Somogyi Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-21 / 67. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. március 21., hétfő Olajszennyeződés a Bodrogon Tartós védekezésre kell be­rendezkedni a Bodrogon az Ukrajnából eredő olajszeny- nyeződés miatt. A szlovák vízügyi szervek a Bodrogon 12 merülőfalas védekezési pontot építettek ki, ennek elle­nére Alsóbereckinél magyar területre is átjutott a gondat­lanságból, illetve bűncselek­ményből keletkezett olaj­szennyeződés. Bár egy nap alatt csaknem 30 százalékkal csökkent az országhatárnál a folyón érkező olaj mennyi­sége, a Bodrog vízfelületének mintegy felét teríti be gázolaj. CIC bankcsoport budapesti irodája A francia Crédit Industrielet Commercial bankcsoport megnyitotta első budapesti képviseleti irodáját az I. kerü­let Fő utca 10. szám alatt. A fővárosi iroda feladata lesz többek között a magyar válla­latok és a bankcsoport francia ügyfelei közötti partnerkapcso­latok elősegítése, a magyar bankokkal kialakított kereske­delmi kapcsolatok fejlesztése és nagy jelentőségű beruhá­zások finanszírozása. Ez utóbbiak közül a CIC csoport részt vesz a Budapest-Kele- bia vasútvonal újjáépítésének támogatásában is. Hitelből Győrött Háromszáz millió forintos hi­tel felvételét hagyta jóvá a Győr városi közgyűlés. Erre azért van szükség, hogy a ko­rábban megkezdett beruhá­zásokat folytathassák, illetve befejezhessék. Az ez évre el­fogadott városi költségvetés egyébként 650 millió forintos hitelösszeggel számol, ennek most a felét kívánják felvenni, egy, illetve három éves futam­idővel, az első negyedévre 23 százalékos kamattal. A továb­biakban a kamat mértékéről negyedévenként állapodnak meg a hitelt nyújtó pénzinté­zettel. Nemzetközi gázipari napok Esztergomban A gázipar lett az elmúlt években hazánk egyik legkor­szerűbb, s még napjainkban is dinamikusan fejlődő iparága, amely széles körű lakossági igényt elégít ki. A nemzetközi gázipari napok megnyitóján mintegy kétszáz hazai, vala­mint angol, francia, német, olasz és osztrák elméleti és gyakorlati szakember vesz részt. A szakmai fórumon el­mondták: hazánkban évente tízmilliárd köbméter gáz fogy el, s ennek mintegy felét ter­melik ki a hazai lelőhelyeken. Húsz év múlva azonban kész­leteink minimális mennyiségre csökkennek, s emiatt szinte a teljes szükségletet külföldről kell beszerezni. A jelenlegi importra egy, az Oroszor­szágból Ukrajnán át érkező vezetékrendszer szolgál. Az emiatti kiszolgáltatottságot mielőbb meg kell szüntetni. Expo kínai licittel Mini expo néven termék- bemutatót és menedzser ta­lálkozót rendezett Salgótar­jánban a Mini Expo Club Bor- sod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyei, budapesti, va­lamint szlovákiai élelmiszer- ipari és gasztronómiai cégek részvételével. A hagyomá­nyos üzleti rendezvények ha­tékonyabb formájául szánja a régiónkénti mini expókat. Az ötletet az Expo előrendezvé- nyeként kívánja elismertetni. 67. Házi cukrászat Vásárvisszaszámláló A hét végén kapunyitás (Folytatás az 1. oldalról) Itt lesz a Mitsubishi és a Ko- randó, s bemutatja luxusautó­ját a svéd Saab. A világcégek mellett ott sorakoznak majd a kaposvári kisvállalkozók. Be­mutatkozik például a Sulibolt, amely könyveket és iskola­szereket, a Hétszínvirág, amely játékokat és ajándéko­kat, valamint az M+V, amely olcsó magyar Nova papírter­mékeket árusít. A húsvét kö­zeledtével valószínű sokan örülnek a hírnek, hogy lesz kedvezményes sonka is a vá­sáron, lehet majd kapni virá­got és virágmagot, s ter­mészetesen a kiskerttulaj­donosok a teljes vetőmag­— 262 ezer 800 hektár megyénkben a szántóterület, ebből 42 ezer 138 hektáron vetettek őszi búzát, 4008 hek­táron rozsot, 16 ezer 893 hek­táron őszi árpát és 4341 hek­táron triticalet. 