Somogyi Hírlap, 1994. november (5. évfolyam, 257-282. szám)
1994-11-14 / 268. szám
16 SOMOGYI HÍRLAP — KRÓNIKA 1994. november 14., hétfő KIÁLLÍTÁS NYÍLT a hét végén az Együd Árpád Művelődési Központban somogyi képzőművészek alkotásaiból, melyet Kaposvár angol testvérvárosából, Bath-ból érkezett vendégek is megtekintettek. Képünkön: Leitner Sándor festménye. Cserbenhagyót keresnek November 10-én éjfél és 1.30 között Barcson a Szentesi utca 33. számú ház előtt egy eddig ismeretlen személy — feltehetően — személy- gépkocsival elgázolt egy, az úttesten fekvő harminchárom éves helyi lakost. Valószínű, hogy a jármű Csurgó felől közlekedett Barcs irányába; a gázolást követően pedig a helyszínről segítségnyújtás nélkül távozott. Az áldozat belehalt sérüléseibe. A rendőrség kéri azoknak a jelentkezését, akik a halálos közlekedési baleset körülményeiről bármilyen információval tudnak szolgálni. Jelentkezni lehet a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedési osztályán személyesen, vagy a (82)414-422/2321-es telefonszámon, illetve bármely rendőri szervnél, rendőrnél. Ökumenikus egyházi naptár Hétfő, köznap. Napi igék: Kát.: Jel 1,1-4.2,1-5. Lk 18,35-43. Ref.: Mik 4. Jak 4,11-17. Ev.: Lk 19,11-28. Jel 11,3-14. Őrt.: Filip 4,10- 23. Lk 7,36-50. Aliz. Áz Alice francia név, jel.: nemes szépség, magyar ejtés szerint. Védőszent: Bourgotte Boldog Alice, aki egy párizsi kórházban ápolta a szegény betegeket. Virága: fehér kalla. Klementina. A latin Kelemen (Clemens) férfinév; jel.: kegyes, szelíd, nőiesítő becézője. Védőszent: Szent Clementi- nus, aki ismeretlen időben szenvedett vértanúságot Thrákiában. Virága: üvegházi eucháris grandiflora. Az őrt. és a gör.kat. naptárban Szent Fülöp apostol. Lottó Az 5/90-es lottó nyerőszámai: 3,10,12,15, 89 A jokerszám: 857175 5 találatos nem volt. A négy- találatosokra 261 638, a hármasokra 2862, a kettesekre 150 forintot érnek. A nyereményösszeg 100 millió forint. Lottó A 6/45-ös lottó nyerőszámai: 1,3, 5,13,29,44 A pótszám: 30 Hattalálatos nem volt. Az 5 plusz egyes 2 979 557, az ötösök 54 504, a négyesek983, a hármasok 122 forintot fizet. ::: Nem haza vitte a lányt Négy év fegyház a „sétáért” A szolnoki autóbusz pályaudvaron B. Szilvia még azt gondolta: modern lovagra akadt. A 34 éves Völgyi Zoltán ugyanis igazán nagy önzetlenségről tett tanúságot, amikor gépkocsijával mellé hajtott, és készségesen felajánlotta: haza viszi Jászszen- tandrásra. Fiatal lévén még nem volt ugyan nagy tapasztalata az utazásban, de azt hamar észrevette, hogy nem a haza felé vezető úton suhannak. Mivel egy másik srác is ült az autóban, fizikai kényszerre nem is gondolhatott. Beletörődött hát, hogy Budapestre, majd onnan Siófokra mennek. Amikor egy stopos lány is felkérezkedett a kocsiba, már nem is érezte magát olyan feszélyezetten. Egyiküknek sem jutott eszébe, hogy az idegen kocsiba utazgatás tele van — különösen manapság — veszélyekkel. Jónéhányan — elsősorban nők — fejezték már be életüket egy szépnek induló stopolás után. Sőt! B. Szilvia any- nyira feloldódott, hogy Siófokon, annak ellenére, hogy újdonsült barátja már az első mondatával is hazudott, este készségesen elment vele sétálni. Az erdős, bokros partszakaszon aztán hamar kiderült: nem a Balaton megtekintése volt az úticél. Völgyi erőszakoskodni kezdett, majd minden tiltakozás ellenére közösült vele. Ez tavaly július 26-án történt. A Siófoki Városi Bíróság ez év szeptember 22-én Völgyi Zoltánt 4 évi fegyházra ítélte. Fellebbezés folytán került az ügy a Somogy Megyei Bíróság dr. Mateevics Lász- lóné fellebbviteli tanácsa elé. A bíróság nem látott okot a büntetés enyhítésére, és helyben hagyta az elsőfokú bíróság ítéletét. (Szegedi) NOVEMBER Hétfő Aliz A nap 6.44 