Somogyi Hírlap, 1994. augusztus (5. évfolyam, 178-204. szám)

1994-08-13 / 189. szám

1994. augusztus 13., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SOMOGYI TÁJAK 5 A Kis-Balatonról a Kis-Balatonért Nemzeti érdek a Kis-Balaton is — hangoztatták a sármelléki programon résztvett vízügyi szakemberek. A lényegében szennyvíztisztító műként is fel­fogható Kis-Balaton ugyanis eléggé nem értékelhető sze­repet tölt be a balatoni vízmi­nőség alakulásában. A ta­nácskozás résztvevői Vörsre is ellátogattak, ahol Farkas László polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a térsé­gi falvak szennyvízelvezeté­si problémáinak megoldása nélkül itt jelentős eredmé­nyekre aligha lehet számítani. Négy kis község autóstérképe Négy Balaton-parti község — Balatonberény, Keresztúr, Máriafürdő és Szentgyörgy — közösen jelentette meg azt az autósoknak szánt információs térképet, amely a napokban került forgalomba. A csaknem kétezer példányban kiadott térkép részletes felvilágosítást ad az igénybe vehető szolgál­tatásokkal kapcsolatban is. A térkép 150 forintért kapható. A Hargitából Fenyvesre Kétszáz erdélyi kisgyerek vendégeskedett augusztus első felében Balatonfenyve- sen. A hargitai Zeteváraljáról érkezett iskolás kisfiúkat és kis­lányokat s kísérőiket a község iskolájában helyezték el, ahol élelmezésükről is gondoskod­tak. A ma is színtiszta magyar lakosságú erdélyi településről jött kis vendégek ingyen hasz­nálhatták a fenyvesi strand óri- áscsúaszdáját, - s ők irodalmi műsorral kedveskedtek a hely­beli érdeklődő közönségnek. A Gaudium Trió Balatonbogláron Barokk zenei estre készül­nek Balatonbogláron; a vörös kápolna előtti szabadtéri szín­padra várják hétfőn a Gau­dium Triót várják. A magát ré- gizene-együttesnek nevező muzsikuscsapat meghirdetett műsorán egyebek között XVII. századi magyar táncfeldolgo­zások is szerepelnek. Eső esetén az este fél kilenckor kezdődő program helyszíne a helyi művelődési ház lesz. Keveset költenek a környezetre Érdekes táblázatot közölt a Balatoni Regionális Tanács a tóparti három megye üdülő­körzetében található önkor­mányzatok évi költségvetésé­nek megoszlásáról. Ami a so­mogyi régiót illeti: a tanul­mányból kitűnt, hogy az ön- kormányzatok éves költségve­tésüknek csak kis százalékát fordították a környezet, valami­vel nagyobb hányadát az ide­genforgalom fejlesztésére. El­hanyagolható - vagy majd­nem a nullával egyenlő - vi­szont a Balaton vízminőségé­nek javítására és a tó vízvé­delmére költött pénz összege. Sió-Eckes: a gyümölcsöző üzlet Tehermentesíti a nagyforgalmú 7-est Napi kétszázezer liter ivóiét gyártanak Molnár Péter, a Sió-Eckes ügyvezető' igazgatója A szerző felvétele (Folytatás az 1. oldalról) Elképesztő! Molnár Péter személyes tapasztalatai is igazolták a piackutatási ada­tok helyességét. Nem csoda történt a cégnél. Szakmai be­fektető, Európa legnagyobb gyümölcslégyártója privati­zálta a korábban is jónevű, de küszködő vállalatot. Másfél év alatt 400 millió forintot költött fejlesztésre. A dolgozók (67 munkással kezdtek, ezekben a napokban több mint 140-et foglalkoztatnak!) éjjel-nappal, hétvégén is három műszak­ban dolgoznak, hogy teljesí­teni tudják a megrendelése­ket. — Az előző hónapban újabb csúcsot döntöttünk — mondta Molnár Péter. — Több mint négymillió • liter gyümölcslét adtunk el belföldön. Kétszá­zötven állandó vevőnk van, mind nagykereskedők. Máso­kat nem szolgálunk ki, inkább partnereink fejlődését, ter­jeszkedését próbáljuk segí­teni. Dolgozóink képzésére évente több mint tízmillió forin­tot költünk, s augusztus végén szeretnénk átadni 2500 négy­zetméteres, szupermodern raktárházunkat. Nagy