Somogyi Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)

1994-11-14 / 268. szám

Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik szeretett halottunk, MOKKERFERENC temetésén részt vettek és fáj­dalmunkban osztoztak. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. KISS PÁLNÉ a Háziipari Szövetkezet volt dolgozója 72 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Teme­tése november 16-án, 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temető­ben. Gyászolják: fiai, menyei, unokái és a rokonság Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik KOVÁCS SÁNDORNÉT utolsó útjára elkísérték. Gyászoló szerettei Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik felejt­hetetlen halottunk, NÉMETH KÁROLYNÉ Teri néni temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, gyászunkban együttérzéssel osztoztak. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy felejthetetlen édesapánk, nagyapánk és déd- nagyapám, IVÁNYOS JÁNOS Kaposvár, Ballakúti u. 28. sz. alatti lakos 73 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása november 16- án, 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Minden külön értesítés helyett Gyászoló család Kedvezményes elektronikai vásár Nagyatádon a Művelődési házban november 17 és 18-án (8.30-18.00-ig, 18-án 14.00-ig) Előleg nélkül hitelre is vásárolhat televíziót, videót, mikrosütőt, olajsütőt, Hi-fit, parabolát 10% kedvezménnyel. Hitel esetén kérjen információt a helyi takarékszövetkezetben. Telefon: 82/351-688 (60615) Lang Attila építőanyagkereskedő 8412 Gyulafirátót, Faiskola u. 30. Tel./fax: (88)357-065 Építőanyag vásárlási akció nov. 22-ig, velux tetőtéri ablakok gyári ár-10%, Bramac gyári ár -20%, Alpesi 64 Ft/db, Kiskunhalasi nyílászárók gyári ár-5% engedménnyel. Díjtalan házhoz szállítás az ország területén. Tel.: 88/457-065, 30/463-133 | Zalaegerszeg városközpontban a 40 üzlethelyiséget magába foglaló 1000 m2 alapterületű, kétszintes, klimatizált üzletházban három darab üzlethelyiség - egy 30 m2, kettő 70 m2 - eladó A 70 m2-es üzlethelyiségek egybenyithatok. Érdeklődni: a 92/316-526, 92/313-675 telefonszámon vagy Zalaegerszeg, Kossuth Lajos út4-6.sz. alatti II. emeleti irodahelyiségben C+C & Diszkont, Kaposvár, Guba S. u. 36-38. Telefon: 82/310-925 (A karaván Tüzép mellett!) Fix ár: Zanussi lehel hűtő 160 lit. 24 250 Ft Zanussi lehel hűtő 160 lit. ** 23 010 Ft Zanussi lehel hűtő 240 lit. ** 28 440 Ft Helkama hűtő 170 lit. 37 740 Ft Zanussi lehel fagyasztószekrény 230 lit. 42 680 Ft Zanussi lehel kombinált hűtő 264 K 39 830 Ft Zanussi lehel kombinált hűtő 304-K 47 440 Ft Videoton színes tv-ék -------------------------Fixír 67 480 Ft 38 870 Ft 41 890 Ft TS-5355 txt TS-3354 TS-4351 Samsung színes tv-ék-----------------------FTxlT C K-5051 A, txt 46 950 Ft CK-3351 A 34 700 Ft CK-3351 A txt 39 460 Ft Örökmozgó, tipegő l-ll (fiú-lány) Akciós fogy. ár: 595 