Somogyi Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-24 / 303. szám

22 SOMOGYI HÍRLAP — 1994 KARÁCSONYA 1994. december 24., szombat Tunézia fátylai Tunéziában ezekben a napokban kezdődött meg a legje­lentősebb ipari növény az olajbogyó szürete. A nálunk vénasszonyok nyarának nevezett szeptemberies melegben javában érik a datolya is. A tengerparton hajladozó pálmák ligetében a télből jött turisták napfürdőznek, sőt a bátrab­bak fürdőznek is a még 17-18 fokos Földközi-tengerben. Ilyen háttér előtt bizarr látványt nyújtanak a főként szállo­dákban és szórakozóhelyeken fölállított karácsonyfák. A tengerparti Sousse látképét uralja az egykori erődítmény, a Kashba Egy földbe vájt „falu”, a szaharai sivatag peremén Szuper- modellek a kulisszák mögött A reflektorok fényében egymásra mosolyognak, a függöny mögött gyakran egy kanál vízben megfojtanák egymást. Ez a szupermodel- lek világa. A boszorkány A 28 éves Cindy Crawfor- dot társnői csak boszor­kányként emlegetik. Ha ugyanis bárki szóba hozza valamelyik kolléganőt, Cindy megjegyzései máris zápo­roznak: „Nincs igazán for­mában”, „sajnálom, hogy ilyen szörnyű a bőre”, „jól meghízott.” A fukar Linda Evangélistáról köz­tudott, ha valaki nem tetszik neki, addig „fúrja”, ameddig nem sikerül eltávolítania a csapatból. Rendkívül fukar­nak tartják, aki nem szeret fizetni az éttermekben, el­végre legyenek megtisztelve a tulajdonosok, hogy egyál­talán helyet foglalt náluk, végszükség esetén, meghí­vatja magát. Claudia Schif- ferről különösen lesújtó a vé­leménye: X lábai vannak, ha szalad, csípője nem ring úgy, mint a többieké s vi-._ gyáznia kell a magas sar­kokkal, mert néhányszor már majd orra bukott. A pofozkodó Naomi Campbell egyike a szakma legszeszélyesebb sztárjainak, aki rendkívül fe­gyelmezetlen, főként túl­zásba vitt dohányzása miatt. Ha nem tetszik egy ruha, azt egyszerűen rákényszeríti egy másik modellre, s elő­fordult, hogy aki ellenkezett, azt pofonvágta. A lökdöső Az olasz üdvöske Carla Bruna gazdag családból származik, míg Naomi egy londoni szegénynegyedből jött: ezért állandó műsor­szám, amikor egymás famí­liáját szapulják. De többen észrevették azt is, hogy — mintha csak véletlen lenne —, lökdösték egymást a kifu­tópályán. A következetes Ebben a szakmában rit­kán felejtenek. A holland Ka­ren Mulder egy évvel ezelőtt nehezményezte, hogy az exotikus szépségű Yasmin Ghauri „elorzott” tőle egy es­küvői ruhát. Hónapokig nem találkoztak, de amikor újra együtt szerepeltek egy be­mutatón, Karen rálépett társnője hosszú ruhájának uszályára, és „lemeztelení­tette”. Madonna kutyusa Madonna legújabb máni­ája a kiskutyája, amellyel együtt jelenik meg a legelő­kelőbb éttermekben. A ku- tyus is asztalhoz ül, neki is terítenek, s mivel Madonna diétázik, ő kapja a legjobb fa­latokat. Körbenyalja a pin­cért és a közeli vendégeket, de senki nem meri rendre utasítani az ebet. Nem tudni, kitől tartanak jobban, a négy­lábútól avagy a szeszélyeiről ismert gazdájától. Tunéziában a lakosság 94 százaléka szunnita mohame­dán vallású. A karácsony nem hivatalos ünnep, ám a dinami­kusan növekvő turizmus hatá­sára a vallást nem gyakorló helybeliek körében is egyre jobban terjed. Annál is inkább, mert a — Mohamed föltétele­zett születésnapjához kötődő — hagyományok hasonlóak a mi karácsonyi szokásainkhoz. Az