Somogyi Hírlap, 1994. március (5. évfolyam, 50-76. szám)

1994-03-17 / 64. szám

1994. március 17., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — FIATALOK OLDALA 13 HÁZIASSZONYKÉPZÉS KAPOSVÁRON Szandi esete a lóbébivel Otthon és munkahely Szorgalmasan varrnak a háziasszonyképzőben Fotó: Király J. Béla Három éve az általánost végzett, tovább nem tanuló di­ákok számára kétéves háziasszonyképzőt indított a ka­posvári Honvéd Utcai Általános Iskola. Gundi Richárdné, az iskola igazgatója elmondta: — A 9- 10. osztályos háziasszony­képzőn az idén 28 diákunk fe­jezi be tanulmányait. A két év alatt ismereteket szereztek a konyhatechnika, a főzés te­rén, rendszeresen varrnak géppel és kézzel, s a vállal­kozási ismeretekbe is beavat­tuk őket. Megtanultak gé­pelni; a betegápolás és a csecsemőgondozás szintén a „tantárgyak” között szerepelt. — Ugyan két évvel idő­sebbek a most végző diá­koknál; ők is szeretnének-e még továbbtanulni? — A háziasszonyképzős tanulóink hetvenöt százaléka bejelentette továbbtanulási szándékát. Elsősorban szakmunkásképzőkben és szakközépiskolákban kíván­ják folytatni tanulmányaikat. Jelentkeztek a gyors- és gép­író-iskolába is. — Kik tanulnak a háziasz- szonyképzőben? — Többnyire gyengébb ta­nulmányi eredménnyel kér­ték felvételüket a nyolcadik osztályt befejező tanulóink. Két év alatt azonban nagyon sokat fejlődtek. Érettebbé váltak, és sok hasznos tudni­valót sajátítottak el. A nyolc általános után nem tudtak volna sem elhelyezekedni, sem továbbtanulni: most je­lentősen nőtt az esélyük. Bepillantottunk a háziasz- szony-képzés hétköznapi pil­lanatába is. Az egyik tante­remben a most végzős lá­nyok szabásminta alapján kezdték el varrni a ballagási ruhájukat. Törzsök Alexandra mégsem a varrógépet vá­lasztja. — Az egészségügyi szak­iskolába jelentkeztem — mondta. — Öcsém másfél éves, nagyon sokat foglalko­zom vele. Talán emiatt is gondoltam arra, hogy az egészségügyi szakiskolát vá­lasztom. Az újszülöttekkel is szívesen foglalatoskodom. — Közepesen végezte a nyolc általánost. És most? — Félévkor 4,4 volt az át­lagom. Könnyebben megér­tem a tananyagot, „felnőt­tebb” lettem. Jobb ez az is­kola, mint az általános... — Kédvenc tantárgya? — A csecsemőápolás, a lakáskultúra, a konyhatech­nika. — Kedvenc étele? — Úgy, ahogy anyu ké­szíti: a milánói makaróni. Én inkább sütni szeretek: linzert, piskótatekercset... Horányi Barna Végleg kinőtte már a svájci sapkát „Óriási esemény előtt állunk. Guszta meg én. Jön a kicsi március közepén. Talán éppen 15-én”... Ez volt Szandi közlen­dője, első szuszra. Hogy ki is az a Guszta? Hát Szandi legna­gyobb kedvence, egy csodála­tos angol telivér. Mikor ezek a sorok megjelennek, tán a nép­szerű énekesnő már tudja is, ló­fiú vagy lólány lesz a következő „családtag"... — Tavaly taroltál. Két Arany Zsiráfot is hazavihettél, hiszen te lettél az év énekesnője, és a lemezek között is nyertél. — Ennek akkora sikere lett, hogy három napra kómába ke­rültem... Április 30-án estem le a lóról az alagi sportpályán. Pont a fejemre. Most már csak egy jó ugratásnak számít haveri körben, de akkor életveszély­ben voltam. A professzorom el­tiltott a lovaglástól kerek egy évre. Egészen eddig megtartot­tam a szavam, jövő héttől vi­szont már pacira ülhetek...Visz- szatérve az Arany Zsiráfokra, őrült nagy sikernek tartom. A Szerelmes szívek, a filmem volt ilyen. A rengeteg levél mellett az melengette a szívemet, hogy nagyon-nagyon sokan látták... — Szandi közben felnőtt. Már nem egy a sok Fenyő Miki-szerzemény közül!? — Vállalom azt az időszakot. Egyszerűen köszönöm a Miki­nek, hogy felfedezett. Becsön­gettem hozzá és azt mondtam énekelni szeretnék. Ő meg­mondta, hogyan, kivel, milyen ruhában. Szóval kitalált engem. Nagyon bántam, hogy a sajtó össze akart ugratni bennünket. Egyszerűen kinőttem azt a kor­szakot. Lejárt a szerződésem és nem Fenyővel folytattam, hanem a Sony