Somogyi Hírlap, 1994. április (5. évfolyam, 77-101. szám)
1994-04-09 / 83. szám
1994. április 9., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SZÍNES HÉTVÉGE 23 Két vizsgálat azonos következtetése: Mégiscsak egyetlen Éva anyánk volt Beindult a Fehér Mennydörgés akció Hamburgi napfény indiánoknak A nap, amely oly fontos szerepet játszik az indián kultúrákban, most megkönnyíti egy indián törzs életét. Hamburg ugyanis napfényenergiát gyűjtő' berendezéseket adott a dél-dakotai Pine Ridge indiánrezervátum lakóinak. Két, egymástól függetlenül megjelent tudományos vizsgálódás is arra a következtetésre jut, hpgy az emberiség egyetlen „Évától” származik, vagyis egy olyan ősanyától, aki mintegy 200 ezer évvel ezelőtt élt Afrikában. Szemben azzal a nézettel, hogy az ember a Földön több helyen, egymástól függetlenül fejlődött, a Nature című folyóirat egyik cikke és egy másik, statisztikai alapokon nyugvó kutatás egyaránt arról számol be, hogy az emberiség mégiscsak egyetlen forrásból származhat. A DNS-lánc genetikai vizsgálatával foglalkozó kutatók már 1987 óta feltételezik az egyetlen ősanya létét, s most ez nyert megerősítést. A másik elemzés úgy jutott el az egyetlen ősanya teóriához, hogy egy statisztikai módszerrel, a mátrix-korrelációval a különböző területekről származó emberi koponyákat hasonlított össze. A kutatások arról továbbra sem adnak felvilágosítást: pontosan hol is lehetett az emberiség bölcsője, vagyis az a hely, ahol Éva ősanyánk élt. Az első 12 sioux indián család már napfényből nyeri az elektromos áramot — közölte a DPA német hírügynökség munkatársával a hamburgi csoport vezetője, Inge Di Mar. A hamburgi akciót „Fehér Mennydörgésének nevezik. Születése ugyanis annak köszönhető, hogy Di Mar asszony 1992-ben a salzburgi uránium-világkonferencián megismerkedett Guy White Thunder 67 éves indián törzsfőnökkel. (White Thunder Fehér Mennydörgést jelent.) White Thunder panaszkodott, hogy lakóhelyén radioaktív szennyezés észlelhető. A dél-dakotai rezervátumban húszezren élnek nyomorúságos körülmények között; a legtöbb házban nincs áram sem. A radioaktív szennyeződés ugyanúgy fenyegeti a lakosság egészségét, mint a nyomorúság okozta alkoholizmus. Di Mar asszony hamburgi csoportja német vállalatoktól, egyesületektől és családoktól gyűjtött össze annyi pénzt, amennyivel 12 család számára 25 éven át biztosítja az áramot. Folytatják a gyűjtést, mert minden egyes háztartás árammal való ellátása 1000 márkába kerül. Az indián törzs most visz- szaemlékszik egy régi hagyományára. „A naptáncot járjuk” — mondta White Thunder, a 69 éves törzsfőnök az adományozó csoport tagjainak. „Azelőtt mindig a nappal éltünk, később, sajnos, elfelejtettük”. Most olyan öröm ez, amely hét generáció életét is meghatározza. Hanoi Nessie A vietnami főváros lakóit egy, a város szívében levő tóban élő óriásteknős ejti ámulatba. Maga a tó neve, a „Visz- szaadott kard” is egy régi legendára utal. A fényképek alapján a hüllő roppant méretű: legalább három mázsát nyom. A tősgyökeres hanoiak szerint Hanoi „Nessie-je” általában téli hajnalokon tűnik fel a víz felszínén, amikor köd száll a tóra. Mostanában az évszakhoz képest meglehetősen hideg van a vietnami fővárosban, ezért bukkan fel a teknős a szokásosnál gyakrabban. Huszonöt évvel ezelőtt a tóból már kihalásztak egy negyedtonnás, több mint két méter hosszú teknőst. A kitömött állat ma a tó partján álló „Nefrit pagodát” díszíti. NGARIA WIENERBERGER Téglaipari Rt. Hogyan zárjam le? A POROTHERM® födém a téglával, áthidalóval és koszorútéglával együtt alkalmazva a ház szerkezete egységes rendszerré válik. A födém kialakításához két alapvető elemre van szükség. A POROTHERM® födémgerenda kerámia borítású vasbetongerenda. Kis tömegének köszönhetően köny- nyen, akár kézzel is beemelhető, a födém megépítése nem okoz nehézséget. Teherbírása kiváló. Kerámia felülete könnyen vakolható. A födémgerendák közé kerül a POROTHERM® béléstest, ez a kerámia anyagú elem két méretben is kapható. Az így elkészült födém megnyugtató lezárása a falaknak. A POROTHERM® rendszer összes eleme megvásárolható a helyi kereskedőknél, ahol prospektussal illetve tanácsadásai is segítjük