Somogyi Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-177. szám)

1994-07-09 / 160. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. július 9., szombat 180 ezer tonna kenyérgabona érik Somogy megyében Megyeszerte aratnak Elhalasztották a BB privatizációs döntését Pénzhiány a mezőgazdaságban Az idei aratás eredményein múlik többek között az, hogy a termelőknek — különösen az egyéni kisgazdaságoknak — lesz-e anyagi fedezete a terme­lés folytatására. A gazdálkodók többsége az idei, korábban jó­val kedvezőbbnek ígérkezett gabonatermés értékesítéséből számít tőkehiánya enyhülé­sére. Az elmúlt hónapban ezi- dáig azonban még nem válto­zott számottevően a mezőgaz­dasággal foglalkozó gazdasá­gok pénzügyi helyzete, mivel bevételük csak az állattenyész­tésből és a gyümölcstermesz­tésből származott. Bírságot fizet a Duna Fűszért A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa megállapította a Profi Élelmiszer Diszkont Há­lózatot Üzemeltető Duna Fű­szért Rt. felelősségét, és a jog­sértésért 500 ezer forint bírsá­got vetett ki a cégre. A vizsgá­lat során kiderült: a Duna Fű­szért több időpontban, több új­ságban, valamint plakátokon olyan hirdetéseket tett közzé, amelyek alkalmasak voltak a fogyasztók megtévesztésére. Növekvő átlagkereset A júniusi átlagkereset 32 ezer 775 forintot tett ki, 20,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A Központi Statisztikai Hivatal tájékozta­tása szerint a növekedés a bányászatban volt a legmaga­sabb, a vegyiparban dolgozók jövedelme kisebb mértékben emelkedett mint korábban. A pénzügyi dolgozók kereseté­nek növekedése megállt, má­jusi fizetésük kevésbé növe­kedett mint tavaly ilyenkor, mivel akkor több cégnél na­gyobb összegű jutalmakat fi­zettek ki. Matáv-NEC együttműködés Szerződést írt alá egy ma- gyarországon telepítendő űr- távközlési állomás és NEC műholdas terminálok vásárlá­sára a Magyar Távközlési Vál­lalat Rt. és a Nipon Electric Co. (NEC). A beruházás ér­téke mintegy 260 millió forint. Még ebben az évben megtör­ténik a nagy központi állomás és a hozzá tartozó parabola antenna telepítése, a tervek szerint a Magyar Távirati Iroda gödöllői objektumának terüle­tén. A fejlesztés eredménye­ként a következő években többszáz úgy nevezett VSAT műholdas terminált helyezhet üzembe a Matáv. A héten kezdték el betaka­rítani a tavaszi árpát és a bú­zát, és a napokban befejező­dik az őszi árpa aratása. Az előzetes becsültnél alacso­nyabbak a termésátlagok. Somogybán 17 ezer hektá­ron vetettek őszi árpát. A mennyiség nagy részét már betakarították, és 4-4,2 tonna az őszi árpa hektáronkénti át­lagtermése. Területenként és üzemen­ként ugyanakkor meglehető­sen változóak az eredmények: gyakori a 2-3 mázsányi, de nem ritka a tájegységenkénti 10 mázsás eltérés sem. A szóródás azonban nemcsak az egymástól távolabb fekvő mezőgazdasági szövetkeze­teket érinti, hanem sokszor egy üzemen belül is jelentős. Megyénkben összesen 42 ezer 130 hektáron termelnek őszi búzát. Szinte valamennyi mezőgazdasági szövetkezet, korábban átalakult állami gaz­daság