Somogyi Hírlap, 1994. május (5. évfolyam, 102-126. szám)
1994-05-28 / 124. szám
1994. május 28., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 23 Szemétégetőt építettek 850 millió márkáért A földvári kórus esete egy bajor „Guldenburggal” Tehéntartó parasztoké a korszerű tejgyár — A közigazgatás megtartotta a járást Zajos koncertsikereket maga mögött tudva érkezett haza Bajorországból a Baiatonföldvári Vegyeskar. Augsburg, Aichach, Kühbach nemcsak kilométerekben számolva esik messze Somogy megyétől. A Berkes László polgármester vezette delegáció a gazdasági, idegenforgalmi együttműködés szándékát, a Kapusné Dojcsák Edit által dirigált kórus csokorba kötött magyar kultúrát vitt magával ajándékba — vissza temérdek tapasztalattal gazdagodva tértek. A földvári kórus koncertje Kapusné Dojcsák Edit vezényletével Aichachban A németek nem felejtenek. Kühbach háromezer lakosú falu. Oktatási központja előtt műalkotás: széttört oszlop emlékeztet a valaha kettészakadt Németországra. A tizenkét órás út végén váró vendéglátók megetették, megitatták a társaságot, aztán rögvest azt tudakolták: milyen az újraegyesülést lehetővé tévő Horn Gyula egészségi állapota a balesete után. Amúgy errefelé is választásokra készülődnek, mégis csendes a vidék. Ha egy bajor felveszi a népviseletet, lehet ő akár felettébb nagy hatalmú ember, önfeledten tud paro- lázni, énekelni, viccelődni a boltossal, a sofőrrel, az errefelé élő legszegényebb emberrel is. A hagyományra fenemód adnak: a faluban él egy „Guldenburg” — az itteni bárónak sörgyára van. Ötezer környékbelit látott vendégül egy hatalmas sátorban (a sörfesztiválon), s a nyitó táncot lejtő ifjú bárót és barátnőjét csillogó szemmel, büszkén nézték a helybéliek. A világ persze fantasztikusan fejlődik errefelé: iskolalátogatáskor kiderült, hogy hiányzik a fogadócsoportból az egyik ötödikes osztályfőnök. Épp a saját CD-lemezét vette föl egy müncheni stúdióban... A rendkívül precíz németek járások alapján szervezték meg életüket. így a legolcsóbb — mondják. Es áttekinthető. Az iskolarendszer, a gyárak, az orvosi ellátás mind ennek alapján működik. Jellemző egyébként: mit mutatnak meg először az idegennek, mit tartanak a legfontosabbnak, mire a legbüszkébbek. A gyerekek, a legapróbbak fejlődését szolgáló létesítmények megtekintése után a programban egy szemétégető meglátogatását tervezték. Három éve alapították az üzemet, amelynek 17 hektárnyi területén tavaly 380 ezer tonna szemetet válogattak el. Európában is modellértékű. A növényi hulladékból kilencezer tonna biohumuszt csináltak komposztálással, a műanyagot és a papírt mintegy 100 munkás kézzel kiválogatja, hogy újra feldolgozzák. A fémeket is kiszedik, s végül a „szemetet” elégetik. 33 ezer tonna salak maradt mindösz- sze, aminek jó részét felhasználják útépítéshez. A nyereségesen üzemelő gyáróriást 850 millió német márkáért építették. 