Somogyi Hírlap, 1994. szeptember (5. évfolyam, 205-230. szám)

1994-09-02 / 206. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP — HAZÁNK ÉS A NAGYVILÁG 1994. szeptember 2., péntek Sorozzák a szerbeket Horvátországban felújították a szerb nemzetiségű polgárok tömeges sorozását - jelen­tette be horvátországi és kra- jinai szerbeket képviselő belg­rádi szervezet vezetője. „A Gorski Kőtár hegység térsé­géből érkező hírek szerint va­lamennyi ottani, 20 és 60 év közötti szerbet behívtak” - állí­totta a Tanjugnak adott nyilat­kozatában Mihajlo Vucinic, a szervezet elnöke. Vucinic sze­rint kettős cél áll a sorozások mögött: a horvát hatóságok ezzel is a Horvátországból való elmenekülésre akarják rávenni a szerbeket. Nyilatkozott a védőügyvéd Jacques Vergés, Carlos védőügyvédje számára nem kétséges, hogy védencét életfogytiglani börtönbünte­tésre akarják ítélni. A véde­lem egyetlen valamivel ke­csegtető lehetősége, hogy el­rablása miatt panaszt tesz­nek Szudán és Franciaor­szág ellen az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt - nyi­latkozta a védőügyvéd a Le Figaro című francia lap csü­törtöki számában megjelent interjújában. Jacques Vergés úgy vélte, hogy Carlos szer­vezete ma is létezik, és an­nak kétség kívül most is né­hány száz tagja van. A Érvénytelen az embargó Franciaország érvényte­lennek tekinti a Kuba elleni embargót, mert az egyoldalú amerikai szankció, és ahhoz Franciaország sohasem csat­lakozott - nyilatkozta Párizs­ban Alain Juppé francia kül­ügyminiszter a sajtónak mi­után találkozott országa kö­zel kétszáz nagykövetével. Emlékeztetett arra, hogy Kuba ellen nem ENSZ-em- bargó van érvényben. Mitter­rand a elnök szerda este primitív és sokkoló jellegűnek nevezte a Kubával szembeni még mindig érvényben lévő amerikai embargót. Argentin levél Iránnak Argentína békülékeny hangvételű levelet küldött Iránnak, miután nemrégiben elvetették az összes vádat az iráni hivatalos személyekkel szemben, akiket azzal gya­núsítottak, hogy közük volt a Buenos Aires-i zsidó köz­pont ellen július 18-án vég­rehajtott bombamerénylet­hez. A levélben leszögezték, hogy az argentin kormány kész megtenni mindent, ami a Teheránnal folytatott konst­ruktív párbeszéd visszaállí­tásához szükséges. Dél-Koreába hívták Cartert Kim Dzsong II, Észak-Ko- rea kijelölt vezetője phenjani látogatásra hívta meg Jimmy Carter volt amerikai elnököt. Ezt az értesülést közölte teg­napi számában egy dél-ko­reai lap. A Dzsung-ang Daily News washingtoni keltezésű jelentésében „az Egyesült Ál­lamok és Észak-Koreai kö­zötti diplomáciai ügyekben járatos” forrást idézett, és azt írta, hogy Kim a közelmúlt­ban levélben kérte Cartert: a lehető legkorábbi időpontban ismét látogasson el Észak- Koreába. Megérkeztek az első brit katonák Kecskemétre Több mint három évvel azután, hogy az utolsó szov­jet katona is elhagyta a Ma­gyar Köztársaság területét, csütörtökön először érke­zett magyar földre idegen katonai egység. Brit katonákról van szó, akik a magyar parlament felhatal­mazásával közös kiképzési és békefenntartói gyakorlatot tar­tanak a Magyar Honvédség erőivel három héten keresztül. Erdélyi Lajos alezredes, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője tegnap elmondta, hogy Kecskeméten landolt a brit légierő DC 130-as szállí­tógépe, fedélzetén az első brit előkészítő csoporttal. A gya­korlaton részt vevő brit alegy­ség vasárnap érkezik meg ugyancsak a kecskeméti ka­tonai repülőtérre. A britek saját felszereléssel, fegyverzettel és lőszerrel ér­keznek és minden költségüket maguk fizetik. A gyakorlat, amelyen közvetlenül 140 brit és 228 magyar katona vesz részt, 24,5 millió forintba kerül és ebből az összegből 7,6 mil­liót fizetnek a britek. A gyakor­laton magyar részről egy hódmezővásárhelyi század, valamint a Magyar Honvédség békefenntartó százada vesz részt. A közös kiképzés célja, hogy a Magyar Honvédség egy NATO-tagállam alegysé­gétől szerezzen kiképzési, harcászati és békefenntartói tapasztalatokat a békepart­nerségi program szellemében. A gyakorlat három mozzanat­ból áll: elsőként közös