illetve a magán gazdák meghatározó hányada foglal­kozik a legfontosabb kalá­szosgabona termelésével. Varga Gábor; a Somogy megyei földművelésügyi hiva­tal munkatársa elmondta: ezen a héten kezdődött el a búza aratása. Hektáronként 4 tonna az eddig betakarított búza termésátlaga. Ez, az előzetes felmérésekhez és a A nagy meleg a hűtőgépe­ket is megviseli. Még a kifogástalanul mű­ködő fagyasztók is „megbo­londulnak”, a mostanáig csak haldokló hűtőknél pedig las­san, de biztosan bekövetke­zik a vég, s a boldogtalan tu­lajdonos fejvesztetten rohan a legközelebbi szerelőhöz. Már ha talál...! Kaposváron ugyanis nincs túl sok belőlük. Teli János, a Hűtő- és Vil­lamosgép Javító Kisszövet­kezet vezetője mondta el, hogy ilyenkor a hűtőgépsze­relőiknek akad a legtöbb dolga. A szerelő kevés, az el­látandó terület pedig nagy. Először a különböző vállala­tok, boltok és vendéglátóhe­lyek bejelentéseit intézik. Ve­lük ugyanis szerződésük van. Azután következhetnek a la­becsült mutatókhoz viszo­nyítva alacsonyabb érték. A szakemberek június ele­jén még 4,4 tonnával számol­tak hektáronként. Azóta csök­kent a remény. Ebben — a gyomfertőzöttség, vetésfehé­rítő és lisztharmat mellett — a nagy meleg is ludas: a kalász­ban lévő szemek a szokatla­nul magas hőhatásra „beszo­rultak”. így még a legkorsze­rűbb gépeknek is gondot okoz, hogy a kalászhegyből kipréseljék a szemet. Ha az idő a később is meleg lesz, a becsült hozamok további csökkenése várható. A kelle­metlen idő újabb problémát is okozhat a gazdáknak: növe­kedhet a rozsda, a lisztharmat és a torzsgomba-fertőzés ve­szélye. Tapsonyban az első 120 hektár betakarítása után 4,6 tonnányi átlagtermés búzából 14 százaékos a víztartalom. Szorosadon a helyi szövetke­zet 100 hektáros területén 3,7 tonnás átlagot takarítottak be a remélt 4,4 tonnával szem­ben. Siófokon, a Siómente Mezőgazdasági Szövetkezet az egyik 100 hektáros tábláján 6,4 tonnás átlagterméssel büszkélkedhet. A legfrissebb adatok szerint a somogyszili szövetkezetben 4,5-5 tonna a búza hektáron­kénti termésátlaga. Az őszi árpáé a 4,2 tonnás megyei át­kossági hívások. Hiába a nyújtott és a szombati mű­szak, időbe telik, míg a szere­lők mindenhova eljutnak. A kisebb szervizekben sem jobb a helyzet. Ott is várni kell a javításra, bárhogyan igye­keznek is minden hibát minél hamarabb elhárítani. Különö­sen akkor nyúlik hosszúra ez a várakozás, ha hiánycikk a meghibásodott alkatrész. Amikor pedig megérkezik a várva várt szerkentyű, sokan, — főleg a nyugdíjasok és a munkanélküliek — nem tud­ják kifizetni a javítás költsé­geit. Marad az ábrándozás, amikor még a kút hűs vizébe eresztve hűtöttek le mindent. Mert a kút legalább nem hi- básodik meg... Jakab Edit laggal szemben 5,3 lett. A szennai mezőgazdasági szö­vetkezetben végeztek a beta­karítással, míg a kazsókiak tegnap reggel kezdték el. Ka- pos-völgye és marcali hátság kedvezőbb lehetőségeket biz­tosít a termelők számára, mint a sokhelyütt gyengébb talajvi­szonyokkal rendelkező tabi dombság illetve a Zselicség. A betakarító géppark meg­lehetősen elavult. A