órakor kél, és 16.12 órakor nyugszik; a hold 13.28 órakor kél, és 0.43 órakor nyugszik. Itt a téleló' Nagyrészt borult, párás idő' várható. Időnként felszakadozik a felhőzet, gyenge eső és hószállingó- zás valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet a 2 és 7 fok körül alakul majd. Három órás színvonalas program • • Orömzene a mozgássérültekért Karácsonyi ajándék a legrászorultabbaknak „Segíts nekünk; szelíd hitünk szórasson szét.../ Taníts meg minket, hogy a jót is lássuk/ Használd a szívedet, szeresd a színeket/ Mert te is lehetsz még más...” — énekelte Gerendás Péter pénteken késő este, a Dél-Balatoni Kulturális Központ színpadán. A jótékonysági estet a mozgássérültek javára szervezte Futó István, és mintegy húsz, Siófok-kör- nyékbéli cég és háromszázötven fizetőnéző támogatta a nemes célt. A három órás program színvonalát Éles István és Horváth Szilveszter parodizá- lása, Kottái Róbert bensőséges előadása jelentette. Fellépett még Markos György, Farkasházy Tivadar és Sel- meczi Tibor is. Az est fénypontjának mindenképp a Hot Jazz Band muzsikálása tekinthető. A fiatal dixieland együttes legutóbb egy franciaországi nemzetközi jazz- fesztiválon elhódította az első helyet — vezetőjük, Senye/1 Tamás valaha Siófokon kezdett zenélni. „Tizenegy éves fejjel hallottam először zenélni az Apáti tanár urat. Ezért lettem trombitás. Az ő zenekarában játszhattam először” — mondta. Apáti Jánost, a városban az utóbbi időben félreállított, nagytudású szakembert vendégzenésznek szólították a színpadra. Fergeteges örömzenét produkált tanár és tanítványa. Megható volt látni újraéledő gesztusaikat, hallani, ahogyan beszélgetnek egymással a trombitán. Háromszáz mozgássérült él Siófok térségében, akiknek minden nehezebben elérhető; a bevételből a legrászorultabbaknak karácsonyi ajándékot vásárolnak. (Czene) LÁVAKÖVÖN SÜLT HÚSOKKAL és más, steak-külön- legességekkel várja a vendégeket Kaposváron a nemrég megnyílt Tabu vendéglő. Az egyedi belső tervezésű, hangulatos étterem — a tulajdonosok reménye szerint — rövidesen a kisebb-nagyobb baráti társaságok törzshelyévé válhat. Tarka sorok Vendégségben Vendéget fogadnak. A háziasszony így szól: — Megkínálnám konyakkal, de úgy tudom, ön az alkoholellenes liga elnöke. —Téved, hölgyem. Én az erkölcstelenség ellen harcoló egyesület titkára vagyok. — Aha. Tudtam, hogy van valami olyasmi, amivel nem kínálhatom meg... Gyerekszáj — Képzeld, az én nővérem a sötétben is lát! — Ne mondd! — De igen! Tegnap este áramszünet volt nálunk, ültünk a teljes sötét szobában, s egyszer csak a nővérem rászólt az udvarlójára: Jancsi ma megint nem borotválkoztál! Matekórán A tanító néni azt kérdezi Pistitől a matematikaórán: — A ház hatemeletes, minden emeleten van húsz lépcső. Hány lépcsőt kell megjárnod, ha a hatodik emeletre szeretnél felmenni? — Mindegyiket — vágja rá Pistike. Kritika Aggodalmaskodóan mondja a mama a lányának: — Kislányom, nekem egyáltalán nem tetszett az, ahogyan tegnap Jancsi csókolgatott téged a kapu alatt. — Nekem sem tetszett, anyukám, de mit csináljak, ha még ilyen tapasztalatlan. Gyakorlaton Menetgyakorlaton a hadnagy, katonái tájékozódási képességét ellenőrzendő, megkérdezi: — Őrvezető, milyen irányba megyünk? — Déli irányba. — Miért gondolja? — Mert egyre jobban kimelegszem. Előny Két rab beszélget a börtönben: — Tudod, mi szeretnék lenni, ha kiszabadulok? Raktáros vagy pénztáros. — Ha valaha is módon lesz rá, alkalmazlak. — Miért pont engem? — Mert tőled már nem kell erkölcsi bizonyítvány kérnem. — Isztambul bevásárló és turistaút november 21-26-ig, félpanzióval 13.500 Ft+biztosítás+vízum. Trieszt 17-18., 2000 Ft+biztosítás. Bécs december 1., 1350 Ft+biztosítás. Touristvol Utazási