Somogyi Hírlap, 1994. július (5. évfolyam, 153-177. szám)

1994-07-11 / 161. szám

8 SOMOGY HÍRLAP — KÖZBIZTONSÁG, BŰNÜLDÖZÉS 1994. július 11., hétfő Ügyeleti telefonok A rendőrség munkáját se­gítő bejelentéseket, informá­ciókat a lakosság nemcsak a 07-es és a (82)414-422-es te­lefonszámokon közölheti, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya a (82)420-613-as, a kaposvári rendőrkapitányság pedig a (82)414-422/2505-ös számon várja a hívásokat. Az utóbbi két telefon éjszaka üzenetrög­zítővel működik. A Nagyatádi Városi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya a (82)352-241-es számon, a Barcsi Városi Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztálya pe­dig a (82)461-230-as számon várja a bejelentéseket munka­időn kívül, illetve éjszaka szin­tén üzenetrögzítős telefonon. Rendőrségi csapatgyakorlat Törzsvezetési és csapat­gyakorlatot tartottak a sármel­léki Balaton Airport bevezető útján a Zala Megyei Rendőr­főkapitányság szervezésében. Egy „előretervezett” nagymér­tékű gépkocsitorlódást kellett megszüntetnie és a forgalmat újraindítania a gyakorlaton résztvevő 180 rendőrnek, akik sikeresen oldották meg fel­adatukat. A község egy jelen­tős bel- és külterületi részén a gyakorlat miatt tapasztalhat­ták a szokatlanul élénk és nagy létszámú rendőri jelenlé­tet az arra közlekedők. Konferencia a bűnmegelőzésről Magyarország történetében példa nélkül álló bűnözési hul­lámnak lehettünk tanúi az el­múlt években. A bűnüldözési és bűnmegelőzési szervek azonban még csak most kez­denek komoly eredményeket felmutatni a bűnözéssel szembeni küzdelemben - je­lentette ki Opál Sándor, a „Humanitás” Bűnmegelőzést és Társadalmi Beilleszkedést Segítő Társaság elnöke a Bu­dapesten tartott tudományos ülésen. A tanácskozáson a bűnmegelőzés hazai és hol­landiai tapasztalatairól hallhat­tak beszámolókat a szakem­berek. Rendőr-taxis megállapodás Magyarországon elsőként Hajdú-Bihar megyében szüle­tett együttműködési megálla­podás a rendőrség és a helyi taxistársadalmat képviselő ér­dekvédelmi szervezetek kö­zött. Sutka Sándor alezredes, megyei rendőrfőkapitány a dokumentum aláírását követő sajtótájékoztatón elmondta: a jogi keretekbe foglalt, a mellé- rendeltségen és a kölcsönös­ségen alapuló megállapodás keretében a rendőrség segít­séget nyújt a taxisoknak ab­ban, hogy időben megismer­jék a közlekedést érintő jog­szabályváltozásokat, s emel­lett ingyenes vezetéstechnikai és önvédelmi, támadáselhá­rító tanfolyamokon is részt ve­hetnek. A főkapitányságon hamarosan üzembe helyez­nek egy CB-rádió készüléket, amely segítségével állandó és közvetlen kapcsolatot tarthat­nak a megye útjain dolgozó taxisok a rendőrséggel. így a hatóságok azonnal értesül­hetnek egy esetleges, taxist ért támadásról, ugyanakkor a taxisok is segíthetnek a kie­melt bűncselekmények tette­seinek felkutatásában, illetve abban, hogy a bűncselekmé­nyekre vonatkozó bejelenté­sek és a közbiztonságot ve­szélyeztető jelenségekre utaló információk mihamarabb el­jussanak a rendőrséghez. Az idegenrendészeti törvény aktuális kérdései — Megnyugtató alapot jelent a feladatok ellátásához Külföldiek és kiszolgáltatottak A meghívólevél egyben fedezetigazolás is — Sokan jogellenesen tartózkodnak az országban Az 1994. május 1-jén ha­tályba lépett — külföldiek be­utazásáról, magyarországi tar­tózkodásáról és bevándorlá­sáról szóló — törvény, illetve az ezen alapuló jogszabály­rendszer megnyugtató alapot jelent a rendőrség idegenren­dészeti feladatainak törvényes végrehajtásához — hangsú­lyozta Tóth János alezredes, a főkapitány közbiztonsági he­lyettese, amikor az új törvény