Somogyi Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-25 / 47. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — GAZDASÁG 1994. február 25., péntek Kárpótlás — több mint 80 ezer igénylő Már eddig több mint 80 ezer kárpótlási igénylőlap érkezett a kárpótlási hivatalhoz. Az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatalnak jelentős túlmunkát okoz az, hogy tízezerszám adnak be jogosulatlan kérelmeket. Jellemző például, hogy a hadifogságban elhunytak gyermekei igényelnének párpótlást, pedig a jelenleg érvényes jogszabályok szerint erre nem jogosultak. Hasonló a helyzet az egykori nyugati hadifoglyokkal, akik egyelőre szintén nem részesülhetnek kárpótlásban. Ikarusok Amerikában Százkét csuklós Ikarus autóbuszra kapott megrendelést Miamiból az Ikarus Rt. Az első 30 a vállalat mátyásföldi telepén készül, a többit a budapesti székhellyel megalakított magyar-amerikai vegyes vállalat, a NABI gyártja és forgalmazza Amerikában. Az USA-ba 15 éve ad el buszokat az Ikarus, 1988-tól az áruszállítással és kisteherautó-gyártással foglalkozó UCBC cég által alapított leányvállalat, az Ikarus-USA cég közvetítésével. A vállalkozás amerikai igényekhez igazított 400-as típusú buszokat gyártott, amelyhez a főegységeket amerikai cégek szállították, Magyarországról pedig az alváz és a karosszéria származott. Az így készült több mint 400 Ikarus jelenleg is Houston, San Diego, illetve Pitsburg utcáin fut. Tőzsdére készül az Egervin Rt A kisbefektetők bevonása érdekében legkésőbb az év végéig nyilvános részvénykibocsátást tervez az egri székhelyű Egervin Borgazdasági Rt. A felszámolás sorsára jutott nagymúltú Eger Mátravidéki Borgazdasági Kombinát privatizációjára 1993. június 4-én került sor; egy hazai befektetőkből álló csoport szerezte meg a többségi tulajdont. Céljuk, hogy az egri, a mátraaljai és a bükkaljai borvidékeken újra rangot és hitelt szerezzenek a bor és szőlőtermesztés számára. Ezért a tőzsdei bevezetés mellett, termékeik elsősorban a Bikavér hatékony eredetvédelmét akarják elérni. A csökkent munkaképességűek foglalkoztatása Gyógyászati segédeszközöket gyártó üzemet hoz létre Nyíregyházán a Start Rehabilitációs Vállalat, amely az utóbbi hat évben — a Népjóléti Minisztérium jelentős támogatásával — 1300 munkahelyet teremtett a csökkent munkaképességű embereknek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A 30 millió forintért épülő üzem július 1-jén kezdi meg a termelését, 45 dolgozóval. A leendő alkalmazottak közül tizenöten már a vállalat saját szakmunkásképző iskolájában tanulnak. A gyógyászati segédeszközöket a hazai piac mellett Romániába és Ukrajnába exportálják majd. Svájc az Expón Svájc egy 1026 négyzetméteres alapterületű csarnokot foglal el az 1996-os Expo területén. A programirodához az elmúlt hetekben számos kiállító — többek között Ausztria, Vatikán, Németország, az Európai Unió, Ausztrália, Kanada, Japán és a Koreai Köztársaság — továbbította területfoglalási kérelmét. Svájc rövidesen kormányszinten is megerősíti igényét. Olasz szemmel a magyar mezőgazdaságról Piac lenne, de az áru kevés Nagybajomban átalakítják a tehenészeti telepet — Vágóhidat is terveznek Di Cintio Claudio, az olasz TEEC húsfeldolgozó cég egyik tulajdonosa. Társával, Abbasciano Emilio- val együtt tavaly nyáron megvették a Kutasi Állami Gazdaság nagybajomi, emlékmajori szarvasmarha hizlaló telepét. Di Cintio Claudio Fotó: Csobod Péter — Mi már legalább két éve járunk Magyarországra hízott marhát vásárolni. Rómában és Avezzanoban van vágóhi- dunk és húsfeldolgozónk, ahol