Music-kal. Letet­tem a svájcisapkát, és azt mondtam kész, vége. — Mondják nemcsak illuzio­nista vagy, azért énekelsz a szerelmes szívekről, mert a tied is azzal van teli. — Igaz, mégpedig nagyon. — Ki a nagy ő? —- Egy zenész, Bogdán Csaba. Az ötödik lemezemen Szandi: letettem a svájci­sapkát, és kész... szerepel, a Szerelmes herceg című számmal. Két éve na­gyon jól érezzük egymást... — Igaz, hogy el is költöztél otthonról? — Ez pletyka. Viki bútorozott el, összeköltözött a barátjával. Békásmegyeren lakunk, egy tízemeletes harmadik emele­tén. Ezen elég sokan csodál­koztak is, mindenki azt gon­dolta, hogy nálunk a küszöb alól folyik ki a sok pénz. Ehhez ké­pest most adtunk túl egy Skoda Favoriton, amely mindig ledög- lött, ha valahova pontosan kel­lett mennem. így aztán úgy stoppoltam be a városba...Most sikerült lecserélni apunak az öreg gépet egy Toyotára... — Sokat szerepelsz együtt Vikivel, és anyu is elmaradha­tatlan a koncertjeitekről. Ez csa­ládi buli? — Nekem az Anyu — kérlek őt nagybetűvel írd — a menedzse­rem. Ő a legklasszabb és a leg­olcsóbb. Mert értem dobog a szíve. Viki pedig a legjobb barát­nőm. Ő lesz a sztárvendégem a Nagy Nyári Koncerten. Ez is csupa nagybetű... Ez most a leg­fontosabb, ezen dolgozunk. — Mit üzensz azoknak a tini lányoknak, akik ki akarnak törni a szürkeségből, mint te egykor. Csak ők nem tudnak becsön- getní Fenyő Mikihez? — Azt, hogy hajrá: nyomulja­nak! Csak őszintén... Békés József Vöröskeresztes vetélkedő A fődíj: kéthetes külföldi táborozás Banda Zoltán rejtvény rovata az Á-Q Electronic Kereskedelmi és Szolgáltató Bt ajándékával A Pink Floyd vilagkoruli turnéra készül A Pink Floydról szinte min­denkinek a „The Wall” jut eszébe. A popzene egyik leg­meghatározóbb együttese azonban 1994-ben egy óriási méreteket öltő világ körüli turné keretében tér vissza a zenei életbe — olvashatjuk a Bravo magazin legfrissebb számá­ban. A cikk egyebek mellett a Pink Floyd életének legfonto­sabb állomásait is közli. Slágerlista Most újra azt a listát közöl­jük, amely a Magyar Hangle­mezkiadók által szponzorált nagylemez, kazetta és CD el­adási sikerlista, s amelyet két­hetente 20 budapesti és 30 vi­déki lemezüzlet eladása alap­ján állítanak össze a közgaz­dasági egyetemen működő Universitas Diákszövetkezet munkatársai. 1. (1) Válogatás (Bravo Hits) 2. (3) Vangelis (1492) 3. (2) Rapülők (Rapeta) 4. (5) Supra Hits (1993 Sensation) 5. (4) Ace of Base (Happy Nation US Version) 6. (6) Take that (Everything Changes) 7. (10) Aerosmith (Get a Grip) 8. (8) Guns N' Roses („The Spaghetti Incident?”) 9. (30) Beathoven (Beatles -... Nekünk) 10. (18) Enigma (The Cross of Changes) 11 .(9) Zorán (Az elmúlt 30 év... Unplugged) 12. (15) Kenny G. Breathless) 13. (34) Elton John (Duets) 14. (11) Bryan Adams (So Far So Good) 15. (28) Koltai Robert (Sose halunk meg) 16. (7) Edda (Unplugged - Lelkűnkből) 17. (20) Pap Rita (Hápi Kacsa) 18. (29) Culture Beat (Serenity) 19. (17) FLM (Megdöglöm érted) 20. (32) Dolly Roll (Tipi-Tapi Dínó) 21. (14) Meat Loaf (Bat Out of Hell II.) 22. (12) Pet Shop Boys (Very) 23. (25) Moby Dick (Fejfa helyett) 24. (21) 4 Non Blondes (Bigger, Better, Faster, More) 25. (új) Zoltán Erika (Blue Pearl) A május 8-i Vöröskereszt-vi­lágnap alkalmából kétfordulós vetélkedőt hirdet a Magyar Vö­röskereszt Somogy Megyei Szervezete. Az első forduló 12 kérdéséből nyolcat már közöl­tünk, most következik az utolsó négy. (Csak emlékezte­tőül: a kérdésekre adott vála­szokat a harmadik hét után, tehát most kell beküldeni a Magyar Vöröskereszt Somogy Megyei Szervezetének cím­ére: 7400 Kaposvár, Szent Imre u.8.; a borítékra írjátok rá: Világnapi vetélkedő!) A helyes megfejtést beküldők közül sor­solással tíz diákot díjaznak, — ők a világnapon megrendezett megyei vetélkedőn mérik majd össze tudásukat. A verseny A nemrég Boston és Hous­ton sportcsarnokában tartott koncert után Luciano Pava­rotti a Távol-Keleten ad há­rom hangversenyt március­ban. Holnap a világhírű olasz tenorista a Fülöp-szigetek fő­városában, Manilában lép fel. Rosemaria Arenas asz- szony, a szervezőbizottság elnöke szerint a manilai kon­győztesei — öten — táborban vehetnek részt, valamint tárgy- jutalmat nyernek. Az első he­lyezett fődíja kéthetes külföldi táborozás. A legtöbb helyes megoldást beküldő iskola kü- löndíjat kap. I. forduló 3/A. Hol van a Nemzetközi Vö­röskereszt központja? (ország, város) 3/B. Mikor van a véradók napja? 