Somogyi Hírlap, 1994. január (5. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-10 / 7. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP — VÉLEMÉNYEK 1994. január 10., hétfő Téli „ajándék” a hókotrótól Családom és egy ismeretlen autóstársunk nevében ezúton szeretném „megköszönni” az AZA 251 rendszámú IFA hókotró gépkocsivezetőjének a karácsony másnapján adott „ajándékát”. Névtévesztés — nem vélemény váltás December 26-án Balaton- lelle és Kaposvár közötti út­szakaszon közlekedtünk, fél 1 körül. Az út hókásás, latyakos volt. Mögöttünk feltűnt a fent említett IFA tehergépkocsi kö­rülbelül 80 kilométeres sebes­séggel haladt, tisztította az utat. Férjem lassított, majd az út szélén megállt, hogy utat adjon. Nem mindennapi lát­ványban volt részünk. Egy is­meretlen autóstársunk a kis­babapusztai bekötőútnál par­kolt az út szélén, talán a hosz- szú út és a rossz közlekedési viszonyok miatt volt kénytelen pihenni. Hókotrós barátunk mit sem törődve, hogy a gép közel 5 méteres távolságra vágta ki a latyakos, jeges ha­vat az út szélére, 80 kilométe­res sebességgel száguldott el a mögöttünk álló kocsi mellett. A parkoló autó gazdája a kocsi mögé bújt, de nem hiszem, hogy szárazán megúszta. Szegény úgy nézett ki mint az autója, tejlesen beterítve a la­tyakos, koszos hólével. Mindezt látva mi is számítot­tunk a beterítésre, de felhábo­rodásomat tetézte, hogy a so­főr mellett ülő személy („hölgy”-nek néztem) fülig érő szájjal élvezte a történteket, s talán előre örült a mi hólével való beterítésünknek. Felme­rült bennem a kérdés: mi tör­ténik, ha nem állunk meg, ha­nem menet közben kerül el bennünket az amúgy is veszé­lyes, síkos úton. Az IFA Mernyén is beterí­tette a hidakon parkoló autó­kat, majd a somogygeszti be­kötőútnál leállt (vagy vissza­fordult Lellére). „Köszönjük ajándékát”, és ilyet kívánunk neki is, ha saját autójával közlekedik a szere­tet ünnepén. Embertelenség­ből jelesre vizsgázott! Parti Zoltánné Somogyszil, Ady E. u. 7. A Somogyi Hírlap 1994. január 5-i számában megje­lent „Felelőtlen felelősség” című cikkel kapcsolatban az alábbiak nyilvánosságra hozatalát kérem: A cikket író újságíró velem nem beszélt, így véleményemet nem ismerhette. „Nyilatkoza­tomról” az újságból értesültem. Felkerestem a cikk íróját és helyreigazítást kértem, melyre ígéretet is kaptam. A január 7-i számban nem helyreigazítás je­lent meg, hanem a cikkből az tűnik ki, mintha a véleményemet módosítottam volna, holott ál­láspontom mindvégig egyér­telmű volt és maradt az üggyel kapcsolatban. Virányi István városi főépítész Tény: sajnálatos névcsere történt január 5-i számunkban abban a cikkben, amelyben a szoborsorsról írtunk. Virányi István neve alatt Hartner Ru­dolf városgondnok vélemé­nye jelent meg. Virányi István véleményét szoborhiánnyal kapcsolatban a január 7-i lap­ból ismerhették meg az olva­sók. A névcseréért elnézést kérünk. (A Szerk.) Balesetveszély a zebrán Kérem szíves segítségü­ket annak érdekében, hogy gyermekeink biztonságos közlekedésére az illetéke­sek felfigyeljenek. Kaposváron a Margit temp­lomnál tarthatatlan a zebrán való átjutás. A gyermekeinket gyakran ügy kell elrántani a száguldó autók elől. Tisztelet a kivételnek, de a többség nem tartja be a megengedett sebességet. Tudom: a leg­könnyebb arra hivatkozni, hogy nincs pénz jelzőlámpára, de anélkül is