Somogyi Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)

1994-04-18 / 90. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. április 18., hétfő Hegesztőasztal - oktatásra Saját ötletük alapján készítették el a Rippl-Rónai József Közlekedési Szakközépiskola tan­műhelyében azt a villamos hegesztőasztalt, amit a gyakorlati oktatás során az iskola több mint ötszáz tanulója használ. Jelentősége abban áll, hogy a munkát végző tanulót vagy oktatót, megfelelő védőüvegen keresztül többen tanulmányozhatják közelről Fotó: Kovács Tibor Százezerből háromezer-ötszáz határozat Munkában a falugazdászok Alig több, mint egy hónapja annak, hogy Somogybán negyvenhárom falugazdász megkezdte munkáját. Indulá­sukhoz, kezdésükhöz sok hasznos tanácsot, tudnivalót, ja­vaslatot kaptak egy egyhetes képzés során. Aztán útra kel­tek, ki négy-öt, ki nyolc-tíz településen segíti a kezdő és a leendő mezőgazdasági vállalkozókat. T ermékfelelősség új jogszabályban Az egészséges élelmisze­rek előállítása érdekében az állam olyan szabályozást ala­kított ki, amely megszabja azokat a követelményeket, amelyeket az előállítóknak be kell tartaniuk. Ez nemcsak a hazai piacon igen fontos köve­telmény, hanem az Európai Unióban is. A termékfelelős­ségről intézkedő új jogsza­bály, amely az év elején lépett életbe, fokozott felelősséget ró mindenekelőtt a termékek előállítóira. A termékfelelős­ség nem terjed ki a mezőgaz­daság és a vadászat feldolgo­zatlan termékeire. Környezetbarát benzinkút Százhúszmillió forintos be­ruházással, a környezetvé­delmi kívánalmaknak minden szempontból megfelelő ben­zinkutat építettek s adtak át Szombathelyen. Az üzem- anyagtöltő-állomás földalatti tartályai kettősfalúak, s a két fal közt jelzőfolyadék van, aminek alkalmazásával azon­nal észlelhetik a szivárgást. A különleges fóliával védett földalatti csövekből sem juthat ki benzin vagy gázolaj. Száműzik a vadkendert A Fővárosi Önkormányzat megkezdte egy monitoring rendszer mérőpontjainak kié­pítését, hogy figyelemmel kí­sérhessék a parlagfű (vad­kender) és más allergizáló gyomnövények elterjedését a főváros területén. A népbe­tegségnek számító pollenal­lergia kiváltó okának meg­szüntetésére már tavaly szak­értői bizottságot hoztak létre. Felkérték a Keszthelyi Agrár- tudományi Egyetem specialis­táit is arra, hogy a vegyszeres és a mechanikus védekezés lehetőségeiről szakértői ta­nulmányt készítsenek. Tilos a feketemunka Wolfgang Schüssel osztrák gazdasági miniszter külön rendelkezésben kívánja kiter­jeszteni azoknak a büntetését, akik „feketén” foglalkoztatnak munkásokat. Eddig csak azo­kat a vállalatokat sújtották pénzbírsággal és más szank­ciókkal, amelyeket munkavál­lalási engedéllyel nem rendel­kező külföldiek alkalmazásán kaptak rajta. A jövőben mind­egy lesz, külföldi vagy bel­földi-e a feketén foglalkozta­tott, kiróják a büntetést: első alkalommal ötezer, ismétlődés esetén 250 ezer schillinget. Az első hónap tapasztala­tairól Lukács Zoltánnal, a megyei földművelésügyi hiva­tal vezetőjével beszélgettünk. — Több tény is arra utal, hogy kedvező a falugazdá­szok fogadtatása, pozitív a megítélésük. Döntő többsé­gük helyet, telefont kapott a polgármesteri hivatalokban, panasz, vita csupán egy-két esetben fordult elő a falugaz­dász személyének kiválasz­tása miatt. — Most az induláskor, ezen a tavaszon milyen gon­dokkal fordultak leginkább hozzájuk a gazdák? — A „paletta” gazdag és széles. Attól kezdve, hogy mit vessenek, a terményt majd hogyan értékesíthetik, milyen növényvédőszereket használ­janak és hogyan, — egyszó­val a közvetlen, gyakorlati, gazdálkodási fogásoktól kezdve, a különböző pályáza­tok, támogatási- és