Somogyi Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-177. szám)

1994-07-11 / 161. szám

1994. július 11., hétfő SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES VILÁG 7 Mutasd meg az írásodat és megmondom, hogy ki vagy A tanár és a diák kapcsolata Dr. Lépőid Józsefné grafológus szakértő, elemzés közben Az ember a jelleme fejlő­désének kezdeti .szakaszá­ban sok időt tölt el az iskola környezetében, mely mint külső tényező az ember személyiségformálásában fontos szerepet tölthet be. A formáló ereje és iránya azonban több tényezőtől függ. Talán a legfontosabbak: a tanítók és a tanárok szemé­lyisége, a tanulók összeté­tele, az iskola környezete és felszereltsége. Ezek a tényezők egy bizo­nyos légkört hoznak létre, mely kedvező lehet az egyén fejlődése szempontjából. Természetesen a nem meg­felelő légkör a fejlődést ked­vezőtlen irányba is viheti. Ez attól is függ, hogy az egyén hogyan tud beilleszkedni abba a közösségbe, hogyan tud alkalmazkodni a tanítók, a tanárok és a diáktársak kü­lönféle megnyilvánulásaira. Nem várható el egyetlen gyermektől sem, hogy rögtön az iskolába kerülése alkal­mával rendelkezzen azokkal a magatartási és viselkedési formákkal, melyek megfelel­nek minden szempontból az iskola közösségének és ked­vezzen a személy fejlődésé­nek. Sok esetben azok a ta­pasztalatok, ismeretek, me­lyeket a családi környezet­ben szerzett a gyermek, átér­tékelődnek, kitágul a látóköre és a világ valós dolgai mind­inkább ismertebbé válnak előtte. Ebben a korban a gyermek lelkivilága különösen érzé­keny, nem mindegy tehát, hogy az őt ért impulzusok mi­lyenek és hogyan hatnak rá, hogyan tudja azokat feldol­gozni. Meghatározó az is, hogy a környezetét hogyan tudja jól egyeztetni a tanulási kötele­zettségeivel. E tekintetben az oktatónak, a tanároknak óri­ási szerepe van. Hogyan tudja a tanár ked­vező irányba befolyásolni a tanuló személyiségének ala­kulását? Ez csak úgy lehet­séges, ha az oktatás egyben párosul a neveléssel. Sajnos ez a két funkció nem midig van együtt. A legtöbb eset­ben a tanár leadja a tana­gyagot és ezzel feladatát tel­jesítettnek véli. A kedvező megoldás az, ha az egyes tantárgyak oktatásánál az odaillő élettapasztalatok megbeszélésére is sor kerül. Különösen kiemelt témakö­rök napjainkban a kábítósze­rezés, a dohányzás, a sze­xualitás, a bűnözés és általá­ban a társadalomba való jó beilleszkedés és a megfelelő viselkedéskultúra kialakítása. Az osztályfőnöki órák sajnos erre nem bizonyulnak elég­ségesnek. Nem mindegy, hogy egy-egy generáció hogy nő fel, miként fog beil­leszkedni a társadalomba, ezért már idejekorán a mun­kára, a szorgalomra, a becsü­letességre kell nevelni a tanu­lókat. Az „életre” való nevelés az iskoláskorúaknál legalább annyira fontos, mint a tan­anyag elsajátítása. Azokban az iskolákban, ahol ezeknek a tulajdonságoknak a kifej­lesztésére súlyt fektetnek, az onnan kikerülő diákok to­vábbtanulása, majd az „élet­ben” elfoglalt helye is kedve­zőbb lesz. Köztudott, hogy a nevelés egyik leghatéko­nyabb módszere a példamu­tatás. Az iskoláskorúak gyak­ran példaképet választanak maguknak, akikhez hasonlí­tani szeretnének. Példaképet általában a tanárok közül vá­lasztanak. A diák már fejlett kritikai érzékkel bír, figyeli a tanár minden cselekedetét, viselkedését. Különbséget tud tenni a tanárok között az előadói készségük között. Szinte minősítik a tanárokat atekintetben is, hogy milyen a kapcsolatuk a diákokkal. Mennyiben kedves, mennyi­ben foglalkoztatja a tanulók problémái, gondjai. Mindenki