Somogyi Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-13 / 293. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1994. december 13., kedd Tagországok a kivonulásról Az esetleges boszniai „kivonulási tervek” jegyében kezdtek tegnap kétnapos tanácskozást Brüsszelben a NATO-tagországok véderőinek vezérkari főnökei. A tagállamok vezérkari főnökeit és főparancsnokait magában foglaló NATO Katonai Bizottság a védelmi miniszterek szokásos év végi tanácsülése előtt kezdte meg azoknak a konkrét forgatókönyveknek a számbavételét, amelyeket az ENSZ esetleges felkérése alapján a boszniai békefenntartó erők evakuálásához használnának. Arafat-Peresz találkozó Jasszer Arafat, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnöke tegnap Stockholmba érkezett, hogy Simon Peresz izraeli külügyminiszterrel és svéd tisztségviselőkkel folytasson tárgyalásokat. Közben Oslóból Simon Peresz is a svéd fővárosba érkezett. A vezetők a palesztin-izraeli békefolyamatról folytattak kétoldalú tárgyalásokat. Könyörtelen harc a Hezbollah ellen Az izraeli hadseregnek át kell vennie a kezdeményezést Dél-Libanonban, és meg kell támadnia az Irán-barát Hezbollah egységeit, jelentette ki tegnap Amiram Levin, Izrael északi körzetének katonai parancsnoka. A hadsereg rádiójának nyilatkozva a tábornok közölte, hogy meg kell támadni, és le kell győzni a terroristákat. A Hezbollah komoly ellenség, olyan, amely nem tesz különbséget polgárok és katonák között támadásai során. Könyörtelen harcot kell vívnunk ellene, mondta a tábornok. Japán-izraeli csúcs Tokióban Első ízben tartottak tegnap Tokióban japán-izraeli csúcs- találkozót. Ezen Murajama Tomiicsi kormányfő biztosította Jichak Rabint arról, hogy országa a továbbiakban is támogatni fogja a közel-keleti békefolyamatot, valamint a gázai és a jerikói palesztin autonómiát. Murajama gratulált Nobel-békedíjához Rabinnak (aki közvetlenül a díjátadási ceremónia után, Oslóból érkezett Tokióba), és megállapította, hogy az ő erőfeszítései nélkül soha nem jött volna létre a béke a Közel-Keleten. Kolozsvári területperek A kolozsvári polgármesteri hivatal bejelentette: beperel 81 családot, amelyek egy 1973 évi (Romániában sehol másutt nem alkalmazott) törvény értelmében fölös — azaz egy főre számítva 10 négyzetméternél nagyobb — lakóterülettel rendelkeznek. A sajtóban is közzétett listákból kitűnik: a 81 családból 80 magyar. Hajókatasztrófa a Dardanelláknál A Dardanellák legszűkebb pontján tegnap reggel összeütközött egy görög teherhajó egy ciprusi zászló alatt futó tartályhajóval. A szerencsétlenség következtében 25 ezer tonna benzin ömlött a tenger- szorosba. A Márvány- és az Égei-tengert összekötű Dar- danellákat az ismeretlen okból bekövetkezett baleset után lezárták a forgalom előtt. Az országgyűlés elfogadta a költségvetés fő számait Módosított törvények (Folytatás az 1. oldalról) A jövő évi költségvetés kiadásainak főösszege 1914 milliárd 142 millió 500 ezer forint, s ezzel áll szemben a bevételek 1631 milliárd 497 millió 500 ezer forintos összege. Antall Józsefre, az újjáéledő magyar demokrácia első miniszterelnökére emlékezett tegnapi ülésnapján az Országgyűlés, a képviselők egyperces néma felállással adóztak emlékének. Az Országgyűlés ezt követően — a Fidesz és az FKGP kivételével — szavazta meg a Magyar Köztársaság 1993. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot. A zárszámadás szerint a tavalyi költségvetés 199.666 milliárd forintos hiánnyal zárt, ami 1266,51 milliárd forint bevétel és 1466,218 milliárd forint kiadás egyenlegeként alakult ki. A zárszámadás rendelkezik a hiány finanszírozásáról is. Az Országgyűlés a zárszámadás elfogadása után megszavazta a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény módosítását. A jóváhagyott módosítások alapján jelentős változások lépnek életbe jövőre a magánszemélyek adózási kötelezettségeiben. Az adótábla ugyan nem változik, de módosul számos adóalap-csökkentő tétel, ami jelentősen megváltoztathatja a fizetendő adó mértékét. Változik a társadalombiztosítási járulék adócsökkentő szerepe is, és alapvetően megváltozik a befektetési kedvezmény rendszere. Új lehetőség az átalányadó az egyéni vállalkozók nagy része számára. Ezt követően a parlament megszavazta a társasági adóról szóló törvény módosítását. — Nemcsak a költségvetésről szólt a vita, de két gazdaságpolitikai koncepció csapott össze - mondta Békési László pénzügyminiszter az 1995. évi költségvetési törvényjavaslat részletes vitájában felvetett kérdésekre válaszolva a fejezetszintű előirányzatokat is érintő javaslatok feletti határozathozatalt megelőzően. A pénzügyminiszter a Pénzügy- kutató Rt gazdasági helyzetelemzését ismertette a T. Házzal, annak bizonyítékaként, hogy helyes az a gazdasági értékelés, amelyből a kormány kiindult, s amelynek alapján a költségvetés gazdasági programja készült. Az elemzés fő következtetése: elsőrendű cél a szembefordulás az újból megerősödő adósságspirállal, s a belgazdaságban tapasztalható pozitív jelenségek nem valósak, nem értékelhetők a külső egyensúlyromlás figyelembe vétele nélkül. A pénzügyminiszter elmondta: a 270 beadott módosító indítványból 22-t tudott támogatni a kormány, ezek 160 ponton változtatják meg a benyújtott törvényjavaslatot. A Magyar Államvasutak Rt társadalombiztosítási alapokkal szemben fennálló tartozásainak rendezéséről szóló törvényjavaslatról, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak 1995. évi költségvetés hatályba lépéséig szükséges egyes rendelkezésekről szóló törvényjavaslatról Békési László pénzügyminiszter tegnap délután összevontan tartotta meg expozéját. A MÁV tartozásainak rendezésével kapcsolatban a miniszter arra kérte az Ország- gyűlést: járuljon hozzá, hogy az 1994. évi költségvetés terhére az állam az 1994. június 30-án fennálló járuléktartozást és a korengedményes nyugdíjakkal összefüggő tartozást — összesen 16,2 milliárd forintot — a MÁV Rt helyett megtérítse. Az Országgyűlés ezután folytatta, majd lezárta a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak jövő évi költségvetéséről szóló törvény hatályba lépéséig szükséges egyes rendelkezésekről szóló törvényjavaslat általános vitáját. Kérdőjelek A Ferenczy Europress kommentárja Mire szavaztunk? A kérdés szándékosan nem úgy hangzik, hogy kikre adtuk a voksunkat vasárnap. Mert bármennyire is jelentős volt a személyiség, a népszerűség, az ismertség szerepe egy-egy jelölt megválasztásában, a választás kimeneteléből — az eredmények tarkasága ellenére is — néhány, nem közvetlenül a személyekre vonatkozó következtetés egyértelműen levonható. Milyen önkormányzatokat kíván a polgár? A válasz, amelyet sokszáz most újonnan illetve újjáválasztott polgármester példája bizonyít, így hangzik: függetleneket. Mármint függetleneket a pártérdekektől, amelyek egy-egy térségben olykor háttérbe szoríthatják a lakossági érdekeket. Milyen ellenőrzést kíván a polgár? A független és demokratikusan ellenőrzött önkormányzatok felelnek meg a választói igényeknek. Ezt mutatja, hogy az önkormányzati testületek