aktuális kérdéseiről érdeklőd­tünk. Feketemunka és éhbér Hazánkban 1993-ra már több tízezer olyan külföldi volt, aki nem turistaként, hanem főként menekültként érkezett. Amellett, hogy jelenlétük az országnak súlyos gazdasági, szociális terhet jelent, jelentős hányaduk „tevékenysége” nem volt jó hatással Magyar- ország közrendjére, közbiz­tonságára. Többen szervezetten vagy szervezetszerűen követték el a bűncselekményeket. — Egyebek mellett a gép­kocsilopás, fegyver- és kábí­tószercsempészet területén a tevékenységük nemzetközivé szélesedett — mondta Tóth János. — Miközben egyre többen itt rekedtek olyanok, akiknek végcélja nem Ma­gyarország volt, a nyugati or­szágokban (nem véletlenül ezzel egyidőben) megszigorí­tották a beutazást, a letelepe­dést, a munkavállalást szabá­lyozó rendeleteket. A hazánkba letelepedni szándékozó, megélhetési gondokkal küszködő külföl­diek egyes munkáltatók ki­szolgáltatottjaivá váltak, könynyebben sodródtak a bű­nözőkhöz. — A „feketébb” munkára gondol? — Többek között. A prosti­túció mellett, különösen nyá­ron a Balatonon sok, nem rit­kán jogellenesen nálunk tar­tózkodó külföldit dolgoztatnak fekete-munkásként, szinte éhbérért. • Mindezek indokolták és sürgették, hogy az európai normáknak megfelelő, nem­zetközi egyezményeken ala­puló idegenrendészeti törvény szülessen. Meghívólevél, fedezet-igazolás Tóth János elmondta: — A törvény hat fejezetben rendelkezik a külföldiek be­utazási, tartózkodási, beván­dorlási feltételeiről, a külföldi kötelezettségéről, magatartási szabályokról, a rendőrség, ha­tárőrség által foganatosított kényszerintézkedésekről. A vízummentes egyezményt kö­tött országokból érkezők ví­zum nélkül is beutazhatnak és az egyezményben megkötött 30, esetenként 90 napig tar­tózkodhatnak hazánkban (egyébként csak a Magyar Köztársaság idegenrendészeti feladattal megbízott szerve ál­tal kiadott vízummal léptethető be az országba). Minden beutazáskor megfe­lelő anyagi fedezettel kell ren­delkeznie, amelyet a vám­szervek ellenőriznek. Rokoni kapcsolat esetén ezt a meghí­vólevél pótolhatja, amely már nem jegyző és közjegyző által is aláírt nyilatkozat, hanem formanyomtatványon írt fede­zet-igazolás. A meghívó írásban kötele­zettséget vállal arra, hogy a meghívott külföldi részére magyarországi tartózkodása alatt szállást biztosít, eltartá­sáról gondoskodik, elsősegély kivételével egészségügyi ellá­tásának, valamint szükség esetén kiutazásának költsé­geit fedezi. A meghívó kötelezettségei Megtörtént esetek bizonyít­ják, hogy a szívességből — netán ellenszolgáltatásért — meghívólevelet küldő nem árt ha alaposan átgondolja. Volt olyan eset, hogy a meghívóle­véllel hazánkban tartózkodó nem tartotta be a törvény által előírt magatartási szabályo­kat, ezért a rendőrség kiutasí­totta; az eljárás és a kiutazás költségei a meghívót terhel­ték. Egy másik esetben a kül­földi hosszabb orvosi kezelé­sét a meghívónak kellett kifi­zetnie. Aki huzamosan az ország területén szándékozik tartóz­kodni, annak ilyen célra kia­dott — magáncélú, hivatalos vagy bevándorlási — vízum­mal kell beutaznia. — Sajnos jelenleg is igen sokan tartózkodnak jogellene­sen az országban — folytatta Tóth János. — Nem rendel­keznek vízummal, vagy a meghatározott tartózkodási idő régen lejárt. Megélhetésüket többnyire jogellenes tevékenységgel: engedély nélküli árusítással, prostitúcióval, egyéb fekete munkával biztosítják. A Bala- ton-part erre igen jó alkalmat teremt... A törvény további fejezetei­ről, az engedélyekről, a ren­dészeti szabályokról; kény­szerintézkedésekről követ­kező rendőrségi oldalunkon adunk tájékoztatást. Tamási