óránként 150 sertést, 40 marhát vágunk és dolgozunk fel. Ez az emlékmajori telep jól beilleszthető a mi gazdasági koncepciónkba. — Tavaly nyárom megvették, mi történt azóta? — Háromezer marha hizlalására van itt lehetőség és van három karantén istálló. A telep jelenleg üres, átalakításokat végzünk. Olasz technológiát szeretnénk bevezetni, és tenyésztési céljainknak megfelelő minőségű marhákat hizlalni. Több tenyésztővel tárgyalunk.. — Hogyan kívánják működtetni ezt a Rómától „kissé” távoleső hízlalótelepet? — Elképzelésünk, hogy két ciklusban, ezen a telepen nyolcezer marhát nevelünk, aztán idővel esetleg egy kisebb vágóhidat is létesítsünk. — Kik dolgoznak itt? — Természetesen magyar emberek. Egyébként ha „beáll” ez a telep, akkor a mostani négy-öt helyett biztos munkahelyet jelent ötven embernek. Társammal most keresünk vezetőnek olyan magyar szakembert, aki természetesen olaszul is jól beszél. — Két éve vásárolnak itt hízómarhát. Megéri innen „lábon" szállítani Olaszországba? — Nem úgy visszük! A zalaegerszegi vágóhíddal van megállapodásunk. Ott levágják az állatokat és úgy szállítjuk. — Milyennek ítéli meg ma a magyar mezőgazdaságot? — A személyes véleményem, hogy pillanatnyilag igen hátrányosan sújtják a törvények. Nem tudom megérteni, hogy egy ilyen mezőgazda- sági ország hogyan folytathat ennyire mezőgazdaság-ellenes politikát?! Nincs a piacon marha! Hetente, csak én, hetven marhát vásárolnák meg, és vinnék el, de nincs! Kín-keservvel lehet árut találni! — Vagyis: piac az lenne... — ...csak az áru kevés! Nagy munkát kíván az, hogy szándékainknak megfelelően beindulhasson ez a telep. Most példáúl jó ideje azon tárgyalunk, hogy földbérleti jogot szerezzünk ötszáz hektárra. Ez elengedhetetlenül fontos a telep takarmányellátáshoz. Kicsit nehezen mennek a dolgok... Ám, ha nem bíznánk a vállalkozás hasznosságában, nem fektettünk volna bele milliókat. Vörös Márta Magyar-japán légügyi megállapodás Kormányközi légiközlekedési megállapodást írt alá szerdán Schamschula György közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, valamint Cucumi Koicsi japán budapesti nagykövete. Az egyezmény megkötése Magyarország számára közlekedés-diplomáciai siker, hiszen Japánnal számos ország szeretne hasonló egyezményt kötni, a várakozó listán 40 állam szerepel. A megállapodást a magyar fél azért szorgalmazta, mert a Malév az elmúlt években olyan fejlesztéseket hajtott végre gépparkjában, amely lehetővé teszi a közvetlen tengeren túli járatok közlekedtetését. 47. Modellügynökség Készüljön fel a sikerre! Ez a sorozat azért készült, hogy különféle üzleti lehetőségeket mutasson be önnek. Még ha egyet sem választ ki a következő 100 ötletből, akkor is segítik formálni a gondolkodását. Mindenekelőtt arra mutatnak rá, hogyan kezdhet üzleti vállalkozásba kevés pénzzel vagy éppen tőke nélkül. A legtöbb itt felsorolt üzlet elkezdhető részmunkaidőben is. így felépíthet egy új üzleti vállalkozást anélkül, hogy feladná a régi munkáját. Ne feledje, hogy ezek az ötletek sok ezer embert tettek Amerikában sikeressé. Célom nem az volt, hogy üzleti tervet készítsek az ön számára, hanem hogy rövid, egyszerű ötleteket adjak, melyeket természetesen át kell tenni a magyar gyakorlatba. Gondolja át hogyan csinálhatja ön másképp, mint a többiek! A hamburger is egy egyszerű ötlet, mégis vannak cégek, amelyek világsikert arattak vele. Frank Aponyi Ha az embereket megkérdezzük, mi a véleményük a modellekről, többségük azt fogja mondani, hogy gyönyörű nőkről és vonzó férfiakról van szó, akik nagyszerű