tapasztalhatta, hogy a tanárok között milyen nagy különbségek vannak a tananyag átadása és a lecke számonkérése tekintetében. A tanárok között akad olyan, aki morcos, túlzottan szigorú, nehezen lép kötetlen kapcsolatba a diákokkal. Az ilyen tanár a tananyagot is nagy beképzeltséggel adja le. Feleltetés közben ideges a légkör. A diákok nagy része szorong. Sok esetben a diák még azt sem tudja elmon­dani, amit megtanult. Ez a vi­selkedés, ez a légkör a leg­több diákra csak káros lehet. A sok izgalom, a sok szo­rongó érzés idővel sajnos kó­ros idegállapotot eredmé­nyez. Fokozzák ezt azok az esetek, amikor a diák soroza­tos igazságtalanságokkal ta­lálkozik. Természetes, hogy mindezek a változások, ezek a jelenségek mély nyomot hagynak a személyiségében, és ezek a kézírásában is megjelennek. Az ilyen típusú tanárral szemben a legtöbb esetben a diákok nem őszin­ték, a kapcsolatuk egymással merev és idegesítő, nem éri el a szükségesség elemi Öveges professzor még ö-betűjével is kísérletezett szintjét sem. Sajnos az ilyen tanár által oktatott tantárgyat a diákok nagy része nem szereti, nem is figyelnek kel­lően az előadására, ezét a diákok ismeretei is hiányosak lesz. Azok a típusú tanárok, akik nemcsak a tananyag egy­szerű leadására szorítkoz­nak, hanem igyekeznek kö­zelebbről is megismerni a di­ákokat és az egyéb jellegű problémák megoldásában is segítséget adnak, a tanár és a diák kapcsolata egészsé­ges keretek között megy végbe. Az ilyen típusú ta­nárra felnéznek a diákok, az általa oktatott tantárgyat is megkedvelik. Ez a kedvező kölcsönhatás nemcsak a ta­nulás előmenetele szempont­jából előnyös, hanem a diá­kok személyiségének alaku­lását is jó irányba serkenti. A diákok viselkedésükben, gondolkodásukban, illetve egyes tulajdonságaikban kü­lönböznek egymástól. Ezért sok esetben különböző mód­szereket szükséges alkal­mazni a tanárnak a tananyag átadása és a diákok szemé­lyiségének alakítása érdeké­ben. Azt mondják többen, hogy „buta diák nincs, csak rossz tanár”. Ettől a túlzástól elte­kintve valóban sokkal na­gyobb eredményeket lehet elérni, ha a tanár jobban megismeri a diákjait és az egyéni adottságaihoz, tulaj­donságaihoz képest a leg­megfelelőbb módszert alkal­mazza, a tananyag, a tudás átadásánál. A diákok jobb megismerése különösen a nehezen kezelhetőknél fon­tos, mert a problémájuk, a nehézségeik megoldásával az egész osztály nívóját min­den vonatkozásában emelni lehet. Ezzel az osztály általá­nos légköre javul. A megfelelő tanár és diák kapcsolat esetén a kézírá­sokban nem fordulnak elő a szorongásra utaló jelek. Amennyiben mégis található, az már a családi konfliktus, vagy egyéb jellegű lelki rez­dülések eredményeként je­lentkezik. Természetesen ezek felfedése, orvoslása a grafológia segítségével megoldható. A diákok szemé­lyiségének formálása nem­csak a tanárokkal, hanem egymásközötti kapcsolatuk­ban is végbemegy. Az osz-i tályközösség minden egyes tanulója különféle hatást gyakorol a másikra. Ez lehet gyümölcsöző is, de lehet romboló hatású is. Soha nem volt ennyire fon­tos törődni a fiatalsággal, a diáksággal, mint most, ami­kor annyi veszélyforrás kezdheti ki a normális fejlő­désüket. Eléggé ismert a ga­leri formában csoportosulók viselkedése és káros hatása a közösségre. A tanároknak, a nevelőknek több esetben csak csoportmunkával sike­rül megakadályozni romboló tevékenységüket. Sok baj abból származik, hogy a kezdetben ártatlannak tűnő kisebb csínytevések, va­gánykodások sorozatos is­métlődésével már nehéz a