Somogyi Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-01 / 283. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1994. december 1., csütörtök Az Alpok-Adria megyék vezetőinek tanácskozása A Külügyminisztériumtól kért segítséget Somogy Letenyén találkozott Kovács László külügyminiszter az Alpok-Adria Munkaközösséghez tartozó megyék vezető' tisztségviselőivel, köztük dr. Kolber Istvánnal, a Somogy megyei közgyűlés alelnökével, az Alpok-Adria VTB elnö­kével, Pálfy Dénessel, a Zala megyei közgyűlés elnökével és dr. Horváth Ferenccel, Győr-Moson-Sopron megye közgyűlésének főjegyzőjével. A tisztségviselők tájékoz­tatták a minisztert arról, hogy milyen tapasztalatokat sze­reztek az együttműködés során. Kérdőjelek Bajnok Zsolt kommentárja Kiskapu-zárás? A döntés friss, nagyobb visszhangot még nem keltett. De ami késik, nem múlik — a központi költségvetési szervek lét­számának több mint 3000 fős csökkentéséről szóló kor­mányhatározat alighanem alaposan fölbolygatja a kedélye­ket. Jeladás? Példamutatás? Ez is, az is. Nem kétséges, hogy amikor az ország nehéz gazdasági helyzetben van, megen­gedhetetlen, sőt bűnös pazarlás a hivatali apparátusok rákos burjánzása. A létszámleépítés műtétje azonban fájdalmas és nehéz sebészi beavatkozás. És addig „alul” meg sem követelhető, míg „fölül” vizet prédikálnak és bort isznak. A minisztériumok, főhatóságok karcsúsítása tehát olyan lépés, amelyet Horn-kormány valószínűleg követendő példának szán — a közép- és alsószintű szervek számára egyaránt. Az operáció sikerül, a beteg meghal? Megjósolható, hogy a létszámcsökkentés ellen a legfőbb érv mindenütt az lesz, hogy a státuszok elvonása ellehetetleníti a hivatalt, műkö­désképtelenné teszi az érintett intézményt. Sok apparátus valóban agyonterhelt és akár egy-két elbocsátás is komoly funkciózavart idézhet elő. A sikeres műtétet azonban teljes biztonságban túlélheti a beteg, ha az operáló kés nemcsak a fölösleges státuszoktól, hanem a túlszabályozottságból, a párhuzamosságokból adódó fölösleges papírmunkáktól is megszabadítja a bürok­rácia nevű betegségben szenvedő pácienseket. Kiskapu-zárás? A tapasztalatok szerint a státusz nem vész el, csak átalakul. Vagyis: amennyivel egyik túlsúlyos ha­tóság, hivatal fogy, annyival valamelyik másik hízik. A kiskapuk többsége azonban lezárható, ha a kormányban — a „személyes” példaadáson túl — lesz elég erő és követ­kezetesség az olcsó állam követelményét a közigazgatás, az államélet egészén számon kérni. Sztráj kkészültség a vasútnál Benzincsempészek Boszniában Montenegróból naponta több tucat benzin- és gázolaj­szállító tehergépkocsi érkezik Hercegovina szerb ellenőrzés alatt lévő területeire. Az üzemanyaggal töltött tartály- kocsik Bobovo falu közelében és más, nem hivatalos hatá­rátkelőhelyen lépik át a határt. A térségben nincsenek jelen azok a külföldi megfigyelők, akik ellenőrzik a boszniai szerbek ellen bevezetett jugo­szláv gazdasági zárlat haté­konyságát. Atomreaktorok terítéken Amerikai-északkoreai szak­értői tárgyalások kezdődtek tegnap az USA pekingi nagy- követségén a két ország nuk­leáris megállapodásának vég­rehajtásáról. A megbeszélé­seken főként a könnyűvizes atomreaktorok Észak-Koreá- ban történő építéséről lesz szó. Washington konzorciu­mot szervez az atomreaktorok létesítésének finanszírozá­sára a genfi megállapodás ér­telmében. Vádemelés a túszejtő ellen Az észt hatóságok tegnap vádat emeltek a múlt heti gé­peltérítés tettese ellen. Az uk­rán Vlagyimir Bozsko Dániába akart téríteni egy belföldi légi­járatot. Bozsko elismerte bű­nösségét; további sorsáról az észt kormány és a külügymi­nisztérium dönt majd. Pozsonyi betörés Tegnapra virradó éjszaka Pozsonyban betörtek az Együttélés Politikai Mozgalom központi irodájába. Az isme­retlen tettesek a magyar