az építkezőket. A POROTHERM® termékek számtalan előnye közül kettőt külön kiemelnénk: Q jk Beszerezhetőség Jill A POROTHERM® rendszer elemi egy heyJI lyen beszereztők a helyi kereskedőknél, ^ így a fuvareszközök is optimálisan kihaszKörnyezetbarát anyag és technológia A POROTHERM® rendszer elemeiben közös, hogy alapanyaguk az égetett agyag, ebből környezetkímélő technológiával állítják elő a kerámiát. Kérem küldjenek címemre részletes információt Név:..................................................................................... Cím:..................................................................................... Tel.: ..................................................................................... H ungária Wienerberger Téglaipari Rt. 1115 Budapest, Bánk bán utca 17. Tel.: 185-2266 Fax: 185-1610 POROTHERM® Turistaszédítő keleti rafinéria Gagyizás thai módra ritka drágakövekkel A pesti utcákról ismert „gagyizás” ártalmatlan pusztai romantika azokhoz a veszedelmekhez képest, amelyek a Távol-Keleten, például Thai- földön leselkednek az európaira. A külföldi itt könnyen egy kolosszális színjáték áldozatává válik, amelyet keleti rafinériával rendeznek meg. Az egyik leggyakoribb és legtöbb jövedelmet hozó szemfényvesztés — főleg Bangkokban és Chiang Maiban, Tahiföld második legnagyobb városában —, hogy a turistát egy magát diáknak vagy belföldi turistának kiadó helybeli személy megkörnyékezi és állítólagos ékszerboltba csalja. A bűnözők valóságos Pa- tyomkin-falut építettek fel a külföldiek megtévesztésére. Az elegánsan berendezett irodaházban angolul kiválóan beszélő, egyenruhába öltözött személyzet fogadja. A falakon poszterek mutatják be a kék zafír bányászatát, a csigalépcső tövében két drágakőcsiszolómunkás úgy tesz, mintha épp csiszolna valamit. A csinos női alkalmazott tökéletes angolsággal beszél. Thai útitársunkat később az irodában látjuk viszont, amint épp kék drágakövekből válogat. Még hitelkártyáját is előveszi, hogy lássuk: fizet... Eztán ő elvonul, s mi kettesben maradunk a bájos hölgygyei, aki még arra is megtanít, hogyan különböztessük meg a hamis kék zafírt a valóditól. Az ipari-üzleti titkok feltárása után megkapjuk a magyarázatot: magánszemélyként kis meny- nyiségben vámmentesen vihető ki az országból kék zafír, s nagy haszonnal adható tovább külföldön. A gengszterek azt a látszatot keltik, mintha a külföldit csak afféle bocsánatos bűnbe, vámcsalásba vonnák be... A csábítás nagy, kockázat pedig szinte semmi. — De mi nem tudjuk, hol lehet eladni a kék zafírt Budapesten — tétovázunk. — Nem baj. Mi ismerjük a piacot Magyarországon is — mondják, mindezt egy thai vidéki városban, Chiang Maiban. Csakhogy turistánknál nincs annyi pénz. Ez sem akadály: a súlyos vámokkal sújtott, s ezért az egyéni turisták közreműködésért ráutalt cég hitelkártyát is elfogad. Ha a csóró magyar turistának még hitelkártyája sincs, akkor megko- paszthatatlan. Magyar turistánk végül is azzal a jóleső érzéssel távozik, hogy törvénytisztelő állampolgárként utasított vissza kecsegtető üzleti lehetőséget. Csak otthon hűl meg ereiben a vér, amikor szállásadója felvilágosítja, hogy szó sincs az „állam átveréséről”, hiszen hamis drágaköveket próbáltak rásózni valódi pénzért. A thai idegenforgalmi hatóságok szórólapokon figyelmeztetik a turistákat az efféle ékszervásárlás veszélyeire. A Thaiföldre utazók számára aranyszabály például, hogy nem fogadhatnak el ismeretlentől italt, cigarettát, „fekete” idegenvezetők ajánlatait, nem szabad elhinni, ha a bangkoki királyi palota ezen a napon zárva van... Ne fogadjuk el mégoly csinos hölgyek utcán elhangzó masszázsajánlatait se! Ne utazzunk (éjszaka) olcsó autóbuszon, amely a normál tarifa töredékéért szállít: ezeken a buszokon rendszerint bűnözők is utaznak, akik keleti rafinériával rabolják ki az utasokat. Borsos Sándor Tisztelt választópolgár! Köszönöm a lakásomra eljuttatott kopogtatókat, mert így vált lehetségessé indulásom FÜGGETLEN KISGAZDA FÖLDMUNKÁS és POLGÁRI PÁRT 1-es választókerület képviselőjelöltjeként Szavazáskor kérem támogatásukat (Fizetett politikai hirdetés) Dr. Gueth Gyula főorvos KENYÉR - MUNKAHELY - NYUGDÍJért (39535)