szükség van ennek a szolgáltatásaira, hiszen már ebben a hónapban teljesítik éves tervüket. — Óriási gondokat okoz azonban, hogy nem lehet a piacon feldolgozható gyümöl­csöt kapni — mutatott rá Mol­nár Péter. — A piacon a leg­kedveltebb termékünk például a kajszi- és az őszibaracklé, az országban azonban nem lehet kapni alapanyagot. A nagyipari ültetvényeken, amire számítani lehetett ko­rábban, nincs termelés, ter­més. Metszettek, permeteztek egyáltalán? Nincs igazi tulaj­donos; az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek már nem érzik magukénak a föl­det, a vállalkozók pedig még nem tudnak ilyen nagy meny- nyiséget termelni. 2500 tonna őszibarackot szeretnénk pél­dául vásárolni az idén, négy gyártósorunk naponta 200 ezer liter gyümölcslét termel. Külföldről kell árut beszerez­nünk, pedig a barack jellegze­tes magyar áru. Agyrém ez hosszú távon! Korábban 22 forintért vettük a gyümölcs ki­lóját, most 35 forintot fizetünk érte; a plusz kiadást nem hárít­juk át a vásárlókra. Európai színvonalú üzemet csináltunk, a piacon megszereztük a ve­zető szerepet — most pedig az gátolja majd a fejlődést, hogy nem lehet alapanyaghoz jutni? Félek, úgy járunk majd, mint az állattenyésztők a mar­hával, sertéssel. A Sió Eckes, mint mondta, hosszú távon tervez. — A német anyacég készített egy nagyon kemény öt éves ter­vet (igen, ötéves tervet!), s ezt sikerült alig másfél esztendő alatt végrehajtani. Háromha­vonta változnak azonban a jog­szabályok, a közgazdasági kö­rülmények, és ez még egy jól si­került privatizáció továbbélését, fejlődését is jelentősen gátolja. Az állam nem támogatja igazán az infrastruktúra kiépítését; ka­pacitásunknak az szab határt, hogy már most állandó problé­máink vannak a víz- és gázellá­tással. Czene Attila Csatorna a Nagyárokig A balatonfenyvesi önkor­mányzat a következő évben a községi nyomóárokig (na­gyárokig) kívánja bővíteni a már meglévő szennyvízcsa­torna-hálózatot. A fenyvesi 4800 ingatlan közül a vasút­tól északra levő, mintegy 1800 ingatlannak vannak reális esélyei a regionális rendszerbe történő bekö­tésre. Hogy az ezredfordu­lóra befejeződhet a csator­nák kiépítése a tóparti tele­pülésen. Aszfalttal borított új utak Lellén Ingyenes parkolók lesznek kilométereken át Régi kívánságot teljesítet­tek a napokban Balatonlel- lén: elkészült a Vasút utca az állomástól a Lehel utcáig. Ez tehermentesíti a 7-es el­lehetetlenült forgalmát, és rendezett környezetet is je­lent az itt lakó embereknek. Mély fekvésű, elvadult terü­let volt ez. Utóbb a közmű­vesítések befejeztével zúza­lékkal szórták le — emiatt meg porfelhőben párolgott az utca, míg az autók össze nem törték a meszes követ. Szűcs László leilei polgár- mester elmondta, hogy mindebből következően kö­rültekintő szakmai egyezte­tés után tervezték meg a munkát, amely magába fog­lalta a csapadékvíz elveze­tését, a közlekedés rendjé­nek kialakítását és a közmű­vek építését. A hétszáz­nyolcvan méteres szaka­szon a keszthelyi Unigép Kft végezte a mélyépítéseket, míg az aszfaltszőnyegezést a fonyódi Strabag Hungária Építő Kft. A vasútállomás túl- felén, a Pipacs utca 340 mé­teres szakaszán pedig sió­foki Ökobau épített. Az ön- kormányzat idei tervében 14,5 millió forintot költött az útépítésekre. Ugyanilyen fontos, hogy a vasút mellett ezeken a terü­leteken kilométereken ke­resztül lehetőséget nyújta­nak az ingyenes parkolásra, és az ősztől füvesítik, a vasút felől élősövénnyel vá­lasztják le a megállóhelye­ket. így is lehet a borsos par­kolódíjak ellen tenni valamit — csak áldozni kell rá. G. M. Legszebb csikókorában a Fehér Ló Éttermet és kis ABC-t nyitottak Újlakon Aki nála