Ft Akciós vállalk. ár: 549 Ft Hajdú bojlerek Fogy. ár Fix ár Vállalkozó ár 50 lit. 12 880 Ft 80 lit. 14 540 Ft 120 lit. 18 140 Ft 150 lit. 20 100 Ft 200 lit. 23 210 Ft 11 600 Ft 13 080 Ft Nagy választékban kínálunk: férfi-női ajándékcsomagokat, márkás parfümöket, illatszereket, babaápolási cikkeket, műszaki cikkeket. Vállalkozók, közületek, viszonteladók részére fogyasztói árainkból további 8-10% engedményül Áraink az áfát is tartalmazzák! November 14-tői nyitva tartás Hétfő-péntek: 9-18 óráig szombat: 8-12 óráig 69 (63308) Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik felejt­hetetlen halottunk, ÖZV. HORVÁTH JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, koszo­rúikkal, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszö­netét minden kedves ismerős­nek, a rokonoknak, barátoknak, akik drága halottunk, BICZÓ LAJOS zselicszentpáli lakos temetésén részt vettek, fájdalmunkban osz­toztak. A gyászoló család f S Mély fájdalommal tudatom mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága szeretett férjem, KOVÁCS SÁNDOR ny. honvéd őrnagy Kaposvár, Arany J. u. 31. sz. alatti lakos 63 éves korában sú­lyos betegségben elhunyt. Sze­retett halottunkat november 16- án, 13 órakor helyezzük örök nyu­galomra a siklósi Református te­metőben. Gyászolja szerető felesége, testvérei, rokonsága és barátai Mély fájdalommal tudatjuk, hogy HORVÁTH ISTVÁN Nagybajom, Jákói u. 5. (volt Kaposvár, Petőfi u. 58/a. sz.) lakos súlyos betegségben 53 éves korában elhunyt. Temetése no­vember 16-án, 15.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család Bedolgozói munkát a gyártótól! Műanyag termékek összeszerelésére jelentkezőket várunk. Részletes tájékoztatót és próbadarabot 400 Ft-ért postázunk. cím EEnon Kft 7625 Pécs, Megyeri u. 25. V _________________ (61772)/ A KCIÓ!__________ B őszénfa Téglagyár Kis méretű tömör tégla I. osztályú Helyszínen 9,50 Ft Kiszállítva 12,50 Ft Előrendelhető: B-30-as Blokk és kettős méretű lyukacsos Tel.: 73/354-286 Nyitva: 8-15 óráig (63170) Kolóniái bútorok márkaboltja nyílt Kiskorpádon a Roóz kárpitosnál- szekrénysorok- kárpitos bútorok - konyhaszekrények és egyéb kiegészítők szolid árak, megszokott minőségi KISKORPÁD, Vörösmarty u.75. Tel: 06 60/367-029 ______________________(57391) M EGNYÍLT az Országos Fordító és F ordításhitelesítő Iroda Rt Pécs hiteles fordítások, szakfordítás, lektorálás Minden nyelven ­gyors határidővel! 7621 Pécs, Király u. 7. Tel.: 72/312-620 fax: 72/312-536 (60524) IHOMELITE TEXTRON Vegyszer, üzemanyag és vízszivattyúk 1 "-tói 4"-ig! AP-125 1" 2 8 900 Ft szívócsővel AP-320 2" 54 600 Ft Teljesítménye: 32 000 liter/óra H-200 láncfűrész (33 cm3) 29 400 Ft H-240 SL láncfűrész (40 cm3) 43 800 Ft H-300 láncfűrész (50 cm3) 49 970 Ft és egyéb kisgépek értékesítése. Viszonteladóknak kedvezmény! REAL-CO Kft 8719Böhönye, Ady E. u. 12. iS Rádiótelefon: 06/60/350-939 8 ★ founded In 