Somogyi Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)

1994-02-09 / 33. szám

1994. február 9., szerda 7 SOMOGYI HÍRLAP — EGÉSZSÉGÜGY, SZOCIÁLPOLITIKA Ezer kiállított tárgy, Hippokratész tanai Múzeum a POTE-n Sok értékes, különleges ritkaság is található a nemrég lét­rehozott múzeum gyűjteményében Fotó: Szundi György Lelki tényezők a „kórokozók” között Magas vérnyomás: nemcsak a gyógyszer gyógyít Vitathatatlanul az egyik legártalmasabb népbetegség. Ma már egyes statisztikák szerint minden második ember­nek magas a vérnyomása, ami elsősorban a szívben, az agyban, a vesékben okoz maradandó károsodást, s ártal­mas az egész szervezetre, az érhálózatra is. Páratlan gyűjteményt, több mint ezer kiállítási tár­gyat, képi és írásos doku­mentumot őriznek a Pécsi Orvostudományi Egyetem múzeumában. Amikor a POTE vezetői el­határozták, hogy az intéz­mény jeles évfordulóira ké­szülve az egyetem történeté­nek dokumentumaiból házi múzeumot létesítenek, ma­guk sem gondolták, hogy ilyen gazdag lesz a gyűjte­mény. A rektor a feladattal dr. Benke József történész kan­didátust, a POTE magatartás- tudományi intézetének mun­katársát bízta meg, s ő lelke­sen kutatott a relikviák után. így sikerült olyan gyűjteményt létrehozni, ami páratlan az ország egyetemei között. A Pécsi Orvostudományi Egyetem házi múzeumában kilenc szobában, tematikus és kor szerinti elrendezésben több mint ezer kiállítási tárgy, kép és írásos dokumentumok segítségével követhető végig az egyetem története. A mú­zeum létesítésének apropója pedig, hogy hetvenöt éve kezdődött az orvosképzés a pozsonyi Erzsébet Tudo­mányegyetemen, s az hetven éve költözött Pécsre. „Nálunk a népjóléti tárca szűkítő jellegű elgondolásá­nak megfelelően a szabad orvosválasztás jelenleg csak a háziorvosig terjed” — ezt Szolnoki Andrea, a fővárosi közgyűlés egészségügyi bi­zottságának elnöke mondta. S hogy ennek, valamint a legújabb jogszabályok néme­lyikének milyen elképesztő kö­vetkezményei lehetnek, arra egy kaposvári fiatalasszony esete a példa. Mohos Zsófia élettársi viszonyban él hathe­tes csecsemőjével egyetem­ben, a társa szüleinek kiutalt főbérleti lakásban. Állandó lak­helye Veszprémben van, de munkahelye, a Nosztalgia gmk Kaposvárhoz köti. A fiatalasz- szony a városi önkormányzat­nál többször tett kísérletet arra, hogy tartózkodását legalizálja. Kérte, hogy állandó, de ha az nem lehetséges, ideiglenes la­kóként jelentkezhessen be élettársa szüleinek lakásába. Ezt elmondása szerint — el­utasították. Az igazi gondot azonban egy fájós fog okozta. A rendelőin­tézetben dr. Gál József fogor­vos megállapította, hogy akut ellátásra nincs szüksége, és az asszony lakhelye felől érdeklő­A kiállított dokumentumok között látható az 1367-es pé­csi egyetem alapító okiratá­nak másolata. Egyik felbe­csülhetetlen értékű darabja pedig a Hippokratész tanait tartalmazó, 1647-ben Géni­ben kiadott könyv. Ez hatvan évig készült, kétezer oldalas, s az oldalakon két oszlopban, görögül és latinul olvashatók a nagy görög tudós tanai az dött. A fogorvosi ellátás rend­szerében ugyanis a körzeti rendszer van érvényben. Ez pedig azt jelenti — mondta Gál főorvos —, hogy ha ő ellátja az ilyen beteget, akkor szabályta­lanul jár el; a támogatást, az alapanyagot is csak a körzeté­hez tartozó betegek arányában kapja. Hiába volt tehát Mohos Zsó­fiának érvényes betegbiztosí­tási kártyája és háziorvosa — ott ugyanis már nem