emberek megajándékozzák egymást, pénzt osztanak a szegényeknek. Az ünnepi ele­del a pulyka, melyet megosz­tanak a szükséget látókkal. Elzárkózás és kitárulkozás Az északon fekvő főváros­ban, Tuniszban a turista még csak nyomait látja az arab világ egzotikumának. A dél-olasz, görög és arab jegyeket egy­aránt viselő metropolistól mint­egy 400 kilométerrel délre So­usse, majd még délebbre Ga­bes környékén azután egysze­riben a képzeletünkben élő Észak-Afrikába csöppenünk. Az utcákon egyre több az elfá­tyolozott arcú asszony. Itt már némi bátorságra is szüksége van az európai divat szerint öl­töző helybeli nőnek. Meglehet a fátylat viselők között is lenne, aki szívesen megmutatná ar­cát, ám a hagyományok és a vallás parancsa számukra erő­sebb. A kitárulkozás szándé­kának és a hagyományokat óvó elzárkózás még élő refle­xének egyidejűsége nemcsak az emberket, az egész orszá­got is jellemzi. Tunézia nemzeti jövedelmé­nek ötödét — tavaly 1,3 milli­árd dollárt — a turizmus adja. Az országban több mint 300 szálloda működik, melyek kö­zül 109 az elmúlt három évben épült. A dinamikus fejlesztést önálló idegenforgalmi miniszté­rium irányítja. Tunéziának fon­tos érdeke tehát a mind telje­sebb nyitás, az hogy a világgal megismertesse magát. A Tuni- sair légitársaságnak és a Tu­néziai Idegenforgalmi Hivatal­nak is az ország népszerűsí­tése volt a nem titkolt célja, amikor kilenc magyar újságírót — köztük a Somogyi Hírlap munkatársát — egy tunéziai körutazásra hívott meg. A csoport helybeli idegenve­zetője lelkesen mutatta be a nevezetességeket, a múzeu­mok és mecsetek sorát, ám zavarba jött, ha egy kérdés mondjuk nem az időszámítás — A svédek már december elején elkezdik készíteni a sü­teményeket. A ház illatozik a fahéjtól, minden asztal tele van finomságokkal, még az ablakokon is apró sütemények lógnak a fagyöngy mellett — emlékezik távoli vidékeken töl­tött karácsonyi ízekre és han­gulatokra dr. Cey-Bert Gyula Róbert. — Legkorábban — december elején — a dánok kezdik a a karácsonyi ünnep­lést, ami aztán eltart Vízke­resztig. December első heté­ben végiglátogatják egymást a rokonok és a barátok. Ebben a hónapban nem sokat dolgoz­nak. Úgy vettem észre, hogy előtti Karthago, hanem a mai Tunézia életére vonatkozott. Az ártatlannak vélt kérdést például, hogy mennyi ma egy tunéziai munkás vagy közal­kalmazott átlagfizetése, seho­gyan sem akarta érteni. Más­nap azután mikor nem volt je­len más honfitársa, mégis el­árulta: 100-120 dollár az átla­gos havi kereset. Ez az euró­painál szerényebb igényekhez és viszonylag mérsékelt élel­miszerárakhoz képest sem sok, mégis örül, aki ennyit kap, s egyáltalán van munkája. El­mondták, hogy a városok utcáit járva jó ha a turista fokozottan ügyel a holmijára, a hotelekben azonban nem kell lopástól tar­tani. Az alkalmazottak ugyanis inkáb maguk keresnék meg a tolvajt, semhogy kockáztassák állásukat. Baksisból élve A kairouan-i szőnyegszövő műhelyben varázslatos sző­nyegek készülnek. Egy-egy ember egy nagyobb szőnyeg elkészítésén nemritkán egy évig is dolgozik. A szövőpad- ban ülő asszonyok nyomaté­kosan invitálták maguk mellé a vendégeket. Megmutatták a műveleteket, sőt a látogató némi segédlettel meg is köthe­tett egy-két csomót. Mindez kedves gesztusnak látszott, mígnem az önkéntes oktató a szőnyeg sarkát