nagyobb gazdaságoknak is egyre ne­hezebb új berendezéseket szerezni. A magántermelők nagy százaléka os régi trakto­rokkal, kombájnokkal dolgo­zik. A tíz év körüli berendezé­sek — jelenlegi állapotukban — még lehetővé teszik a munkát. — A mezőgazdasági terme­lőknek elegendő a gép. Az szövetkezetekben folyamato­san, jól szervezetten dolgoz­nak. Göllében a somogysziliek végeztek betakarítást. Mint megtudtuk, a tavaszi árpát néhány napja kezdték aratni. Összesen 7,2 ezer hektáron vetették. Eddig már közel 600 hektárnyi területről gyűjtötték be ezt a kalászosgabonát. Az átlagtermés közepesnek mondható: 3,5 tonna hektá­ronként. A tavalyi aszályos időszakban mindössze 2,5 tonnát, míg két évvel ezelőtt 4 tonnát regisztráltak hektáron­ként. Harsányi Miklós Tejtől édes a dinnye Régen — a népi hiedelem szerint — a dinnyét április első felében, az év századik napján ültették. A magot vetés előtt cukros tejben áztatták, hogy édes legyen a termés. Azt tar­tották, hogy a dinnye júliustól augusztus 10-ig — Lőrinc nap­jáig — a legzamatosabb. Az idei szezon közeledtével a ka­posvári piacon is egyre na­gyobb a kínálat. A Dráva-parti termelőktől hetente 10-15 mázsa gyümölcs kerül a ka­posvári fogyasztók asztalára. Mint Horváth Sándor keres­kedőtől megtudtuk, a vevők még sokallják a kilónkénti 60 forintos árat, ezért többnyire csak szeletenként vásárolnak. S hogy mi alapján válogatnak? Ez teljesen egyéntől függ. A legtöbben meglékeltetik a dinnyét, de vannak olyanok is, akik megkopogtatják vagy azt nézik, hogy le van-e száradva a kaccsa. Sajnos sok vevő csak kóstol, de nem vásárol. Talán ha olcsóbb lesz a dinnye ez a probléma is megszű­nik. Kerekes Éva (Folytatás az 1. oldalról) Az igazgatótanács dönté­sének hátteréről beszélget­tünk tegnap dr. Suchman Ta­más, somogyi országgyűlési képviselővel (MSZP), a par­lament gazdasági bizottságá­nak alelnökével, aki „civilben” a Budapest Bank Rt. marcali fiókigazgatója és Cziráki Im­rével, a BB Borgazdasági Rt. vezérigazgatójával. A bizonytalan évek bizonyossága Abban mindketten egyetér­tettek, szerencsés, hogy az új kormány hivatalba lépéséig nem született döntés. Such­man Tamás megjegyezte: a jövő héten tárgyalásokat kezd az ÁVÜ-nél (vagy jogutódjá­nál?!), mert rendkívül sajnála­tosnak tartja a privatizációs el­járásoknál tapasztalt vagyon­vesztéseket. Példaértékű, hogy ez Bogláron nem követ­kezett be. A szakembergárda az elmúlt három, bizonytalan­ságokkal telt évben képes volt a cég üzleti értékét növelni, tu­lajdonosi igényességgel, ha úgy tetszik a személyes érde­kek ellenében. Ne Cziráki Imre vezérigaz­gató mondja ki, miért képes ez a gárda a legjobban tenni a dolgát, szóljanak helyette a tények. Az AVÜ 1991. április 27-i határozatával hirdette meg eladásra a céget. Ettől az időponttól a vállalat várakozó álláspontra helyezkedhetett volna. Nem ezt tette. Három éves — 140 millió forint értékű — műszaki-szakmai fejlesz­tési programot dolgoztak ki, amely erre az évre érik be, mint jó minőségű szőlője. Idén befejezik a világszínvonalú technológiát is tartalmazó