hiteligé­nyek elkészítéséig rendkívül sok mindennel foglalkoznak. Itt a megyei földművelésügyi hivatalban jól érzékelhető ez. Észrevehető, hogy a falugaz­dászok megjelenése óta a dolgok többsége helyben el­intéződik. A hivatal olykor rendkívül zsúfolt ügyfélfor­galma lényegesen lecsök­kent. Ez nemcsak az itt dol­gozó „maroknyi” csapatnak jelent előnyt, hanem elsősor­ban a gazdálkodóknak, akik­nek nem kell minden ügyes-bajos dolgukkal, olykor a megye távoli pontjáról Ka­posvárra utazni. — A nélkülözhetetlen kap­csolatépítés sikerére utal ez a körülmény. — Sok jó módszerrel talál­koztunk. Jónéhányan például falufórumot tartottak, segíte­nek a gazdakörök szervezé­sében. Ezek a megmozdulá­sok nemcsak az egymás jobb megismerését szolgálják, ha­nem azt is, hogy nyilvánva­lóvá váljon: az adott települé­sen, területen milyen gondok nehezítik leginkább a gazdál­kodók tevékenységének ki­bontakozását. — Születtek azóta új törvé­nyek, országosan is sok szó esik arról, hogy gyorsítani kel­lene a részaránytulajdonok kiadását. Van-e, lesz-e eb­ben szerepük a falugazdá­szoknak? — Az erdőbirtokossági tör­vény végrehajtásával kapcso­latos teendőkről rövidesen megyei tanácskozást szerve­zünk az egységes értelmezés érdekében. A földkiadóbizott­ságokkal kapcsolatos új in­tézkedések pedig lehetővé teszik, hogy ott, ahol nem működik ez a bizottság ösz- szehívják a részaránytulajdo­nosokat és új bizottságot vá­lasszanak. Ezt kezdemé­nyezni, segíteni kell a falu­gazdászoknak. — E téren Somogybán mi a tapaszatalat? — Megyénkben a földkiadó bizottságok mintegy tíz szá­zaléka nem működik, negy- ven-ötven százalékuk „gyen­gélkedik”, vagyis valójában alig felük teszi a dolgát. A számok nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy a mintegy százezer határozatból ezi- deig csak háromezerötszáz született meg. Vagyis a lema­radás nagy itt is, és fontos ér­dek, hogy a folyamat gyorsul­jon. A falugazdászokra e te­kintetben is jelentős tenniva­lók várnak. V. M. Pécs Expo” 15. Pécsi Nemzetközi Vásár % 1994. június 23-29. Pécs, Nevelési Központ X A Pécsi Nemzetközi Vásárt a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma támogatja Jelentkezés: 1994. április 30-ig a PIV Kft-nél 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. telefon: (36)72/315-653, 442-757 tel./fax: (36)72/310-465 „Ausztria-Magyarországon” kiállítás a „Pécs Expo”-n DÖM TOURIST Dóm Tourist Utazási Iroda Kaposvár, Csokonai köz 8. /MÁV. menetjegyirodai Tel. : 1821313 - 335 AKCIÓ! Foglalja le alábbi útjainkat, áprilisban 5 - 15 % -os kedvezménnyel I Tunézia 1 hét repülővel , szállodában , félpanzióval 30.860 FT/főtől. Április 14, 21, 28 -i indulásoknál 20%, mágus 5, 12 -i indulásnál 15 % , | minden más indulásnál 10 % kedvezmény. Kréta 1 hét repülővel, apartmanos elhelyezéssel, * önellátással 21.485 Ft / főtől , szállodában, félpanzióval 33.815 Ft / főtől. Május 29, és június 5 -1 indulásnál 10 %, minden más indulásnál 5 % kedvezmény. Korfu 1 hét repülővel , apartmanos elhelyezéssel, önellátással 19.900 Ft / főtől, szállodában, félpanzióval 26.335 Ft / főtől. Május 29 és június 5-i indulásnál 10 %, minden más indulásnál 5 % kedvezmény. Mallorca 1 hét szállodában, repülővel, félpanzióval 37.100 Ft / főtől. Minden indulásra 15 % kedvezmény! Várjuk Önöket irodánkban! 