Somogyi Hírlap, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1994-12-01 / 283. szám

1994. december 1., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — MEGYEI KÖRKÉP 3 Nagytakarításra vár a Balaton medre (Folytatás az 1. oldalról) A tanulmánytervek alapján 4,6 millió köbméter mederü­rüléket kell eltávolítani. Szabó Mátyás, a vízkezelő, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője el­mondta: a folyamatos munka biztosításához jelentős anyagi fedezet szükséges, a rendelkezésre álló egyetlen úszókotró a feladat elvégzé­séhez kevés, a mostani zagy­terek két év alatt megtelnek; maximális kihasználás ese­tén is mindössze az iszaptö­meg felének elhelyezésére van csak mód. — Felmerült a szakembe­rek körében, hogy a konszo­lidálódott iszap egy részét el lehetne szállítani a zagyte­rekből — mondta Szabó Má­tyás. — Idei árszinten azon­ban mintegy 670-720 millió forintba kerülne a mintegy másfél millió tonnányi szára­ziszap távolabbra költözte­tése. Szállítása az üdülőöve­zeten át azonban jelentős környezeti ártalmat.jelenthet. Inkább új zagyterek kijelölése lenne a megoldás, a parttól legfeljebb öt kilométernyire — a kotró nyomócsöve ugyanis ilyen hosszú. Keszt­hely térségében és a Zala-torkolatnál találhatóak a természetvédelmi szem­pontból kevésbé értékes terü­letek. El kell dönteni, hogy a Balaton vízminőség-javítása érdekében milyen anyagi és környezeti áldozatot vagyunk hajlandóak hozni, mérlegelve a várható eredményt és a munka elvégzése során ke­letkező hátrányokat. A Balatoni Regionális Ta­nács felkérte az illetékes Környezetvédelmi és Terület- fejlesztési Minisztériumot, il­letve a Közlekedési, Vízügyi és Hírközlési Minisztériumot, hogy az érvényben levő kor­mányhatározat felülvizsgá­lata során mérje fel a zagyte­rek állapotát, javítson a kot­rási technológián, dolgoztas­son ki komplex kutatási, fej­lesztési tervet. (A két minisz­térium egyébként legalább öt éve vitatkozik; a vízügy ko­torna, a természetvédelem azonban óvná a növény- és madárvilágot a kihelyezett hordaléktól.) Több önkor­mányzat egyre hangosabban tiltakozik, hogy a település előtti parti sávban kikotort iszapot tárolnak, illetve mert a területükön az új zagyteret alakítanának ki. Több pol­gármester kereken kimondta: új jogi szabályozást sürget. Czene Attila Emléktábla jelzi a városkapu helyét Megkoszorúzták az emléktáblát (Fotó: Lang Róbert) (Folytatás az 1. oldalról) Az ünnepségen dr. Vékony László, a városszépítő egye­sület elnöke mondott köszöne­tét mindazoknak, akik támo­gatták az emléktábla létreho­zását, majd Deák Varga Dé­nes mondott rövid történeti át­tekintést a középkori Kapos­várról. Szabados Péter pol­gármester leplezte le a már­vány emléktáblát, amelyet Gyarmati Ferencné, az egye­sület titkára koszorúzott meg. 24 ezer hektárt már kijelöltek A Somogy Megyei Földhiva­tal munkatársai a legutóbbi időszakban közel öt és fél ezer darab földtáblát tűztek ki. Ennek nagysága meghaladja a 24 ezer hektárt. Korábban a külső vállalkozók 5900 darab táblát jelöltek ki. Ezt mintegy 16 ezer hektárnyi területen végezték el. A számítógépes világrang­listán a Microsoft áll az első helyen: ők készítik és forgal­mazzák a legtöbb szoftvert. Tegnap az amerikai cég hazai leányvállalata legújabb termé­keit — a Windows Nt-t és az MS Office-t — mutatta be. Az általuk megcélzott vásárlók ebben a kategóriában első­sorban a nagyfelhasználók. Az érdeklődés nagy volt: négy megyéből több mint százan jöttek el. Ervin Sperla, a Mic­rosoft Hungary menedzsere elmondta: bevételük jelentős részét fejlesztésre fordítják. Hazai forgalmuk 600 millió fo­rint, s ebből egyre jelentősebb a somogyi részesedés. Új szoftverek Kaposváron A megyei önkormányzat szolgáltató szervezete és a Microsoft Hungary közös szoftverbemutatót tartott tegnap Kaposváron. Az ér­deklődők a legújabb fej­lesztésű programcsoma­gokat és szoftvereket is­merhették meg. Érdeklődők a megyeházán a bemutatón Fotó: Török Anett — A Windows NT szoftver a korábbi operációs rendsze­rekhez képest lényegesen tá- gabb