fölhajtva egy kis aprópénzkupacra mutatott. A tapasztalatlan turista még nem tudja milyen fontos jöve­delemforrás vagy kiegészítő itt a baksis. Később már el sem indul anélkül, hogy néhány fémpénz ne csörögne a zse­bében. Bármelyik humuszos bácsika szívesen közreműkö­dik például a „Musztafa bará­tommal” című, otthon majd nyilván sikeres, fotó elkészíté­sében néhány száz miilémért, vagy pár szál cigarettáért. Matmata már a szaharai si­vatag peremén fekszik. Itt nya­ranta az 50 fokos meleg sem ritka, s decemberben is gya­kori a huszonöt-huszonnyolc fokos hőmérséklet. Az embe­rek itt óriási földgödrök olda­lába vájt bunkrekben élnek. Ugyan miből és miként, kérde­zik egymástól a látogatók. Hi­szen itt semmilyen növény nem terem meg, s vizet is ta­lán ha kilométerekről hozhat­nak. Míg erről tanakodnak, az idegenvezető fölhívja a figyel­met, hogy bizonyára örülnének egy-két dinárnak... így már vi­inkább az északi népeknél, ahol hideg a tél és nagy a hó, ott van családi jellege a kará­csonynak. A trópusokon és a mediterrán vidékeken nem fel­tétlenül családi ünnep a kará­csony, sokan töltik vendég­lőkben. $ Dr. Cey-Bert Gyulát Bárd­udvarnoktól messze sodorta az élet. Tizennégy évig a Tá­vol-Keleten élt: előkelő szállo­dák marketing tanácsadója volt, emellett néprajzkutatásai foglalkozott. Párizsban az ét­kezési szokások pszichológiá­lágos: itt abból élnek, hogy szinte lehetetlen megélniük... Bazársokk A bazárnegyed szűk, fedett sikátoraiban elindulni nem ve­szélytelennek látszó vállalko­zás, akkor sem, ha tudjuk, hogy Tunéziában viszonylag ritka az élet elleni bűncselek­mény. Minden képzeletet fel­ülmúló az árusok erőszakos­sága. Megmarkolják a turista karját és nemritkán erővel húz­zák be a boltba. Ott a kezébe nyomnak valamit és azután nem segít, ha a megszeppent nézelődő olyan gyönge érvvel áll elő, hogy nincs szüksége a szóbanforgó portékára. Az árus erősködik, hogy mondjunk egy nekünk tetsző árat. Ha a vevő (ő még nem tudja, hogy az) úgy próbálkozik, hogy elfo­gadhatatlanul alacsony árat mond, máris bekapta a horgot. Ha például egy 60 dinárra (azaz ugyanannyi dollárra) tar­tott bőrhátizsákért 15-öt mond, pár perc múlva boldogtalan tu­lajdonos lesz, közben rájön, hogy esze ágában sem volt ef­félét venni. A mi fogalmaink szerint túl élénk adok-veszek okozta szorongás elmúltával már világosan látjuk: az árus, ha meg akar élni, nem is tehet mást. A többszáz bazár kíná­jából doktorált. Genfi tanács­adó cége élelmiszergyártó vál­lalatoknak, nagyáruházaknak, szupermarketeknek és repülő- társaságoknak nyújtott segít­séget, az élelmiszerek cso­magolásától kezdve a repülőn felszolgált ételek megnyugtató hatásáig. $ — Karácsony táján már több ezer évvel ezelőtt is ün­nepeltek az emberek. Az ókorban úgy tartották, hogy december végén, amikor a legnagyobb a sötétség, akkor születik a világosság. lata ugyanis csaknem ugyanaz: réztányérok, vizi pi­pák, bőráruk, dísztárgyak... Aki nem tud bármiáron eladni, tönkremegy. Az árusok úgy látszik, a világ minden nyelvén tudnak legalább húsz szót. Le­gelőször azt igyekeznek meg­tudni, hogy honnan jött a tu­rista, mert ebből következtet­nek, hogy számára mennyi az olcsó. Deutsch... France... Spanish? Általában ötödik-ha­todikra kérdezik: Madzsár? Ha igenlő a válasz, azonnal „ma­gyarra váltanak”. „Szervusz