600 ezer ember sze- .mételhelyezési gondját szünteti meg, de a környékbeliek egy része még most is tiltakozik ellene. Korábban hatalmas völgyeket ástak a határban, beleöntötték a szemetet, aztán fóliával, végül földdel borították, füvesítették. Zöld színű dombok-hegyek nőttek Bajor- ország-szerte. A földváriak vendéglátói, a békés kühba- chiak előbb hangosan tiltakozTavaly 380 ezer tonna szemetet válogattak szét tak, aztán fehér falú kápolnát emeltek arra a helyre, ahová egy hasonló dombot terveztek a szakemberek. „A minőség biztosítja a munkahelyet!” Ezt a feliratot látja a járási székhelyen, Aichachban működő tejgyár kapuján a belépő. Húszkilométeres körzetből szállítják ide az alapanyagot, amiből egy óra alatt sajtot készítenek. Görögországba, Brazíliába, Japánba adják el többek között. Megszívlelendő: a gyár egy szövetség tulajdona, s azok a gazdák lehetnek a tagjai, akik tehenet tartanak. Ezer paraszt a tulajdonos. Az üzemvezetőnek havonta kell beszámolnia arról: mennyivel nőtt a termelés, az eladás, és hány új üzleti partnert sikerült felderítenie. 75 millió liter tejet dolgoz fel évente 56 munkás. Itt minden automatizálva van... Kühbach költségvetése az idén 620 millió forintnyi ösz- szeget tesz ki (Földváré ennek a harmada), s az új, szuper- modern óvodát társadalmi összefogással építik. Egyébként csak délig lesz nyitva, mert egy valamirevaló férj egymaga el tudja tartani a családot, a feleségnek nem kell egész nap dolgoznia. A németeknek mindenre van pénzük, ami a napi élet kényelmessé tételéhez kell. Hogy miképp csinálják? Vegyünk egy példát: az iskolások könyveit az állam veszi meg, s a gyerekek egymástól öröklik. Annak viszont fizetnie kell érte, aki szándékosan megrongálja! Rendkívül intenzív társasági életet élnek a küh- bachiak. Uszoda, teniszpályák, NB l-es szintű focipálya, sportcentrum, több zenekar, énekkar, számtalan egylet szolgálja a szabadidő kellemes eltöltését helyben. A falusiak közül többen jártak már a Balaton partján, és nosztalgiával emlékeznek rá. Sokan viszont mostanában az észak-afrikai Tunéziát választják úticélul, mert olcsóbb... A földváriak eljutottak Augsburgig is. Lóháton, nyíllal riogatták a németeket itt, a város alatt több mint ezer éve őseink, de elveszítették a háborút, véget kellett vetni a kalandozásoknak. A vegyeskar viszont csatát nyert az augs- burgi főpolgármesteri hivatal-1 ban rögtönzött koncerten; az új barátok megígérték, hogy ők bizony valószínűleg „elkalandoznak” nyáron a földvári bajor napokra. Kép és szöveg: Czene Attila Az előremenekülés stratégiája A föltámadó Tátompuszta — Itt „tutti” a közbiztonság. Este hét óra után már csak a madárcsiripelést lehet hallani — mondja büszkén Táborosi Sándor, Tátompuszta ifjú lakója. Két társával szorgalmasan gyalulja a farönköt; asztalt, padot formálnak, készülnek a szalonnasütéshez. — Nincs kultúrházunk, s úgy gondoltuk, legyen egy rendes hely a népnek, ahol ballagáskor, névnapokon meg a többi ünnepeken összejönnek... Most lesz a nyolcadik házassági évfordulónk, azt már itt szeretnénk megünnepelni. Olyan babgulyást főzünk, hogy no! A hatalmas fák hű- sében szorgoskodó kis csapattól pár méterre lerobbant autók. Némelyikben tyúkok tanyáznak, jöttünkre is alig rebbennek el. A valamikor szebb időket látott puszta egyik-másik házát kikezdte az idő. Néhány újabb porta is jelzi azonban, hogy Tátom nem néptelenedett el egészen, amikor megszűnt a tehenészetéről és növénytermesztéséről híres állami gazdaság. Bár lakóinak mintegy 70 százaléka nyugdíjas (többen rokkantak is), a hetvenes évek végén betelepült alföldi családoknak és a már itt született fiatalok némelyikének ismét van munkahelye. A Dózsa Zoltán és négy társa által alapított kft-ben 35 pusztalakó dolgozik. — Van kis kert, disznók; nőnek a csirkék, kacsák, a háztájival együtt összejön a havi 24-25 ezer — mondja Táborosi Sándor. — Mindent