fel­dolgozó rekostrukcióját, jö­vőre 30 millió forintos műszaki korszerűsítés húzódik át. Ausztrál borász-konzultáns alkalmazásával mára megtíz­szerezték részvételüket az angol piacon, komoly partne­rek az amerikain és visszahó­dították az orosz piacokat is. Termékeiknek több, mint 30 százaléka exportra megy, míg a mélyponton 1991-ben alig érte el ez az arány a 10 száza­lékot. A fejlesztés alapozta jövő Nem véletlen tehát, hogy a Magyar Szőlő- és Bortermelők Országos Szövetségének és Csépi Lajosnak, az AV Rt. ve­zérigazgatójának ugyanazok az adatai, vagyis a BB, ma az egyetlen klasszikus borászati üzem Magyarországon, míg a többi hazai borgazdaság csőd előtt, vagy felszámolás alatt van. A privatizációs döntésre nemcsak a szüret finanszíro­zása miatt van szükség, ha­nem a folyamatban lévő beru­házások, az üzem működésé­nek biztosítása és a hiteltör­lesztés érdekében is. Jó adós a BB, ezt dr. Such­man Tamás is megerősítette, mint hitelfolyósító bankár. A vállalat évente 500 millió forint adót fizet az államnak (a par­lamenti képviselő tapasztalata szerint az eladás után ez álta­lában egyötödére csökken) és 300 millió forint kamatot tör­leszt a bankoknak. Ötszázmil­lió forintos tőkére van szükség ahhoz, hogy színvonalas ter­melését, amelyet eddigi fej­lesztéseivel megalapozott, to­vább folytassa. Megkérdeztem dr. Suchman Tamást: nem érez érdekellen­tétet a finanszírozó bankár és parlamenti képviselő szerepé­ben? — Speciális helyzetben va­gyok, hogy finanszírozóként abszolút ismeretekkel rendel­kezem. A cég kapcsán folyta­tott politikai vitákban ez kama­tozott és több példával igazol­hattam, hogy a gazdaság mű­ködtethető, ha megfelelő part­nerek vannak a cég vezetésé­ben és „a biztos vesztesek va­gyunk a gazdaságban” szind­róma nem igaz. Akkor kezdtem tsz-ket finanszírozni, amikor a bankrendszer felhagyott ezzel. A két tevékenység összekap­csolásával a jövőben is szeret­nék pozitív példákat állítani. A fehér hollóért gyors döntést! Az országgyűlési képviselő három éve azért foglalkozik a BB privatizációjával mert több ezer dolgozó és termelő meg­élhetéséről van szó. A cég menedzsmentje pedig nem le­felé rontotta a vállalat állapo­tát, hogy olcsón hozzájusson növelte üzleti értékét. Csépi Lajos tájékoztatása szerint a szakmán belül az egyetlen — ha úgy tetszik a fehér holló — a bogiári borgazdasági rt, amely megőrizte relatív árbe­vételét. A legfontosabb: gyors döntésre van szükség a fo­lyamatok lezárása miatt. Félő, ha az eddigi minden krízis el­lenére kitartó szakmai gárda elhagyja a céget, akkor a BB is többi gazdaság sorsára jut. Dr. Suchman Tamás arra számít, hogy olyan döntés születik, amely a cég mai szakmai fejlettségét tovább viszi és nem alakul ki a szakma egészét veszélyez­tető kezelhetetlen monopol­helyzet. Gáldonyi Magdolna Kevés a szerelő, sok a hiba Az igazi hűtőpróba a nyári kánikula A kisebb szervizekben sem jobb a helyzet A Állatorvosi ügyelet Lapunk tegnapi számában tévesen jelent meg az állator­vosi ügyelet. Helyesen az alábbiakban közöljük: Kaposvári kerület: dr. Horváth