ví­zibusz... Nem drága...” Sorol­ják a nyilván más magyar turis­táktól összecsipegetett monda­tokat. Tunézia 4 millió vendége közül az idén mintegy 20 ezer volt a magyar. Ez arányaiban nem sok, a növekedés azon­ban dinamikus, hiszen két éve még csak 7 ezer magyar járt itt. A Tunéziai Idegenforgalmi Hi­vatal most elsősorban a kö- zép-kelet-európai országokból szeretne több vendéget csalo­gatni. Tunéziában a másfél magyarországnyi területen 8 millió ember él. Alig hihető, hogy a lakosság több mint fele 20 éven aluli, akiknek túlnyomó része még tanuló. Tunézia ál­lami költségvetési keretének harmadát fordítja oktatásra! 1956. március 20-án mikor több mint 70 évnyi francia A kereszténység elterje­dése előtt a karácsony közös­ségi ünnep volt, amiben az egész település részt vett. A polinéziai szigetvilágban a sámán ilyenkor áldozatot mu­tatott be az isteneknek, majd szertelen, két-három napig tartó karnevállal ünnepelték a fény születését. A mai Hawai- ban ennek már csak a ha­gyományait tapasztaltam. $ Polinézia déli részén vi­szont még ma is igazi öröm­ünnep, világosságünnep a ka­rácsony; elfelejtenek minden „védnökség” után Tunézia el­nyerte nemzeti függetlenségét, a lakosságnak még több mint kétharmada írástudatlan volt. Bár hatalmas utat tettek meg, az analfabétizmust máig sem sikerült teljesen fölszámolni. Az élő legenda A nemzeti függetlenség a tunéziaiak számára egyet je­lent Habib Burgiba nevével. A ma 93 éves politikus, akit 1987-ben alkotmányos eszkö­zökkel állítottak félre, azon ke­vesek közé tartozik, akinek már életükben mauzóleumot emeltek. Utóda — a korábbi tábornok — Zine El Abidine Ben Ali. A köztársasági elnök nagyméretű képe valamennyi közintézmény és szálloda falán látható. Magyar szemmel nézve akadnak ugyan vissza­tetszést keltő — leginkább a korábbi Romániát idéző — je­lenségek, mégis tény: Tunéza ma az arab világ egyik leglibe- rálisabb, valóban demokratikus köztársasága. Az átlagturistát mindez amúgy sem érdekli, csak a tevék, a pálmaerdők, a télen is kellemes tengerpart, az egzotikum. Tunézia csodája A magyar újságírócsoport búcsúvacsoráján Djerba szige­tén nem sokat pihentek a na- rancslé-facsarók. A közös él­ményeket idézgettük, s egy­szerre csak rácsodálkoztunk magyarságunkra. Hiszen eza­latt az egy hét alatt olyan eltérő világnézetű és gondolkodású emberek között szövődött ba­rátság, akik itthon talán be­szélő viszonyba sem szívesen kerültek volna. A magyarság és a kollegalitás itt olyan tar­talmat nyert, ami otthon több­nyire rejtve marad. A másság tiszteletéről, közös felelőssé­günkről itthon is sokat beszé­lünk, ám igazán megélni ezt csak kétezer kilométernyire si­került. Talán ez volt Tunézia legnagyobb csodája. Bíró Ferenc tabut, mulatoznak, vigadoz- nak. Remek íze van a rizses, fűszeres töltelékkel töltött ba­nánlevelekbe csomagolt ma­lacnak, amit földbe vájt mé­lyedésben sütnek meg. Kiváló kókuszdió borokat kortyolgat­tunk hozzá. Brazíliában karnevál jellegű a karácsony, az emberek kitó­dulnak az utcákra; esznek, isznak, táncolnak, énekelnek. Az ünnepi étel pörköltszerűen elkészített kagyló, rák és ten­geri csiga, amelybe babot is főznek. Karácsony az ételek ün­nepe is. Európában december 25-én sokáig a sült liba vagy Ünnepi szokások Brazíliától Hongkongig Karácsonyi kaktusz

Next

/
Thumbnails
Contents