6341 hektáron telelt a repce — mondta Varga Gábor, a megyei föld­művelésügyi hivatal osztály- vezetője. 50 ezer hektáron terveztek búzavetést Somogybán, de a korai, novemberi hóesés ki­parancsolta a vetőgépeket a földekről. így is mintegy 6 ezer hektárral nagyobb terüle­ten bokrosodik napjainkban a kenyérnekvaló, mint két évvel ezelőtt. Rozsból, őszi árpából szinte azonos a vetésterület. A triticale a magángazdasá­választékból csemegézhetnek. Az idei tavaszi vásár egyút­tal utazási kiállítás is. Jönnek ide utazási irodák és külföldi cégek. Itt lesz a szlovén konyha, és itt lehet befizetni isztriai nyári társasüdülésre. Lesznek olyan utazási irodák, amelyek a vásáron lekötött utakra kedvezményt adnak. A rendező, a Duó Vásáriroda a gyerekeknek kedves megle­petéssel is szolgál. Minden gyerekjegy mellé jár egy nyu­szi kitűző ajándékba. Egy hét múlva vásár Ka­posváron a volt gépészeti szakközépiskola és kollégium valamennyi termében és az épület előtti szabad téren is. gokban lett közkedvelt takar­mány-kalászos, a tavalyihoz képest duplájára nőtt a vetés- terület. — Az elkövetkező napok­ban összesítjük az őszi veté­sek állapotáról érkezett jelen­téseket, de az őszi és téli csapadék, a talajok vízkész­lete már önmagában remény­keltő — mondta Varga Gábor. Somogybán az 1992 évi 26 ezer 137 hektárról 20 ezer hektárra csökken idén a vetet- len szántóterület. A földműve­lésügyi hivatal adatai szerint 1992-ben 145 hektár volt a vetetten magántulajdonú szántó, tavaly már 2 ezer, idén pedig mintegy 1800 hek­tár marad parlagon. (Mészáros) Készüljön fel a sikerre! Ez a sorozat azért ké­szült, hogy különféle üzleti lehetőségeket mutasson be önnek. Még ha egyet sem választ ki a következő 100 ötletből, akkor is segítik formálni a gondolkodását. Mindenekelőtt arra mutat­nak rá, hogyan kezdhet üz­leti vállalkozásba kevés pénzzel vagy éppen tőke nélkül. A legtöbb itt felsorolt üzlet elkezdhető részmun­kaidőben is. így felépíthet egy új üzleti vállalkozást anélkül, hogy feladná a régi munkáját. Ne feledje, hogy ezek az ötletek sok ezer embert tet­tek Amerikában sikeressé. Célom nem az volt, hogy üzleti tervet készítsek az ön számára, hanem hogy rö­vid, egyszerű ötleteket ad­jak, melyeket természete­sen át kell tenni a magyar gyakorlatba. Gondolja át hogyan csinálhatja ön másképp, mint a többiek! A hamburger is egy egyszerű ötlet, mégis vannak cégek, amelyek világsikert arattak vele. Frank Aponyi Mindannyian tudjuk, hogy az üzletben készen vásárol­ható sütemények általában közel sem olyan ízletesek, mint a házi készítésűek. Ha ön finom süteményeket ké­szít, és van ambíciója, akkor házi sütödéjét otthonában megvalósíthatja. Nem kell hozzá más, mint ami egyéb­ként is rendelkezésére áll: egy konyha. A legjobb, ha eleinte csak egyetlen süte­ménnyel foglalkozik, azzal, amihez a legjobban ért. Ha mondjuk ön fenséges csoko­ládétortát készít, akkor ezzel valószínűleg nagy sikert fog aratni saját konyháján kívül is. A sikerhez azonban az is kell, hogy ön anyagilag is jól járjon. Ennek pedig az a titka, hogy pontosan szá­molja ki, mennyibe kerül az alapanyag, amit felhasznál. Amikor elkészült egy mintá­val, vigye azt el néhány kör­nyékbeli üzletbe és étte­rembe! Készítsen csomagokat, amelyekbe több süteményt becsomagol, a dobozra írja rá, hogy „Házi készítésű csokoládétorta” és ez bizto­san felkelti majd a vásárlók figyelmét! Az egészséges táplálko­zás és a fogyókúrák koráb­ban egyre nagyobb igény van a mesterséges ízesítésű édességek iránt is. Az ilyen édességek általában jóval drágábbak, mint a cukorral készítettek, de előállításuk nem