döntő, hogy ki hol lakik —, a fogorvos nem láthatta el. Elkeseredésé­ben szerkesztőségünkhöz for­dult. Az egészségbiztosítási pénztár egyik munkatársának javaslatára, baráti alapon a szájsebészetre irányítottuk, hogy ott térítésmentesen ellás­sák. Ott azonban, mivel a szakmai beutalás rendjétől el­térő volt az ellátása 700 forintot kellett fizetnie. — A jogszabály szerint jár­tunk el — mondta dr. Gáspár Ferenc szájsebész főorvos, és hozzátette: — Sem a szakmai előírások, sem a humanitás el­len nem vétettünk... Mindenki tette tehát a dolgát. Csak a beteg ember nem érti ma sem: miért kell kálváriát járnia, ha fáj a foga és van ér­vényes betegbiztosítási kár­orvostudományról. Az újabb- kori emlékanyag a leggazda­gabb. Ebből megismerhetők az egyetem első professzo­rai, az akadémikusok sora. Régi diplomák, fényképek ta­núsítják, hogy a pécsi egye­tem meghatározó volt a tu­domány fejlődésében, sok híres embert indított út­nak. tyája, munkahelye, amely ha­vonta fizeti utána a nem kevés tb-járulékot. Miért születnek olyan jogszabályok, amelyek egymást keresztezik? Miért nem élhet egy fiatal, kisgyer­mekes nő az élettársa lakásá­ban ideiglenes lakóként? Kinek jó az, ha valaki igazolni sem tudja ideiglenes tartózkodási helyét? A polgármesteri hivatal köz- igazgatási irodavezetőjénél ér­deklődtünk a megoldás felől. Dr. Bence Lajosné állította: sem őt, sem munkatársait nem kereste meg Mohos Zsófia az ideiglenes lakhatási kérelem­mel. Ennek törvényessé tételé­ről minden esetben a polgár- mester dönt, személyesen. A fiatalasszonynak tehát a laká­sügyi csoportnál kell bejelen­tenie kérelmét, s azt továbbít­ják Szabados Péter polgár- mesterhez, aki vagy engedé­lyezi, vagy nem. S ez ellen már nincs jogorvoslat. Ha tehát nemleges válasz érkezne a ké­relemre, a fiatalasszony vagy állandó lakhelyére, Vesz­prémbe utazik fogat csináltatni, vagy fizet, mint a güzü... Mert, Magyarországon, állítólag, biz­tosítási alapra helyezték az egészségügyi ellátást. Várnai Ágnes — Véredényrendszerünk voltaképp egy olyan 90 ezer kilométeres (!) csőhálózat, amelybe szívünk percenként 5-6 liter vért szivattyúz — mondja az orvos-pszicholó­gus. E hálózat elhanyagolása katasztrófába torkollhat. Az olyan 55 éves férfi, akinek 120/80-as a vérnyomása, 6 évvel hosszabb életet remél­het, mint akinek mondjuk 150/100. A verőerek falában levő pa­rányi érzékelők — a folyama­tos vérellátásért, illetve a „cső­repedés” megakadályozása érdekében — jelzéseket kül­denek az agyba, amely szabá­lyozza az erek tágulását és szűkülését. Az izgalom, fe­szültség és stressz hatására az erek összeszűkülnek — ennek nyomán emelkedik a vérnyomás. — Az ötvenes évek óta mindinkább az a szakemberek meggyőződése, hogy kialaku­lásában jelentékeny szerepet játszanak lelki tényezők, sze­mélyiségjegyek is. A kutatá­sok azt bizonyítják, hogy a hi­pertóniában szenvedők több­sége fölcsigázott életmódot folytat, intenzíven, kényszere­sen hajszolja magát. Gyakorta olyan ember, aki látszólag magabiztos, engedékeny, ba­rátságos, de valójában szo­rongó, bizonytalan és sebez­A pécsi Celladam Laborató­rium munkatársai ebben az esztendőben is rendszeresen ellátogatnak Kaposvárra, a Pannon Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Ka­rára. Az intézmény orvosi ren­delőjében végzik ugyanis a Celladam-tesztes szűrővizs­gálatokat. — Sokan voltak kíváncsiak immunrendszerük állapotára a múlt esztendőben is — tudtuk meg Merész Katalintól, az in­tézmény közművelődési titká­rától, a szűrések szervezőjé­től. — Tavaly legtöbben — hető. Az alkalmazkodó, béke­szerető külső mögött sokszor nagy érzelmi ingadozásokra, illetve szorongásra hajlamos egyéniség található. Mindebből az következik, hogy a magas vérnyomás ke­zelésében a gyógyszerek mel­lett pszichés támogatásra is szükség lehet. A gyógysze­rekkel ugyanis jórészt a tüneti kezelés oldható meg — lé­nyegesen kedvezőbb a lelki elhárító és védekező mecha­nizmusok erősítése. — Új irányzat a magas vér­nyomás kezelésében az úgy­nevezett önszabályozás-tanu­lás. Ennek a módszernek az a lényege, hogy a beteg az or­vos, a pszichológus közremű­ködésével, bizonyos műsze­rek alkalmazásával önerőből, saját lelki erőforrásainak moz­gósításával próbálja meg vér­nyomását normalizálni. Jó eredmények érhetők el a rela­xációs módszerrel is; az izom- ellazításnak komoly szerepe van a magas vérnyomás csökkentésében. Mindezen túl talán a legha­tékonyabb „kezelés” az, ha a magas vérnyomásban szen­vedők igyekeznek változtatni túlhajtott, önpusztító életfor­májukon — enélkül a leggon­dosabb gyógyszerezés, orvosi ellátás is hiábavaló lehet. Dr. T. I. 142-en — pedig májusban vettek részt a szűrésen, leg­kevesebben — 42-en — júni­usban voltak. A teszteltek örül­tek annak, hogy itt, helyben van lehetőség a vizsgálatra és nem kell egy vénás vérvételért Pécsre vagy Budapestre utazniuk, hogy képet kapjanak egészségi állapotukról. A Celladam-tesztet ebben az évben minden hónap har­madik hetében, pénteken végzik a pécsi laboratórium munkatársai 10-13 óra között a Pannon egyetem kaposvári karán. L. S. S. Zs. Egymást keresztező jogszabályok Ha fáj a fogad, fizess! Tiszta kép az immunrendszerről Szűrővizsgálatok az agráregyetem kaposvári karán MIT KELL TUDNI A LÁZRÓL? Hűtőfürdő, vizes borogatás, jégtömlő Igencsak eltér a közmegí­télés és a szakmai vélemény arról, hogy van-e influenza- járvány vagy nincs. Tény azonban, hogy a vírusos vagy hűléses megbetegedé­sek velejárója a hirtelen fel­szökő láz — érdemes hát a testhőmérséklettel kapcsola­tos főbb tudnivalókkal meg­ismerkedni. A szervezet hőtermelését a közti agyban levő „fűtőközpont” szabályozza. Ezt azonban sok minden ingerelheti: a szerve­zetbe kerülő mérgező anyag, gyógyszer vagy éppen az idegi-izgalmi állapot. Ha a hő­mérő 37-38 fokot mutat, hőe­melkedésünk, ha 38-nál töb­bet, lázunk van. A 40,5 fok fö­lötti testhőmérséklet már sú­lyos agyi károsodást okozhat. Maga a láz semmiképpen nem betegség, hanem tünet. Többnyire baktériumok és ví­rusok okozta gyulladások idé­zik elő — a náthától a súlyos tüdő- vagy vesegyulladásig. Ezért is indokolt megfogadni a tanácsot: forduljunk orvoshoz a magas hőmérséklet okának megállapítására. A lázzal rendszerint együttjár az elesettségérzés, a gyönge- ség, borzongás, hidegrázás, a rossz közérzet, később az erős izzadás, az étvágytalanság, a hányinger, a szédülés. Általá­ban ne izzadáskor hőmérőz- zünk, mert ilyenkor nem a va­lós értéket kapjuk! A magas láz súlyos anyag­cserezavarokat idézhet elő, s a szervezet kiszáradásához ve­zethet, aminek beláthatatlanok a következményei. Komolyabb betegségekben szenvedőknél súlyosbíthatja az alapbetegsé­get és befolyásolhatja a sze­dett gyógyszerek hatását. Ugyanakkor a hőmérséklet nincs egyenes összefüggés­ben a betegség súlyosságával. A gyerekeknél általában a le­gerősebb, csecsemőknél és