Iroda, Siófok, Kossuth L. u. 3. Tel./fax: 84/310-543., állandó ügyelet 84/314-157. (63087) — Legyen a karácsonyfa alatt utazási utalvány is! Irodánkban kapható 5, 10 és 20 ezer forintos címletekben. Utazzon velünk a télből a nyárba: India, Nepál, Thaiföld, Egyiptom, Ciprus, Izrael, Tu- nézia-i programok gazdag választékával várjuk. Kedvezményes üdülés Bükkfürdőn 7600 Ft/2 fő/ hét. Bécs november 29. és decemberben minden szombaton 1.100 Ft. Trieszt nov. 25-26., dec. 9-10., 1700 Ft. Cooptourist, Kaposvár, Kossuth L. u. 8. Tel.: 82/312-038. (63212) — Autogén tréning 15x2 órában indul november 21-én, hétfőn 16.30-kor, pszichológussal, 360 Ft/alkalom. Angol társalgási klub indul november 21-én, hétfőn, 17.30 órakor Val Inwood vezetésével, 2000 Ft/hó költséggel. Ingyenes gyógyító napunkon, november 26-án, 11 órakor "Sunrider1’ bemutató előadás. MTESZ Technika Háza, Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 1/C. Tel.: 316-244. (63306) Szlalomozott az autós Ausztria lottó SOMOGYI HÍRLAP Árokba hajtott, majd villanyoszlopnak ütközött és az úttestre borult személygépkocsijával november 12-én 1.50 órakor Fonyód belterületén Ötvös István Dénes huszonnégy éves budapesti lakos, aki feltehetőleg későn észlelte a vele szemben közlekedő és balra kanyarodó járművet. Ezért a kormányt balra rántotta, áttért a másik forgalmi sávba, elvesztette uralmát a jármű felett, s így következett be a baleset. Ötvös súlyosan megsérült. Az anyagi kár több mint 700 ezer forint. A Lottó Unió tájékoztatás a szerint 45. játékhét nyerőszámai: 4,7, 8,13,15,29 A pótszám: 5. A nyeremény első nyerőosztályban 35 millió schilling. A jókerszám: 584079. A Csiky Gergely Színház igazgatósága közli, hogy az 1994. november 19-re meghirdetett CSAO, BAMBINO előadás Pogány Judit betegsége miatt elmarad A megváltott jegyek 1995. február 4-re érvényesek, vagy visszaválthatók a jegyirodában 1994. november 24-ig. {633A Kedvezményes élelmiszervásár! 1994. november 15-én (kedden) 9 órától 17 óráig az MSZP városi irodájában, Kaposvár, Somssich Pál u. 4. Vásároljon nálunk! Magyar Szocialista Párt Kaposvári Városi Szervezete Az Axel Springer-Magyarország Kft pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR. KERCZA IMRE Főszerkesztő-helyettes: BÍRÓ FERENC Vezetőszerkesztő: KURUCZ FERENC Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS Rovatvezető: JUTÁSI RÓBERT (sport), LANG RÓBERT (fotó) LENGYEL JÁNOS (belpolitika), DR. TRÖSZT TIBOR (kultúra), VARGA OTTÓ (gazdaságpolitika) Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 311-644 Telex: 13-360, Fax: 312-315. Postacímünk: 7401 Kaposvár Pf. 31. Hirdetés és reklám: KILVINGER OTTÓ. Telefon és fax: (82) 311-506 Siófoki iroda (szerkesztőség, hirdetésfelvétel és lapelőfizetés): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 311-668, Telefax: (84) 310-861 Készült a szerkesztőség számítógépes szövegszerkesztő-rendszerén. Nyomtatta a Déli Nyomda Kft, Pécs, Engel János u. 8. Felelős vezető: GERHARD MEYER Terjeszti az AS-M Kft Somogy Megyei Irodája. A terjesztésért felelős: FALUDY MIKLÓS Telefon (terjesztési ügyekbenj: 82/423-213 Előfizethető a kiadó igazolványával rendelkező kézbesítőknél, az OTP Rt Somogy megyei fiókjainál, a balatonföldvári, a barcsi, a csurgói, az igali, a nagyatádi és a nagybajomi takarékszövetkezetnél a Postabank Rt siófoki fiókjánál, a kiadó székhelyén, belföldi postautalványon (az utalvány hátoldalára írják rá: előfizetés), valamint számla alapján átutalással az 0KHB 390-11581-7014 számú pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj egy hónapra 437 Ft, negyedévre 1254 Ft, félévre 2448 Ft, egy évre 4776 Ft. ISSN 0865-9125 ______________Kéziratokat nem őizünk meg és nem küldünk vissza.______________