összetétele viszonylag kiegyensúlyozott: az erős szocialista jelenlét mellett kisebb-nagyobb súllyal vehetnek részt a döntéshozó testületek munkájában a liberális és a konzervatív irányzatok képviselői is. Ez pedig lehetővé teszi a végrehajtó apparátus demokratikus ellenőrzését, ami azért is különösen fontos, mert a települések jórészében a polgármester pártállása eltér az önkormányzati testület pártszínezetétől. December 11-én az is kiderült, hogy a pártok szavazótábora megelégelte a kormány és az önkormányzatok- alapvetően kétpólusú pártpolitikai beállítottságából adódó és az elmúlt négy évben állandósult — kötélhúzását, aminek mind a központi, mint a helyi intézmények csak kárát látták. Most a többpárti parlament, a koalíciós kormányzat és a sokszínű önkormányzat harmonikusabb együttműködésére nagyobb az esély, s ez elsősorban a közvetlen lakossági érdekek érvényesítésében jelenthet előnyt. Már csak élni kell vele! Meciar átadta az új kormány névsorát Fokozottabban érvényesítik a rászorultság elvét Törvénytervezet a támogatásról A jövő évtől a kormány fokozottabban kívánja érvényesíteni a rászorultság elvét a családtámogatások rendszerében. Az alacsonyabb jövedelmű családok helyzetét javítja, hogy alanyi jogon jár a gyermekgondozási segély (gyes), ugyanakkor a gyermekgondozási díjnak (gyed) felső összeghatárt állapítanak meg. A gyed összegének alsó határát úgy emelik fel, hogy megegyezzék a gyes felső határával — mondta el tegnap a „Nyitott tárcák” elnevezésű kormányszóvivői tájékoztatón Bíró Boldizsár, a Népjóléti Minisztérium helyettes államtitkára. A családtámogatási módokról — a családi pótlékról, a gyesről, a gyedről és gyermeknevelési támogatásról — a kormány még 1995-ben új törvényt kíván elfogadtatni a parlamenttel. A tervek szerint alanyi jogú marad a családi pótlék, jelentős emelésére azonban a költségvetés jövőre nem tud forrásokat biztosítani. A gyermekek után igénybe vehető adókedvezmény e hónap eleji eltörlésével megtakarított 8 milliárd forintot a családtámogatási rendszer átalakítására fordítják. A gyes alanyi jogúvá válásával az ellátásba olyanok is bekerülnek, akik még nem tudtak a tb-ellátáshoz elegendő ideig dolgozni. A kormány a gyermekgondozási díj (gyed) kérdéséhez nagy társadalmi súlya miatt körültekintéssel kíván hozzányúlni, ezért annak átalakítását szakaszosan képzelik el. Az új szlovák kormány megalakításával megbízott Vladimír Meciar tegnap átadta Michal Kovác államfőnek kormánya névsorát. Meciar, mint a szeptember 30-án és október 1-jén lezajlott idő előtti választásokon győztes Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) vezetője, még október 27-én kapott megbízást az államfőtől arra, hogy alakítsa meg az új szlovák kabinetet. A kormányfői széket most harmadszor elfoglaló Vladimír Meciar ezúttal négypárti koalíció élére áll, jóllehet mozgalma korábban ennél szélesebb összefogással számolt. A baloldal és a keresztény- demokraták azonban elzárkóztak az együttműködéstől, míg a Jozef Moravcík vezette Demokratikus Unióval és a Magyar Koalícióval szemben kölcsönös volt az együttműködési készség hiánya. Vladimír Meciar kormányában így most a HZDS jelentős részvétele mellett a parlament három leggyöngébb pártja lesz jelen. Az első a HZDS-szel választási koalícióban indult Földművesek Szlovákiai Pártja (RSS), a második a Ján Lupták vezette Munkásszövetség (ZRS), a harmadik pedig a szélsőséges nézeteiről ismert, Ján Slota vezette Szlovák Nemzeti Párt (SNS.) A miniszterelnök, Vladimír Meciar mellett a