szer­vezet irodájából elvitték a számítógépeket, egy fénymá­solót, valamint néhány ezer korona készpénzt. A kárt 220 ezer koronára becsülik. Egye­lőre nincs jele annak, hogy a mozgalom dokumentációjából bármi is eltűnt volna. Dr. Kolber István össze­gezte Somogy kétéves elnöki működését az Alpok-Adria szervezetben. Szólt az együttműködés eredményei­ről: példaként említette az elő­relépést a foglalkoztatás terü­letén, továbbá az erősödő gazdasági és kulturális kap­csolatokat. — Az Alpok-Adria közös­ségben azonban, véleményem szerint, radikális szervezeti re­formra van szükség, másképp érdektelenségbe fullad a szer­veződés — hangsúlyozta dr. Kolber István, s javasolta, hogy a Külügyminisztérium segítsen létrehozni egy olyan regionális pénzalapot, amely lehetővé tenné a megyék, tar­tományok bekapcsolódását a nemzetközi szervezetek által kiírt programokba, projek­tekbe. így szélesedhetne s eredményesebb lehetne a megyék és a határon túli köz­A társasági és a személyi jövedelemadóról szóló tör­vény módosításához benyúj­tott kapcsolódó indítványokat vitatták meg a mezőgazda- sági bizottság tegnapi ülésén a képviselők. Tárgyaltak a szövetkezetekről szóló tör­vényjavaslat módosításáról és a hegyközségi szerveze­tekről szóló törvényjavaslatról is. Emellett napirendre tűzték igazgatási szervezetek együttműködése. Kovács László külügyminisz­ter elmondta: a magyar külpoli­tikának nagy szüksége van a megyei vagy városi szintű kap­csolatokra. — A külpolitika nem nélkülözheti a széles tár­sadalmi részvételt. Ez egyrészt az önkormányzatok, másrészt a civil szervezetek részvételét jelenti; nélkülük nem valósít­ható meg a kormányzat külpoli­tikai célja: az EU-hoz való csat­lakozás, a szomszéd államok­kal való normális viszony kiala­kítása, az alapszerződések megkötése. A külügyminiszter elmondta: az „Eurokonform”, az együtt­működési rendszerek kialakí­tása fő feladat az olyan szer­veződések számára, mint az Alpok-Adria vagy az olyan együttműködési forma, ame­lyet a határ menti megyék va­lósítottak meg. Ez végsősoron a költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokat. Ez utóbbi tárgyalása során úgy döntöttek, hogy 600 millió fo­rintot átcsoportosítanak a szaktárca költségvetéséből a falugazdász-hálózat műkö­dési költségeinek finanszíro­zására. A mezőgazdasági bi­zottság tagjai egyöntetű vé­leménye szerint a hegykö­zségi törvény elfogadására mielőbb szükség van. az Európai Unióhoz való csat­lakozást segíti elő. A somogyi javaslatot támo­gatásáról biztosította a kül­ügyminiszter, bár hozzátette: szűkösek az anyagi lehetősé­gek. A Somogyi Hírlap munka­társa megkérdezte a külügy­minisztert: — Az Alpok-Adria Munka- közösség és egyéb szervező­dések határozatai konkrétan hogyan jelennek meg a kül­ügyi gyakorlatban? — A Külügyminisztérium­ban egy miniszteri biztos a re­gionális együttműködéssel foglalkozik — válaszolta Ko­vács László. — Ezt a státuszt az ősszel hoztuk létre. A mi­niszteri biztos feladata, hogy segítséget nyújtson az együttműködésnek, így az Al­pok-Adria Munkaközösségnek is. Figyelemmel kíséri a hatá­rozatok megvalósítását is. A határozatok kimunkálásában a Külügyminisztériumnak nincs különösebb szerepe; a résztvevő megyék és tarto­mányok mérik fel azt, hogy az együttműködésnek milyen te­rületei lehetnek, s ők döntik el, hogy milyen szükséges pro­jektekbe lépnek be. Kovács Tibor Gáli kudarca Szarajevóban Előrelépés nélkül ért véget Butrosz Gáli ENSZ-főtitkár és Alija Izetbegovic boszniai el­nök tegnapi szarajevói tárgya­lása. A kétórás megbeszélés után nyilatkozó Izetbegovic csak annyit mondott, hogy a világszervezet első embere semmiféle új javaslatot nem hozott. Az ENSZ-főtitkárát meglehetősen ellenségesen fogadták a boszniai főváros­ban: az elnöki palota közelé­ben összegyűlt polgárok bírál­ták