kerül annyival többe. Ma már Magyarországon is megtalálható ezen ízesítők széles választéka, amelyek­ből ön tetszés szerint vá­laszthat. Fontos szempont lehet, hogy ezen a területen még mindig hiánypiac van, tehát a kereslet sokkal na­gyobb, mint a kínálat. Ha ön ezt felismeri, akkor egyedi kínálatot tud teremteni és nem fog túl nagy konkuren­ciával találkozni. A süteményeket darabon­ként, dobozonként vagy ki­lónként árazza, attól füg­gően, hogy hol adja el! Árai ne legyenek alacsonyabbak, mint a konkurenciáé! Hogy mennyit tud eladni süteményeiből, az az idejé­től és leleményességétől függ. Ha egyszer már sike­res lett, meg kell őriznie ugyanazt a színvonalat, nem szabad „nagyüzemi” terme­lésbe átmenni, mert az a mi­nőség rovására megy. Ünnepek alkalmával kiter­jesztheti tevékenységét egy házhozszállítási szolgálattal. Ezt plakátokon vagy a helyi újságban hirdesse ehhez hasonló szöveggel: „Házi készítésű bejglit házhoz szállítok!” A már leadott ötleteket meghallgathatja telefonon is, hívja a 06-90-309008-as te­lefonszámot! (Folytatjuk) Szeretne Ön több pénzt csinálni? Jöjjön el az American Business School kétnapos eladástechnikai tanfolyamai valamelyikére! Mint a Somogyi Hírlap olvasója kedvezményt kap és megismerkedik más üzlettulajdonosokkal, vállalat- vezetőkkel, managerekkel, üzletkötőkkel, kereskedőkkel, azaz vállalkozókkal vagy leendő vállalkozókkal. Még ma kérjen részletes tájékoztatót programjainkról! American Business School: 1112 Budapest Goldmark K. u. 14. Telefon: 15-53-161; 17-51-477; (9-16 óráig). Fax.: 15-51-524 TAVASZI HATARSZEMLE Csökkent a vetetlen szántó Somogybán Benzinkút Vízváron Üzemanyagtöltő állomást avattak Vízváron. Az ellátatlan térségek gondját enyhíti a ka­posvári Ferrokrom Kft azzal, hogy a vízvári vasútállomás mellett benzinkutat nyitott. Há­rom fajta üzemanyagot tankolhatnak a gépjármű tulajdonosok. A cég tervei között szere­pel különböző olajok, adalékanyagok forgalmazása is. Fotó: Kovács Tibor Gerbovics Jenő Oroszországban Az orosz Parasztpárt meghí­vására Oroszországba utazott Gerbovits Jenő, a Parasztszö­vetség főtitkára. A kisgazda so­mogyi országgyűlési képviselő ezt megelőzően a Horvát Pa­rasztszövetség meghívására a szomszédos országban járt. Növényvédős falugazdászok Tizenöt somogyi falugaz­dásznak van speciális növény­védős szakvégzettsége is. A többieket felkészítik a növény- védelmi munkák szervezésére. Az államkötvények vételi- és eladási árfolyamai 1994. március 19. nettó vételi kötv. árfolyam % nettó eladási árfolyam % feih. kamat % 1994. 03.19. eladási árf.-hoz tartozó hozam % 1994/A 100,00 100,50 7,33 1994/B 94,09 94,71 4,32 24,76 1995/A 87,62 88,69 7,59 24,39 1995/B 87,29 88,41 5,87 24,30 1995/C 93,65 94,34 2,16 24,83 1995/F 91,02 91,96 12,06 24,62 1995/G 93,04 94,07 11,75 24,53 1995/H 92,77 93,86 10,10 24,45 1996/A 85,28 86,98 3,62 23,21 1996/B 89,45 90,71 2,64 24,13 1996/C 89,36 90,64 1,78 24,08 1996/F 88,47 89,90 14,62 23,83 1997/C 84,42 86,17 0,79 23,04 1997/D 99,50 100,30 4,77 1998/A 99,50 100,10 0,07 Az államkötvényeket bruttó árfolyamon forgalmazzuk, bruttó árfolyam = nettó árfolyam + az esedékesség napjáig felhalmo­zott kamat. A megjelölt árfolyamok az 1994/A kötvény esetében max. 1 millió Ft névértékű kötvény vételére, illetve 1 millió Ft névértékű kötvény eladására jelentenek kötelezettséget. A többi államkötvénynél a vételi li­mit 1 millió Ft, az eladási limit 3 millió Ft. Az államkötvényeket az MNB Somogy megyei Igazgatóság forgalmazza (7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4., telefon: 82/419-411, telefax 82/412-959), ahol részletes információt nyújtanak az érdeklődőknek. 4

Next

/
Thumbnails
Contents