Somogyi Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-14 / 37. szám

1994. február 14., hétfő

SOMOGYI HÍRLAP — VÉLEMÉNYEK

7

A magányosság védtelenség is?

Van egy magányos unoka- testvérem, Ordacsehiben él. Ő szépen ellátja magát, tiszta lakás, rendezett udvar, így élt 1994. február 2-ig. Ezen a napon történt az a tragikusan szomorú eset, amiért ezt a levelet megírom.

Az említett napon Hévizén voltunk fürödni hármasban, férjem, unokahúgom és én. Jól éreztük magunkat. Körülbelül 13 órakor váltunk el és megbeszéltünk egy pénteki, azaz február 4-i találkozást nálunk. Erre azonban nem került sor. Este úgy 6 óra körül kopog az ajtón a kislányom és zokogva borul a nyakamba, hogy a Kicsit (ő az unokahúgom) rendőri segítséggel rakták be a mentőautóba és elszállították Nagyatádra.

Az történt, hogy a szemben levő szomszéd feljelentést tett a helyi polgármesternél, hogy reggel kiabált és edényeket dobált az unokahúgom. A polgármester átadta az intézkedés jogát a jegyzőnek. A jegyző értesítette dr. Vertán háziorvost, aki mentőt küldött, hogy elszállítsák. A dologhoz tartozik, hogy 3-4 nappal előbb hasonló indokkal kihívatták az orvost. Vertán doktor akkor megvizsgálta és az akkori diagnózis alapján szállíttatta el.

A doktortól azt kérdezem, miért nem járt el tisztességes módon, ha úgy állapította meg, hogy beteg, beszélte volna meg velünk (mi vagyunk a hozzátartozói), hogy ő indokoltnak látja intézeti kezelését. Én gondoskodtam volna róla, hogy minél előbb odajusson, de nem így.

Mélységesen sértő és megalázó módon bántak el egy védtelen nővel.

A mentősöknek azt mondta

az unokahúgom, hogy ő nem hajlandó elmenni, a mentők felhívták telefonon Vertán doktort, hogy ők sem tartják indokoltnak az elszállítását. A mi orvosunk azonban hajthatatlan maradt, igen is szállítani kell, ha kell akár rendőri segítséggel. Hát ők jöttek is, beszakították a bezárt kaput, elfogták az unokatestvéremet, betették a mentőbe és elvitték. Úgy szállították el, mint egy veszedelmes rablógyilkost, mint egy bűnözőt.

Kérdeztem, hogy ez a meghurcoltatás hogyan hatott a beteg állapotára? A jelen levő szomszédok sírva ámultak el a történteken. „Ez nagyon hasonló eset egy elmúlt korszak elhurcoltatásához, csak nem sötét, lefüggönyözött kocsival történt. Kérdezem még a doktort, hogy amikor a gyógyításra orvosi esküt tett, a humánumra gondolt-e?

Amikor elment a mentő, azonnal tudták a polgármesteri hivatalban, hogy van hozzátartozója az unokahúgomnak. Értesítettek, és én mentem is azonnal a jegyzőhöz. Ő is mondta, hogy milyen szép rendben tartotta unokahúgom a lakását.

Kérdésemre, hogy hogyan tehettek ilyet, „hivatalosan jártunk” volt a válasz. Lehet, hogy ilyet ír elő a törvény, én nem ismerem, de azt tudom, hogy van egy másik törvény is, amit úgy hívnak, hogy emberség, lelkiismeret, és még azt is gondolom, hogy akinek a Jó Isten hatalmat adott mások sorsa felett dönteni, nagyon fontos, hogy ennek a törvénynek is megfeleljen.

A polgármester és a jegyző is birtokában van, csak nem éltek vele.

Heiling Istvánné

Balatonboglár, Zrínyi M. u. 54.

Kié a balatonmária- fürdői zagytér?

A tanács rendszer megszűnése előtti utolsó órában a ba- latonkeresztúri közös tanács meg akarta szabadítani községünket egyetlen értékes ingatlanától a csatornapart melletti, úgynevezet zagytértől.