1991 ★ People Team Alapítvány Téli Intenzív Nyelvtábor Síeléssel Az Igazi Téli Vakáció Jelentkezés: People Team Alapítvány PALOTÁS ATTILA H-1410 Budapest, Pf.: 118. Telefon: 06-60/335-495 g vagy 06-30/335-495 g MAGYAR NEMZETI BANK SOMOGY MEGYEI IGAZGATÓSÁG DISZKONT-KINCSTÁRJEGY-AUKCIÓK EREDMÉNYE 1 hó 3 hó nov. 08. nov. 09. Kibocsátott mennyiség Mó Ft. 6.000,00 10.000,00 Benyújtott ajánlatok Mó Ft. 8.500,40 5.608,78 Elfogadott ajánlatok Mó Ft. 6.000,00 5.608,78 Maximális hozam (%) 26,25 30,01 Minimális hozam (%) 25,57 28,01 Átlagos hozam (%) 26,00 29,45 Aukció átlagára (%) 98,0445 93,1599 A következő (november 15-iki és 16-iki) 1- és 3 hónapos lejáratú diszkont kincstárjegy aukcióra aukciós ajánlatot a megelőző aukción kialakult átlaghozamokhoz viszonyított + - 1% pontos sávon belül nyújthatnak be az ajánlattevők. Részletes tájékoztatást a Közgazdasági és bankellenőrzési osztály munkatársai nyújtanak. (7400 Kaposvár, Széchenyi tér4. Tel.: 82/419- 411, fax: 82/412-959)_____________________________________(63279) MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 18.00 óra­kor: A KAVEHÁZ Stúdióelőadás, 15.30 órakor: ÓZ, A NAGY VARÁZSLÓ, Sopron. Kaposvár Szivárvány du. 5 és 7: IDŐZÍTETT BOMBA (mb., am.). Televízió Budapest 1 9.00: Napközi. 9.30: Riviéra. 10.30: Walt Disney bemutatja. 14.40: Falutévé. 15.00: Videák. 15.30: Repeta. 16.30: A kisasszony. 17.00: Maci Laci. 18.15: Üz­let. 18.30: Szerencsekerék. 19.30: Hír­adó. 20.15: A heroin útja. 21.10: Panorá­ma. 21.40: Lehetetlen. 22.10: Korkép. 23.00: Tavasszal Svájcban magyar mu­zsikusokkal. 23.45: BBC-híradó. Budapest 2 14.00: Parlamenti Napló. 15.00: Köz­vetítés a parlament üléséről. 17.05: Ener­giakörkép. 17.30: Őszi erdők, őszi pusz­ták. 18.13: Magyarország ma. 18.45: Telepsort. 19.00: FTC-Vitasport-UVMK- Eger bajnoki vízilabda-mérkőzés. 21.05: Mindent vagy semmit! 21.40: Múzsa. 21.50: Kék percek. 22.00: Objektív. 22.35: Szerelmes levél. Duna Tv 14.15: A Selyemút. 15.10: Gazdakör. 16.00: A vadon csodái. 16.25: Pufóka kalandjai. 16.45: Cimbora. 17.40: Sutyi, a kis kéményseprő. 18.00: Híradó. 18.15: A boldog család. 19.10: Tajgai nomá­dok. 20.00: Ritmus. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Híradó. 21.15: Giordano Bruno. HBO 17.30: Alattomos tenger. 19.05: Vég­telen történet 2. 20.35: Hegyek pokla. 22.25: Üvöltés. 23.55: Kiáltás és kiáltás. Sió Tv 20.00: Helyi információk - Mese - Fil­melőzetes - TV-5 torna - Összefoglaló a Balatel-Veszpróm kosárlabda mérkő­zésről - Játék (telefon: 84/310-887,312- 701). 20.45: Ahová lépek, ott fű nem terem. Osztrák Tv 1 6.00: Képújság. 9.05: Csodálatos Je- annie.9.30: Idősek klubja. 10.15: Hosszú út. 11.40: Dél-Amerika szívében. 12.20: Gazdasági magazin. 13.00: Híradó. 13.35: Jog a szerelemhez. 14.00: A dok­tor és a kedves állat. 15.00: Gumimacik. 15.45: Hupikék törpikék. 16.30: Flintsto­ne család. 17.10: Wurlitzer. 