat 0-6, Takarék Bank-Csokonyavisonta 3-1, Kemikál-Barcs SC ifi 0-3, Anda-Fortuna-Suzuki 8-2. A nyolcadik fordulóból előreho­zott mérkőzésen: Takarék Bank-Bares SC ifi 1-4. Az él­csoport állása: 1. Anda-For­tuna 14 pont, 2. Csúcs-divat 12 pont, 3. Vállalkozók 11 pont, 4. Nektár 10 pont, 5. Su­zuki 10 pont. Ki állítja meg a Várdombot? A tizenkettedik forduló mér­kőzéseivel folytatódott Bala- tonbogláron a városi kispá­lyás teremlabdarúgó-bajnok­ság. A Várdomb-Eszencia csapata ezúttal az Almaiét verte fölényesen, több mint 10 góllal, s így továbbra is száz- százalékos. Eredmények: Bo- rostyán-Borbogár-T orpedó 14-6, Zöld Sasok- Sóska-Borbolya 13-2, Vár- domb-Eszencia-Almalé 14-2, Platán-Szemes 7-3, Kormos Garage-Szőlőskislak 5-5, Kék Trabant-Algoritmus 7-5, Várhegy-Novometall 5-5, Sóska-Borbolya-Torpedó 8- 3. Az élcsoport állása: 1. Vár­domb-Eszencia 24 pont, 2. Algoritmus 20 pont, 3. Vár­hegy 17 pont, 4. Kék Trabant 17 pont, 5. Platán 16 pont. Női mérkőzésen: Rózsaszín Bom- bázók-BB 3-1. Sportműsor CSÜTÖRTÖK Futás Terepfutóverseny — első versenynap. Taszár, laktanya. Rajt: 9 órától. Beleg Község Önkormányzatának képviseló'-testülete pályázatot hirdet jegyzői állás betöltésére Pályázati feltételek:- igazgatásszervezői, vagy állam és jogtudományi doktori képesítés,- legalább kétéves szakmai gyakorlat. A pályázathoz mellékelni kell:- a pályázó önéletrajzát,- iskolai végzettségét igazoló okiratok másolatát,- erkölcsi bizonyítványt. Bérezés: a törvényi keretek között. Kinevezés esetén lakást biztosítani nem tudunk. A pályázat benyújtásának határideje: a megjelenéstől számított 30 nap. A pályázat elbírálásának határideje: a benyújtási határidőt követő 30 nap. A pályázatot a község polgármesterének címére, Csécsei János, 7543 Beleg, Rákóczi F. u. 164. (68536) Nehéz sorozat vár a „kis” Balatelre Új edző új reményekkel Nincs irigylésre méltó helyzetben az NB I „B”-cso- portban szereplő Kaposvári Balatel RC férfi röplabda­csapata. A háromszoros bajnokcsapat és kétszeres Magyar Kupa-győztes együttes „kistestvére” az utolsó helyről várja a folyta­tást... A nagycsapathoz hason­lóan a Balatel RC ll.-nél is több változás történt. Két játé­kos, Nyári Tamás és Torma Norbert a nagyokhoz került, míg az edző Jezeri Tibor he­lyett Károly Róbert lett. Egye­lőre kérdéses, hogy Jezerit láthatjuk-e továbbra is a pá­lyán. Az új mester azt sze­retné, ha Jezeri folytatná, de januárban az alapszakasz visszalévő mérkőzésein való­színűleg nem láthatjuk őt a pá­lyán. — Január 3-án találkoztunk egymással, s napi egy edzés­sel készülünk a folytatásra — mondta Károly Róbert edző. — Tizenegy játékos alkotja a keretet: Kiss I. Zoltán, Kiss II. Zoltán, Tóth Tamás /., Tóth Tamás II., Varga Péter, Karlo- vics Péter, Erdei Tamás, Far­kas László, Boros János, Ács Tamás és Kondorost Péter. Nagyon fiatal az együttes át­lagéletkora, bőven 20 óv alatt vagyunk. Kis II. Zoltán és Er­dei Tamás kivételével még mindannyian játszhatnak a ju­nior csapatban. Ács és Kon- dorosi újonc, egyikőjük sem szerepelt még NB l-es mérkő­zésen. — Nagyon nehéz helyzet­ben van a csapat: a nem túl nagy biztatást jelentő utolsó helyről várja a tavaszi rajtot... — Most a hét végén dupla mérkőzéssel kezdünk Kapos­váron, s szeretnénk meglepe­tést okozni. Szombaton dél­előtt először a MALÉV Komp­lex-Building SE lesz a vendé­günk — ez ígérkezik a nehe­zebb mérkőzésnek —, míg másnap délután a Dunaújvá­rosi Quittner ellen kötelező a győzelem. Az alapszakaszban még két hazai mérkőzésünk lesz: a Debreceni TE-DSI és a Szolnoki RK ellen is megpró­bálunk eredményesen szere­pelni, s az idegenbeli találko­zóinkon sem feltartott kézzel lépünk majd pályára. — Sikerülhet-e kiharcolnia ennek a fiatal csapatnak a bentmaradást? — Mindent elkövetünk en­nek érdekében. Szerencsére nincs sérültünk, így bizakodva várjuk a hétvégi kettős mérkő­zést. (Fenyő) így folytatják: 1. Dunaferr SE 2. Bácstej-KSC 3. MALÉV-K.B. SE 4. Szolnoki RK 5. Tatabányai SC 6. Ifi válogatott 7. Veszprémi RC 8. MAFC 9. Debrecen 10. D. Quittner 11. K. Balatel RC II. 12 12 - 36- 4 24 13 10 3 34-14 23 12 9 3 30-15 21 13 8 5 29-16 21 12 9 3 28-15 21 16 4 12 18-41 20 13 6 7 26-27 19 13 5 8 18-28 18 13 4 9 13-32 17 13 2 11 14-36 15 12 2 10 11-30 14

Next

/
Thumbnails
Contents