a Dózsának köszönhetünk, még a közvilágítást is. Csináltatott foci- és kuglipályát, rex- asztalt, olykor — igaz csak magnóra — még táncolni is tudunk a szabad ég alatt. A mozi azonban nagyon hiányzik. Az még a nyolcvanas években szűnt meg. — Egy nagy gondunk van: a közlekedés. A busz reggel csak egyszer áll meg, és ha be akarunk utazni Magyara- tádra, a reggeli műszakot nem tudjuk befejezni. Volt egy féltízes járat is, ám az megszűnt. Hiába megyünk a magyara- tádi önkormányzathoz, nem törődik velünk senki. Letettek a pusztáról. Volt egy hallgatólagosan megválasztott képviselőnk, de ő is lemondott. Szerencse, hogy van ez a segélykérő-telefon, mert ha beteg valaki, 300-500 forintot kell leperkálni egy autóért, ami bevisz az orvoshoz. Tátompusztán 32 család él. A volt tangazdaság egyik-másik épületét már hasznosítja a káefté, egy részük azonban még gazdátlan. Az apró boltban tej, kenyér és a legfontosabb élelmiszerek kaphatók. Itt van a kocsma is, ám Dózsa Zoltán szerint a tátomiak mértéket tartanak az italozásban. Az idősekre azonban csak a szomszéd nyit ajtót. Panaszkodnak: nem kapnak elég segélyt, megvonják a közgyógyellátást, és a rokkantsági nyugdíj fizetése is akadozik. Csaba Erzsébet és Kát Kál- mánné egymást segítik a sírásban. Aztán áldják Dózsát, aki olykor gondoskodik róluk, s ha megszorulnak, átmenetileg támogatást is ad. — Ezeknek az embereknek szükségük van a segítségre — mondja a kft vezetője. — Egy postai feladóvevényt sem tudnak kitölteni; nem tudnak megfogalmazni egy hitel- igénylő lapot. Valakinek segíteni kell rajtuk. Jó viszonyban vagyok a magyaratádi önkormányzattal; ígérték is, hogy megoldják a gondokat, de eddig elmaradt. Dózsa Zoltán az újjászülető tehenészet ügyvezető igazgatója, 1972 óta dolgozik az agrárszakmában. Az állami gaz- daságban is vezető volt: ismeri a környéket, ért az emberek nyelvén. Neki és társainak köszönhető, hogy tavaly óta a 750 hektáros tehenészeti telepen 350 holstein nevelődik, s napi 5-6000 liter extra minőségű tejet ad. — Itt egymásra van utalva a tehenészet és a település — mondja, amikor a puszta jövőjéről faggatom. — A szarvas- marhának hajnali négykor enni kell adni, és délután négytől hétig ismét mellette kell lenni. Ezt a munkát csak az itt élők tudják vállalni; ezért kell gondoskodnom arról, hogy a körülményeik is jobbak legyenek. A dolgozónak azonban hosszú távon mégsem kifizetődő. Itt ugyanis a fejő keres a legtöbbet, őt viszont 50 éves korára már könnyebb munkakörbe kell áthelyezni, mert nem bírja a nehéz fizikai munkát, s így csökken a keresete. A gondokról szólva megtudom: a kommunális költségtérítés rendje sincs tisztázva. A gazdasághoz vehető bekötőutat a kft-nek kellett megvennie, ugyanakkor ezt használja a Volán, a polgári védelem és az áruszállító is. Minden házhoz vettek egy kukát, és két konténert is elhelyeztek a telepen. A költségek azonban csak a kft-t terhelik. Furcsa vállalkozásnak tűnik a tátompusztai. Ám aki nemcsak a mának él, hanem előre tekint, az tudja: a tehenet is csak addig lehet fejni, amíg van takarmány. A munkások addig lesznek hasznot hozó dolgozói a káeftének, amíg megbecsülik őket. Dózsa Zoltán az előremenekülés stratégiáját választotta. Bízik a mezőgazdaság talpra állásában. Vallja: kell hogy legyen jövő, mert marha és sertés nélkül nem maradhat az ország. Várnai Agnes Készül a szabadtéri „művelődési ház”