lehetőséget ad a fel­használóknak — tette hozzá Pólyák József, a Somszolg igazgatója. — Egyrészt köny- nyebb a kezelhetőséget, és az sem utolsó szempont, hogy más programokat is befogad. A bemutató helyszínén egyszerre több számítógépet is üzemeltettek: az érdeklődők ezeken azonnal tesztelhették az ajánlott programcsomago­kat. Harsányi Miklós Számvetés Csurgón A csurgó városi képviselő- testület tegnap délután ciklu­száró utolsó munkaülését tar­totta. A napirendi pontok kö­zött az önkormányzat első há­romnegyed évi gazdálkodása, az ezévi költségvetés irányel­vei és a lakásigénylésre be­nyújtott pályázatok is szere­peltek. Ezenkívül tervezték még a vállalkozási kölcsön­szerződések teljesítésének vizsgálatát illetve az építési te­lekvásárlásokkal kapcsolatos indítványoknak a meghallga­tását is. Fotóalbum Somogyról A szerkesztőbizottság — amelynek elnöke Jákli Péter főjegyző volt — válogatta ki a fotókat, amelyek még két al­bumot megtölthettek volna. Dránovits István felelős kiadó elmondta: — Örülünk, hogy a megyei és a települési önkormányza­tokkal, a fotósokkal együttmű­ködve, egy szakmai konszen­zus eredményeként került ki a nyomdából ez a könyv. 170 te­lepülésről kaptunk leveleket arról, mit szeretnének viszont­látni az albumban. Ezért is volt olyan nehéz a 720 felvételből kiválasztani azt a 261-et, ami az albumban szerepel. A háromnyelvű fotóalbum stílusában nem egységes. Ám ez az eklektikus jelleg tovább emeli a színvonalát. A fotók — dr. Gyenesei István köszön­tője és Nagy Pál levéltáros ismertetője után — tájegysé­gek, évszakok szerint mutat­ják be a megyét. A tematikus oldalak a népművészet, a va­dászat, a műemlékek és a természet szépségére hívják fel a figyelmet. A 10 ezer példányban meg­jelent fotóalbum egy része elővételben elkelt, a másik felének terjesztése viszont még nincs biztosítva. Mától az Idegenforgalmi Hivatalban és a Siótour valamennyi jelenleg nyitva tartó egységében meg­található. Karácsonyig pedig minden somogyi általános és középiskola és könyvtár meg­kapja az albumot. (Lőrincz) Az SZDSZ hatékony önkormányzatot akar (Folytatás az 1. oldalról) — 1990-ben azért harcolt az SZDSZ, hogy megmarad­jon a települések önállósága — mondta dr. Wekler Ferenc. — Ugyan kompromisszumo­kat kellett kötni a köztársasági megbízotti intézmény beveze­tése miatt, de a gyakorlat iga­zolta a korábbi igényüket, a KMB most már végleg letűnik. Az önállóság tette lehetővé az elmúlt években a a települé­sek fejlődését. Sok önkor­mányzati beruházás készült el, amelyhez az állami támo­gatás mellé szinte mindig meg tudták teremteni a saját erőt. Dr. Wekler Ferenc is azt jó­solta: az új önkormányzatok nehéz anyagi helyzetbe lesz­nek, de hozzátette: az intéz­mények működőképességét mindenképpen meg kell őrizni. Kilenc százalékkal lesz több jövőre az önkormányza­tok kasszájában, de több lesz a feladat is, mégsem lenne szerencsés, ha óvodát, isko­lát, művelődési házat zárná­nak be. Az SZDSZ barcsi polgár­mesterjelöltje, dr. Bérezi Zsu­zsanna a helyi ügyek helyi megoldásának fontosságáról szólt. Szerinte a legnagyobb gondot Barcson a munkanél­küliség jelenti. Az elmúlt években ugyanis több mint ezer munkahely szűnt meg, s hiába jöttek létre kisvállalko­zások, ezek nem pótolhatták a tönkrement nagyüzemeket. A polgármesterjelölt szerint Bar­cson egyre többen élnek létbi­zonytalanságban. Ezért is fon­tos cél: egy vállalkozásbarát környezet kialakítása. Olyan környezeté, amely lehetővé teszi, hogy a jelenlegi munka­helyeket legalább megőriz­zék. Arra is számít, hogy Barcs bekapcsolódhat a hor­vátországi újjáépítésbe és a Dráva lehetővé teszi az ide­genforgalom fejlesztést. Lengyel János Fellebbeztek a képviselők A fonyódi képviselő-testület legutóbbi ülésén névszerinti szavazással — három tartóz­kodás mellet nyolc igennel, egy ellenszavazattal — arról döntöttek, hogy megfellebbe­zik a munkaügyi bíróság első­fokú határozatát, amelyben kizárólag formai kifogások mi­att megsemmisítették a testü­let fegyelmi határozatát Hor­váth Gábor polgármester és