kocsikázik, lovagol az biztosan marad vacsorára is Pár hónap nem elég az ismerkedésre Vállalkozóként nem kezdő már Varga Csaba. Balatonújlakon — szülei­vel együtt — évek óta lo­vakkal foglalkozik, idény­ben kocsikázási, lovaglási lehetőséget kínál a — többségükben német — turistáknak. Programjuk vonzó: az út a kishegyi pincékhez vezet, s ahol a forróságban is találni egy kis hűvöset, némi magya­ros itókát... Jó ez, de teljesebbé kel­lene tenni — erre gondolt a vállalkozó. Újlakon van ugyan két melegkonyhás egység, de elbír ez a kis hát­térközség még egy harma­dikat. Meg aztán, akik nálam kocsikáznak, nálam lovagol­nak, meglehet ebédre, va­csorára is itt maradnak. Összeült tehát a családi ta­nács, és az étteremre sza­vaztak. Nyárra elkészült a mutatós épület. Teraszán, erkélyén virág virít... S ösz- szejött az üzemeltető csapat is: a tulajdonos a beszer­zést, az ügyesbajos dolgo­kat intézi, az éterem vezeté­sét Tóth Csabára, egy régi szakemberre bízta, a kis ABC-t pedig unokatestvére, Varga Gábor vezeti. A Balatonújlak új színfolt­tal gazdagodott. Érdeklődő— kivált a lovas programok kapcsán — mindig akad, s a vendégek lassan kezdik megismerni a Fehér Ló gasztronómiai jótulajdonsá­gait. Igaz, ahhoz, hogy alapo­san megismerjék, néhány hónap nem elég. A vállalkozó Varga család azonban reméli, ez a „csika- juk” igazi legendás Fehér Ló lesz. Kun G. Tibor Lopás miatt maradt el a vidám aranylakodalom Teri néni Endréden, négy kis unokával Kovács Károlyék Endréden, az orvosi rendelő előtti pádon A szerző felvétele — Régebben akkor kelt, fe­küdt az ember, amikor akart. Ma rohanósabb a világ — mondta Kovács Károlyné (Teri néni) Balatonendréden, a há­ziorvosra várva. — A papának derékfájása van, nem tud emelgetni, nekem pedig a vérnyomásom magas. Hogy, miképp kezdte a mai napot? — Babot szedtem a kert­ben, kicsépeltem; szeren­csére segítettek az unokák: Orsolya, Dóra és István. Kitty még apró, kétéves. Olyan, mint egy hajasbaba. A mala­cokat szereti nézegetni velem együtt. Kovács Károlyné nem pa­naszkodott. Elmondta, hogyan élnek. — A gázt bevezettették a Székesfehérváron élő gyere­keink két szobába. Kicsi a mi lakásunk. Vizet az udvaron, csapból veszünk. A kacsák­nak a kútból húzunk, mert magas nagyon a vízdíj. A ter­melőszövetkezetben dolgoz­tunk korábban; a földeket bennhagytuk, mert nekünk erőnk, a fiataloknak pedig ide­jük nincs megművelni. Sze­rencsére a szőlőt megpor- hálni, árkot tisztítani tudnak segíteni. A tizedik emeleten laknak, s örülnek — főképp a gyerekek —, ha kiszabadul­nak falura. Öt hete vannak ná­lunk; holnap, vasárnap utaz­nak haza. Nincs gondom a gyerekekkel, mert szófoga- dóak. Könyebbség, hogy ve­lük van az anyjuk is, csak fa­gyiért és dinnyéért hajtanak ál­landóan. Szerencsére mindent kapni a faluban. Tartanak állatokat is, így csak kenyeret kell venni a boltban. — Sokakat nem ismerek már a falusiak közül, pedig itt születtem — mondta még Teri néni. — Rengetegen beköltöz­tek állandóra, a többiek meg itt nyaralnak. Csendes vidék ez, kelendőek az eladó szőlők is. — A templomban szoktam beszélgetni ügyesbajos dolga­imról a barátnőimmel; jobbára csak az öregségről. Nagyon szeretem a hitemet. A fiam Badacsonytördemicen plébá­nos, négy faluban misézik. Nemrég voltunk az urammal 50 éve házasok. Azokban a napokban betörtek a papiakba a fiamhoz, és elloptak sok mindent tőle. Nem volt ked­vünk abban a helyzetben ün­nepelni. Ugyanott élünk egyébként, mint amikor ösz- szeköltöztünk. Ugyanúgy, örömmel.- Csak a papának már rosszak a fogai, ezért ke­vesebb húst, több főzeléket eszik. Itala reggelenként a ka­kaó. Czene Attila V

Next

/
Thumbnails
Contents