idős korban kevésbé erős, sőt hiányozhat is a lázreakció. Ha belázasodunk, elsősor­ban a szervezet hőleadását kell elősegíteni. Legegysze­rűbb — a normál meleg fürdő­vizet fokozatosan lehűtve — a hütőfürdő alkalmazása, de használhat a hidegvizes, jég­tömlős borogatás is. Ügyeljünk arra, hogy amivel a testet hűt­jük, ne melegedjen fel. Lázcsillapítókhoz (Amida- zophen, Rubophen stb.) csak akkor folyamodjunk, ha más­képp nem sikerül lehúzni a lá­zat és az orvos csak később vizsgálhat meg bennünket. Mindeközben ne feledkezzünk meg a legfontosabb teendőről: a lázas szervezet folyadék­veszteségének állandó pótlá­sáról. - okolt ­Adomány véradó- alapítványnak Harmincezer német márkát ajánlott föl a Magyar Vöröske­reszt véradóalapítványa ja­vára az amerikai Abbott Labo­ratories cég, a HÍV- és a hepa- titis-C szűrőtesztek kizáróla­gos magyarországi forgalma­zója. Az adomány az alapít­vány törzstőkéjét gyarapítja, s kamataiból a szociálisan rá­szoruló véradókat segélyezik. Balatonfüredi tanácskozás Balatonfüreden tartották a falusi orvosok országos ta­nácskozását — hat parlamenti párt és a körzeti orvosok szö­vetségének rendezésében. Itt a falusi orvosokat leginkább foglalkoztató gondokat vitatták meg: hogy a szakvizsga sze­mélyenként másfél millió fo­rintba kerül (letétele 1998-ig kötelező). S a kis települése­ken a nyolc óra rendelésüket még 16 órás készenlét követi. Hiányzik tizenkilenc milliárd forint Az egészségügyi közalkal­mazottak számára a döntés­hozók nem garantálták a köz­alkalmazotti törvény maradék­talan végrehajtását — ezt Gu­lyás Judit, aki a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa munkavállalói olda­lának szóvivője mondta el. A törvényben előírt munkaköri pótlékoknak, a 13. havi illet­ménynek ugyanis nincs meg a központi fedezete, s bérren­dezésnél figyelembe sem ve­szik a folyamatos munkarend­ben dolgozóknál a műszakpót­lék és a rendkívüli munkavég­zés pótlék-növekményét. Erre kellene még 19 milliárd forint. Hivatás és bérek az egészségügyben Az egészségügyben a nő­vérek bére megalázóan ala­csony, még egy képzetlen se­gédmunkás is többet keres ná­luk, ezért sok a pályaelhagyó. Gondot okoz a kórházi ellá­tásban, hogy a magasabb ké­pesítést szerző nővérek több­sége már nem szívesen megy vissza a betegágyak mellé. Mindezt a pécsi nővérfórumon vitatták meg. Az is nyilvánva­lóvá vált, hogy a bérkövetelés végső eszközétől, a sztrájktól viszolyognak, mert az ápoló­nők hivatásuk diktálta legfőbb kötelezettségükről a legvégső esetben sem mondhatnak le. Oktatóprogram háziorvosoknak Amerikai modell alapján ki­dolgozott oktatóprogrammal készíti fel a háziorvosokat az emésztőrendszeri megbete­gedések felismerésére és gyógyítására a Magyar Gast- roenterológiai Társaság és a gastroenterológiai kollégium. A program keretében nemrég kétnapos előadássorozatot tar­tottak a Fejér és Veszprém megyében dolgozó orvosoknak. Műveseállomás épül Debrecenben Műveseállomást épít a deb­receni Kenézy kórházban — hazánk legnagyobb egész­ségügyi magánvállalkozása, a Rolicare egészségügyi rt. A 300 millió forintos beruházás­hoz az önkormányzat ingat­lant biztosít. A Rolicare üze­melteti hazánkban a 45 hazai műveseállomás egyharmadát; a debreceni elkészülte után ez a szám 40 százalékra emel­kedik. A Rolicar eddig már 1,5 milliárd forintot költött egész­ségügyi beruházásokra, s to­vábbi 1,3 milliárdosra készül.

Next

/
Thumbnails
Contents