18.30: Wild- bach. 19.30: Híradó. 20.15: Sportaréna. 21.15: Halálos orvosság. 22.50: Nyíl­hegy. 0.30: Videoszerelem. Osztrák Tv 2 16.30: Az északi fény. 17.00: Az őserdő csodája. 17.30: Hársfa utca. 18.00: Hangos otthon. 18.30: Szívshow. 19.00: Ausztria ma. 19.30: Híradó. 20.15: Anna Maria - Egy asszony a saját útját járja. 21.07: Az öregedés jövője. 22.00: Híradó. 22.35: Bécsi történetek az ötve­nes évekből. Műholdprogramok PRO 7 113/Ő0: Charlie angyalai. 14.00: Ara­bella Kiesbauer talkshow-ja. 15.00: Di­nasztia. 15.55: A mi kis farmunk. 17.00: Igazi szellemirtók. 17.30: Tiny Toon ka­landjai. 18.25: Simpsonék. 18.55: Most mindenki együtt. 19.25: Alt. 20.00: Hír­adó. 20.15: Az X akta. 21.15: New York- i zsaruk. 22.15: Testközelség. 23.15: A katona bosszúja. SAT 1 13.25: Falcon Crest. 14.25: Tarzan. 14.55: Ürszekerek. 15.55: MacGyver. 17.00: Kockáztass! 18.00: Mindent vagy semmit. 19.15: Sporthírek. 19.30: Sze­rencsekerék. 20.15: Anna Maria - Egy asszony a saját útját járja. 21.15: Kérlek, jelentkezz! 22.10: Spiegel TV. 23.00: Újdonságok és történetek. 23.50: Orosz csodagyerekek. Virágkereskedők Holland importból származó rózsa, liliom, frézia, írisz, alstroemeria, gypsophylla, krizantém megrendelhető, ill. november 18-tól megvásárolható a ZÖLDFOK kertészetben Siófok, 70-es út, 110 km Tel./fax: 84/310-345 BUDAPESTI NAGYBANI PIACI ÁRAK - SIÓFOKON (63394) RTL Plusz 14.10: Gyilkosság a hobbija. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Jeopardy! 17.30: Borzasztó ked­ves család. 18.00: Gazdag és szép. 18.30: Robbanékony. 18.45: Híradó. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: A mi iskolánk a legjobb. 21.15: Sonntag és társa. 22.15: Extra RTL. 23.00:10 perc­cel 10 előtt. 23.30: Gottschalk. Rádióműsor Kossuth rádió 9.05: Napközben. 10.30: Vásárlók könyve. 11.05: Táncházi zenekarok és énekesek felvételeiből. 11.35: Sütő And­rás: Heródes. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 13.20: Korálok az evangéli­kus énekeskönyvből. 14.05: Klassziku­sok mindenkinek. 15.35: Tetten ért sza­vak. 16.00: Délutáni krónika. 17.25: Ta­lálkozás a stúdióban. 17.05: Eco-mix. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Az élet peremén. 20.05: A népzene hagyo­mányőrzői. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Rádiószínház. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Viszlát, Huszadik! 23.05: Lemez­múzeum. 0.15-4.20: Éjfél után. Petőfi rádió 7.24: Zöld telefon. 7.45: Sportreggel. 8.15: Rivaldafényben. 9.15: Sok hűhó... 10.00: Zene-szó. 11.55: Állomáskereső. 12.00: Nótakalendárium. 13.10: Hogy tetszik lenni? 14.00: Kettőtől - ötig. 15.00: Hírek. 16.45; Szfinx avagy indul a licit­tánc. 17.08: Állomáskereső. 17.10: Mág­nes. 18.00: Kölyökrádió. 18.30: Kapasz­kodó. 19.05: Jazzmagazin. 20.00: Híres történetek, nagy egyéniségek. 21.00: Hír­percek. 21.15: Hangfalfestő. 21.45: Jazz. 22.15: Sok hűhó... 23.03: Sporthíradó. 