Akkor a lakossággal összefogva a balatonmáriai Baráti Kör aláírásgyűjtéssel az eladást megakadályozta. Bízva abban, hogy a választások után a Baráti Kör neve alatt bejutott képviselő-testület ésszerű gazdálkodással, e terület megfelelő hasznosításával alapot kap a község fejlesztéséhez. Sajnos, ehelyett figyelmeztetés ellenére, hazárd játékot űzve, a területet jelzálogjoggal engedte megterhelni egy szekszárdi kft javára, a kft által szerencse sorsjegy kibocsátására felvett hitelre.

A sorsjegy csődbe ment a kft az OTP felé tartozását fizetni nem tudta, az OTP benyújtotta önkormányzatunknak jelzálog jogának érvényesítését. Az önkormányzathoz a helyi pártok és társadalmi szervezet 1993 novemberében benyújtott petíciójukra a mai napig megnyugtató választ nem kaptak. Az iratok részbeni megismerése után felmerül a gyanú a köztársasági megbízotti hivatal felelősségére is. Mivel az ön- kormányzat szervezeti és működési szabályzata szerint 10 millió forint felett ilyen esetben

népszavazást kellett volna kiírni az ügylet létrejötte előtt.

A képviselő-testületi ülés jegyzőkönyve szerint a jelzálogjogot 30 millió forintra szavazták meg.

Megtette-e a köztársasági megbízott észrevételét? Ha nem, miért nem? A mai zavaros gazdasági helyzetben bűn a köz vagyonával ilyen felelőtlenül gazdálkodni. A leírtak után míg ez az ügy nem rendeződik az érintetteknek van-e erkölcsi és jogi alapjuk jutalmakat és fizetésemelést megszavazni, illetve felvenni?

Mivel közeleg a helyi választás a község szeretné tudni, hogy mi lesz a vagyona sorsa?

Az önkormányzat különböző mesedélutánokat tart a hangulat lecsillapítására. Sajnos, az idő múlásával az ellentmondások megismerése után már senki nem hiszi el a mellébeszéléseket.

Öntsünk a zavaros balatoni víz helyett tiszta vizet a pohárba. Nyilatkozzanak az illetékesek!

Kérem az ügy fontosságára tekintettel, segítsenek ezen írásom megjelentetésével, a fentiek mielőbbi tisztázásában. A leírtakért mindenkor és bárhol a felelősséget vállalom. Községünknek ezen terület elvesztése nagy veszteség lenne.

Márkó István

Balatonmáriafürdő Fiima u. 36.

Tisztítást csak protekcióval?

Talán emlékszik az 1993-as évi levelemre — mint 25 éves előfizetője lapjuknak, segítséget kértem —, melyben az igali erdészettel kapcsolatos levelet írtam, mert ismét nem kaptam a tisztogatásnál fát.

Akkor az újság megírta az igali terület igazgatójának válaszát és véleményét. „Matesz Nándor későn jelezte favágási igényét, így nem tudtunk neki biztosítani területet. Ha legközelebb ilyen gondja van, keressen meg engem, és a főmérnököt és mi lerendezzük kérését, nem kell az újságokhoz fordulni.”

Én mint kötelességtudó állampolgár tudomásul vettem és ennek megfelelően jártam el. így az 1994 év január-februári ritkításhoz már 1993. augusztus 5-én ajánlott levélben — rangszámok 6631; 6632 — úgy a Vető Ferenc nagyberki erdősnek, mint az igali terület igazgatójának megküldtem. „Nehogy ismét későn szóljak”.