visszaút. Ezekkel kapcsola­tos tulajdonságok egyesek­ben felerősödnek, majd foko­zatosan teret nyernek mások személyiségében is. A nem egészséges és nem normális viselkedést még idejében kell felismerni, hogy azt kellő ha­tékonysággal lehessen ked­vező irányba fejleszteni. A diákok személyiségének fejlődése, jellemének kialaku­lása nemcsak az iskola kere­tei között történik, hanem az élet valamennyi területén, de az iskola sok esetben meg­határozó szerepet játszik, mert ebben a korban az em­ber egyes tulajdonságai még jól formálhatók. Az ember jellemének kia­lakulása mindig az ellentétes erők örökös harcában megy végbe. Természetesen ennek a végkimenetelét a nevelők és a tanárok bizonyos ráhatás­sal irányítani tudják. Lépőid Józsefné grafológus szakértő Ha kíváncsi személyiség­rajzára, pozitív és negatív tu­lajdonságaira, másolja le en­nek az írásnak első négy mondatát egy sima felületű papírra: írja meg korát és nemét. Négy másik mondatot is írhat (ezt több olvasónk is kérte), a megkötöttség lé­nyegében csak annyi, hogy semleges szöveg legyen —, önmagáról ne áruljon el mást, csupán életkorát és nemét. Válasszon egy jeligét, s küldje be hozzánk! A bekül­dők közül sorsoljuk ki azt, Válóok — Mozgalmas korszakban élünk. Bemutatkozás, lángoló szerelem, gyorsan kötött há­zasság nem ritka. Az ismer­kedés, egymás megismeré­sére nincs idő. Sokszor, mint az Ön esetében is a baba szü­letését követően döbbent rá, hogy nem is ismerte valójában a férjét. Most válni szeretne, most, amikor a gyermekük 9 éves. Igazi jó anya szeretne lenni, csak a fiára szentelni minden energiáját, szeretetét. Úgy érzi, hogy a férje képtelen az önzetlen szeretetre a gyer­mekkel kapcsolatban. Ezért döntött a válás mellett. Ha a férje írását is látnám, köny- nyebb lenne a tanácsadás. így az Ön írását engedje meg, hogy őszintén elemezzem. Sok jót nem tudtam kiolvasni, mert összeférhetetlenségtől az intrikálásig, mások lenézé­akinek a jellemrajzát elkészít­jük és közöljük az újságban. — Kézírását nem, csak a jel­igét hozzuk nyilvánosságra, személyiségi jogának vé­delme érdekében. A borítékra írja rá: íráse­lemzés! 37 éves nő sétől az irigységig mind jel­lemzi egész egyéniségét. Ez alól csak a gyermeke a kivétel, őt azonban majomszeretettel szereti, ezzel sok kárt okozva akaratlanul. Mindenkitől félti, barátkozni nem engedi. Hogy ezzel is milyen rombolást vé­gezhet, felsorolni is sok. Ami írása alapján meglepő, hogy sokat olvasott, tanult. Meglepő azért, mert a fent leír­taknak nem szabadna érvé­nyesülni személyiségében, ha csak a fele tudásával is pró­bálná nevelni gyermekét. A statisztikai adatok szerint is felbomlóban a házasság, a családi élet. Pedig a gyermek harmonikus fejlődéséhez szükség van a családra, azaz mindkét szülőre. Lehetséges, hogyha a gyermeke írását elemeztem volna, akkor sok minden átértékelődne most Önben. Fekete bőrű Hamupipőke Az átdolgozás, a klasszikus művek sorsa utoléri a Hamu­pipőkét is. Rodgers és Ham­merstein világhírű zenés alko­tásában — amely eredetileg tévé-musical volt — 1957-ben Julie Andrews aratott kirob­banó sikert. A most készülő átdolgozásban a címszerepet a tervek szerint Whitney Ho­uston alakítja majd. Svindli Csernobilben Francia családok évente több száz csernobili gyereket látnak vendégül, hogy gyó- gyíttassák, nyaraltassák az atomkatasztrófa nehéz sorsú fiatal áldozatait. A vendéglá­tást szervező segélyszerve­zet elnöke azonban keserű tapasztalatokról adott szá­mot. A tavaly Franciaor­szágba érkezett mintegy fél­ezres csernobili