23.10: Záróra. 0.15-4.20: Éjfél után. Bartók rádió 9.05: Pódium. 10.05: Akusztikus pemzli. 10.55: Tánc ábécé. 11.35: A hét zeneműve. 12.05: Hangverseny dé­lidőben. 13.13: Monteverdi: A könyörte­lenek bálja. 14.05: Voltaire: Candide vagy az optimizmus. 14.55: Versenyművek húros hangszereken. 16.05: XV. Pécsi Nemzetközi Kamarakórusfesztivál, 1994. 16.30: XX. századi fúvósmuzsika. 17.00: Zenei tükör. 18.05: Kamarazene. 19.05: Örök visszatérések. 19.35: Zenekari mu­zsika. 20.17: Kritika két,hangra. 21.02: Brahms-dalest. 22.05: Új Zenei Újság. 22.50: Rádiószínház. Somogy rádió 14.00: Somogyi krónika. 14.25: Ze­nés percek. 14.35: Önkormányzati per­cek. 14.45: Állásbörze. 15.00: Hírek. 15.10: Art. 16.00: Hírek. 16.10: Zenemo­zaik. 17.00: Hírek, közlekedés. 17.10: Ötórai csevegés. 17.45: Az orvos vála­szol. 18.00: Hírek. 18.10: Smirgli. 19.00: Somogyi krónika. 19.20: Zenés percek. 19.30: Sporttükör. 19.50: Soma mesék. 20.00: Hírek. 20.10: Hangarchívum. 21.00: Hírek. 21.10: Szelep. 22.00: Hí­rek, lapszemle. 22.10: Jazz-box. 23.00: Hírek. 23.10: Mo-Na-Mix. 24.00: Hete­deid. 1.30: Kalendárium. 1.55: Adászá­rás. Juventus rádió A Juventus rádió zenés, információs, szórakoztató műsorát hallhatják 6 órától 24 óráig. Közben: Horváth Rozi recepta­jánlata - Fornax gazdasági hírek - Juven- tus-Warner musik. Pécsi rádió 5.55: Hajnaltól reggelig. 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nem­zetiségi műsor. 15.00: Déldunántúli hír­magazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30: In der Mutterscprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na maternjem jeziku. Dráva Rádió 6.00: Műsorkezdés, hírek. 6.30. Hí­rek horvát nyelven. 6.45: Közlekedési hírek. 7.00, 7.30, 8.00: Hírek magyar nyelven. Közben: 6.45: Gazdasági hí­rek. 8.15: Sporthírek. 8.30: Hírek horvát nyelven. 9.00, 9.30, 10.00: Hírek ma­gyar nyelven. 10.30: Hírek horvát nyel­ven. 11 .00, 11.30,12.00: Hírek magyar nyelven. 12.03: Rockklasszikusok. 12.30: Hírek horvát nyelven. 12.33: Rockklasszi­kusok. 13.00, 13.30, 14.00: Hírek ma­gyar nyelven. 14.30: Hírek horvát nyel­ven. 15.00: Hírek magyar nyelven. 15.15: Gazdasági hírek. 15.30: Hírek magyar nyelven. 15.45: Közlekedési informáci­ók. 15.55: Hírösszefoglaló. 16.00: Mű­sorzárás. A műsorfolyamán rendszere­sen hallhatnak közérdekű információ­kat, riportokat, kívánságműsort, részt ve­hetnek telefonos játékokon, mindez sok kellemes, jó zenével fűszerezve. Kárpótlási jegy - GÓT Rt. részvény csere, adóalapcsökkentés. Jegyzés december 13-ig. PAKETT BRÓKER RT. Telefon: 92/323-832 Zalaegerszeg, Kosztolányi u. 14. (63233) Az adidas Márkabolt ajánlatából! □ felnőtt- és gyermek pamut típusú szabadidő alsók és felsők, □ felnőtt- és gyermek szabadidő garnitúrák, □ felnőtt jogging cipők, □ gyermek cipők. fel szaküzletünket, érdemes! Kaposvár, Fő u. 15. (63240) ___________adidas K eresse k

Next

/
Thumbnails
Contents