Somogyi Hírlap, 1994. február (5. évfolyam, 26-49. szám)
1994-02-09 / 33. szám
8 SOMOGY HÍRLAP — VILÁGTÜKÖR ^ 994. február 9., szerda Hatalmi harc Pakisztánban a Bhutto családban Murtaza, a viszály almája Pakisztánban már nyílt ellenségeskedéssé fajult a Bhutto családon belüli viszály. Benazir Bhutto kormányfő parancsára a rendőrség megakadályozta, hogy öccsének, Murta- zának több száz híve részt vegyen az 1979-ben Ziaul Hakk tábornok által kivégeztetek apjuk, Zulfikar Ali Bhutto születésének 66. évfordulóján tartott megemlékezésen. A rendfenntartó erők az esemény színhelye, a larkanai családi birtok közelében tüzet nyitottak, miután a Bhutto fiú hívei erőszakkal át akarták törni a rendőrkordont. Az incidensnek Nuszrat Bhutto, a tragikus sorsú pakisztáni miniszterelnök özvegye szerint hárman estek áldozatul. A 63 éves Nuszrat a Benazir Bhutto által vezetett központi kormányt tette felelőssé a vérontásért. Sőt, azzal vádolta Be- nazirt, hogy a „demokráciáról Benazir Bhutto beszél, de valójában diktátor lett belőle”... Anya és lánya viszonya különösen azután romlott meg, hogy Benazir decemberben úgy döntött, gyorsan és meglepetésszerűen cselekszik: eltávolította anyját az országot kormányzó Pakisztáni Néppárt (PNP) örökös elnöki tisztjéből és magát választatta meg elnökké. Benazir korábban anyjával társelnökként igazgatta a pártot. Nuszrat korábban a Néppárt élén lányával együtt maga is a demokráciáért folytatott harc jelképévé vált. Nuszrat idősebb lányának „puccsa” miatt keserűen úgy nyilatkozott: igencsak megbánta már, hogy annak idején a párt társelnöki tisztére javasolta. Nuszrat tavaly, a PNP győzelmét hozó választásokon lányával szemben a fia, Murtaza pártját fogta. A ma 39 éves fiú is sokáig száműzetésben élt; paradox módon azonban épp a nővére fosztotta meg attól, hogy érezhesse a győzelmes hazatérés ízét. A karacsi repülőtéren 16 éves száműzetésből való visszatérésekor ugyanis letartóztatták — terroristatevékenység vádjával. Benazir öccse a 70-es években híveit külföldről irányítva Al-Zulfikar néven ellenállási szervezetet hozott létre. A katonai rendszer egykori bíróságai több terrorcselekményt is az ő számlájára írtak, s a vádakat a katonai rendszer bukása után is fenntartották. Murtaza ügye most megosztja a Bhutto családot, de magát a kormányzó Pakisztáni Néppártot is. Benazir Bhutto úgy véli, hogy öccse sem lehet kivétel, bíróság elé kell állnia, s ha tisztázta magát a terrorizmus vádja alól, akkor vehet csak részt a politikai életben. A Benazir és Murtaza közötti testvérharc többet jelent egyszerű hatalmi vetélkedésnél: ez a Pakisztáni Néppárton belüli két irányzat összecsapása is. Murtaza hívei egy valóban baloldali ihletésű párt feltámasztásáról álmodoznak, ahogyan azt egykor Zulfikar Ali Bhutto szerette volna: a kisemmizettek pártjának létrehozásáról. Benazir Bhutto pedig már a hatalomban van. Egy félbeszakadt előző kormányzási kísérlet tapasztalatával a háta mögött sokkal kényesebb egyensúlyokra kell ügyelnie. Pap Zsófia „Nagyágyúk” versenye Korán-VB Genetikai bizonyíték: „ujjlenyomat” a csontokból A cári családé a maradványok Minden kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy II. Miklós orosz cárnak és családjának maradványait találták meg 1991 júliusában Je- katyerinburg mellett. Az orosz törvényszéki orvosi intézet hivatalos felkérésére az angliai Aldermaston egyik laboratóriumában kutatók csoportja genetikai „ujjlenyomatokat” vett a cári család csontjaiból. Ezeket összehasonlították a Romanov család még élő tagjainak génjeivel. Peter Gill, az angol kutatócsoport vezetője a Nature Genetics című szakfolyóirat februári számában közölte: „a DNS-ek azt bizonyítják, helyesnek bizonyult a feltevés, hogy a Romanov cári család földi maradványait találták meg”. Mint emlékezetes, 1991 júliusában két amatőr régész Je- katyerinburg városától 30 kilométerre egy tömegsírra bukkant. Azonnal felmerült, hogy II. Miklós cár és családja földi maradványai hevernek ott. A cárt, feleségét, Alekszandrát, négy lányát és egyetlen fiát három szolgájával