3/C. Mik a vöröskereszt fel­adatai, alaptevékenysége nap­jainkban? 3/D. Ki a Magyar Vöröske­reszt főtitkára? Tehát máris küldhetitek a 12 kérdésre adott válaszokat a jelzett címre! cert kis híján meghiúsult, mi­vel a közvélemény felhábo­rodással fogadta a 892 dollá­ros jegyárakat abban az or­szágban, ahol az egy sze­mélyre jutó évi jövedelem 805 dollár. Ám csak mintegy 400 je­gyet adnak el ezen az áron; a többinek az ára 2000 pesó lesz (71 dollár). A március 3-án megjelent feladványunk helyes meg­fejtése: I. Rácz Gergő, Park együttes, II. The Beloved. A Fortuna most Kovács Krisz­tián nagyatádi olvasónknak kedvezett. Gratulálunk! Coppola felfedezettje Évfordulós játékunkba ez alkalommal a film és a pop-rock világából került be több ismert zenész és szí­nész. A kitalálandó fiatal ame­rikai színészt Francis Coppola fedezte fel hét évvel ezelőtt. Televíziós szerepeket köve­tően szerződtette a neves filmrendező az Outsiders fő­szerepére 1987-ben. A fotómellékleten látható tengerentúli színész egyéb­ként éppen ma ünnepli 30. születésnapját. A nevét ösz- szeolvashatjátok a jó válaszok előtt álló betűkből. 1. Quincy Jones március 14-én múlt 60 éves. Az ameri­kai producer munkájának eredményeként született meg a legsikeresebb soul album 15 évvel ezelőtt. Kinek a nagy­lemeze az említett Off the Wall? R/ Michael Jackson S/ Gloria Gaynor T/ Lionel Richie 2. A negyvenéves Nancy Wilson melyik amerikai együttes gitárosa és énekes­nője? E/ Bangles I/ Wilson Phillips 0/ Heart 3. Milyen nemzetiségű Ale­xander Bard, az Army of Lo­vers egyik tagja, aki ma ün­nepli a 30. születésnapját? B/svéd AJ norvég M/ német 4. John Sebastian, a Lo- vin'Spoonful énekese és gitá­rosa ma tölti be az 50. életé­vét. Mi a címe annak a Cop- pola-filmnek, amelyben sze­repet vállalt az amerikai ze­nész 1967-ben? Cl Szivárványvölgy U Te már nagy kisfiú vagy! N/ Az eső emberei 5. Rozalia az Everybody's Free című dallal futott be. Va­jon megyik afrikai államban született a diszkósztár 1964. március 18-án? Pl Uganda 0/ Zambia R/ Nigéria 6. A honi színészvilág egyik művésze, Józsa Imre holnap lesz 40 éves. Melyik színház­nak a tagja? U/ Katona József Színház EJ Nemzeti Színház W/ József Attila Színház 7. Francis Ford Coppola áp­rilis 7-én lesz 55 éves. Melyik nem az ő rendezése a három közül? N/ Apokalipszis most E/ Száll a kakukk fészkére S/ Gengszterek klubja Megoldásokat március 28-ig fogadunk el, eredményt pedig 31-én hirdetünk. Poppletykák (és mások) Hosszabb ideje vagyok kar­rierem állítólagos utolsó fázi­sában, mint amennyit egyesek a fénykoruknak mondhatnak. — Rod Stewart Pár éve még azt sem tud­tam, hogy vannak a világon egyáltalán számítógépek. Az­óta megtanultam, hogy mek­kora hatalmuk van ezeknek a masináknak. — Billy Idol Amikor gyerek voltam, a szüleim arra kényszerítettek, hogy zongoraleckéket vegyek, amit szívből gyűlöltem. Aztán elkezdtem szaxofonozni és egyből más szemmel néztem a világot. — Dán Murphy (Soul Asylum) Sírni tudnék, ha arra gondo­lok, hogy szegény Michael Jackson még sohasem töltött senkivel egy pár intim órát az ágyban. Szívesen segítenék neki bepótolni a mulasztását. — Madonna Nem értem, hogy mit esz­nek az emberek szilveszter éjszakáján. Én ilyenkor már tíz órakor ágyba bújok és csak azt sajnálom, hogy megint öregebb lettem egy évvel. — Slash Pavarotti-koncert Manilában v

Next

/
Thumbnails
Contents