Konkrétan az okot, amiért jelenleg írok az alábbi: 1994. január 14-én (pénteken) és január 15-én szombaton Vető Ferenc erdész kimérte a területeket tisztításra és gyérítésre és nekem ismét nem szólt. Rengeteg olyan ember kapott ismét fát, aki nem is jelezte korábban igényét csak kiment az erdőre ezen a napon. Én hétfőn, január 17-én panaszt tettem írásban az igali igazgatónál — melyre még a mai napig nem kaptam írásos választ, csak szóbeli üzenetet —, ebben megírtam, hogy 8 éve vagyok nyugdíjas és feleségemmel ketten élünk 11 096 forint rokkantnyugdíjból, mert neki semminemű kereste és nyugdíja nincs, mivel mindig betegeskedett és így munkahelye sem volt. Továbbá közöltem néhány embernek a nevét, akinek Vető erdős soronkívül fát adott. Majd felhívtam a figyelmét az

1993-as ígéretére, miszerint neki szóljak, ha valami nincs rendben a fa ügyében. Mint előbb is említettem most visszatérek az igazgató üzenetére, melyet Vető Ferenctől üzent január 28-án pénteken reggel: „Mondja meg Matesz Nándornak, hogy mivel tavaly újságcikket írt, a gazdaságtól semminemű fát nem kaphat és az erdő területét meg sem közelítheti, vagyis onnét ki van tiltva.”

Eddig az üzenet. Tehát még a nyáron gombázni sem mehetek be az erdőbe! Hát milyen jogállamban élünk, hogy ilyet meg lehet tenni. Vagyis valami „bűzlik”, mert nemkívánatos személy lettem. Hát igen „szólj igazat, betörik a fejedet”. Azért kérem a segítségét, mert ismét nyomorúságos év elé nézek, ha depóból kell fát vennem a taszári állomásról, mivel ott 2200 forint/ köbméterért adják a fát.

Matesz Nándor Fonó, Dózsa u. 20.

A harapós pusztaszemesi ülések avagy egy falu hangulata

A Somogyi Hírlap Harapósak az ülések Puszta- szemesen című január 29-i számában megjelent írásra érkezett a következő levél.

A tsz irodának nem azért kellett elköltöznie Kerekibe, hogy Szunics Imre polgár- mester visszaköltöztethesse hivatalát a tsz iroda helyére — mert az az ő polgármestersége alatt ott is volt —, hanem azért, mert személyes vitája volt a tsz akkori elnökével. Az egésznek a végeredménye az lett, hogy a három faluból álló tsz központja elköltözött a szomszéd faluba, és ez jelentős leépülést jelentett Puszta- szemesnek. Aztán a szépen tatarozott épület ott áll majdnem üresen, mert a nyugdíjas klub sem népesült be úgy ahogy tervezték. A földkiosztó bizottság viszont csak hetekkel működésének megkezdése után, viták árán jutott egy helyiséghez.

A polgármester úgy nyilatkozik, hogy az elmúlt három évben több történt a faluban, mint előtte húsz év alatt. Megkérdezném tőle, hogy mikor volt az, hogy „tengelyig érő sárban dagonyáztak az autók,,?

Községi elöljáró voltam az előző ciklusban 1985- 1990-ig. A falunkban minden út kövezve, vagy murvázva volt már akkor, tehát egyetlen földútunk nem volt. Az utak folyamatos javítását, portalanítását, járda építéseket mi is végeztettünk. Tizenhét lakótelket parcelláztattunk ki mellékutcában és ott is kövesu- tat, villanyt, közvilágítást építettünk ki 1989-90-ben.

„Vezetékes vizet hoztunk ide”, nyilatkozza a polgármester. A vízműtársulás szervezését, megalakítását 1990 tavaszán tanácstag társaimmal együtt mi végeztük. Ettől kezdve a társulás megválasztott vezetői intézték a vízügyeket. 1993. március 31-el számolták fel a vízműtársulást, ekkor kétmillió forint pénzmaradványt adtak át a kereki és pusztaszemesi önkormányzatoknak. (A társulat pénzügyi vezetőjének betegsége miatt hét hónapon át a felszámolásig én voltam a pénzügyi vezető.)