van megoldás. Biztosan megoldható lenne, hogy negyed 8-tól 8-ig rendőr segítse a zebrán való átjutást. Jánosek Lászlóné Kaposvár, Arany J. u. 4.I. lh.4/1. Borsos számla — áru helyett Várva várt csomag Az ősz végén a buda­pesti Yves Rocher Kft-től rendeltem kozmetikumo­kat, amelyeket ajándékba szántam. December 18-án meg is kaptam a várva várt csomagot. A postán átvettem, és kifi­zettem érte 3040 forintot. Eddig soha nem volt gon­dom a csomagokkal, ezért nyugodtan, otthon bontottam fel a küldeményt. Szomo­rúan tapasztaltam, hogy 3040 forintért kaptam egy kartondobozt, benne a fenti összegről egy számlát. A megrendelt termékekből csupán egy 390 forint értékű fürdősót és ajándék címén megnevezett tárgyakat küld­tek. A számlán természete­sen minden általam meg­rendelt termék szerepelt. Még aznap expressz, ajánlva, tértivevényesen fel­adtam a reklamáló levelet, Erre a mai napig nem kap­tam választ. Sőt, a tértive- vényt sem kaptam vissza, így a 3040 forinton felül még 106 forintot fizettem a levé­lért. Minden ezzel kapcsolatos papírt őrzök, és az átvett csomagot is, és várom a fej­leményeket. Sajnos, már lassan egy hónapja várok, és a pénzemet azóta sem kaptam vissza. Tanácstalan vagyok. Mitévő legyek? Somogyvári Anikó Szentbalázs, Fő u. 63/B Szóba sem álltak velem.. Tréfás APEH Ötször akarják behajtani az adót? A Somogy Megyei APEH eljárása ellen emelek szót! 1987 óta semmiféle olyan vállalkozásom vagy iparom nincsen, amely után jövede­lemadót kellene fizetnem. Ennek ellenére az APEH minden évben kiküldi ré­szemre az éves elszámolást, — hol túlfizetés, hogy pedig adóhátralék miatt. Tavaly kaptam egy kimutatást, amely szerint 11 ezer forint túlfizetésem volt, s ebből megkaptam 1500 forintot. Most pedig kiküldtek egy ki­mutatást, amelyben 19 ezer forint adótartozást állapítot­tak meg. Hat éve nem folytatok olyan tevékenységet, amely után adóznom kellene. Felté­telezem, hogy a számítógé­pük tréfál velem... Azt is feltételezem, hogy a bevételeket ilyen módon akar­ják növelni. Amikor szemé­lyesen felkerestem a Somogy Megyei APEH-irodát, szóba sem álltak velem. Ezért a Somogyi Hírlapon keresztül kérem az adóhatóságot, hogy ügyemet megfelelőképpen rendezzék. Sértőnek találom, hogy azoktól, akik egyszer már fizettek, ötször akarják behajtani az adót. Lendvai Elemér Siófok, Irinyi János u. 3. 515 helyett 1590 forint Nem, hagyott értesítést az áramdíjbeszedő Más is tisztában van a rendeletekkei Kaposváron az Arany tér 2/A szám alatt üzlethelyiséget bérel­tem 1993. november 15-e óta. Ez idő alatt kétszer fordult elő, hogy a Dédász Rt — a bérlő hi­báján kívül — kétszer kikötötte az áramot. Először azért, mert az előző bérlő nem kapott szám­lát, amire fizetni tudott volna, másodszor pedig a díjbeszedő nem hagyott semmiféle értesí­tést. így történt, hogy az 515 fo­rintos villanyszámlából 1590 fo­rint lett, mivel 1075 forint kiszál­lási díjat, illetve ki- és bekapcso­lási díjat fizettettek ki jogtalanul. Tudomásom szerint illő lett volna értesítést hagyni az üz­letnek, hogy a számláját nyolc napon belül szíveskedjék befi­zetni. Megalázónak és tisztes­ségtelen dolognak találom a Dédász Rt intézkedését. Ha ebből akarnak jogtalan ha­szonra szert tenni, akkor té­vednek, mert lehet, hogy más is tisztában van a jelenlegi rendeletekkel. Kilián László Zs. Lakbér Trade Kaposvár, Arany