környezetben, fantasztikus fizetésért dolgoznak. El ne higgye, hogy ez valóban így van! Persze, van néhány igazán sikeres és keresett modell, akik a magazinok címlapján szerepelnek és minden jól fizető munkát ők kapnak meg, de ez csak egy töredéke a modelleknek. A modellügynökségek 90 százalékának az a feladata, hogy katalógusokhoz és egyéb apróbb hirdetésekhez keressen modelleket, akik nemcsak ruhákat, hanem ékszereket, bútorokat, fürdőruhákat, frizurákat stb. reklámoznak. Ők persze már nem kapnak olyan csillagászati összegű béreket, mégis a modellek többsége — általában — ilyen megbízásokból él. Önnek tehát nem feltétlenül kell a legsikeresebb és legdrágább modelleket foglalkoztatnia ahhoz, hogy sikeres legyen ebben a szakmában. Nos, hogyan is kezdjen hozzá? Először is gyűjtsön össze megfelelő létszámú, stabil modellgárdát! Nem kell, hogy mindegyikük fiatal és gyönyörű legyen, hiszen fog olyan megrendelést is kapni, amelyben inkább egy karaktert, nem feltétlenül szépséget kérnek. De mindegyiküknek fotogénnek kell lennie! Adjon fel egy hirdetést, kb. ezzel a szöveggel: „Különböző típusú modelleket keresek. Tapasztalat nem feltétlenül szükséges, de előnyös. Fényképes jelentkezőket várok a következő címre:” Amikor elkezdenek érkezni a levelek a hirdetésre, és valószínűleg sok fog érkezni, személyes találkozót kell megbeszélnie minden jelentkezővel. Akiket kiválaszt, mert dolgozni szeretne velük, rendekezniük kell egy fényképsorozatból álló albummal, amely különböző helyzetekben ábrázolja őket. Ha nem rendelkeznek ilyen fényképekkel, beszélje meg egy profi fotóssal, hogy készítse el a szükséges fényképeket! Egy, már működő modellügynökségtől szerezzen egy szerződésmintát, amelynek alapján ön is elkészíti a szerződést a modellekkel és a megrendelőkkel! Miután megszerezte a modelleket, az üzlet egyik fele megvan. Ezután a megrendelőket kell megtalálnia. A reklámirodák lehetnek a legnagyobb megrendelők, de korántsem ők az egyetlenek. Gyártó cégek, katalóguscégek, áruházak, divatbemutatókat szponzoráló cégek megrendeléseire is számíthat. Állítson össze egy brosúrát, amelyben a legjobb modelljei szerepelnek, és küldje el a különböző cégekhez! Ennél is jobb megoldás, ha személyesen keresi fel a megfelelő cégeket, és a művészeti vezetőt keresi, vagy azt a személyt, akinek a modellek alkalmazásában döntési hatásköre van. Ezenfelül hirdessen a telefonkönyvben és újságban is! Kínáljon azonnali szolgáltatást, ami sok esetben nagyon vonzó lehet, mert sok nagy modellügynökség nem tudja ezt nyújtani! Ami az árakat illeti, órabért kell számolnia. Hogy ez mennyi legyen, azt könnyen megtudhatja hasonló ügynökségektől. A számlázást önnek kell intéznie, és a befolyt óradíjnak kb. 80 százalékát adja a modellnek, 20 százalékot tartson meg! Nem szükséges, hogy külön irodát béreljen az adminisztrációs teendők ellátására, saját otthona kitűnően megfelel ennek a célnak. A költségei a következők lesznek: hirdetések, borsúrák, telefonszámla. Keressen fel hivatásos fényképészeket, akiknek szintén szükségük lehet modellekre, hiszen gyakran tőlük kérnek modelleket! Kössön megállapodást néhány fotóssal, akik a hozzájuk befutó megrendeléseket továbbítják önnek! A már leadott ötleteket meghallgathatja telefonon is, hívja a 06-90-309008-as telefonszámot! (Folytatjuk) Szeretne On több pénzt csinálni? Jöjjön el az American Business School kétnapos eladástechnikai tanfolyamai valamelyikére! Mint a Somogyi Hírlap olvasója kedvezményt kap és megismerkedik más üzlettulajdonosokkal, vállalat- vezetőkkel, managerekkel, üzletkötőkkel, kereskedőkkel, azaz