Erről ennyit! Az 1990 június 15-i 31. számú jegyzőkönyvünk arról tanúskodik, hogy a lakótelkek értékesítéséből befolyt összeget a vízvezeték kiépítéséhez, majd ezt követően járda építéshez tartalékoltuk, mert nem akartuk a választások előtt a járdákat megépíteni, hiszen 1991 tavaszán induló vízvezeték kiépítésekor azt feltörték volna.

Ötéves ténykedésünk alatt épült meg a Jaba-patakra rácsatlakozó vízelvezető árok is, körülbelül 600 méter, az ebbe torkolló temetői lefolyó kiépítése körülbelül 250 méter, ugyanitt kövesút építése, portalanítása valósult meg,

tataroztuk a kultúrházat, könyvtárat alakítottunk ki, mert a korábbiból posta lett. A kulturházat, ahol a falu lakói lakodalmakat tartottak felszereltük 40 asztallal, 80 székkel, 2 nagyteljesítményű kályhával.

„De furák is az emberek’ mondja ő, és most én is milyen fura vagyok, hogy a sokadik dicsekvő és mások érdemeit is magáénak valló nyilatkozatára képes vagyok így reagálni. Hogy pénzügyi dolgokon úgy össze tudott veszi a polgármester és a testületi tagok, hogy már másfél éve tart ez a „harapós” hangulat. Vajon mi lehetett ez a „pénzügyi dolog”?

Elgondolkodtató az is, hogy — egy az öthöz — mennyire rossz arány egy vitánál!

Vezetik a gázt, ez nyilván az ő érdemük, csak kissé groteszk, hogy hányszor jelent már meg az újságban ez a tény, meg hogy „Novemberben fáklyagyújtás” aztán sokáig semmi, pedig az OTP kölcsöntörlesztést már novembertől fizetjük.

Hogy nem jó a falunkban a hangulat? Minden itt lakó ember tudja, amiket én itt leírtam, igaz, vagy sem, hiszen kicsi a falunk és az itt élőknek ez mind jelentős. Azt hiszem ezzel is magyarázható egy falu lakóinak a hangulata.

Csallós Istvánné Pusztaszemes Kossuth L. u. 25.

Ölés az óvodában

Balatonföldvári főútvonalon lévő, jó imageértékű, egész évben üzemelő szállodánk, éjszakai mulatója névhasználat fejében - profilba illő szponzort, támogatót keres bartell is jó

"Excluzivitas" jeligére várunk ajánlatokat a siófoki szerkesztőségbe.

Ezenkívül

2-3 szobás lakásokat keresünk dolgozóink számára

Jelentkezés Balatonföldvár Budapesti u. 54. Telefon: 84/340-222

(33678)

Döbbenten olvastam Báli Györgyné óvodai tudósítását a január 26-i Somogyi Hírlapban.

Azt ugyan örvendetesnek találom, hogy a Rét utcai óvodában érdekes programokat igyekeznek szervezni a gyerekeknek és hogy „nagy hangsúlyt helyeznek a hagyományok ápolására”, de kétlem, hogy a rengeteg magyar népszokás közül pontosan a disznóölés az, amivel a kicsiket feltétlenül meg kell ismertetni. Tény, hogy a sertést az ember azért tenyészti, hogy leölje és táplálékként fogyassza. Tény az is, hogy a disznótor vidéken vigassággal telik (bár szerintem inkább az élelemnek örül, akinek van, mintsem az ölésnek). Sok gyerek azonban — akikből még nem veszett ki a „nevelés” hatására az állatok

szeretete, sajnálata — a fülére párnát szorítva menekült a disznóölés, a visítás elől. Nem hiszem tehát, hogy az ölés, a visítás egy „jó móka”. Az a disznó, amit a gyerekek szeme láttára legyilkoltak, egy élőlény volt. Idegrendszerrel, szenvedéssel, fájdalommal. Ő is féltette az életét! Ezt mókának felfogni, és a gyerekeknek ilyen megvilágításban „tálalni” lelketlenség. Hogy várhatjuk el akkor tőlük, hogy tiszteljék az életet és érzékenyek legyenek az élőlények érzései, szenvedései iránt?