Aladár, Bárdudvarnok (tel.: 27), dr. Szabó Lajos, Ecseny, dr. Horváth György, Gölle (tel.: 314-075), dr. Molnár József, Kaposvár, Pázmány P. u. 9/a. (tel.: 422-719).Marcali kerü­let: dr. Savanyó József, Böhönye (tel.: 70), dr. Szűcs Gábor, Buzsák (tel.: 13), dr. Bánkuty József, Kéthely (tel.: 339-3259), dr. Fülöp Endre, Marcali, Arad u. 4. (tel.: 312-672). Nagyatádi kerület: dr. Erőss József, Lábod (tel.: 23), dr. Széli Csaba, Barcs, Széchenyi u. 17. (tel.: 461-538), dr. Kővári Imre, Barcs, Ba­rátság u. 30. (tel.: 463-300), dr. He­gyi Flórián, Berzence (tel.: 20). Sió­foki kerületű:. Feledy Gyula, Kötcse (tel.: 367-527), dr. Gaál Antal, Bala- tonlelle, Dobó K. u. 6. (tel.: 350-419), dr. Fazekas Gábor, Andocs (tel.: 372-512), dr. Kiss Pál, Tab, Zichy u. 27. (tel.: 320-747). Az ügyelet 9-én 8-tól 11 -én reggel 8-ig tart. A kapos­vári Állatkórház szombaton 10-12-ig tart nyitva. Az Avantinál és a Julius Meinl-nél fizethetünk az új Eurocarddal is Pénzt kímélnek a kártyák A legmagasabb összeg egy hónapra: 200 ezer forint Somogybán eddig egyelőre két cég jelezte, hogy elfo­gadja az OTP új, forintalapú kártyáját. A készpénzkímélő eszközök iránt nagy az érdeklődés. Megyénkben az utóbbi időben egyre bővül a kártyával fizetők száma. Illés Antal, az OTP Somogy megyei Igazgatóságának igazgatója elmondta: A leg­újabb kártya tulajdonosának nemcsak készpénz, vásárlá­soknál, boltokban számlák ki- egyenlítésére is alkalmas. Somogybán eddig két cég je­lezte, hogy várják a kártyás vevőket. A Julius Meinl üzlete­iben és az Avanti benzinkútja- inál fizethetnek ezzel. Remél­hetően — mint az igazgató hangsúlyozta —, minél többen használják majd ezt a kész­pénzkímélő eszközt. Az OTP tegnaptól forintalapú Eurocard és Mastercard hitelkártyát ve­zetett be. Az új fizetőeszköz előnye, hogy országszerte több ezer kereskedelmi egy­ségben lehet vele fizetni. Az új forintalapú kártyát is elfogadó helyeken — a könnyebb tájé­kozódás érdekében — külön jelzik az EC/MC emblémát. — A hetente felvehető ősz- szeg többszöröse lehet az OTP korábbi bankkártyáival igénybe vehető pénznek. A mostani legmagasabb összeg egy hónapra 200 ezer forint. A forintalapú fizetőeszközhöz nemcsak az új igénylők, ha­nem az intézetnél lakossági folyószámlát vezetők is hozzá­juthatnak. Ezt a területileg illetékes fiókokban tehetik meg. Országszerte a mintegy né­gyezer elfogadó hely eddig a Budapest Bankkal és a Duna- bankkal kötött elfogadói szer­ződést. Az Országos Takarék Pénztár és a két másik bank között megkötött szerződés értelmében ezekben az inté­zetekben is lehet a forintalapú kártyával fizetni. (Harsányi) Piaci körkép Kaposvár Siófok Marcali Burgonya 30 30-40 32 Káposzta 30 30 35-40 Paprika Para­40-120 60-120 60 dicsőm 65-80 80-120 70-80 Uborka Leves­40-45 50-60 50 zöldség 25 30 30 Tojás Sampi­8 8-10 8-10 nyon 220-280 200 200 Hagyma 50 50 25-30 Banán 80 70-80 80 Alma 50 50-60 — Karaláb 15-20 10 15-20 Karfiol 60 60-70 60 Saláta Kelká­40 10-20 — poszta 40 40 65 Mák — 500 — Dió 360 350-400 — Ponty 240 200 i «

Next

/
Thumbnails
Contents