kikép­zés lesz Hódmezővásárhe­lyen, a Bercsényi Miklós gé­pesített dandárkiképző bázi­sán. Ezt követően a Békefenn­tartó Erők Kiképző Központjá­nak újdörögdi bázisa lesz a színhelye a békefenntartási kiképzésnek. Ennek során a magyar és a brit katonák azt gyakorolják, hogy miként lehet megvédeni a rajtaütésektől a segélyszállítmányokat és a raktárakat. A közös kiképzés befejező mozzanata egy éles­lövészettel összekötött harcá­szati gyakorlat lesz a Bakony­ban. Érdekesség, hogy a brit katonák a Coldstream II. elne­vezésű Brit Gyalogos Gárdá­tól érkeznek. Közülük kerül­nek ki a Buckingham Palota előtt posztoló őrök is. Bécsbe látogat Horn Gyula Horn Gyula miniszterelnök Franz Vranitzky osztrák szö­vetségi kancellár meghívására szeptember 7-én, szerdán hi­vatalos látogatást tesz Bécs- ben. A magyar miniszterelnök osztrák partnerével részt vesz a Baumgarten és Győr közötti gázvezetékrendszer építésé­nek* ünnepélyes alapkőletéte­lén a Dautsch-Jahrndorf mel­letti Karlhofban. Ezt követően a két kormányfő Bécsben megnyitja az „ipari és infrast­ruktúra konferenciát”, amelyet az osztrák kancellár kezde­ményezett. Ez német, olasz, finn és svéd részvétellel, va­lamint nemzetközi pénzügyi szervezetek bevonásával köz­reműködést helyezett kilá­tásba Magyarország, Csehor­szág, Szlovákia és Szlovénia infrastruktúrájának fejleszté­sében. Az első ilyen jellegű konferencián a Magyaror­szággal lehetséges együttmű­ködés módozatait kívánják megvitatni. A konferencián részt vesz és előadást tart Pál László ipari és kereskedelmi, valamint Lotz Károly közleke­dési, hírközlési és vízügyi mi­niszter is. A konferencia meg­nyitása után a két kormányfő hivatalos tárgyalásokat folytat nemzetközi témákról és a két­oldalú kapcsolatokról. A meg­beszélések előterében áll: az osztrák EU-csatlakozással előálló új helyzetben milyen kölcsönös erőfeszítéseket kell tennünk, hogy gazdasági együttműködésünket tovább bővítsük. A kormányfők átte­kintik a magyar-osztrák régió­közi együttműködést is. A tár­gyalásokon a magyar fél szor­galmazza, hogy az osztrák vál­lalatok bővítsék eddig is jelen­tős mértékű magyarországi befektetéseiket, valamint azt, hogy Ausztriában több magyar vállalhasson munkát (jelenleg mintegy 10 ezer egyéni mun­kavállaló van a szomszéd or­szágban). Kérdőjelek Bajnok Zsolt kommentárja Különállás, együttélés A napi híradásokban egy lapra került a tudósítás az állami és egyházi vezetők találkozójáról és Dabas-Sári egyházi-önkor­mányzati iskolája körüli újabb háborúskodásról. Véletlen az időbeli egybeesés, de figyelmeztető jelzés is: ma még nem megoldott, több-ismeretlenes egyenlet az állam és a felekeze­tek harmonikus együttélése. Melyek a kapcsolatok érzékeny pontjai? Egyházi oldalról a működőképességhez nélkülözhetetlen anyagi támogatás ügye az egyik neuralgikus pont. A költségvetési juttatás egyszerű megoldás, de óhatatlanul függőségi viszonyt teremt. A kor­mányzati elgondolás, hogy a polgárok döntsék el, adójukból mi­lyen felekezetet s hogyan támogatnak, szintén rokonszenves forma — ám a szegényebb rétegek lelki gondozóit hátrányos helyzetbe hozza. A két koncepció ötvözetéből kialakítható tá­mogatási rend azonban még nem született meg. A hitélet vezetői tartanak attól is, hogy a kormányzat — prog­ramjától eltérően — beszűkíti a vallási szervezetek mozgáste­rét, leállítja az egyházi ingatlanok visszaadásának folyamatát. Állami oldalról viszont a hajdani világi befolyás és kiváltságok visszaszerzésének megújuló szándékát érzékelik — többek kö­zött a vallásoktatás, az iskolák körüli vitákban. Sajnos, a Da- bas-Sári megosztott iskola példája éppen az efféle fenntartáso­kat erősíti. Feloldhatók a konfliktusok? Igen, mert nagy az együttműködés kényszere az ország boldogulása, a közmorál javítása vagy a társadalom elesettjeinek felkarolása érdekében. De kiköveteli az időtálló jó viszony megteremtését, hogy a kor­mányzati és egyházi vezetés egyaránt tudja: az állam és az egyház szerepének szétválasztása, különállása valamint a hí­vők és nem hívők együttélése egyaránt korparancs. Dél-afrikai-magyar