vállalkozókkal vagy leendő vállalkozókkal. Még ma kérjen részletes tájékoztatót programjainkról! American Business School: 1112 Budapest Goldmark K. u. 14. Telefon: 15-53-161; 17-51-477; (9-16 óráig). Fax.: 15-51-524 (X) Támogatásra pályázatot készítenek Gépvásárlók az Agrokernél A kaposvári Agroker Részvénytársaságnál február eleje óta szinte ugrásszerűen nő a gépvásárlási szándékkal kopogtatók száma. Ebben az évben több mint kétszáz árajánlatot kértek a cégtől a különböző gépekre, munkaeszközökre. Közre játszik ebben a mezőgazdasági fejlesztési alap (MFA) nyújtotta kedvező lehetőség is. — Azt azonban tapasztaltuk, hogy e körül rendkívül sok a bizonytalanság — mondta Várnai Dénes, az Agroker főmunkatársa —. A megyei földművelésügyi hivatallal ezért is alakítottuk ki a gazdálkodók érdekeit szolgáló együttműködést. A MFA alap pályázati lehetősége az idén kedvezőbb, mint korábban. Az eszköz értékének 50 százalékáig, négy éves időtartamra, egy év türelmi idővel, kamatmentes hitelt kap a vásárló. Ezen kívül a gép árának 30 százalékáig, de maximum ötszázezer forintig vissza nem térítendő támogatáshoz juthat. Ez a két tétel a vételár nyolcvan százaléka. így lényegében a gazdálkodónak 20 százalék saját forrást kell „letenni”. Ha valaki például vásárolni szeretne egy 1,6 millió forintba kerülő gépet. Ehhez igénybe vehet 800 ezer forint hitelt, 500 ezer forint vissza nem térítendő támogatást, és neki személyesen le kell tennie 300 ezer forintot. Az nem járható út, hogy valaki egy 500 ezer forintos eszközt kér, és ezt a vissza nem térítendő támogatásból akarja megvenni. A megyei földművelésügyi hivatallal való együttműködésnek jelentőségét az adja, hogy a kétmillió forint alatti pályázatokat ide kell benyújtani, itt bírálják el. Mi úgy igyekszünk segíteni, hogy ingyenesen elkészítjük a gazdálkodóknak a pályázatot. — Nem is kevés kedvezmény ez. A feltételei? — Az, hogy gépet vásároljon a gazda a pályázaton elnyert összegből, és hogy földtulajdonos legyen (vagy legalább öt évre szóló haszonbérleti szerződéssel rendelkezzen), kapcsolatban legyen egy bankkal. Feltétel az is, ha megbíz minket a pályázat elkészítésével, akkor fizessen be minimális gép- vásárlási előleget amelyet aztán a tényleges vásárláskor beszámítunk a vételárba. — Sokan igénylik ezt a lehetőséget? — Több mint tíz pályázat elkészítésére kaptunk február eleje óta megbízatást. Több gazdakör, faluközösség is megkeres bennünket a személyes információ miatt. Legutóbb például Ráksiba mentünk el a gazdaköri összejövetelre. Közös érdek, hogy ezzel a lehetőséggel minél többen éljenek. Hozzátenni ehhez annyit lehet, hogy a mezőgazdasági fejlesztési alap is véges. A „ki korán keP’-analógiájára nagyobb eséllyel az indulhat, aki „korán” lép. (Vörös) ,fléma” földkiadók Az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának információi szerint a földkiadó bizottságok mintegy egyharmada gyakorlatilag nem működik. Ezért a testület indokoltnak tartja, hogy ezt a tevékenységet a jegyzők és az FM megyei hivatalok vegyék át. A bizottság egyhangú döntése értelmében Zsíros Géza, a testület elnöke jövő hétfőn kivételes sürgős eljárást kérvén önálló törvényjavaslatot terjeszt a T. Ház elé, miután a probléma az országban több mint egymillió állampolgárt érint. A bizottság végezetül indítványozta: a törvényjavaslat záró rendelkezései között szerepeljen, hogy az eddigi bérleti szerződéseket újra meg kell kötni. Ha azonban a föld tulajdonosa nem óhajtja bérbe adni a földjét, erre lehetőséget kell adni számára.