89. Ötletkereskedő Ehhez a vállalkozáshoz sem kell iroda, raktár, árukész­let, és mégis sok pénzt lehet vele keresni. Sok embernek jutnak eszébe olyan ötletek, amelyek megvalósításával jobbá, egyszerűbbé és gaz­daságosabbá lehetne tenni egy munkafolyamatot. Ezek általában sajnos ötletek is ma­radnak, ritkán jutnak el a meg­valósításig. Az emberek több­sége nem tudja hová fordul­jon, ha valamit feltalált, vagy egyszerűen csak nincs ideje és kedve ahhoz, hogy megke­resse a megfelelő fórumot. Az ötletkereskedő feladata megtalálni ezeket az új és hasznos ötleteket, és megke­resni azokat, akik felhasznál­hatják a találmányt. Egy ame­rikai fiatalember egy alkalom­mal vett magának egy nagy ál­lólámpát, amelyet a fotelja mellé állított. A lámpa nagyon szép volt, de volt egy hibája: a be- és kikapcsoláshoz mindig fel kellett állnia a fotelból. Vett egy kapcsolót és átkötötte a vezetéket, így a földön levő kapcsolót lábnyomással lehe­tett kezelni. Ezek után felvette a kapcsolatot a lámpa gyártó­jával, és felhívta a figyelmüket arra, hogy kitalált valamit, ami­től a lámpa praktikusabb lett. A cég megvásárolta a talál­mányt, és a fiatalember jó pár ezer dollárral gazdagabb lett. Ha ügyesen fog az üzlethez akkor néhány újsághirdetés után már csak az ötleteket kell várnia. Ha talált néhány olyan ötletet, amiben fantáziát lát, és úgy találja, hogy másoknak is tetszene, lépjen érintkezésbe a gyártókkal és egyezzen meg az ötlet gazdájával a pénzügyi kérdésekben! Ötven százalé­kos részesedés általában mindkét fél számára elfogad­ható, de mindenesetre fordul­jon ügyvédhez, írasson egy mintaszerződést! A szerző­désben lehetőleg legyen benne, hogy önnek kizáróla­gos joga van az adott ötlet ér­tékesítésére egy bizonyos ideit, mondjuk két évig! A nyelvismeret előnyt jelent ebben az üzletben, így külföldi cégeket is meg tud keresni ajánlatával. Ne keseredjen el, ha az önhöz érkező ötletek többségükben használhatat­lannak tűnnek. Mindenki zse­niálisnak képzeli a saját talál­mányát, de valószínű, hogy ta­lál néhány olyan ötletet is, amelyek sikerre viszik önt. A már leadott ötleteket meghallgathatja telefonon is, hívja a 06-90-309008-as tele­fonszámot! (Folytatjuk) Szeretne On több pénzt csinálni? Jöjjön el az American Business School kétnapos eladástechnikai tanfolyamai valamelyikére! Mint a Somogyi Hírlap olvasója kedvezményt kap és megismerkedik más üzlettulajdonosokkal, vállalat- vezetőkkel, managerekkel, üzletkötőkkel, kereskedőkkel, azaz vállalkozókkal vagy leendő vállalkozókkal. Még ma kérjen részletes tájékoztatót programjainkról! American Business School: 1112 Budapest Goldmark K. u. 14. Telefon: 15-53-161; 17-51-477; (9-16 óráig). Fax.: 15-51-524 Az államkötvények vételi- és eladási árfolyamai 1994. április 15. nettó vételi kötv. árfolyam % nettó eladási árfolyam % felh. kamat % 1994.04.15. eladási árf.-hoz tartozó hozam % 1994/A 100,00 100,50 <J 9,25 1994/B 94,41 94,99 5,66 24,75 1995/A 87,93 88,95 8,90 24,45 1995/B 87,55 88,63 7,17 24,36 1995/C 93,90 94,55 3,50 24,80 1995/F 91,48 92,37 13,17 24,68 1995/G 93,33 94,31 13,25 24,59 1995/H 93,02 94,06 11,59 24,51 1996/A 85,39 87,06 4,88 23,28 1996/B 89,63 90,85 3,98 24,19 1996/C 89,52 90,77 3,07 24,14 1996/F 88,80 90,19 15,97 23,90 1997/C 84,42 86,14 2,10 23,11 1997/D 99,50 100,30 6,77 1997/E 99,50 100,30 1,90 1998/A 99,50 100,10 2,06 Az államkötvényeket bruttó árfolyamon forgalmazzuk. Bruttó árfolyam = nettó árfolyam + az esedékesség ngpjáig felhalmo­zott kamat. A megjelölt árfolyamok az 1994/A kötvény esetében max. 1 millió Ft névértékű kötvény vételére, illetve 1 millió Ft névértékű kötvény eladására jelentenek kötelezettséget. A többi államkötvénynél a vételi li­mit 1 millió Ft, az eladási limit 3 millió Ft. Az államkötvényeket az MNB Somogy megyei Igazgatóság forgalmazza (7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4., telefon: 82/419-411, telefax 82/412-959), ahol részletes információt nyújtanak az érdeklődőknek.

Next

/
Thumbnails
Contents