kormány két alelnökét és kilenc miniszterét a HZDS adja. Alku a településekre Radovan Karadzic boszniai szerb elnök azt javasolta a muzulmánoknak, hogy Páléért és egyes Szarajevó környéki szerb településekért cserébe mondjanak le a kelet-boszniai muzulmán enk- lávékról, jelentette a Slo- bodna Dalmacija című horvát lap. A boszniai szerbek kivonulnának jelenlegi „fővárosukból”, Páléból, ha megkapnák Zepát, Focát, Sreb- renicát és Gorazdét. Karadzic először csak Pálét akarta felajánlani a muzulmánoknak, ezt azonban a szarajevói illetékesek „irreális javaslatnak” nevezték. Százéves vezérőrnagy Keleti György honvédelmi miniszter tegnap felköszöntötte 100. születésnapja alkalmából dr. Molnár Károly nyugállományú orvos vezérőrnagyot. Az I. világháborúban a fronton szolgált, és négy kitüntetést is kapott. Dolgozott a pécsi honvédkórházban is. Orosz hadmozgás, aláaknázott utak Csecsenföldön Torlaszok Groznij előtt Egyik irányból sem folytatták egyelőre tegnap reggel az orosz csapatok az előrenyomulást Groznij felé, s az Ingus- földön a helyi lakosság ellenállása miatt haladásában kétszer is meggátolt menetoszlop is visszafordult. Nem tudni viszont, hogy a csapatok csak kerülőutat keresnek, vagy valóban visszavonulnak. Közben az oszétiai Vlagyikavkazban folytak a tegnap délutánra tervezett csecsen-orosz tárgyalások előkészületei. A vérontás elkerülése érdekében nagy reményeket fűznek csecsen részről a tárgyalásokhoz. Csecsenföldön feszült várakozással telt az éjszaka, miután Groznijban arra számítottak, hogy az orosz csapatok esetleg megkísérlik a főváros ostromát. Ez azonban elmaradt. A hadoszlopok a csecsen ellenzék által ellenőrzött Tolsztoj Jurtnál, az ingusföldi Karabulak településen, valamint a dagesztáni határnál táboroztak. Az orosz hivatalos hírügynökség jelentése szerint a Groznij felé vezető utakon egymást érik a torlaszok, a hidakat pedig aláaknázták. A csecsen felderítés mellett a helyi lakosság is figyelte az orosz haderő mozgását. Groznij központjában folytatódott a csecsen függetlenség védelmében tartott nagygyűlés. A köztársaságban élő orosz nők csoportjai a menetoszlopokhoz vonultak, hogy megakadályozzák a vérontást. Az ingus elnök képviselőjének közlése szerint az az orosz menetoszlop, amely vasárnap Nazranynál, majd Barszuki településnél ellenállásba ütközött, s visszafordult. Moszkvában a csecsen helyzet miatt felhívást intézett Jelcin elnökhöz Szergej Kovaljov, az államfő emberjogi megbízottja. Kovaljov sürgette az orosz előrenyomulás leállítását, mivel csak ebben az esetben marad egy utolsó esély a válság békés rendezésére. karácsonyi tv akció! Videoton színes tv: TS 2510 OSD, TXT, ST 63 cm 75 969 Ft TS3353 0SD, 55 cm 44 275 Ft 55 cm 48 625 Ft 63 cm 63 113 Ft TS 3353 TXT, TS 5355 OSD, TXT, Orion színes tv: CTV 1414 M OSD, Amíg a készlet tart. Szerelvénybott, Kaposvár, Arany János u. 33. Tel: 82/310-175 Barcs, Bqjcsy-Zs. u. 5., 36 cm 30 990 Ft Munkatársakat keresünk a SOMOGYI HÍRLAP kézbesítésére, Balatonlelle területén. A kézbesítő feladata, hogy az újságot reggel eljuttassa előfizetőinkhez, beszedje az előfizetési díjakat és új előfizetőket szerezzen a SOMOGYI HÍRLAP -nak. Ezért a munkáért teljesítményarányos díjazással biztos egzisztenciát kínálunk. Feltételeink: megbízhatóság és pontosság. A felvételnél örömmel vennénk azok jelentkezését is, akiknek e téren már vannak tapasztalataik. A jelentkezéseket a következő címre kérjük sürgősen eljuttatni: Molnár és Társa Bt. Balatonlelle, Rákóczi u. 204. Tel.: 85/354-528 (66401)