tér 2/A ^MMIIIimmillHIIHIIHIIIHIIIIIMIIIMIimiHmilWimillllllllllimillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllHlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllHlllllllllllllllllliÿ Állítsa össze a legjobb kombinációt Egy csalód anyagi biztonságának megterem-Lé­séhez a családfőnek mindenre gondolnia kell. Szükség van hosszútávú megtakarításra, bizonyos célra félretett összegre és bármikor hozzáfér-hető tartalékra. Minderre egy befek­tetés nem nyújt megoldást, a Magyar Állampa­pírok azonban minden igényre választ kínálnak. _______Mi az állampapír? ______ A z állampapírok különböző futamidejű (rövid-, közép- és hosszútávú), kedvező hozamot kínáló értékpapírok, melyek kamataira és visszafizeté­sére maga az állam vállal garanciát. Mi a portfolio befektetés? Egy befektetésnél három fő szempontot kell figyelembe venni: a hozamot, a futamidőt és természetesen a biztonságot. Mindhárom egy­aránt fontos, hiszen együttesen határozzák meg a befektetés jellegét, funkcióját. Ahhoz, hogy a pénze a leghatékonyabban gyarapodjon, több­féle típusú - futamidejű, kamatozású - befekte­tésre van szükség. Ezt a különböző típusokból összeállított, ideális befektetési csomagot nevez­zük portfolip befektetésnek. A Magyar Állampapírok változatos befektetési le­hetőségeket nyújtanak Önnek, bármilyen időre és feltételekkel szeretné megtakarításait elhelyezni. Es ami a legfontosabb, még a biztonságról sem kell lemondania. ____Legyen akár kényelmes____ H a Önnek drága az ideje és nem szeretne sokat vesződni pénzének elhelyezésével, ráadásul a napi árfolyamok sem tartoznak kedvenc olvas­mányai közé, akkor a Magyar Államkötvényeket éppen Önnek találták ki. Kedvező hozamú, ter­vezhető, fix vagy változó kamatozású, változó futamidőkkel (2-5 éves) havonta kibocsátásra ke­rülő értékpapírok. A futamidő alatt is szabadon eladhatók-vehetők, és természetesen visszafizeté­süket az állam garantálja. ____Legyen akár megfontolt____ H a Ön nem szeretné több évre lekötai pénzét, de 1 év még átlátható időtartam az Ön számára, akkor válassza a Kamatozó Kincstárjegyet. Ez 1 éves futamidejű, magas kamatozású, havonta ki­bocsátott értékpapír, amely tőzsdei forgalma­zásra is kerül, tehát szabadon eladható-vehető. Ideális középtávú befektetés. Legyen akár mozgékony Időről-időre felszabaduló pénzeinek viszont aligha találhat kézenfekvőbb befektetést, mint a Lakossági Kincstárjegy. Ez a folyamatosan kap­ható, 1 éves futamidejű értékpapír kedvező ho­zamot kínál. Ráadásul már a 2. hónap után visszaváltható és akkor is kamatozik! Az állampapír a világ legbiztosabb befektetése. Érdemes végiggondolni, hogy Önnek melyik ép­pen a legjobb kombináció. A Magyar Állampa­pírok között biztosan talál előnyös befektetési megoldást. MAGYAR ÁLLAMPAPÍROK Magyar Államkötvény Kamatozó Kincstárjegy Lakossági Kincstárjegy Futamidő 2 vagy több év (kibocsátásonként változó) 1 év 1 év Lejárat előtt visszaváltható nem igen, névértéken igen, a 2. hónap után vissza­váltható, és akkor is kamatozik cioanaro igen, napi árfolyamon. igen, napi árfolyamon igen Tőzsdén forgalmazzák igen igen nem Államilag garantált igen igen igen Adóvisszatérítés igényelhető igen, legalább 3 éves futamidő esetén nem nem $• 1 Legyen akár kényelmes, akár megfontolt, akár mozgékony T()15 I5SZOHOS li I Z T O N S A íi <

Next

/
Thumbnails
Contents