kapcsolatépítés Kovács László külügymi­niszter meghívására Alfred Nzo, a Dél-afrikai Köztársaság külügyminisztere szeptember 8. és 11. között hivatalos láto­gatást tesz Budapesten. A külügyi szóvivő információja szerint a tárgyalások során tá­jékoztatják egymást országuk politikai és gazdasági helyze­téről, véleményt cserélnek a kölcsönös érdeklődésre szá­mot tartó nemzetközi politikai kérdésekről. Ön kitölti a szelvényünket. Mi feltöltjük a gáztartályát! Ez a Fidesz már nem az a Fidesz... Deutsch Tamás pártja elnökségi üléséről A Fidesz elnöksége szer­dai ülésén áttekintette egye­bek mellett az önkormányzati választásokra való felkészü­lést; a tennivalókat részlete­sebben a párt országos vá­lasztmánya vitatja majd meg hétvégi tanácskozásán — tá­jékoztatott Deutsch Tamás alelnök. A politikus elmondta: az országos választmány megvitatja azt a határozati javaslatot is, amely alapján felkérnék a Fidesz helyi veze­tőit, nyújtsanak támogatást azoknak a szabaddemokrata politikusoknak, akik nem tá­mogatják a „baloldali blokk” programját, és ezért kiszorul­tak az SZDSZ-ből. Az elnök­ség emellett azt javasolja a Fidesz parlamenti frakciójá­nak, hogy támogassa az MSZP javaslatát a képviselői fizetések befagyasztásáról. Ezzel egyidejűleg azonban az elnökség indítványozza azt is, hogy a frakció tegyen javaslatot arra: fagyasszák be a kormányzati apparátus fizetését is. Az elnökség fel­kérte a Fidesz honatyáit arra is, hogy vizsgálják át a mi­nisztériumok költségvetését, és tegyenek javaslatot a le­hetséges megtakarításra, fő­ként a protokoll költségek le­faragásával, illetve a kor­mánytagok utazásainak csökkentésével. Deutsch Tamás reményei szerint a Fidesz ebbéli törekvése nem áll ellentétben a kormány el­képzeléseivel. A párt elnök­sége végül javasolta a frakci­ónak, hogy amennyiben a kormány szeptember 15-éig nem terjeszti be a képviselők gazdasági összeférhetetlen­ségére vonatkozó tör­vény-javaslatát, akkor a Fi- desz-képviselőcsoport a hó­nap végéig nyújtson be ez ügyben önálló képviselői in­dítványt, meglehetősen szi­gorú szabályozással. Ha Ön, mint leendő partnerünk, június 13. és szeptember 30. között Prímagáz tartályt bérel, és azt december 31-ig üzembe helyezteti, rendszerének első feltöltésénél 1,2 tonnás tartály(ok) esetén 30.000 Ft, 2,1 tonnás tartály(ok) bérlése esetén 60.000Ft kedvezményt kap,a gáz árából! Ismét itt a príma alkalom! Használja ki a hatékony és gazdaságos Prímagáz energiaforrást! Területi képviselőnk: Rabatin Gábor, tel.: (74) 351-251 Töltse ki a szelvényt, és küldje el a következő címre: Budapest 114, Pf. 10/9.1525, Tel.: 217-2523 Név:.....................................................................Cím:.................................................................................... ................... M egye:.........................................................................................Tel.:....................................................................... Fe lhasználási terület:.................................................................................................................................... P RÍMAGÁZ Somogyi Hírlap Kubai menekültválság Kubai részről igen magas szintű tisztségviselő, Ricardo Alarcon, a parlament elnöke vezeti a menekültválságról az Egyesült államokkal folyta­tandó tárgyalásokat. Alarcon a Kubai Kommu­nista Párt Politikai Bizottságá­nak tagja, tapasztalt diplo­mata, korábban külügyminisz­ter is volt. A politikus küldött­ség élén tegnap New Yorkban kezd megbeszéléseket az amerikai kormány képviselői­vel annak a helyzetnek a megoldásáról, amely a Flori­dába irányuló tömeges és ille­gális kivándorlás nyomán ala­kult ki, s amely rendkívüli mér­tékben kiélezte a két ország viszonyát. A küldöttség összetételét ismertető hivatalos kubai köz­lemény a törvényhozási mun­kától merőben eltérő megbíza­tást Alarcon széles körű ta­pasztalataival indokolja, azzal, hogy az 1984-ben kötött ku­bai-amerikai kivándorlási szerződést előkészítő tárgya­lásokat is ő vezette kubai részről. A i

Next

/
Thumbnails
Contents