és orvosával együtt ugyanis agyonlőtték, az áldozatok egy részét még keresztül is szúrták, minthogy a lövésektől nem haltak meg. A tetemeket teherautón egy bányába akarták vinni, azonban a gépkocsi elromlott, így gyorsan ástak egy gödröt, és abba hányták a meggyilkoltakat. Az orosz törvényszéki orvosszakértők már 1992 óta biztosra vették, hogy a cári család földi maradványait találták meg. Anatómiai és fogorvosi vizsgálatok bizonyították ezt a feltevést. Az is kiderült, hogy a cárevics és Anasztázia, a két legifjabb gyermek maradványai nincsenek a megtaláltak között. Sorsukról évtizedekig át legendák keringtek. Az aldermastoni laboratóriumban a csontvázakból DNS-eket emeltek ki. Ezeket összehasonlították a cár anyai részről még élő családtagjainak DNS-eivel. A megvizsgáltak között volt a többi között Fülöp herceg, II. Erzsébet angol királynő férje is, Alexandra cárnő rokona. A rokonok génjeiben található DNS-ek vizsgálata teljes azonosságot bizonyított a cári család tagjaiban kimutatható örökítőanyaggal. Nemzetközi Korán-olvasó bajnokságot tartottak a malajziai fővárosban. A tegnap végződött hatnapos tornán 27 ország versenyzői mérték össze tudásukat olvasásból, hanglejtésből, -hordozásból és -erőből. Az iszlám szent könyvének hangos olvasása már 35. éve hozza össze a kategória legjobbjait. Mohamed Abdullah, a 22 éves bangladesi versenyző szerint az idei viadal minden korábbinál keményebb volt, mert az utóbbi esztendőkben nagyon megerősödött a mezőny. A szingapúri színekben induló Abdul Wahid Mohamed közölte: őt valójában nem izgatta, hányadik helyen végez, egyszerűen a Korán szeretete vezérelte abban, hogy elinduljon az idei bajnokságon. A fedettpályás Korán-tornán a papírforma szerint az arab és ázsiai országok versenyzői a nagyágyúk; közülük kerül ki a győztes. Csoda lenne, ha mégsem, mivel más földrészről nemigen érkeztek korán-tusázók. Hogy mit kapnak a dobogósok, nem tudni. Igaz, azt sem, hogy milyen edzéstervvel készül fel egy-egy profi, miként finomította lapozástechnikáját, erősítette olvasóizmait, mennyit hangsúlyozott, és egyáltalán: mennyi az ideális életkor. Mert nem lehet elég korán elkezdeni. Vagy a Koránhoz soha nincs későn? MC forintos / • • Különböző mobiltelefon-értékesítési konstrukcióink kidolgozásakor mindig az Önök igényeihez, pénzügyi lehetőségeihez akarunk alkalmazkodni. így van ez most is, amikor egy különleges ajánlatot teszünk egy speciális belépési díjprogram bevezetésével. Ha Ön elfogadja, hogy mobil telefonját csak a fehér folttal jelzett területen kívül használja, akkor a távközlési összeköttetési költség 25.000 Ft *- ra mérséklődik. Természetesen ha ön ezen a területen kívül tartózkodik mobil telefonjával, bárkit felhívhat és bárhonnan hívható. Azok a nem budapesti** előfizetők, akik készüléküket országosan szeretnék használni, igénybe vehetik kedvezményünket, melyben a belépési díjból csak 30.000 Ft-ot* kell befizetni, a fennmaradó 15.000 Ft* részletekben egyenlíthető ki. * az összegek ÁFA nélkül értendők ** mindkét ajánlat nem budapesti előfizetőknek szól, vagyis azoknak, akik vidéki számlafizetési címmel vagy telephellyel rendelkeznek. RADIOTELEFON KFT. /Vi ozgásban a z üzlet. Balatonvilégos: M7-es enyingi elágazás Rádiótelefon: (06 601327100 Békéscsaba: 5600 Cyóni C.o.21. Tel.: (661 447-111 Rádiótelefon : (06 60) 384000 Debrecen: 4026 Kálvin tér 2/A: Tel.: (521318-038 Rádiótelefon: (06 601327800 Gyón 9022 Rálffv Dénes n. I Tel.: (96) 318-896 Rádiótelefon: (06 60) 327400 Miskolc: 3530 Széchenyi n. 70. Tel.: (46) 411-550 Rádiótelefon: (06 60) 351000 Nagykanizsa: 8800 Deák tér 12. Tel.: (93) 310-460 Rádiótelefon: (06 60) 327408 Péw 7621 Rákóczi utca 19. Tel.: (72) 445-111 Rádiótelefon: (06 60) 327900 Szeged: 6720 Tisza Lajos krt. 2-4.Tel.: (62) 421-575 Rádiótelefon: (06 60) 327600 Székesfehérvár: 8000 Várkörút 44. Tel.: (22) 328-717 Rádiótelefon: (06 60) 327200 Szolnok: 5000 Baross u. I. Tel.: (56) 422-232 Rádiótelefon: (06 60) 386001 Szombathely: 9700 Weither Károly u. 14. Tel.: (94) 324-420 Rádiótelefon: (06 60) 377000