az ENSZ tevékenységét, s fenyegették is a főtitkárt. A vasutas érdekképvisele­tek azért döntöttek a munka- beszüntetés mellett, mert el­fogadhatatlannak tartják a kormányzat hat százalékos béremelési ajánlatát. Véleményük szerint annak a minimumnak, amiről tár­gyalni érdemes tíz százalék feletti béremelésre kell vonat­koznia. A szakszervezetek a kormányülés után újra meg­beszélést tartanak Lotz Károly közlekedési és hírközlési mi­niszterrel. Ha a tárca vezetője az ér­dekképviseletek számára el­fogadható ajánlattal áll elő, arra is látnak lehetőséget — mondták —, hogy elálljanak a sztrájk megtartásától. A munkabeszüntetés ideje alatt egyébként egyetlen vo­nat sem áll le a nyílt pályán, a szerelvényeket minden eset­ben a legközelebbi állomásig közlekedtetik. Az érdekképvi­seletek elképzelése szerint ez idő alatt csak a segélyvonatok közlekedhetnének. A vasuta­sok biztosítanák a vagyonvé­delmet és az utasok tájékozta­tását. A sztrájk alatti minimális szolgáltatásról hamarosan megkezdődik az egyeztetést a munkáltatóval. Márkus Imre elmondta azt is, hogy arra az esetre, ha meghirdetett sztrájk sem hozná meg a kívánt ered­ményt, a szakszervezetek to­vábbi munkabeszüntetést he­lyeznek kilátásba. A mezőgazdasági bizottság javaslatai Hatszázmillió forint a falvak segítésére CD A Barcs és Vidéke Áfész /ÁFÉSZ bérletbe meghirdeti 1994. december 6-tól 1 995. március 31-ig 141. sz. Strand-Büfé Barcs - üzletét Bérleti díj: 50 000 Ft/hó+áfa. Több jelentkező esetén 1994. december 5-én (hétfőn), de. 9 órakor versenytárgyalást tartunk Barcs, Széchenyi u. 12. szám alatti tanácskozó termünkben, amelyen 1 havi bérleti díjnak megfelelő óvadék befizetése ellenében lehet részt venni. Bővebb felvilágosítást a Kereskedelmi Főosztály, telefon: 463-006 és a főkönyvelőség, telefon: 463-036 ad. Áfész Barcs (65159) Deutscher Produktionsbetrieb sucht kurzfristig Mitarbeiter für die folgende Bereiche:- kaufmännische Leiter(in) mit Universitäts- oder Hochschulabscluß- Buchhaltungsleiter(in) mit Bilanzprüfung- Buchhalterin- Chefsekretärin- Sachbearbeiter(in) für Zoll mit Zollprüfung- Sachbearbeiter(in) für Transportabwicklung Gute Deutschkentnisse sind erforderlich. Wir bitten die schriftliche Bewerbungen mit Lebenslauf bis 15. Dezember an die folgende Adresse zu schicken: 7602 Pécs 2, Pf. : 143. Weitere Informationen erhalten Sie unter: Tel.: 82/462-819. (65161) A Kaposcukor Rt. felvételt hirdet számítógépes programozói állás betöltésére Alkalmazási feltétel:- felsőfokú iskolai végzettség,- legalább 5 év programozói gyakorlat,- hálózatos üzemeltetési ismeret. FOX PRO fejlesztői környezet ismerete előnyt jelent. Jelentkezni írásban, részletes önéletrajzzal és a fizetési igény megjelölésével, a megjelenést követő 2 héten belül. Postacím: Kaposcukor Rt., Munkaügyi Osztály 7400 Kaposvár, Pécsi u. 10-14. "Egynek minden nehéz., soknak semmi sem lehetetlen” (Széchenyi) Önkormányzatot, hogy ÖN kormányozzon ! Amit akarunk: olcsóbb ügyintézést, segítőkész hivatalt, takarékos gazdálkodást. Amit NEM akarunk: szocialista bürokráciát, összefonódást és korrupciót, a közpénzek pazarlását. A Magyar Demokra Fórum Somogy megyei listavezetői: 10 000 fő alatti települések: 1. Dr. Gruber Attila 2. Szászfalvi László 3. Steiner Dezső 10 000 fő feletti települések: 1. Herényi Károly 2. Fógl József 3. Dr. Gerencsér György. Az MDF által támogatott városi polgármesterjelöltek: Dr. Baka József - Kaposvár, Dr. Balázs Árpád - Siófok, Dr. Gerencsér György - Nagyatád, Szászfalvi László - Csurgó, Lipusz András - Lengyeltóti, Zsikó Lajos - Fonyód, Ressné Sziki Éva - Marcali. Szavazzon az MDF városi és falusi polgármester- és képviselőjelöltjeire! Ez legyen az Ön kormányzata ! (Fizetett választási hirdetés) ___________________(64404)

Next

/
Thumbnails
Contents