csoportot jó­részt volt funkcionáriusok és hivatalnokok elkényeztetett, makkegészséges csemetéi alkották. Akadt köztük, aki mintegy százezer forintnak megfelelő összeggel a zse­bében érkezett a segélyüdü­lésre, s olyan is, akiért a nem túl tehetős vendéglátókoz au­tótelefonos BMW-n érkeztek a szülők Ukrajnából, hogy németországi és ausztriai körutazással zárják a fran­ciaországi nyaralást. Vízhatlan számítógép A komputergyártók időről időre bebizonyítják, hogy van új a nap alatt... A közelmúlt­ban megjelentették a piacon az első, víz alatt is használ­ható számítógépet. Billen­tyűzetét például úgy konstru­álták meg, hogy bizonyos mélységig képes teljesen függetleníteni magát a víz­oszlop nyomásától. Vízhat- lansága mellett további spe­cialitása, hogy egy különle­ges adatőrző áramkör gon­doskodik arról: a betáplált vagy a program révén fölvett adatokat három éven át ak­kor is tárolja, hogy megszű­nik a komputer áramellátása. A számítógép aláírást hamisít? Personal font, azaz sze­mélyi betű- vagy íráskészlet a neve annak az újszerű eljá­rásnak, amely képes megta­nítani a személyi számítógé­pet gazdája kezeírására. A program használójának első dolga egy formalap kitöltése, amelynek alapján azután a gép aprólékosan megismeri a tulajdonos kezevonását; azt, hogy az egyes kis- és nagybetűket hogyan veti pa­pírra és hogyan köti össze. A speciális abc megtanulása után a Personal font ugyan­úgy használható, mint min­den egyéb, a komputerrel megjeleníthető betűtípus. A programot a BULL leányvál­lalata, a németországi Zenith Data már ezer márkáért for­galmazza. A kézírás utánzá­sára képes számítógép előbb-utóbb komoly bonyo­dalmak forrás a lehet. Kér­désessé teszi, hogy hasz­nálható-e egyáltalán a jövő­ben bármilyen okmány, levél és irat hitelességének mege­rősítésére a névaláírás. Hi­szen a gép — megfelelő okí­tás után — a profi írásután­zókat is lepipálja. Úgy hami­síthat aláírásokat, hogy maga az érintett sem tudja: a saját kezevonását vagy komputerrel gyártott autog- rammot látja-e. Tisztelt Olv Személyes találkozót szervezünk előfizetőink és dr. Lépőid Józsefné grafológus szakértő között. A találkozóra meghívót azoknak küldünk, akik új előfizetőt szereznek a Somogyi Hír­lapnak. Ha részt kíván venni a találkozón, kérjük, hogy az itt közölt megrendelőlapot kitöltve küldje be a Somogyi Hírlap Szerkesztősége címére (7400 Kaposvár, pf.: 31.). A borítékra írja rá: Találkozó. A beérkezett megrendelőlapokat számító- gépes nyilvántartásunkkal összevetjük, kézbesítőnk felkeresi az új előfizetőt, s azt követően küldjük a meghívót. Megrendelőlap Szereztem egy új előfizetőt a Somogyi Hírlapnak azért, hogy részt vehessek a dr. Lépőid Józsefné grafológus szak­értővel való találkozón. Az új előfizető neve: .............................................................. C íme:....................................................................................... K érem, hogy a Somogyi Hírlap kézbesítő délelőtt, délután, este (a megfelelő részt húzza alá) keresse fel. Az új előfizetőt szerezte: Név:......................................................................................... C ím:......................................................................................... Újabb levelek is érkeztek — ezeket is eljuttatjuk az írász- szakértőhöz. Ismét felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a gra­fológus csak a szerkesztőségünkbe küldött, jeligés levelekre válaszol. Ezúttal egy levelet választottunk elemzésre.

Next

/
Thumbnails
Contents