Rita A nagy forróságban félóránként váltják egymást Izzadnak a rendőrök az útkereszteződésben Már több mint két hete — az építési munkálatok miatt — rendőrök irányítják a for­galmat Kaposváron, a Füredi csomópontban. Hogy a tom­boló nyárban milyen tes- tet-lelket próbáló nehéz fel­adat ez, erről beszélgettünk a forgalomirányításban részt­vevő rendőrökkel. — A forróság csak ráadás — állítja Keresztes Zsolt tör­zsőrmester. — A nagy zajt, az állandó benzingőzt is ne­héz elviselni. Az aszfaltozó­gép szinte ontja a meleget, pedig nélküle is van vagy negyven fok a napon. A vib­rációs úthengertől pedig ráz­kódik a föld. A forgalomirányítóét a me­gyei főkapitányság, illetve a városi kapitányság közleke­dési rendőrei két műszakban végzik: délelőtt 6-tól 14-ig, délután pedig kettőtől este tí­zig. A rendőrök napszaktól függően fél-egyóránként vált­ják egymást. — A kereszteződés köze­pén nagyon sok mindenre kell figyelni — fűzi hozzá Ma­jor Zoltán törzsőrmester —, az sem jó, ha lassú a forgalom, no meg az sem, ha túl gyorsan jönnek az autók. Gyakran előfordul, hogy in­tek, be is jön a kereszteződés közepébe, megáll és mered­ten nézi a nem működő lám­pát. Meg az is, hogy a kijelölt sáv helyett, a bójákat fel­döntve szembemegy a forga­lommal. S ha egy megindul, akkor megy a többi is... — Tapasztalataink szerint nem igazán ismerik a jármű­vezetők a rendőri karjelzése­ket — folytatja Bíró Gábor őr­mester. — Már messziről lát(hat)ják, hogy nem műkö­dik a lámpa, mégis sokan azt figyelik, nem a rendőrt. A kül­földiek egyébként sokkal in­kább tisztában vannak a kar­jelzésekkel. Mint megtudtuk az is elő­fordult, hogy a kereszte­ződés közepén — egy ka­mion és egy Lada — majd­nem összepréselte az egyik rendőrt. Bár váltják egymást, ami­kor letelik az idő fáradtan, a forróságtól verejtékező hom­lokkal, a sapka alatt csata­kossá vált hajjal ülnek be a fák alatt parkoló rendőrau­tóba pihenni. S ilyenkor jól esik a hideg üdítő. Főleg ak­kor, ha ezt derekasan végzett munkájuk elismeréseként ta­xisoktól, netán ismeretlen au­tósoktól kapják. Merthogy ilyen is előfor­dult... (Tamási) Bíró Gábor őrmester a for­galom közepén (Fotó: Csobod Péter) Rafinált Tudja, főtörzs úr, azt hittem, hogy az én nyaralóm, aztán amikor észrevettem, hogy a kérő nem az enyém, há’ mondom, legalább a holmijaimat elhozom! Az Országos Balesetmegelőzési Bizottság ülése Vezet a gyorshajtás Csökkent a halálos balesetek száma — Koncentrált ellenőrzések a hétvégeken Az év első félévében a köz­úti balesetek száma lényegé­ben nem változott az előző év hasonló időszakához képest, a halálos balesetek száma azonban csökkent — állapí­totta meg az Országos Bal­esetmegelőzési Bizottság ülé­sén Keres László rendőr ezre­des. Az ÓBB ügyvezető el­nöke úgy nyilatkozott, hogy csökkent az ittasan okozott közúti balesetek, valamint a gyorshajtás miatt bekövetke­zett szerencsétlenségek száma. Hozzátette: még min­dig a helytelenül megválasz­tott sebesség okozza a leg­több balesetet útjainkon. Nem pusztán arról van szó, hogy »gyakorlat hiányában rosszul mérik föl egy-egy ka­nyar ívét, helyenként a virtus is oka a nem ritkán súlyos baleseteknek. Július elejétől augusztus végéig minden hét­végén koncentrált közúti el­lenőrzést hajt végre a rendőr­ség egy-egy főútvonalon. Föl kell készülni arra, hogy radar­függöny várja a gyorshajtókat, s akik többszörösen megsze­gik a szabályokat, bizony, mé­lyen a pénztárcájukba nyúl­hatnak. Mint elhangzott: az elmúlt hétvégén a 8. számú főútvonalon lezajlott rendőri akció során csaknem ezer járművezetőt bírságoltak meg, elsősorban gyorshajtás miatt.

Next

/
Thumbnails
Contents