Végiggondolták ezt à kedves óvónénik?

Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy közismert tény: a disznóhús fogyasztása egészségtelen is. De ez már más téma...

Fokvári Gáborné

Kaposvár, Tokaj köz 2.

Köszönet

R. J. vagyok. Áprilisban lesz egy éve, hogy eljöttem szülőföldemről, a Vajdaságból.

Azóta Magyarországon élek, feleségemmel és tizenhatéves lányommal, a nagyatádi menekülttáborban. Mónikát a nagyatádi kórházban a napokban műtötték meg, feleségem gyermeket vár és most ő is kórházban van. A jövevény nevében is szeretném megköszönni mindazt az emberséget, amit a nagyatádi kórházban tapasztaltam. A portás bácsitól a főorvosig, mindenkinek köszönöm.

Nincs semmim, mindenem otthon maradt. És maradt köszönetnek ez a néhány sor Kiss István, Varga József és Jan Szilárd doktor uraknak.

(A menedékes teljes nevének közlésétől biztonsága érdekében — kérésére — eltekintünk. A szerk.)

Bútorkálvária

1993. szeptember 13-án olvastam a Somogyi Hírlapban a PLAS TRADE Kft Keszthely, Hévízi u. 139. szám alatt levő bútorüzlet hirdetését, mely szerint a Csongrádi Bútorgyár termékeiből helyszíni tervezés és mintaválasztás után rendelhető konyhabútor.

Szeptember 15-én felkerestük az üzletet, szín és méretegyeztetés után 12 ezer forint előleg befizetése mellett megrendeltük a „Lilla” típusú, az üzletbe kiállított kivitelű konyhabútort.

Az üzlet dolgozói ígérték, hogy 4-6 héten belül átvehetjük. Ez idő alatt mi a konyhánkat a bútor színéhez megfelelő burkolattal láttuk el, a régi bútorunkat eladtuk. Hat hét eltelte után hetente érdeklődtünk, de mindig csak azt a választ kaptuk, hogy „talán a jövő héten”. Közben az újságban olvastuk az újabb hirdetéseket, vásárlásra buzdítva az olvasót.

December 6-i újbóli érdeklődésemre közölték: a bútor kész, átvehetjük. Kértük, hogy a téliesre fordult idő miatt szállítsák ki címünkre. Mivel a bolt teherautója áruért ment Budapestre, azzal elküldték. Meglepetésünkre barna színüt és nem a megbeszélt fazonú mosogatót. Mivel a gépkocsi nem vihette magával, a bútor itt maradt és telefonon kértük az általunk választott színű és fazonú konyhabútort. Az üzlet dolgozója úgy informált, hogy amelyik színt mi megrendeltünk — jelenleg a gyárban elfogyott. December 16-án a lakásunkról a bútort elszállították, azóta hallgatnak! Mi még egy ajánlott levélben is kértük az üzlet segítségét, de arra sem érkezett válasz. Türelmünk már elfogyott, immár négy hónapja nincs konyhabútorunk, a 12 ezer forint előlegünk is az üzletnek kamatozik, ezzel még a lehetőségét is elzárták előlünk, hogy esetleg másutt kereshettünk volna bútort. A heti telefon- számláink összege is elég tetemes. A bútorra nagy szükségünk lenne, hiszen naponta főzök családomnak a konyhabútor nélküli konyhában! Nem akartunk üzletrontók lenni, de az olvasóknak üzenjük: okuljanak a mi példánkból! — mielőtt a hirdetést olvasva bedőlnek a csábításnak!

Kérjük a Tisztelt Szerkesztőséget legyen segítségünkre problémánk mielőbbi megoldásában.

1994. január 20-án délutáni telefonhívásunkra a bútorüzlet újabb információja szerint „majd két hét múlva” lesz készen, de sajnos mi ezt már nem tudjuk elfogadni és elhinni sem.

Füle Józsefné Siófok