Galambos János jegyző ellen. Minderről Fehér Ernő, az okta­tási bizottság elnöke (függet­len), Horváth István (MSZP), Kalmár István alpolgármester (független), dr. Lukács Csaba, az ügyrendi bizottság elnöke (független), Németh János, a városfejlesztési bizottság el­nöke (független), Óh Fe­rencné (független), Síkos Pál, a szociális bizottság elnöke (MDF) tájékoztatta lapunkat. Diákvetélkedő a fogápolásról A fogápolás és a szájhigi­éné volt a témája annak a ve­télkedőnek, amelyet a kapos­vári Kisfaludy utcai általános iskola két ötödik osztályában szerveztek tegnap. A novem­beri, fogászati hónap kapcsán dr. Katona Enikő gyermekfog­orvos, iskolaorvos osztályfő­nöki óra keretében értékelte a vetélkedőn elért eredménye­ket. A tanulók rajzban mesél­ték el a fogápolással kapcso­latos élményeiket. A képeket kiállításon tekinthetik meg az iskola növendékei. SOMOGYI HÍRLAP Czene Attila jegyzete Hajózni kell! A Mahart mintegy ötmilliárd forintnyi vagyonnal gazdálko­dik. A cég privatizálása már évek óta napirenden szerepel, de a tervek csak tervek maradtak. Persze nehéz is vevőt találni a sok sebből vérző vállalatóriásra — még akkor is, ha tavaly 70 millió forintos nyereséget mutatott ki. Az elképzelések szerint négy részre szabdalnák a Mahar- tot; önállóságot kapna a balatoni hajózás. A bizonytalanság azonban fenyegető: elhangzott már az is, hogy meg kellene szüntetni a veszteséges menetrendi személyhajózást. Infor­mációnk szerint felmerült: 105 évnyi működés után Siófokról Balatonfüredre költözne a hajójavító üzem, és a kft központja. Az Állami Vagyonügynökségnél úgy vélik: a siófoki kikötőbe idegen testként beékelődő hajójavító a város fejlődésében évek múltán konfliktusforrás lehet. (A helyi önkormányzat nem állt elő ilyen kéréssel!) Az állam még nem tudja: mekkora saját részt tartson meg a magyar hajózás e monopolcégéből, illetve hová, milyen mér­tékben engedjen be külföldi tőkét. A nyereséges részfelada­tokra, például a balatoni komphajózásra, már akadt volna vevő — Amerikából is. De a közszolgálati funkciókért nem lelkesedik senki. Pedig hajózni kell... Egészségügyi hónap a Zrínyiben Diákoknak a drogról Egészségügyi totóteszttel és gyümölcstálkészítő ver­sennyel ért véget tegnap az egészséges életmód hónapja a kaposvári Zrínyi általános iskolában. A tucatnyi érdekes rendezvény valamelyikén az iskola mindegyik tanulója részt vett. A legszerencsésebbek a negyedikesek voltak, ugyanis 20 ezer forintot nyertek az egyik pályázaton. Az asztalokon alma, na­rancs, kivi és banán: a gyü­mölcstálkészítők négyes-ötös csoportokba verődve várták a rajtot tegnap délután az utolsó versenyen. — Iskolánkban már ha­gyomány a novemberi élet­módprogram, ebben az év­ben most rendeztük meg ha­todszor — mondta Boldizsár Jánosné testnevelőtanár, a rendezvény főszervezője. — A programokat úgy állítottuk össze, hogy hasznosítható ismeretekre tegyenek szert a nagyobbak. így a diákok játékosan elsa­játítottak sok fontos egész­ségügyi tudnivalót, előadást hallgattak a drogveszélyről is. Népszerűnek bizonyult a gyakori uszodalátogatás és fogászati vetélkedő is. A programban részt vevő osztályok közül a 4/a mond­hatja magát a legszerencsé­sebbnek: novemberben ugyanis a környezetvédő és egészségvédő munkacsoport pályázatán húszezer forintot nyert. H. M. SOMOGYERT EGYESÜLET azért dolgozik, hogy valamennyien jól érezzük magunkat megyénkben és SOMOGYERT biztonságban tudhassuk gyermekeinket, szüleinket. Ezt üzenik Önöknek alapító tagjaink, ismert és kevésbé ismert nagyszerű emberek. Közöttük: Dévényi Zoltán a Balaton Füszért és Dr. Kovács Miklós a SIOTOUR vezérigazgatói, Borhi Zsombor kajakozó világbajnok, Fodor András és Takáts Gyula költők, Szász Endre festőművész, Kovács Lajos a Nyugdíjasok Megyei Szövetségének elnöke, országgyűlési képviselők, polgármesterek, valamint a SOMOGYÉRT EGYESÜLET megyei listavezetői DR. GYENESEI ISTVÁN a Megyei Közgyűlés elnöke és ORMAI ISTVÁN a Nagyatádi Művelődési Ház igazgatója. (Fizetett választási hirdetés) (65251)

Next

/
Thumbnails
Contents